6. rész

Itt vagyok újra! Most a hatodik részt hozom, remélem tetszeni fog, a vége megint csak izgi lett. Ám tegnap nem hoztam részt, de Liam tegnap lett 20 éves, igaz ő nincs benne a történetben, csak úgy érdekesség képen írom le. Van hozzá egy képem is, amit megosztok veletek.

Louis szemszöge

Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy valaki kinyitja az ajtót és Harry állt ott anyaszült meztelenül, aki csak közeledett felém. Én közben felültem és le sem tudtam venni róla a szemem, annyira magával ragadott ez a látvány, ilyen sem történik velem mindennap, hogy szexinek találok egy fiút. Egyre közelebb hajolt felém és szájon csókolt, tiszta libabőr lettem, annyira kellemes volt ez számomra, még a szememet is becsuktam, de itt mintha vége lett volna, mert mikor újra kinyitottam a szememet, Eleanor arcát láttam. Ekkor döbbentem rá, hogy reggel van és, hogy Harry nem járt itt az éjjel: az egész csak álom volt. Elkeseredtem, hogy nem vált valóra, de az egész nem volt tiszta nekem. Miért akartam azt, hogy Harry meztelenül álljon előttem és megcsókoljon? Saját magamon sem tudtam kiigazodni.

-Minden rendben van? Mintha nem itt lennél!

Eleanor megzavarta a gondolataimat Harryről.

-Igen, itt vagyok! Mi van?

-Olyan furcsa vagy! Tegnap meg sírtál. Mi bajod van?

-Nincs semmi.

-Akkor miért sírtál? Miért nem mondod el?

-Szerintem csak álmodtad, mert én biztos nem sírtam és nincs semmi bajom!

Gyorsan kipattantam az ágyból, nem akartam, hogy Eleanor kérdezősködjön. Mezítláb mentem ki a konyhába, papucsot nem szokásom húzni otthon a zoknit meg ki nem állhatom. Benedetta volt csak fent, aki épp reggelit készített, gondolom mindenkinek.

-Jó reggelt!

Köszöntöttem, de ő csak morcosan rám nézett, majd elfordította a fejét. Miért nem köszön nekem? Ennyire ellenszenves lennék az olaszoknak? Valamiért utálnak, pedig nem ártottam nekik, főleg nem Benedettának, akivel még egy szót se váltottam soha.

-Hallod? Itt vagyok, felkeltem!

Odaszóltam neki, hogy vegyen már figyelembe. Nem hagyom, hogy bárki is levegőnek nézzen, mikor én hozzá szóltam.

-Jól van! Húzd már ki a kukát légy szíves!

Ez most komoly? Én vigyem ki a kukát, mikor ő van otthon? Ez viccnek is rossz.

-Bocsi, de mezítláb vagyok, különben sem tudom hol van a kuka és hová kell kitenni.

-Felveszel egy cipőt vagy papucsot, lemész a lépcsőn és ott azonnal megfogod látni. A járda mellé kell kitenned, hogy a kukás autó észrevegye.

-Muszáj nekem kimenni?

-Csak egy szívesség, mert még reggelit kell csinálnom.

Végül kimentem, de nem vettem fel cipőt, hanem mezítláb mentem ki. Amikor leértem, semmilyen kukát nem láttam, elkezdtem keresni, de semmi. Mikor már elég ideges voltam miatta, annyiban hagytam és visszamentem, de egy szót se szóltam, úgy tettem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

-Köszönöm!

-Nincs mit!

Ha tudná, hogy valaki ellopta a kukájukat, de inkább nem mondtam el neki, hagytam, hagy lepődjön majd meg. Leültem az asztalhoz, rákönyököltem és elkezdtem lapozgatni a képes újságot: Forza Milan! Ez volt az újság címe és a csapatról szólt. Nem sokára felkeltek a többiek is: Eleanor, Luca és a két kislány.

-Várjuk a reggelit, éhesek vagyunk!

Szólalt meg Luca, ekkor a gyerekek elkezdtek sikongatni, amitől majd kiszakadt a dobhártyám, befogtam a fülem.

-Na! Halkabban! Ez nekem fájt!

A szülők furán néztek rám, Eleanor már értette a problémám: érzékeny a hallásom, és ha olyan hang éri a fülemet, akkor elkezd zúgni, és akár meg is süketülhetek, de szerencsére csak a jobb fülemre volt ez igaz.

Benedetta feltálalta a reggelit, de mi Eleanorral mintha ott sem lettünk volna, elkezdtek enni, mi meg csak nézhettük őket, mert mi nem kaptunk reggelit, a barátnőmmel ezért összenéztünk.

-Mi nem kapunk reggelit?

Kérdeztem nyugodtan.

-Nem vagyunk kötelesek eltartani titeket, csak elszállásolunk, ez még nem jelent semmit!

Válaszolt Benedetta nagyon flegmán, ami kiverte nálam a biztosítékot. Már az elejétől fogva bunkó volt velem, és ezt nem tűröm. Eleanor nem tett semmit, nem mert megszólalni szegény. Én viszont éhes voltam, így hát elvettem a gyerekektől az ennivalót és felfaltam, mire ők sírásba kezdtek. Nem érdekelnek, majdnem megsüketültem tőlük úgy is.

-Na, ez már a bunkóság felső határa!

Állt fel Luca a helyéről és a keze az arcomon csattant, ami rettenetesen égett. Igen, ideges lettem Benedetta flegmaságán, így álltam bosszút, hogy vegye magát észre. Nem mondtam inkább semmit, így is utálnak már, tehát lényegtelen, hogy most megteszem vagy sem.

-Most oda mész a konyhába és újat csinálsz nekik!

Szó nélkül odaballagtam a konyhapulthoz, keresgéltem a tányérokat meg az ennivalót, nem tudtam mi hol van, véletlen sem segítettek volna, hanem csak bámultak. Idegesen csapkodtam a konyhaszekrényeket, a gyerekek ordítoztak, amitől hirtelen megfájdult a fülem, ezért oda kaptam a kezem és felhagytam mindennel. Neki dőltem a konyhapultnak, majd leültem. Nem sokkal később Benedetta jött oda, de nem néztem rá, hanem arra lettem figyelmes, hogy az arcomba önt egy pohár vizet, amitől megijedtem.

-Csináld a gyerekek reggelijét, amit megettél előlük!

Üvöltözött velem, már majdnem elsírtam magam, de vissza kellett tartanom, nem bőghetem el magam olyan emberek előtt, akik gyűlölnek. Igaz, még a szeretteim előtt se nagyon teszem meg, csak ha nagyon muszáj. Továbbra is a fülemet fogtam, annyira fájt. Eleanor odaszaladt hozzám és megölelt.

-Hagyjátok békén! Fáj a füle a gyerek sikítozástól! Érzékeny a hallása és beteg a jobb füle, jobb, ha tudjátok!

Kiabálta oda nekik a barátnőm, miközben magához szorított engem. Azok a bunkó emberek semmit se reagáltak erre, csak az volt a lényeg, hogy felráncigálhassanak a földről. Luca megragadta a karom és felrángatott, így hát kénytelen voltam felállni.

-Mi bajod van?

Kérdezte agresszíven, én meg már alig bírtam elviselni a fülem fájdalmát.

-Fáj a fülem, nem érted? Hagyj békén, te nem tudod, hogy ez milyen! Neked még sosem volt!

-Szedd össze magad, mert ma van a hivatalos bemutatód és sajtótájékoztatót is kell tartanod! Menj és pihenj le, közben gondolkozz el a viselkedéseden! Eredj a szobádba!

Berángatott oda és rám csukta az ajtót. Nem érdekelt miket mondanak utána rólam, hogy mit csinálnak, mert annyira fájt a fülem, hogy nem tudtam arra figyelni. Egy fájdalom csillapítót adhatott volna, de még erre sem volt szíve. Azt hittem ő rendes ember, de tévedtem, pedig tegnap kedves volt velem, sőt amikor oltottak, akkor sem csatlakozott hozzájuk, hanem megmondta nekem, hogy ne is törődjek velük és, ha bármi bajom van, akkor nyugodtan forduljak hozzá. Üres szavak voltak, de lényegtelen, mert amúgy sem fordulnék egy vad idegenhez. A fejemre húztam a takarót és a fájdalomtól sírni kezdtem.

Egy kicsit később kinyílt az ajtó és csak remélni mertem, hogy Eleanor az és nem az a két undok olasz. Hallottam, ahogyan lépked egyre közelebb felém, majd leült az ágyra és lehúzta a fejemről a takarót. Ekkor odanéztem, hogy biztos legyek benne, hogy Eleanor az, de nem tévedtem, a kezében egy gyógyszeres doboz volt, bizonyára fájdalom csillapítót hozott nekem.

