2014. február 8., szombat

33. rész

Louis szemszöge
Bementem vásárolni valami ennivalót, de ezerszer megbántam ezt, mert megláttam Gallianit a pénztárnál pár testőrrel. Bujkáltam előle, azonban olyan helyzetbe kerültem aztán, hogy képtelenség lett voltam elérni azt, hogy továbbra se vegyen észre. Letettem a bevásárló kosarat, majd tiszta erőből elkezdtem szaladni az ellenkező irányba, ők meg utánam. Félek, hogy elfáradok és utol fognak érni. Minél előbb ki kell érnem a boltból, egy másik pénztárnál próbáltam kiszökni, de az ott felgyülemlett sor akadályozott. Fel kellett löknöm az embereket, hogy kijussak.
-Na, nem tudsz vigyázni? –Panaszkodott egy középkorú férfi, közben meg egy ötéves gyereket is sikeresen fellöktem, természetesen véletlenül. Sírni kezdett, az anyukája felsegítette, rám meg mérgesen nézett. Bocsánatot kértem.
-Nagyon sietek, mert kergetnek! –Tettem hozzá. Utána hangokat hallottam meg, és mikor hátra néztem, Galliani testőreit láttam közeledni.
-Ne engedjék elszaladni azt a fiatalembert! –Kiabálták, ekkor az összes ott lévő ember rájuk pillantott, még a pénztáros is leállt egy percre.
-Mi folyik itt? –Kérdezte a pénztáros, majd felállt, hogy rájöjjön a dolgokra. Engem nem érdekelt, ki mit csinál, csak menekülni próbáltam, de beleütköztem egy mackós férfibe, aki lefogott.
-Engedjen el! –Kiabáltam neki, de nem hallgatott rám, elkezdett ráncigálni, mert én ellenálltam neki, és jóval nagyobb volt, mint én, így bizonyára nagyobb erő is van benne, mint bennem.
-Ő az? –Kérdezte, miközben a testőrökhöz fordult. Ők csak bólogattak. Biztos valami bűnözőnek nézhettek. Egyenesen eléjük lökött, én meg már nem bírtam magam tartani, az egyik testőr fogott meg.
-Nem menekülsz! –Kiabálta.
Nem sokára Galliani is odaért, majd kivonszoltak az üzletből és egyenesen az ő autójukba tettek. Esélyem sem volt elszökni, a repülőtéren kötöttünk ki. A cuccaim nélkül kell visszautaznom Milánóba, mert minden fontos itt van, de nem hozhattam magammal. Galliani magángépével mentünk, egész úton sírtam, de megpróbáltam magamba visszafojtani kevés sikerrel, mert Galliani folyton rám szólt, hogy ne szipogjak és, hogy fejezzem be.
-Ha megpróbálsz megszökni az országból, mármint Olaszországból, akkor nagyon megjárod, és nagyon sokat fogsz fizetni. Csak akkor hagyhatod el, ha a csapat külföldön lép pályára, mondjuk a Bajnokok Ligájába, különben nincs kijárásod. Fegyveres emberek fogják figyelni minden mozdulatodat, ha el akarsz menni, ők mindenhová elkísérnek, illetve ha lógni akarsz edzésről, nem fogják hagyni. Ha nincs kedved esetleg elmenni, odarángatnak Milanelloba. Ezt most megkaptad, hülye gyerek, megkeserítem az itt tartózkodásod hátralévő hónapjait!
Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen, ez már sok. Biztos majd ki fog tálalni a sajtónak, nem tudom mire jó ez neki, ha kikészíthet. Biztosan élvezi, mert amikor ezek a mondatok hangzottak el a szájából, láttam a szemében a megvetést, meg azt, hogy nagy örömmel teszi ezt velem. Ennél már csak rosszabbakra számíthatok. Még csak február eleje van és egészen június 30-ig itt kell lennem, rengeteg idő. Persze, mások szerint hamar elrepül, de ha ilyen pokolban kell élnem ebben a pár hónapban, akár éveknek is tűnhet.
Nem sokára megérkeztünk, egy teljesen idegen lakásba vittek fel, még a saját házamban sem lakhatok. Nincs semmi cuccom, nincsenek ruháim, nincs fogkefém és még sorolhatnám.
-Gondoskodjatok arról, hogy tudjon enni, illetve vegyetek neki pár ruhát, tusfürdőt, sampont, fogkefét, fogkrémet, törölközőt, hogy ne legyen igénytelen. Ráér holnap is, mert ma már késő van. Ha gond van, hívjatok bátran! –Adta ki a parancsot az embereinek Galliani, majd távozott. Ők megfogtak és felrángattak a lakásba.
-Tudok magamtól is menni, nem kell ráncigálni! –Kiabáltam nekik, ekkor egy kicsit lazábbra vették. Jobb lesz nem ellenkezni, mentem, ahová mondták. Hamarosan bent is voltam, ez egy teljesen berendezett lakás volt, egészen otthonos, tehát nem fogom magam olyan rosszul érezni. Van tévé és internet is, ha jól látom, viszont most semmi kedvem nem volt hozzá, csak bedőltem az ágyba, úgy ahogy voltam. Más választás nem is lett volna, hisz nem volt nálam semmi.