-Jobban vagy már?

Az arcomra tette a kezét, onnan utána a homlokomra is.

-Úristen, neked lázad van! Hozom a lázmérőt, mindjárt jövök!

Kirohant a szobából, valóban pocsékul éreztem magam. Így hogy fogok elmenni az edzésre, és hogyan megyek a sajtótájékoztatóra? Úgy látszik betegen is kötelező lesz megjelennem, aztán remélem pihenhetek, ha még utána is rosszul vagyok.

Doncaster, Anglia

Niall szemszöge

Összecsomagoltam a bőröndömet, mindenemet bepakoltam, mert ide már nem jövök vissza. Minek is? Semmi se köt már ide. Louis elköltözött, Harry nem idevalósi és én sem, különben is nem volt valami jó viszonyom Louissal, mert mostanában igen csak durván viselkedett velem. Lehetséges, hogy én is hibás voltam, mivel belekezdtem, de nem mondtam el neki az igazat, és így már tudja, hogy valamit eltitkolunk előle, vagy lehet azt gondolja, hogy csak én. Harry benyitott és értetlenül nézett rám.

-Te mit csinálsz? Csak nem utazol el?

-Hazamegyek Írországba, semmi keresni valóm nincs már itt, a sulival is végeztünk. Mit keresünk még itt? Te miért nem mész haza?

-Nem mondod, hogy elmész? Ezt nem teheted velünk!

-Louis is elment. Itt hagyott minket, már nem foglalkozik velünk, új barátai lesznek Milánóba és innentől kezdve mi már senkik vagyunk a számára. Különben is tök vadul bánt velem, elegem van belőle!

-Miért bánt veled vadul?

-Nem tudom, kérdezd meg tőle!

Pedig nagyon jól tudtam, de nem akartam, hogy Harry is megharagudjon rám.

-Mikor indulsz?

Kérdezte szomorúan lehajtott fejjel.

-Már holnap. Sajnálom barátom, de haza akarok menni, de nem foglak téged elfelejteni, tartjuk majd a kapcsolatot facebookon és néha találkozhatunk is!

-Rendben van, én se maradok itt szerintem. Louissal megszakítod a kapcsolatot?

-Persze, hogy nem!

-Inkább menjünk utána Milánóba!

Ekkor elgondolkoztam ezen a mondatán, hogy vajon milyen lehet ott, egy idegen országban, amit még nem is ismerek, sőt még soha sem jártam ott.

-Biztos, hogy ez jó ötlet? Mit fogunk ott csinálni?

-Labdaszedőnek elmegyünk a csapathoz, legalább addig se lopjuk a napot.

Elnevettem magam, hogy ennek micsoda ötletei vannak, de nem tűnt ez olyan rossznak, mint aminek elsőnek gondoltam.

-Most kinevetsz?

Elszomorodott, ekkor a vállára tettem a kezem.

-Dehogyis, ez nem is rossz ötlet. Na, de ha Louis beleegyezik, akkor tőlem lehet. Beszélj vele!

-Tudtam, hogy benne leszel!

Magához szorított, levegőhöz is alig jutottam, de próbáltam szabadulni a karjai közül.

Milánó, Olaszország

Louis szemszöge

Pár órát aludtam, miután bevettem a lázcsillapítót, a fájdalom is elmúlt és mire felébredtem, addigra már jobban éreztem magam. Fel is keltem, átöltöztem, mert már lassan indulni kell, hogy hivatalosan is bejelentsenek a csapatnál. Lucával mentem, Eleanor otthon maradt a gyerekekkel, Benedetta állítólag a barátnőivel vásárol.

A sajtótájékoztató lezajlott, a 91-es mezszámot választottam, de amúgy eredetileg a hatost néztem ki magamnak, a második lehetőség meg a hármas volt, de kiderült, hogy mindkettő vissza van vonultatva, így hát maradtam a születési évemnél.

Sajnos a meccsen csak a lelátón kaptam helyet, mert nem neveztek a keretbe, túl későn kezdtem el velük edzeni. Marha jó, mert a nyitómérkőzésen 0-1-es vereséget szenvedtünk a Sampdoriától hazai pályán.

Reggel arra ébredtem, hogy két kislány között fekszem. A takaróm valószínűleg a másik szobában maradt és a pólóm is felcsúszott a hasamig. Mindig is tudtam magamról, hogy alvajáró vagyok, de mivel már fél éve nem történt ilyesmi, így erre számítottam a legkevésbé. Felkeltem, gyorsan megigazítottam a ruháimat, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kimentem a gyerek szobából, mielőtt fel nem ébrednek és visítani nem kezdenek. Azt nem bírtam volna ki, azonban ez a időpont nem volt valami szerencsés, mert Benedetta meglátta, hogy onnan jövök ki. Igen csak mérgesen nézett rám, így felkészültem a legrosszabbra, hogy leüvölti a fejemet, hogy mégis mi a fenét kerestem én ott.

-Megtudhatnám, hogy mit kerestél a gyerekek szobájába?

Eléggé bunkó stílusban kérdezte, de nem pofázhatok neki vissza.

-Bocsánat, alva járó vagyok! Én is meglepődtem, amikor felébredtem!

-És ezt higgyem is el neked? Megáll az ész, komolyan? Indulok is a rendőrségre és pedofíliával foglak vádolni!

Az agyam eldobom, komolyan. Muszáj mindig a legrosszabbra gondolni? Mégis mivel bizonyítja, mikor semmi olyat nem tettem? Megőrült ez a nő, de figyelmen kívül hagytam a kijelentését, ezt ő sem gondolhatja komolyan. Elmentem mellette minden szó nélkül, időnként ránéztem és láttam, hogy majd megpukkan az idegtől, utána bement a gyerekekhez.

Ahogy teltek a napok, az edzés egyre szörnyűbbek voltak. Bizonyára Luca elmesélte mindenkinek, hogy én miket csináltam, de azt bezzeg nem, hogy ő provokálta ki belőlem azokat a dolgokat. A másik meg, hogy elterjedt, hogy egy pedofil vagyok, amiért éjszaka bementem a gyerekekhez és ki tudja mit csináltam ott. Hiába mondogattam, hogy alvajáró vagyok és nem akartam, de senki se hitt nekem. Egyedül maradtam, senki se szólt hozzám, mindenki utált. A labdát mérgemben kirúgtam a kerítésen kívülre, mire mindenki csak mérgesen nézett rám, még az edző is. Na ezek után már nem várhatom el, hogy valaha pályára lépek ebben a mezben, szépen befeketítettek ezzel a pedofilos üggyel, aminek még valóság alapja sem volt, de mindenki elhitte annak az átkozott Lucának, de leginkább a felesége hibás benne, mert az ő fejéből pattant ki ez. Csak Eleanor volt mellettem, senkim sincs itt. Még az anyukámhoz se mehettem el, pedig ő az egyetlen ember ezen a földön, akinek mindent elmondhattam, ő az akinek kiönthettem a lelkemet. Hiába voltak nekem ott a barátaim és a barátnőm, ők mégsem voltak olyanok, mint az anyukám. Valahogy nem bírtam nekik megnyílni, nem tudom, hogy miért.

Már nem kell sokat kibírnom Luca házában, mert elsején beköltözünk a saját otthonunkban, így nem kell őket elviselni meg a gyerek nyávogásokat sem. Edzés után nem mentem haza azonnal, nem volt kedvem azokat az idiótákat hallgatni, bár Eleanor sajnáltam ilyen szempontból.

Bejártam egy kicsit a várost, csak este sötétedéskor indultam hazafelé, vettem vacsorát is, nehogy megint megszóljanak, hogy ők nem tartanak el minket. Ahogy mentem hazafelé, észrevettem, hogy valaki követ, de amikor hátranéztem, akkor eltűnt, ezért elkezdtem félni, mert eléggé kihalt utcák vezettek a házhoz, világítás is alig volt. Egy percre megálltam, így a követőmet nem láttam, csak akkor, amikor elindultam. Rettegtem már szinte, hirtelen nem tudtam hová menekülni, taxit se hívhattam, mert mire kijön, az is egy fél óra és addig én összefosom itt magam egyedül. Futásnak eredtem, de utána rájöttem, hogy ez a lehető legrosszabb ötlet volt, mert egyszer csak elém ugrott, amitől ijedtem felugrottam, mire ő megragadta a karom. Most biztosan bántani akar, na nekem itt most végem van.