Harry szemszöge
Véget ért a buli, mindenki hazament, rengetegen lerészegedtek sajnos és még drogok is előfordultak. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz, tényleg csak a barátaimat kellett volna elhívni, én viszont voltam olyan hülye, hogy megengedtem nekik, hogy hozzák el az ismerőseiket is, hogy minél többen legyünk. Tanultam belőle, még a rendőrség is majdnem kijött, de szerencsére nem lett nagy botrány belőle. Többé nem rendezek ilyen bulit, nagyon sok az anyagi kár. Mindegy már, visszafordíthatatlan és legalább tanultam belőle. Nem így kéne élnem az életem. Holnap Niallel és Eleanorral indulunk Doncasterbe meglátogatni Louist. Beszélni kell vele, tényleg igaza van Eleanornak, vissza kell mennie Milánóba, mert csak így maga alatt vágja a fát. Megbántam, hogy hülyeségekkel tömtem a fejét. Gondoltam előtte felhívom telefonon, de ki se csöngött vagy több órán keresztül. Felhívtam az anyukáját, de az ő elmondása szerint Louis nem ment haza hozzá és még csak nem is szólt.
-Furcsa! –Fordultam a barátaim felé, akik szintén nem értettek semmit. Louis akkor eltűnt? Mert pontosan emlékszem, ahogyan elköszönt tőlem a bulin, hogy ő az anyukájához indul most azonnal. Nem ért oda.
Történhetett valami vele, ami nagyon aggasztott minket. Milánóba meg biztos nem ment, mert teljesen kizárta. Mi van, ha meggondolta magát mégis? Egy kicsit fellelkesedtem ezért a gondolatért, de aztán hamar észbe kaptam, mivel ha úgy lett volna, akkor szólna, meg biztosan felvenné a telefont. Próbáltam még most is hívni, ahogy Niall és Eleanor is, de mindegyikünknek azt jelezte, hogy ki van kapcsolva. Ha El Shaarawy-t vagy Mattia-t elérjük, akkor könnyen kideríthetjük, hogy ott van-e vagy nincs. Csak ők ketten azok, akik kedvelik Louist, és általa minket is.
-Szia, Mattia! Louis Milánóban van? –Kérdeztem aggódva a telefonba.
-Nem tudom, napok óta nem jött edzésre, senki sem tud róla semmit.
-A fenébe! Louis eltűnt, ugye tudod? Tegnap tartottam a szülinapomat, ott elköszönt tőlem és azt mondta az anyukájához megy. Ma próbáltam felhívni, de ki van kapcsolva már órák óta. Az anyukája meg azt mondja, hogy nem ment oda, még őt se hívta fel és neki se veszi fel. Nem tudom, de nagyon aggódom.
-Ez gáz. Komolyan eltűnt? Rendeljetek el nyomozást utána, ez így nem állapot.
-Várok még egy kicsit, bizonyos időnek el kell tennie, hogy valaki eltűntnek nyilvánítsanak.
Vártunk, hisz nem tehettünk mást, délután Mattia felhívott és egy jó hírt közölt velünk, miszerint Louis ma edzésen volt. Tehát Milánóban van, így megnyugodtunk. Louis anyukájának is szóltunk, de ő úgy döntött, hogy velünk tart Olaszországba, hogy lássa a fiát, mivel most tényleg nehéz helyzetben van és szüksége van a támogatásra.

Louis szemszöge
Edzésre kellett menni, az emberek már sürgettek. Előre féltem, hogyan fognak fogadni, biztosan rengeteg utálatnak leszek kitéve. Mikor odaértünk, lassan haladtam csak az öltöző felém és egyszer csak egy nagy lökést éreztem, amitől a földre kerültem és bevertem az arcomat. Az orrom vérzett és a fogam is majdnem kiesett. Ezek a gorillák akkorát löktek rajtam, hogy lehetnek ilyen vadállatok.
-Kicsit tempósabban, te ostoba! –Kiabálta az egyik.
-Lehetett volna szebben is szólni és nem bedurvulni. –Mondtam flegmán, ekkor a másik felrángatott, hogy álljak fel.
-Nem visszapofázni, mert baj lesz. Ha megkapjuk a parancsot, akkor meg is fogunk téged verni! –Mondta keményen az egyik. Majdnem elsírtam magam, de tartanom kellett. Olyan gyorsan rohantam be az öltözőbe, ahogyan csak tudtam, mert ezek csak szétszednének. Amikor beértem, mindenki nevetésben tört ki.
-Mi bajotok van? –Kérdeztem ingerülten. Ők meg képtelenek voltak befejezni, egyre hangosabban és irritálóbban röhögtek.
-Be lehet fejezni! Ilyen vicces lennék? –Túl kellett őket kiabálnom, szörnyű volt. A szemeim megpillantották Mario Balotellit, na, akkor tuti nem lesz nyugalom a csapatban, ha ez itt van.
-Te olyan vicces gyerek vagy! –Balotelli már meg is szólalt. Odasétáltam közelebb hozzá, és szembe álltam vele, erre ő egyre közelebb jött hozzám, hogy szinte egymáshoz értünk.
-Mit akarsz? –Kérdeztem.
-Te meg minek jöttél ide?
-Ezt most abbahagyni, gyerekek! –Szólt közbe Ambrosini, majd elhúzott messzebb tőle.
-Utálom ezt az arrogáns barmot, egyre több szemétláda jön a csapatba! –Kiakadtam, persze Balotelli be is gurult, igazából ez is volt a cél. Felpattant és nem akart jönni, de páran leállították.
-Elég legyen! Össze ne verekedjetek! Te meg minek provokálod? Hihetetlen, hogy itt folyton megy a veszekedés. –Kiabált Ambrosini.
-Csodálkozol? Nem vettem még észre, hogy csak akkor robban ki, ha ez a kis homi megjelenik? Eddig tök nyugodt volt mindenki, amíg nem volt itt. –Mondta Boateng és igaza is volt. Minden miattam történik, miattam vannak a feszültségek, meg minden ilyesmi dolog. Ezért kell eltűnnöm, de úgy bánnak velem, mint egy bűnözővel. Sehová se mehetek az edzéseken és a meccseken kívül. Lassan kimentünk, mert megérkezett Allegri is, de a labdák sehol sem voltak.
-Hol vannak a labdák? Ki ma a felelős?
-A labdaszedő fiúk, de sehol sincsenek, ezért nem hozta ki senki.
-Valaki menjen be érte.
Hallgattam egy kicsit messzebbről a beszélgetést, majd mikor befejezték, láttam, ahogy Balotelli közeledik felém, remélem, nem akar belém kötni.
-Hozd ki a labdákat! –Parancsolta, természetesen azért se fogom kihozni.
-Ki vagy te, hogy itt parancsolgatsz? Most jöttél, és máris ilyen nagy a szád?
Hátat fordítottam neki, elindultam az ellenkező irányba.
-Egyébként már nem egyszer dugtam meg a csajodat. –Kiabálta utánam, ekkor hirtelen megálltam egy percre, mert ledöbbentem, de aztán rájöttem, hogy biztosan csak bosszantani akart, ezért továbbmentem és nem figyeltem rá. Bementem az öltözőbe, biztosan azt hitték, hogy a labdáért megyek. Gondolkoztam, hogy szökhetnék ki innen. A hátsó kijáraton mentem ki, ami egyébként mindig zárva van, de most kivételesen véletlenül nyitva hagyták. Ez a legjobb alkalom a szökéshez, átöltözni sajnos nem volt időm, így edző cuccban rohantam ki. Természetesen a ruháimat nem hagytam itt.
Egy olyan helyen találtam magam, ahol már rég voltam, még akkor, amikor bemutatták nekem Milanellot. Nem nagyon használták ezt a terültet edzésre. Elmondások szerint a nyári edzőtábor van itt, tehát lehetséges, hogy alvóhelyek, meg ilyen dolgok. Kíváncsivá tett, hogy mi lehet odament, tehát szerettem volna megnézni, viszont nem lehetett, mivel zárva volt minden. Különben is fontosabb volt a szökés, a gorillák nem láthatnak meg, mert akkor annyi nekem. Átmásztam a kerítést, bár nem volt annyira könnyű, mert többször is fennakadhattam volna, de szerencsére nem történt meg, mert vigyáztam. Amikor már kint voltam az edző központon kívül, szaladni kezdtem, hogy minél gyorsabban messze kerüljek ettől a mocskos helytől.