5. rész

Íme a következő rész, ebben a részben már felbukkannak a Milanos focisták, így a szereplők menüpontban is bekerültek, tehát bővültek a szereplők. Látom van már kilenc feliratkozó, elegen pipáltok, csak komizni nem nagyon akartok. Ne legyetek lusták, bátran írjátok meg a véleményeteket.

Louis szemszöge

Edzés után felkerestem a vezetőséget, mert beszélni akartak velem az átigazolásomról. Az AC Milan szeretne engem kölcsön venni egy szezonra, amin húztam a szám, mivel a csapatom előtte nem akart elengedni, sőt nagyon is meg voltak velem elégedve, mert szerintük én vagyok a jövő egyik embere és még a válogatottban is meghatározó ember lehetek, na de ha most külföldre megyek egy gyengébb bajnokságba, akkor mi lesz így velem?

-Most meg akarnak tőlem szabadulni?

Kérdeztem elkeseredetten.

-Dehogy akarunk, pont, hogy azt akarjuk, hogy fejlődjél. Elmész egy szezonra külföldre, így nemzetközi tapasztalatot is szerezhetsz, mert a Milan szerepel a BL-ben is és több játéklehetőséget is ígértek neked, mivel az a Galliani nagyon erőszakos volt, mindenáron meg akart téged szerezni. Ha rám hallgatsz, akkor elmész kölcsönbe egy évre Olaszországba, utána visszajössz ide.

Elgondolkodtató volt, kipróbálhatnám magam a BL-ben, hisz eddig minden álmom ez volt. Most csak ez lebegett előttem, de közben meg az is, hogy mi van, ha csak a padot megyek koptatni, bár itt se lennék stabil kezdő, azt ki kell érdemelni.

-Több fizetést is ígértek neked.

-Nekem nem a pénz a fontos, hanem, hogy az álmaimat valóra váltsam.

-Ez a beszéd, fiam! Belőled nagy játékos válik! Akkor megfogadod a tanácsaimat és aláírod a kölcsön szerződést?

Egy darabig csend uralkodott az irodában, mert elkezdtem gondolkozni, de ez egy hirtelen döntés, tehát sietni kell. Nem engedték, hogy még egy napot is üljek rajta, és végül igent mondtam.

-Igen, belemegyek. Aláírom.

-Rendben, de innen már nincs visszaút, holnap Milánóba utazol! A repülő jegyről majd mi gondoskodunk. Kit szeretnél magaddal vinni?

-Vinnék mindenkit, aki csak fontos, de jelenleg csak a barátnőm és a két legjobb barátom tudnának elkísérni.

-Egyenlőre csak egy valakit vihetsz el, később mehetnek a többiek is, akiket csak akarsz! Legalábbis Galliani ezt mondta.

-Rendben van.

A megbeszélés után hazamentem, nagyon le voltam törve, amiért itt kell hagynom mindent, mert külföldre megyek. Itt marad minden és mindenki, aki fontos, de Eleanort nem hagyom itt, ő nagyon fontos nekem. Niall és Harry hiányozni fognak, meg persze a szüleim is.

Eleanor elmondása szerint kettőkor érkezik meg, addig is van egy órám, így el tudok menni Harryékhez. Így is tettem, akik nagyon örültek a látogatásomnak.

-Azt hittem már megfeledkeztél rólunk!

Mondta Niall, én sem akartam őket elhanyagolni, csak hát az edzések miatt nem maradt rájuk olyan sok időm, mint előtte.

-Tudod, hogy nem tenném! Amint van egy kis szabadidőm, jövök.

Válaszoltam, közben láttam Harryt a fürdőszobába bemenni. Nem tudom mi ütött belém, de úgy éreztem utána kell mennem, de nem tehettem meg. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam és azóta vagyok ilyen, amikor egyik este véletlenül rányitottam, miközben meztelen volt.

-Mindjárt jövök!

Szóltam Niallnek és rohantam fel a lépcsőn a fürdő felé és megálltam az ajtó előtt, miközben a kezem a kilincsen pihent. Hallottam a víz hangját, így hát biztos voltam benne, hogy Harry zuhanyzik. Kedvem lett volna benyitni, de most mit mondok neki, miért tettem? Sok időt tölthettem az ajtó előtt, mert már abba is hagyta és Niall is feljött, aki nem értette mit csinálok itt.

-Te mit csinálsz a fürdőszoba ajtó előtt?

Gyorsan kitaláltam valamit.

-Csak kezet akartam mosni.

Nem volt valami jó kifogás, mert azt a konyhában is megtehettem volna, de hirtelen nem jutott jobb az eszembe.

-Miért vagy ilyen ideges?

Csak észrevette rajtam, hogy nagyon zavarban vagyok.

-Tudtommal Harry most  zuhanyzik, gondolom te is hallottad a vizet, mert lentről is hallottam.

Folytatta. Na ebből most hogy jövök ki jól? Valaki segítsen, rá fog jönni, hogy be akartam nyitni, azt meg végképp nem akartam, hogy Harry megtudja.

-Na, menjünk innen!

Megragadtam Niall karját és leráncigáltam a lépcsőről, amilyen gyorsan csak lehetett.

-Ez fáj, ne rángass így!

Kiabált, de nem hallgattam rá, nem akarom, hogy Harry tudomást vegyen arról, hogy ott álltam az ajtóban.

-Maradj csöndben!

Suttogtam kissé agresszíven, mikor leértünk, elengedtem, de ő elszaladt. Utána mentem, hát ha megsértődött és megint elkezdett sírni, ez már a szokásává vált. A konyha felé vette az irányt, a sarokba leült és ott sírt. Leguggoltam hozzá és a vállára tettem a kezem.

-Most meg mi van?

Szóltam oda finoman hozzá, hogy ne érezze, hogy haragszom rá, ami nem is volt igaz, csak ő gondolom azt hitte.

-Mostanában olyan vadul bánsz velem! Teljesen kifordultál önmagadból!

-Nem tudom te mit szólnál hozzá, ha megtudod, hogy titkolóznak előtted és nem hajlandó senki semmit se mondani, mert a múltkor azzal jöttél, hogy valamit sürgősen meg kell tudnom, de aztán visszaléptél. Komolyan nem értelek, te is ideges lennél szerintem a helyemben!

-Szóval ezért bánsz így velem?

-Nem, én nem akartalak megbántani!

2012. augusztus 24.

Holnap reggel utazom Milánóba Eleanorral és ki tudja mikor jöhetek vissza. A mai napot azzal töltöm el, hogy elbúcsúzom mindenkitől, aki csak fontos nekem. Elsősorban a szüleimtől, utána a két legjobb barátomtól, majd végül a csapattársaimtól is. Holnap veszek részt az orvosi vizsgálaton, ha mindent rendben találnak, csak akkor írhatom alá a szerződést, és vasárnap már el is kezdődik az olasz bajnokság, amin nem valószínű, hogy pályára lépek. Este összecsomagoltam a cuccaimat egy bőröndbe, csak a legfontosabbakat pakoltam be, ahogy Eleanor is.

Amikor leszállt a gépünk, Galliani elénk jött a repülőtérre, ő fogja megmutatni a házunkat, amit majd bérelünk. Beültünk az autójába, én előre, Eleanor hátra és indultunk is a lakás felé, azonban akadt egy kis probléma.

-Van egy kis gond, fiatalok.

Kezdett bele a mondandójába Galliani.

-A lakásból, amit szántam nektek, még nem költöztek ki, tehát csak egy hétig kell egyik csapattársadnál laknotok. Ugye nem gond?

Na ez már rosszul kezdődik, bemegyünk csövelni valakihez, akinek azt sem tudjuk milyen a családja, ahelyett, hogy elmennénk szállodába. Most ez mire jó?

-Inkább szállodába mennénk arra az egy hétre.

Feleltem, nem volt kedvem máshoz beköltözni, ráadásul egy olyanhoz, akit még csak nem is ismerek.

-Már megbeszéltem vele, legjobb lesz, ha ott laktok, így lehet könnyebb lesz a beilleszkedés.

Húztam a szám, de belementem, nem akartam már az első napon összetűzéseket.

-Rendben van!

Lassan megérkeztünk, kiszálltunk, majd kivettük a cuccainkat. Egy harminc körüli vékony testalkatú férfi állt meg előttünk, a haja vállig ért. Biztosan ő lesz az új csapattárs, akinél majd lakni fogunk. Amúgy eléggé érdekes, hogy ilyet elvállal, én nem fogadnék be egy idegent.

-Luca Antonini!

Mutatkozott be az előbb említett férfi és a kezét nyújtotta kéz fogásra.

-Louis Tomlinson

Kezet ráztunk.

-Ő itt a barátnőm, Eleanor Calder.

-Üdv!

Ők is kezet fogtak. Elmentünk a lakásba, megmutatta nekünk a szobánkat, ott volt a felesége is, Benedetta és a két kislánya: Sofia és Viola, akik öt és két évesek. Lepakoltuk a cuccainkat, majd menni kellett Milanelloba az edzésre, kicsit hamarabb érkeztünk, mert nekem még orvosi vizsgálatra is el kellett mennem. Szerencsére mindent rendben találtak, nem volt semmi bajon, így aláírhattam az egy évre szóló kölcsönszerződésemet. A fizetésemet a Doncaster fogja állni, többet fogok kapni, mint tavaly.

Az edzésen megismerhettem a csapattársaimat, azonban nem mentem oda senkihez, hanem megálltam az egyik fának támaszkodva napszemüvegben összekulcsolt kezekkel és néztem ahogy a többiek kihordják a labdákat, meg az egyéb eszközöket, amik szükségesek az edzéshez.

Antonini szemszöge

Befogadtam a fickót a házamba, mert nekem hatalmas szívem van és mindent magamra vállalok, amit csak lehet, hogy jó véleménnyel legyenek róla. Mert már nagyon elegem van, hogy a szurkolóknak így sem tudok megfelelni, ha jól is játszom, akkor is csak szidnak és elzavarnának a csapattól. Az a legfontosabb, hogy Allegri és a vezetőség megbíznak bennem és innen vonulhatok majd vissza. Tisztában vagyok vele, hogy egész nyáron balhátvéd után kutakodtak, de végül egy jobbhátvédet hoztak. Nem is értem ennek mi értelme, ugyanis erre a posztra ott van Abate és most jött fel az ifiből De Sciglio is. Biztosan majd padozni fog és én pont őt fogadtam be a házamba. Még csak segíteni se segített, csak messziről nézte hogyan pakoljuk ki a cuccokat abban a menő napszemüvegében, legalábbis ő biztosan annak találja. Odaszóltam Stephan-nak.

-Az angol csapattársunk nem éppen segítőkész és én meg egy ilyen alakot fogadtam be a házamba!

-Senki se kényszerített, hogy fogadd be! Különben is, nekem egy kicsit se szimpatikus.

-Nekem sem. Azt hittem valami motivált fiatal jön majd, erre meg idejön egy nagyképű bunkó fajankó.

Legszívesebben beszóltam volna neki, de szerencsére Kevin Prince barátom megtette helyettem. Közelebb is léptem, hogy halljam.

-Mit ácsorogsz itt? Edzés van, mindjárt jön Allegri, addigra ki kell pakolnunk mindent!

Na most eljátssza a nagy ártatlant, hogy ő ezt nem tudta, mert ő még új itt és nem ismeri a szokásokat.

-Bocsánat, nem értettem mit csináltok. Ne haragudjatok, megyek és segítek! Csak tudjátok, Angliában úgy volt, hogy mire megérkeztünk az edzésre, már minden ki volt pakolva.

-Nem Angliában vagyunk, kis csillag! Na, szedd össze magad és vedd le azt a szar napszemüveget, abban nem lehet edzeni.

Prince barátunk szépen megmondta neki, amit megérdemelt, így legalább leszáll majd a magas lóról. Nem is tudom, hogy mit van úgy oda magáért, hogy egy erősebb bajnokságból jött, mint az olasz, azonban azt elfelejti, hogy csak a másodosztályban nyomta és egy kis szaros 21 éves. Jól seggbe kell rúgni, aztán majd megtanulja, hogy itt nem így kell viselkedni.

-Jól van, ne beszélj már így velem, még csak most jöttem, nem tudtam, hogy itt ez a szokás!

-Ne próbálj jól kijönni a dologból, mert baromira nem megy neked!

Indultunk befelé, hogy kihozzuk a maradék bójákat. Ő továbbra sem vette le a napszemüveget, én nem akartam rászólni, de Prince megtette.

-Levennéd azt a fost? Ebben nem lehet edzeni!

-Nagyon erősen süt a nap, nem vagyok hozzászokva.

Már a fejünket fogtunk Prince-szel ezen a brit hülye gyereken, hát persze, ott sosem süt a nap, muhahaha. És most erre fogja az egészet.

-Pedig jobb, ha hozzászoksz, mert nem veheted fel a napszemüveget.

Nagy nehezen bár, de levette és betette az öltözőbe.

Megjött Allegri, és mielőtt kiadta volna a feladatokat, meg akart ismerkedni az új fiúval, bizonyára még személyesen nem találkozott vele.

-Én Massimiliano Allegri vagyok, az edző. Gondolom már hallottad a nevem, én is tudom a tiedet. Először arra vagyok kíváncsi, hogy mit tudsz és mennyire fekszik neked a taktikám. Milyen poszton játszol?

-Jobbhátvéd vagyok!

-Remek! De ugye nem gond neked, ha néha beteszlek a bal oldalra?

Ezen a kérdésen nagyon elszorult a szívem, azt hittem bízik bennem, és ezt a brit hülye gyereket akarja betenni a posztomra. Ilyen nincs, de majd én megmutatom, hogy jobb vagyok nála. Nem érdekel, hogy elvileg fiatalítás folyik a csapatnál, azért jól jön az öreg a háznál, de ez sem igaz rám, mert annyira nem érzem magam annak harminc évesen.

-Én azt teszem, amit az edzőm mond.

Most próbál benyalni, de teszek róla, hogy a kis padok poshadjon meg. Na majd meglátjuk kinek lesz itt igaza. Minden esetre továbbra is kedvesnek kell lennem vele, hogy ne gyanakodjon semmire se.

Louis szemszöge

Nagyon pocsékul éreztem magam az edzésen a sok rossz arc között, mert tény, hogy többségük az volt, főleg az a feka csávó, aki belém kötött a napszemüvegem miatt. Hogy miért nem mentem oda segíteni nekik, mikor láttam, hogy éppen kihordják a cuccokat? Talán azért, mert mikor megjelentem, a legtöbben nagyon ellenszenvesen lestek rám, pedig nem ártottam nekik semmit. Komolyan nem értem mi bajuk van velem, mikor nem is ismernek, még az esélyt sem adják meg. Utána meg mit várnak? Hogy legyek velük kedves, mikor előtte bunkóztak velem? Azt már nem.

Allegri megnézte mit tudok, azt mondta ügyes vagyok, de a bal lábamon van még mit csiszolni, elvileg azt is gyakorolni fogjuk. Lucával mentem haza, aki kedves volt velem, ő szimpatikus volt. A legrosszabb arc egyértelműen az a feka Prince. Mi ez a név, talán azt hiszi, hogy ő a herceg? Ez nagyon bökte a szemem, hogy a mezére az van ráírva és még ő a nagy tízes. Na, majd megnézem hogy játszik.

Mikor hazaértünk, az a látvány fogadott minket, hogy Eleanor játszik a két kislánnyal, öröm volt azt nézni, ahogyan foglalkozik velük és ért a gyerekek nyelvén. Luca felesége meg nem volt otthon.

-Benedetta hová ment?

Kérdezte Luca Eleanort.

-Azt mondta elmegy vásárolni.

-Rendben.

Este, mikor lefeküdtem aludni, rám jött a sírógörcs, próbáltam elfojtani, még mielőtt a mellettem fekvő Eleanor meg nem hallja. Sajnos ez nem sikerült.

-Miért sírsz, Louis?

Az volt a bajom, hogy a csapattársaim csak arcoskodni tudnak és lenéznek. Nem örülnek nekem, utálnak. Ezek mellett meg honvágyam is volt.

-Nem sírok, honnan vetted?

Próbáltam letagadni, nem sok sikerrel.

-Ugyan már, észreveszem, ha szomorú vagy! Mondd el mi a baj!

-Majd inkább holnap!

Befordultam a fal felé, békén hagyott, mert úgy is tudja, hogy ilyenkor lehetetlen belőlem bármit is kihúzni. Csak sírtam, amíg el nem aludtam.

Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy kinyílt az ajtó, ekkor az a másik oldalamra fordultam, hogy lássam az illetőt. Egy olyan személy lépett be az ajtón, akire a legkevésbé számítottam és nem is akárhogyan.

4. rész

Rendben, fenyegessetek csak! Úristen, nem tudom egyesek mit képzelnek magukról, hogy elkezdenek fenyegetni, méghozzá ezt a kommentet kaptam az előző rész alá:

Ha le írod Larry-t akkor azt meg keserülöd mivel kiteszem az oldalakra fb hogy ne holvasák és akkor majd meglásuk hogy hányan fogják olvasni így iy elég rossz Haary-nek éa Louisnak hogy nem mehtenk egy máshoz közel nem álhatnak egy más melet mert már az 1D utálok egyból ilyen buzik olyan buzik és elkezdenek +18-as psl szerkeszteni!