Harry szemszöge
Megérkeztünk Milánóba, bíztunk benne, hogy Louis itt van, a telefonját továbbra sem veszi fel. Lehet elhagyta, vagy nem tudom, talán ez lehet az oka. Mikor ott voltunk a lakása előtt, a villanyok nem égtek, pedig már leszállt este. Nincs otthon, vagy esetleg alszik? Remélem az utóbbi, de az ajtó zárva volt. Rácsöngettünk, de nem nagyon akart ajtót nyitni.
-Nem jön ki! –Fordultam a többiek felé. Komolyan aggódni kezdtünk érte, mert lassan éjfélkor is itt álltunk és semmi. Ezerszer megnyomtuk a csengőt, de nem történt szintén semmi.
Nem sokkal később egy autó állt meg a ház előtt, de ez nem Louis-é, biztos voltam benne. A szomszéd sem lehet, mert akkor odébb parkolt volna le. Két nagydarab fegyveres fickó szállt ki belőle.
-Hol van Louis Tomlinson! –Kérdezték nagyon vadul és durván, szinte rettegtünk tőlük.
-Nem tudjuk, nekünk sem veszi fel a telefont. –Válaszoltam remegve.
-Maguk kicsodák? –Kérdezte Eleanor, hangja tele volt félelemmel.
-Parancsot kaptunk, miszerint nem hagyhatjuk, hogy Tomlinson megszökjön, ezt a címet kaptuk a játékosoktól, mert nem vett részt az edzésen. Megszökött és, ha a főnök megtudja, akkor leszedi a fejünket. Mielőbb meg kell kerülnie. Maguk kicsodák?
-Én vagyok a legjobb barátja. –Feleltem, majd a többiek is elmondták. Mikor végzett mindenki a válaszával, hirtelen fegyvert rántottak, amit felénk tartottak. Mindannyian megijedtünk, illetve feltettük a kezünket, hogy ne lőjenek le.
-Mondják meg hol van, különben végük! –Kiabálta az egyikük.
-Nem tudjuk, hol van, már több napja nem veszi fel a telefont és mivel itt lakott, ezért jöttünk ide, de nem nyit ajtót már órák óta. –Kicsit keményebbre vettem, ekkor eltették a fegyvert.
-Meg kell keresni, nem tűnhet el csak úgy, és maguk segíteni fognak!
Be kellett ülnünk az autójukba, mert ide-oda kocsikáztunk, sokszor feltűnt, hogy körbe megyünk és semmit sem haladunk. Louis sehol sincs, nyoma veszett. Lassan lecsukódott a szemem, nem bírtam már az álmosságtól nyitva tartani, majd mikor felébredtem, reggel volt. Még mindig az autóban voltunk, körül néztem és mindenki aludt, még a két fickó is. Kiszálltam, hogy egy kis friss levegőhöz jussak, elég hideg volt az időjárás azonban, teljesen át voltam fagyva. Nem került elő sajnos, akkor biztosan jelenteni fogom a rendőrségen, hogy elkezdjék keresni.