Most ti mit tennétek a helyemben? Én egy ilyen kis hülye miatt nem zárom be a blogom. Kiteszi a facebook oldalára? Hol érdekel az engem? Ugyan már, így is vannak olvasóim, most attól nem leszek rosszul, ha egy-két hülye abbahagyja az olvasást, mert épp nem tetszik neki, ami benne van. Tudtommal sok Larrys blog van, mégsem kapnak fenyegetéseket. Ráadásul ilyen primitív módon teszi ez a kiscsaj. Azt hiszi, hogy meghatódtam? Egy kicsit sem! Azért is folytatom a blogom, és leszarom mindenkinek a hülye véleményét. Meg ráadásul nekem nem Larry van a középpontban, csak feltűnik benne. Nem egy hülye libáról szól, aki összejön az egyik taggal. És? Nem fogok gagyi sablon fosokat írni, már nem azért. Abbahagyom ezt és hozom a negyedik részt. Jó olvasást és nem tud érdekelni, hogy egyeseknek nem tetszik. Ez csak egy blog. Nem kell halál komolyan venni.

Harry szemszöge

Épp kijöttem a zuhanyzóból és már vettem volna a törölközőt a kezembe, amikor valaki kinyitotta az ajtót. Bizonyára találkozhatott a csupasz hátsómmal, mert nem takarta semmi és háttal álltam az ajtónak. Hátra pillantottam és Louis állt ott, aki csak lefagyva bámulta a fenekemet.

-Mi az, Louis? Mit bámulsz annyira?

Elbambulhatott, mert nem reagált azonnal a kérdésemre.

-Itt vagy, Louis?

Faggattam tovább, most végre figyelt.

-Ja, igen! Bocsánat!

Magamra tekertem a törölközőt.

-Mit akarsz? Miért nyitottál rám kopogás nélkül?

Nevettem, fogalmam sincs mire volt ez jó és, hogy miért van ennyire megijedve. Talán mert találkozott a pucér seggemmel és ez már sok volt neki? Viccesen hangzott, hiszen mindketten fiúk vagyunk, nem baj, ha látjuk egymást meztelenül, legalábbis részemről nem, én nem vagyok szégyenlős.

-Itt hagytam Kevint.

Körülnéztem hol lehet az a vacakság, végül a WC tetejére volt rakva, odaadtam neki, ezután kiment. Nem igazán tudtam hová tenni a viselkedését.

Louis szemszöge

Amikor megpillantottam Harry fenekét, nagyon furcsa érzés vett maga körül, magam sem tudom mi történt vele, de még akkor sem tudtam kiverni a fejemből, amikor már az ágyamban feküdtem a répaplüssömet ölelgetve. Kevint betettem az ágyikójába, és igen, van neki, mert csináltam neki egyet. Még párnája és takarója is volt.

Reggel, amikor felébredtem az első dolgom az volt, hogy ránézzek Kevinre, hogy jól van-e. Nem is értettem, hogy miért rá, mikor mellettem fekszik Eleanor és általában ő rá nézek, amikor felébredek. Most valahogy ez nem ment, talán Harry feneke nagy hatással van rám, nem értettem ezt az egészet. Zaklatott lettem tőle, hogy miért is érdekel engem egy fiúnak a meztelen hátsója. Legjobb lesz minél hamarabb kiverni ezt a hülyeséget a fejemből.

Eltelt egy hónap, a fiúk és Eleanor nyaralása is elmúlt. Sajnos elég gyorsan elment ez az egy hónap, júliusban meg már haza kellett menniük, mert Louisnak elkezdődött a felkészülési időszak a csapatánál. Nem sokára kezdődik az első edzés, így Louisnak korán kelt, mert már reggel 9-re ott kellett lennie. Mikor felkelt, leült az asztalhoz reggelizni.

-Jó reggelt!

Köszönt neki Eleanor, aki már korábban fent volt, hogy elkészítse a reggelit.

-Szia!

-Kilencre mész?

-Igen, nincs sok időm.

Louis késve érkezett meg az edzésre, kapott egy kis szidást az edzőtől.

-Tomlinson is megérkezett? Nem ártana beszerezni egy órát!

-Bocsánat, uram! Többet nem fog előfordulni!

-Ez már nem az első volt, ha így folytatod, akkor még a keretbe sem fogsz bekerülni, tehát ideje lenne összeszedned magad!

Milánó, Olaszország

Milanelloban is elkezdődtek az edzések, a játékosok már a pályán vannak és Allegri utasításai szerint edzenek.

Közben a tulajdonos, Berlusconi a nyári igazolásokról beszélget Gallianival, aki ezeket a dolgokat intézte.

-Van már kiszemelted?

Kérdezte a tulajdonos.

-Igen, főnök! Úgy gondolom Angliából kéne leigazolni egy fiatalt.

-Ez butaság, hisz a primavera csapatból fel lehet vinni a felnőttbe néhány fiatalt. Fölösleges külföldön nézelődni.

-Tudom mit csinálok, főnök! Nekem szélső hátvéd kell, itthon nincs, aki normálisan is tudna játszani. Végre valahára megszabadulhatnánk Luca Antoninitől!

-Ez már jobban hangzik! Rád bízom.

Pár hét telt el, mire Galliani megtalálta a megfelelő embert, így hamarosan megtette az első ajánlatát a Doncaster csapatának Louis Tomlinsonért egy millió eurót.

Ezután behívatta Allegrit, az edzőt az irodájába.

-Gondolkoztam a helyzeten és hamarosan szabadulunk Luca Antoninitől!

Egy gúnyos mosolyt eresztett el az arcán, Allegri nem igazán értette.

-Igazol egy új balhátvédet?

-Valami olyasmit, de a kiszemeltem mégis csak a jobb oldalon érzi magát jobban, de te értesz ahhoz, hogy a játékosokat egész más poszton játszatod, mint ahol eredetileg játszanának. Igazam van?

Kacsintott egyet Allegrire, aki vette az adást, hátba veregette Gallianit.

-Így igaz! Ki a kiszemelt?

-Louis Tomlinson, az angol másodosztályban játszik és 1991-ben született.

-Remek. Idén úgy is fiatalításba kezdünk. Jöjjön csak nyugodtan!

Doncaster, Anglia

A csapat vezetősége visszautasította Galliani ajánlatát, azzal az indokkal, hogy a játékos nincs az eladó listán és akármennyit is felajánl, nem engedik el Olaszországba. Aztán pár héttel később maga Galliani utazott Doncasterbe és felkereste a csapatot, hogy személyesen meggyőzze őket. A célja az volt, hogy mindenáron elhozza a lehető legalacsonyabb áron, mert bizony a Milan vezetősége igen csak zsugori. Nagy pénzeket nem adnak ki játékosokért, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Volt arra is példa, nem is egy, hogy még alacsony áron se hoztak el játékost, mivel a következő évben úgy is lejár a szerződése és ingyen igazolhatóvá válik. Idén is volt erre példa, méghozzá Riccardo Montolivo személyében, aki nem hosszabbított korábbi csapatával, a Fiorentinával, mivel őt már 2011. nyarán kiszemelték maguknak.

Galliani megnézett egy edzést, és különösen megfigyelte Louis Tomlinson nevezetű játékost. Nem bánta meg, hogy eljött, mivel a fiú remekül játszott, azonnal elnyerte a kopasz tetszését. Bizonyára mindenki tudja, hogy Galliani nem visel hajkoronát. Az edző mérkőzés után bemerészkedett, hogy személyesen beszélhessen Tomlinsonnal, bár ő is tisztában volt vele, hogy ezzel nem sokat ér, ha a klubja nem engedi el, de azt megtudhatja, hogy a játékos esetleg hajlandó lenne-e a Serie A-ba igazolni. Megvárta, amíg kijön és amikor ez megtörtént, akkor odament hozzá.

-Szia, lenne egy perced! Adriano Galliani vagyok, Olaszországból.

-Üdv! Louis Tomlinson!

Kezet ráztak egymással.

-Beülhetnénk valahová? Meghívlak egy sörre!

Kérdezte a kopasz, Louis meg természetesen belement, bár sejtette mit akar tőle ez az ember, talán azt, hogy költözzön el Olaszországba.

-Nos, hát már régóta figyelem a játékodat, valójában már tavaly felfigyeltem rád, bár akkor még az ifiben nyomtad, de úgy hallottam, hogy mostantól a felnőttben fogsz játszani. Ez igazán ígéretes, és nekem nagyon tetszik a játékod, egy ilyen játékosra van szükségünk, mint te! Amúgy az AC Milan vezetőségétől jöttem, már tettem is ajánlatot a csapatodnak érted, de visszautasították az egy millió eurót. Sajnos nálunk eléggé pocsék szélső hátvédek vannak, különösen a bal oldalon, nos tudom, hogy te a jobb oldalon játszol, de az a poszt se az igazi nálunk. Abate egy semmire kellő, a bal oldalon Antoniniről meg ne is beszéljünk. Ő még rosszabb és még öreg is, idén tölti a harmincat. Tudom, hogy nem sokat érek azzal, ha esetleg igent mondanál, ha a csapatod nem akar elengedni, de megteheted, hogy ráveszed a vezetőséget, hogy te menni akarsz és akkor gondolom nem fognak visszatartani. És a mostani fizetésed dupláját ígérem neked. Mit szólsz az ajánlathoz? Ugye tetszik?

-Sajnálom uram, de én nem szeretném elhagyni Angliát! Az álmom az, hogy a Manchester United leigazoljon, amúgy is nekik szurkolok. Ha külföldre megyek, akkor semmi esélyem se lenne. Bocsánat, de erre nemet mondok, és ha a csapatom elakarna adni a Milannak, visszautasítanám és nem írnék semmit se alá. Sajnálom és ezt szerintem megbeszéltük. Most távoznék, viszontlátásra.

Ezzel Louis fel is állt és faképnél hagyta az öreg kopasz Gallianit, aki egy kicsit mérgelődni kezdett magában. Azt gondolta, hogy még egy ilyen bunkó gyereket még egyszersem fogott ki, mint ez a Tomlinson nevezetű játékos. Kifizette, amit rendelt, majd távozott.

Másnap felkereste a csapat vezetőségét, hogy tárgyalásba kezdjen Tomlinsonért, azonban először el is küldték, de végül leültek.

-Ő az egyik legígéretesebb játékosunk, nem szeretnénk elherdálni, pláne nem külföldre! Bocsánat, de ezt meg kell értenie, uram.

-Jó, de annyi fiatal tehetség van az országban. Miért pont ő kell?

-Ugyanezt kérdezhetném én is! Magának miért ő kell?

-Nos, leteszek érte öt millió eurót!

-Tízet!

-Az sok!

-Akkor nincs üzlet.

Nem! Galliani nem hagyhatja, hogy ennyire lehúzzák, még az ötöt is sokallta, de annyira ragaszkodott a játékoshoz, pedig abban sem volt biztos, hogy beválik-e, fekszik-e neki az olasz futball. Ő szokott lenni a nyerő ember a tárgyalásokon, hogy minél kevesebbet fizessen a kiszemelt játékosért, most talán fordítva van, ha hagyja magát.

-Ugyan már! Hol érne meg ennyit egy 21 éves tapasztalatlan játékos, aki még csak most került fel a felnőtt csapatba? Még az öt is sok érte, de gondolom maga nem adja oda alacsony áron!

-Nem nagyon akarom, hogy Olaszországba menjen!

-Kölcsönbe se jöhetne? Lehet be se válik nálunk és akkor a szezon végén visszakerülne ide!

A Doncaster vezetősége elgondolkodott rajta, ugyanis ebben a szezonban nem számítana rá stabil kezdőként, csak beugrósnak legfeljebb és hol máshol tudna tapasztalatot szerezni, ha nem a Serie A-ba, így a BL-ben is pályára léphetne esetleg. Bár még gondolkodia kell rajta, így hát egy héttel később megszületett a megállapodás, Tomlinsont hajlandó a csapata elengedni kölcsönbe az AC Milanhoz. Galliani meg természetesen örült a fejének, utána felhívta telefonon a játékost.

-Kölcsönben jössz hozzánk, én megmondtam!

-Maga ki? Be sem mutatkozott! De úgy is tudom, hogy a kopasz olasz!

-Jól tudtad! Várunk szeretettel, megegyeztünk már a csapatoddal, tehát készülj fel!

Letette a telefont, Louis ideges lett a hívás miatt, ezért a kanapénak vágta a telefonját.

-Mi a baj, drágám?

Tette Eleanor a vállára a kezét.

-El akarnak küldeni a Milanba! Én nem akarok innen elmenni. Valami kopasz ember felkeresett onnan, aki mindenáron azt akarta, hogy igazoljak le hozzájuk, de nemet mondtam, majd otthagytam. Most biztosan meggyőzte a vezetőséget, hogy adjanak el nekik. Ez felháborító!

-Ez rajtad is múlik, ha nem írsz alá semmit, akkor maradni fogsz!

-Igazad van!

-Holnap megyek Manchesterbe, elintézni valamit a suliban.

-Rendben!

Eleanor szemszöge

Reggel korán keltem, mivel ma Manchesterbe kell mennem a suli miatt. Amikor elindultam, Louis még aludt.

Este, amikor mindent sikerült elintéznem, nem indultam hazafelé, hanem betértem az itteni lakásomba, ami nem volt túl nagy, két kicsi szoba volt benne, egy fürdőszoba, WC, és egy kis konyha. Lepakoltam a cuccaimat, felhívtam az osztálytársaimat, hogy menjünk el egyet bulizni. Bár nem ért rá mindenki, de két lány el tudott velem jönni. Leültünk a bárban egy asztalhoz, rendeltünk magunknak koktélt, amikor odajött hozzánk egy feka csávó, aki igen csak lazán volt felöltözve, kicsit beképzelt és nagy szájú volt, de valahogy nekem tetszett a stílusa.

-Lányok! Valaki akar velem táncolni?

-Én benne vagyok!

Felálltam és elmentem vele. Mondtam a csajoknak, hogy mindjárt jövök, de nem muszáj megvárniuk. Csak később döbbentem rá, hogy kivel is van dolgom: Mario Balotellivel, a Manchester City problémás csatárával.

-Tudod, hogy ki vagyok, béby?

Kérdezte kissé beképzelten.

-Hogy ne tudnám, egész Anglia a rólad szóló hírekkel van tele!

-Vedd megtiszteltetésnek, hogy felkértelek táncolni! Nem minden lány mondhatja el magáról, hogy Balotellivel bulizott.

Elnevettem magam, tényleg olyan beképzelt volt, mint ahogyan azt mondják az emberek.

-Jaj, te sosem változol meg!

Megböktem, ő viszonozta, így kicsit elszabadult a pokol, elkezdtünk kergetőzni, amit le is állítottam, hiszen nem az óvodában vagyunk.

-Elég! Inkább bulizzunk!

Elég sokat ihattam és megint elkövettem egy hatalmas hibát. Ugyanaz a szituáció volt, ami Harry 18. születésnapján is. Reggel arra ébredtem, hogy csak egy vékony takaró fedi el a meztelen testemet, mellettem meg Mario, akin szintén csak a takaró volt. Nem emlékeztem semmire sem, ami közöttünk történt, azt sem tudtam, hogyan kerültem ide. Ránéztem a telefonomra, és húsz nem fogadott hívás: a barátnőim nem tudták hová tűntem. Írtam nekik egy sms-t, amiben hazudtam: „Haza kellett mennem, mert hirtelen elkezdett fájni a fejem és hánytam is. Bocsi, hogy nem szóltam, de eltűntetek”

Jobban teszem, ha egy kicsit félrevezetem őket, mielőtt Louis fülébe jut, hogy mit is tettem már megint. Mielőtt valami ki alakulni közöttünk, felkeltem, gyorsan felöltöztem, majd leléptem. Mario még az igazak álmát aludta, így észre sem vette, megtalálni meg nem fog, hisz még számot se cseréltünk szerencsére.

Louis szemszöge

Nagyon rosszul indult a napom, ráadásul nagyon pocsékul aludtam, mert folyton felébredtem és visszaaludni már nem igazán tudtam, ezért összevissza forgolódtam. Mikor végre már elaludtam, erre felkelt ez a hülye csörgő óra is, ami nyolckor szólalt meg, mert kilenckor edzés van. Alig bírtam felkelni, így megint késni fogok, amit az edző nem néz jó szemmel. Még csak a nyári felkészülés van, én meg már ebben a szezonban vagy háromszor elkéstem és minden alkalommal megkaptam a magamét. Azt hiszem háromnegyed kilenckor vertem ki magam, gyorsan felöltöztem, azonnal az edző cuccomat vettem fel, mert átöltözni nem igazán lesz időm, így is késve fogok megérkezni. Az edző már rossz szemmel nézett rám.