Louis szemszöge
Mentem, amerre csak láttam, lassan már azt sem tudtam hol vagyok. Gyorsan betértem egy bevásárló központban, mert így eléggé fáztam, át kell öltöznöm. Megkerestem a mosdót, az edző cuccokat otthagytam, nekem semmi szükségem rá, amúgy is itt kaptam, meg hát rajta van a Milan jelvény, amitől a hányinger kerülget. El kell hagynom Milánót mindenképp, hogy véletlenül se találjanak meg. Kimentem a bevásárló központból és folytattam az utamat, többször igénybe vettem a tömegközlekedést, el kell érnem a vasútállomásig. Teljesen mindegy hová, csak innen el minél messzebbre. Kezdett besötétedni, mire megtaláltam a vasútállomást. Kérdezni meg nem akartam, illetve taxit hívni se, nehogy valaki rájöjjön. Amikor mentem volna befelé, néhány sötét alak követett, hárman voltak és, ha jól láttam, akkor Milan mezt viseltek. Kezdtem nagyon félni, gondolkoztam, hogyan rázhatnám le őket, de semmi jó nem jutott az eszembe. Nem sokkal később elbújtam egy fa mögé, reménykedve abban, hogy tovább mennek majd, de nem így lett. Valahogy sejtették, hogy át akarom őket verni, megálltak és körülnéztek. Nem mertem mozdulni sem, mert ha elszaladok a rejtekhelyemről, egészen biztos, hogy lebukok, de még így is elég nagy volt erre az esély. Minden testrészem remegett, arra vártam, hogy menjenek már tovább, de e helyett elkezdtem felém jönni, így a félelem még jobban úrrá lett rajtam. Úgy érzem, hogy itt a vég, de talán jobb is, mert akkor nem kell tovább szenvednem, öljenek csak meg, ha azt akarják.
-Itt a kis buzi! –Kiabálta az egyikük, ezek szerint megtaláltak. Jöttek a többiek is, majd mindannyian elém álltak. Rettegtem.
-Most megvagy! Nem fogunk kímélni. –A karomon keresztül kirángattak, egyenesen az autójukhoz, kényszerítettek, hogy üljek be oda. Elhajtottak valamerre, egy kietlen erdőféleség előtt parkoltak le.

-Szálj ki! –Kiabáltak rám, jobb szót fogadni nekik, így megtettem, majd utána arra utasítottak, hogy kövessem őket. Egyenesen az erdőbe mentünk, nagyon sötét volt, csak az ő elemlámpájukat lehetett látni. Egyszer csak neki löktek az egyik fának, majd az egyikük elővett egy hatalmas bozótvágó kést. 

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett! Komolyan itt hagyod abba? Nagyon gyorsan kövit;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen itt, hogy még izgibb legyen és jobban várjátok a kövit. És köszi :)

      Törlés
  2. Imádom a blogodat! Nem tudom mi lesz velem,mikor abbahagyod:') Na de ez most mindegy,nagyon jó rész lett:) Hamar hozd a kövit! :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Most találtam rá a blogodra.:) Gyorsan elolvastam az eddigi részeket,és ahw.Nagyon jól írsz,és a történet is tetszik! Hamar hozd a kövit,kíváncsi vagyok mi lesz Louisval.:)

    VálaszTörlés
  4. Köszi a komikat, igyekszem megírni, most csak ezt írom ameddig be nem fejezem és akkor utána a többi blog is jöhet

    VálaszTörlés
  5. Ez valami eszméletlen jó volt!Nagyon nagyon tetszik!Jaj nagyon siess a kövivel már alig várom! :D Mikor jön a kövi kb?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a hét közepén valamikor, mert most csak erre a történetre állok rá, addig a többi blogom most pihen amíg ezzel nem végzek

      Törlés
    2. Áhhhh de jó!Alig várom :D

      Törlés