-Megint késtél! Ez már nem az első alkalom! Ám a vezetőség beszélni szeretne veled, edzés után keresd fel őket!

Rosszabbra számítottam, de egész edzés alatt rossz érzéseim voltak. Biztos voltam benne, hogy csak azért akarnak velem beszélni, hogy leigazoljak a Milan csapatához Olaszországba. Szót fogadtam, így hát megkerestem őket.

-Jó napot!

-Jó napot! Ülj csak le ide!

Leültem, és valóban az átigazolásomról beszélgettek el velem, ami nagyon szomorúan érintett, hiszen annyira dicsértek, most meg azt akarják menjek máshová.

3. rész

Meghoztam a harmadik részt is. Kérem aki a szavazásnál leratyizza a történetet vagy nem tetsziket pipál, az indokolja is meg, mert tudni szeretném, miért nem teszik az illetőnek. Megköszönném!

Ezt a részt érdemes elolvasnotok, mert a vége igen csak izgalmas! Írjátok le róla a véleményeteket.

Eleanor szemszöge

Elmentem Johnnal vacsorázni, azonban az este váratlan meglepetés ért. Ugyanis meglátta, amikor a parkban megcsókoltam Louist és most választás elé tett. Igaza van valahol, mert mégsem lehetek kettővel, ezzel én is tisztában voltam, de valahogy döntésképtelen vagyok. Ha szívemre hallgatok, akkor Louisra esik a választásom, ha az eszemre, akkor Jonhra. Na, vajon melyik az erősebb? Mélyen John szemébe néztem és végül döntésre jutottam. Sajnáltam neki megmondani, de ez van. Nem mehet ez így tovább.

-Louist választom! Ne haragudj, John, de őt jobban szeretem, mint téged!

Visszafolytottam a sírást, de már nem tudtam tovább magamban tartani, patakokban kezdett el folyni a könnyem John szeme előtt.

-Megértelek, hogy őt választod. Nem állok az utatokban, és kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok!

-Istenem, te egy igazi úriember vagy!

Felálltam, majd megöleltem, mert megérdemli. Más férfi nem így reagált volna, hanem biztos Louis életére tértek volna, vagy csak elkezdtek volna fenyegetőzni. Hasonló úriemberrel, mint John még soha nem találkoztam és a vele töltött idők felejthetetlenek voltak, de nem maradhatok vele tovább. Nem érdemli meg, hogy végig hazudjak neki és csak kihasználjam. Azt hiszem ez lesz a legjobb döntés.

-Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy!

-Ugyan! Ez semmiség. Bár nagyon szeretlek, de tiszteletben tartom a döntésed és az ő árnyéka mindig is közöttünk állna, ez nem tenne jót a kapcsolatunknak.

Igazad van! Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogsz érteni.

Vajon Louis is így reagált volna, ha John választom esetleg? Fölösleges ezen gondolkozni, mert boldog vagyok vele és Harryvel meg kell szakítanom, amit már fél éve űzünk.

Louis szemszöge

Eleanor megint elment az egyik barátnőjével, de most elvileg hazajön és végre vele aludhatok. Valaki csöngetett, amit nem is értettem igazán, mert a barátnőm nem szokott, hanem csak bejön, ha hazaért. Lehet otthon felejtette a kulcsát, de hát az ajtót se zártam be. Lényegtelen, leballagtam a lépcsőn és ajtót nyitottam. Niall állt ott.

-Szia! Hogy hogy ilyenkor?

-Hát beszélnem kell veled! Vannak olyan dolgok, amikről nem tudsz, pedig téged érintenek.

Idegesnek tűnt, kezdett megijeszteni. Vajon mit akar velem közölni, amiről mindenképpen tudnom kell? Mutattam, hogy üljön le a kanapéra.

-Nem is tudom hogy kezdjem el!

-Essünk túl rajta gyorsan!

-Ennek nem fogsz örülni.

-Akár mi is az, nyőgd ki!

Még csak sejtésem sem volt arról, hogy miről van szó. Mik történnek a hátam mögött? Semmit sem vettem eddig észre az egészből.

-Talán nem lenne túl jó ötlet, ha elmondanám, csak szenvednél! Remélem észreveszed magadtól is!

Mondta lehajtott fejjel, majd az ajtó felé sétált, úgy tűnik menni készül, de nem engedhetem el, amíg el nem mond mindent. Utána mentem és lefogtam a kezét.

-Minek kezdesz bele, ha nem tudod elmondani az egészet? Komolyan, csak felidegesítesz!

Dühös voltam, amiért ezt teszi velem. Akármi is történik, addig nem fog az ajtón kilépni, amíg el nem meséli.

-Sajnálom, nem mondhatom el! Engedj el!

Ki akarta magát rángatni a szorításomból, de annál erősebben fogtam le, nem mehet el.

-Nem! Elmondod!

-Nem mondhatom el, nem érted? Kérlek engedj el! Csak figyelmeztetni akartalak, hogy nyitsd ki a szemed!

-Miről van szó? Barátok vagyunk, nem hagyhatsz cserben!

Mélyen néztem a kék szemeibe, de ő csak a plafont nézte. Nem tudom mi ütött belé, nagyon zavarban volt.

-Mindenképpen ki fogom belőled szedni! Akár reggelig is itt fogunk állni, ha nem nyőgöd ki végre az igazat! Miről van szó? Vagy inkább kiről?

Valahogy kiszabadult a karjaim közül, szaladt az ajtóhoz, de szerencsére gyorsabb voltam nála és beálltam elé az ajtóba.

-Nem mész ki!

Kiabáltam rá keményen, de nem kellett volna, mert ő ettől megijedt. Megfordult és leült a kanapéra, az arcát a párnába temette. Talán megbánthattam és most sír és ennek hatására nekem is könnyek gyülekeztek a szemembe. Mi lehet az a dolog, amiről nem tudok és már régóta ez megy? Miért nem mondja el nekem? Mit tett? Miért bánok vele ilyen durván, mikor nekem ez nem szokásom? Semmit se értettem már, ami körülöttem folyik, talán minden máshogy zajlik, ahogy én azt elképzelem. Sokkal rosszabb minden, amit Niall nem fog nekem elmondani, de azért hálás vagyok neki amiért figyelmeztetett. Mostantól jobban odafigyelek a dolgokra, mindenkit szemmel tartok, mert nem tudom ki itt a bűnös. Ki akar nekem keresztbe tenni? Annyi már biztos, hogy nem Niall a tettes, különben nem szólt volna. Vagy lehet mégis ő és ezért borult le a kanapéra sírva? Odasétáltam hozzá, de szerencsére valaki megzavart minket, ugyanis kinyílt az ajtó.

Eleanor jött haza, nem látszott túl boldognak, de ő azonnal odarohant hozzám, szorosan magához szorított és megcsókolt minden szó nélkül.

-Nem akarlak elveszíteni soha!

Suttogta.

-Én is nagyon szeretlek téged!

Magamhoz öleltem én, közben észre sem vettem, hogy Niall kihasználta az időt és kirohant a házból. Nem törődtem vele, egyszer úgy is kiderül minden, hiába titkolózik.

-Lehet egy furcsa kérdésem?

Fordultam Eleanor felé, gondoltam rákérdezek mégis mi folyik a hátam mögött, bár így tudtam, hogy mindent tagadni fog. Legalább lesz fogalma róla, hogy már nem a rózsaszín ködben élek, ahogy eddig.

-Persze! Bármi.

-Niall azért jött ide, mert valamit el akart nekem mondani, amiről én nem tudok, de fontos. Rossz hírt akart közölni, azt mondta nem fogok neki örülni. Aztán visszalépett, mégsem akarta elmondani, mert úgy is csak szenvednék. Te tudod miről beszélt? Kérlek mondd el mi folyik itt, mert semmit sem értek!

Láttam Eleanor arcán, hogy ledöbbent, tehát tudja miről van szó, mégis mindent tagadott. Úgy tett, mint aki nem tudja miről beszélek. Előttem nem fognak sokáig titkolózni, ezt nem engedhetem meg. Nem csinálhatnak belőlem hülyét.

-Nem tudom miről beszélt! Őt kérdezd meg.

-Jó, de nem lesz sokáig így! Nem fogtok sokáig félrevezetni!

Niall szemszöge

Még soha sem láttam Louist ilyen agresszívnek. Igen, el akartam neki mondani, de meggondoltam magam. Csak kavarnám a szart, mert se Harrynek, se Eleanornak nem tennék jót. Talán mégis jobb, ha minden titokban marad, viszont véget kell vetni ennek az egésznek. Beszélnem kell mindkettőjüknek. Rohantam hazafelé, és amikor megérkeztem, felrohantam Harry szobájába és berontottam, amin meglepődött, hisz ilyesmi nem nagyon szokott köztünk előfordulni, hogy egymásra törünk.

-Valaki elfelejtett kopogni!

Mondta kissé gúnyosan.

-Bocsánat, nem így akartam.

-Mitől vagy ilyen izgatott?

-Beszélnem kell veled. Fejezd be Eleanorral, ez így nem tisztességes!

-Ne ütsd bele az orrodat mások dolgába, szőkeség!

Nem hagyhatom, hogy Louissal így szórakozzanak. Tényleg ennyit érne neki a barátságunk?

-Nem értem miért pont Eleanor kell neked!

-Semmi komoly nincs köztünk, csak egy kicsit szórakozunk, mert megengedhetjük magunknak.

Érthetetlenül a fejemet ráztam, megdöbbenve, hogy egy csepp érzés sincs benne, csak a saját szükségletei fontosak neki.

-Ez azt jelenti, hogy nem fejezitek be? Mert ha igen, akkor mindent kitálalok Louisnak! Megértetted?

Fenyegetőztem, muszáj voltam megtenni, mert egyszerűen nem tűrtem. Undorító dolog mások háta mögött ilyen dolgokat művelni. Utána meg a szemébe hazudni hosszú hónapokon keresztül. Mi lett volna, ha nem tudom meg? Természetesen folytatják gátlások nélkül, mintha mi sem történne. Én ezt nem fogom hagyni.

Úgy tűnik ezzel a zsarolással hatással voltam Harryre, az arcáról lefagyott a mosoly és mintha ezt akarná kérdezni: most ezt komolyan gondolod? Ugye nem? Bár ő nem szólalt meg, de válaszoltam neki, tisztán beleláttam a gondolataiba.

-De igen, Harry! Mindenről ki tálalok neki, ha mégegyszer rajta kaplak titeket, illetve előttem megbeszéled Eleanorral, hogy köztetek mindennek vége! Csak kizárólag barátok lehettek. Akkor Louis nem fogja megtudni soha.

-Jó, legyen! Akkor ma este tartunk egy összejövetelt mi négyen!

-Ez a beszéd, haver!

Harry szemszöge

Megfenyegetett, megzsarolt! És még azt hittem, hogy a barátom, de nem. A barátok nem tálalnak ki, mindenben támogatják a másikat, még akkor is hallgatnak, ha a másik hülyeséget csinált. Csak úgy tettem, mintha nem érdekelne ez az egész, de valahogy mégis lelkiismeret furdalásom volt Louis miatt. Vajon Eleanor mit érez? Vajon ő is véget akar ennek vetni? Mert tényleg ezt kéne. Nem akartam elismerni, hogy Niallnak igaza van, de így volt. Ekkor döbbentem rá, hogy valóban a barátom és tényleg csak jót akar. Én viszont egy átkozott árulónak tartottam magam, aki elárulja az egyik legjobb barátját azzal, hogy elcsábítja a nőjét az ágyába és mind ezt titokban csinálják. Rájöttem, hogy én vagyok az, aki nem igaz barát, aki csak szórakozik itt mindenkivel, miközben ők teljesen megbíznak bennem. Louis még nem tud semmiről és remélem is, hogy nem fog rájönni, mert akkor vége mindennek. Mindennek olyannak kell lennie, mint régen, amikor még nem kavartam Eleanorral. Minden abban a hülye buliban kezdődött, amikor túl sokat ittam és nem bírtam magammal. Talán vissza lehet még csinálni, jót fog tenni nekünk ez az összejövetel. Előtte viszont beszélnem kell Eleanorral, hogy fejezzünk be mindent, amit elkezdtünk, mert ez így nem mehet tovább.

-Nem négyen, csak hárman! Louis nem tudhatja meg, ő csak később érkezik meg, őt sem akartam ebből a buliból kihagyni.

-Oké!

-Akkor ma este itt lesz egy kerti party. Eljössz velem vásárolni?

-Hát persze!

Összeszedtük magunkat és indultunk. Előtte Niall felhívta Eleanor, hogy este 7-re jöjjön el hozzánk, mert kerty partyt tartunk. Louist meg 8-ra rendelte ide. Elmentünk a Tescoba, és ahogy Niallt ismerem, majdnem felvásárolta az egész áruházat, mert imádja a gyomrát.

-Az igen!

Jegyeztem meg, ő meg felnevetett.

-Mi az? Mi a baj?

-Ennyi mindent veszünk? Megromlik a fele.

Én sem gondolhattam komolyan, mert a szőkeség ezeket egy nap alatt be tudná vágni, de most nem egyedül lesz.

-Ne aggódj érte, mert holnap újra jöhetünk vásárolni az üres hűtő miatt.

Mikor hazaértünk nekiláttunk a főzésnek, meg az előkészületeknek, hogy mire a vendégek megérkeznek, minden kész legyen.

Este hét órakor megérkezett Eleanor. Az udvaron már minden előállt, az asztalokat már réges rég kipakoltuk, ráhelyeztük az ételekkel tele tálakat, amiket letakartunk, hogy a legyek ne menjenek rá. Ezen kívül üres tányérok is ki voltak készítve, illetve evőeszközök, poharak, üdítők.

-Louis mit szólt, hogy te korábban jöttél?

Kérdeztem.

-Semmit, nem tudja, hogy itt vagyok. Azt adtam be neki, hogy először a barátnőmhöz megyek, majd onnan ide, tehát mire betoppan ide ő is, nem lesz meglepve.

-Akkor jó.

Nem kezdtünk még hozzá a kajáláshoz, leültünk az étkezőbe mind a hárman, mert ez most egy megbeszélés lesz köztem és Eleanor között.

-Úgy gondolom, hogy véget kell vetünk a kis viszonyunknak, Harry!

Eleanor halál komolyan mondta ezt nekem, amivel én is egyetértettem.

-Szakítottam John-nal, mert rájött, hogy Louissal is járok. Választás elé kényszerített, és szerencsére megértette a helyzetet. Ő egy igazi úriember.

-Remélem minden olyan lesz, mint régen.

Mondtam, ekkor Niall büszkén nézett rám, mert megtudott engem is győzni, Eleanor meg rájött magától is mekkora hülyeséget csinált. Louis előtt meg úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna, így lesz a legjobb.

Louis szemszöge

Fél nyolc. Ideje indulnom, mert nyolckor kezdődik a kerty party Harryéknél, már alig várom. Összeszedtem magam, majd el is indultam. Mikor megérkeztem, becsöngettem és ekkor kinyílt az ajtó, ahol a szőke barátunk állt.

-Már vártunk. Gyere!

Mondta, majd utána mentem befelé a lakásba, onnan meg ki a hátsó ajtón keresztül az udvarra, ahol a többiek már ott ültek a hintaágyon és integettek.

-Sziasztok!

Visszaintettem nekik, majd én is ledobtam magam a hintaágyra Eleanor mellé.

-Már csak te hiányoztál, tíz percet késtél!

Hamarosan megkeztük a bulit, ettünk, ittunk és még sorolhatnám. A zene is szólt és mikor már elég alkoholt juttattunk a szervezetünkbe, elhülyéskedtük az egész estét. Meg volt beszélve, hogy én és Eleanor itt alszunk. Már éjfél is elmúlt, amikor abbahagytuk és végre bementünk aludni, de előtte le kellett mindannyiunknak zuhanyozni. Mivel mi vagyunk a vendégek, ezért előre engedtek minket, én meg Eleanort, így én másodiknak mentem be, majd utánam Niall következett. Ekkor a barátnőmmel le tudunk feküdni már a vendégszobában. Gondolom Niall után már Harry ment be, de az már nem tudott izgatni. Valami mégis hiányzott, nem volt mellettem Kevin. A fenébe is, biztos vagyok benne, hogy a fürdőbe hagytam, mert oda tuti bevittem. Csendben felkeltem, hát ha Eleanor már bealudt és kimentem. Mentem a fürdőszoba felé és benyitottam. Olyan látvány fogadott, amire nem is számítottam, de azt is figyelembe kell venni, hogy nem voltam teljesen józan, mivel eléggé sokat ittunk, de még talpon tudunk maradni.

Hát igen, Harry teljesen meztelen fenekével találkoztam, rettenetesen elszégyeltem magam, amiért nem kopogtam be, nem gondoltam volna, hogy még nem végzett ennyi idő alatt. Amikor megpillantottam formás hátsóját, belülről furcsa érzésem támadt, amit még soha sem éreztem.