2013. augusztus 30., péntek

6. rész

Itt vagyok újra! Most a hatodik részt hozom, remélem tetszeni fog, a vége megint csak izgi lett. Ám tegnap nem hoztam részt, de Liam tegnap lett 20 éves, igaz ő nincs benne a történetben, csak úgy érdekesség képen írom le. Van hozzá egy képem is, amit megosztok veletek.

Louis szemszöge
Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy valaki kinyitja az ajtót és Harry állt ott anyaszült meztelenül, aki csak közeledett felém. Én közben felültem és le sem tudtam venni róla a szemem, annyira magával ragadott ez a látvány, ilyen sem történik velem mindennap, hogy szexinek találok egy fiút. Egyre közelebb hajolt felém és szájon csókolt, tiszta libabőr lettem, annyira kellemes volt ez számomra, még a szememet is becsuktam, de itt mintha vége lett volna, mert mikor újra kinyitottam a szememet, Eleanor arcát láttam. Ekkor döbbentem rá, hogy reggel van és, hogy Harry nem járt itt az éjjel: az egész csak álom volt. Elkeseredtem, hogy nem vált valóra, de az egész nem volt tiszta nekem. Miért akartam azt, hogy Harry meztelenül álljon előttem és megcsókoljon? Saját magamon sem tudtam kiigazodni.
-Minden rendben van? Mintha nem itt lennél!
Eleanor megzavarta a gondolataimat Harryről.
-Igen, itt vagyok! Mi van?
-Olyan furcsa vagy! Tegnap meg sírtál. Mi bajod van?
-Nincs semmi.
-Akkor miért sírtál? Miért nem mondod el?
-Szerintem csak álmodtad, mert én biztos nem sírtam és nincs semmi bajom!
Gyorsan kipattantam az ágyból, nem akartam, hogy Eleanor kérdezősködjön. Mezítláb mentem ki a konyhába, papucsot nem szokásom húzni otthon a zoknit meg ki nem állhatom. Benedetta volt csak fent, aki épp reggelit készített, gondolom mindenkinek.
-Jó reggelt!
Köszöntöttem, de ő csak morcosan rám nézett, majd elfordította a fejét. Miért nem köszön nekem? Ennyire ellenszenves lennék az olaszoknak? Valamiért utálnak, pedig nem ártottam nekik, főleg nem Benedettának, akivel még egy szót se váltottam soha.
-Hallod? Itt vagyok, felkeltem!
Odaszóltam neki, hogy vegyen már figyelembe. Nem hagyom, hogy bárki is levegőnek nézzen, mikor én hozzá szóltam.
-Jól van! Húzd már ki a kukát légy szíves!
Ez most komoly? Én vigyem ki a kukát, mikor ő van otthon? Ez viccnek is rossz.
-Bocsi, de mezítláb vagyok, különben sem tudom hol van a kuka és hová kell kitenni.
-Felveszel egy cipőt vagy papucsot, lemész a lépcsőn és ott azonnal megfogod látni. A járda mellé kell kitenned, hogy a kukás autó észrevegye.
-Muszáj nekem kimenni?
-Csak egy szívesség, mert még reggelit kell csinálnom.
Végül kimentem, de nem vettem fel cipőt, hanem mezítláb mentem ki. Amikor leértem, semmilyen kukát nem láttam, elkezdtem keresni, de semmi. Mikor már elég ideges voltam miatta, annyiban hagytam és visszamentem, de egy szót se szóltam, úgy tettem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
-Köszönöm!
-Nincs mit!
Ha tudná, hogy valaki ellopta a kukájukat, de inkább nem mondtam el neki, hagytam, hagy lepődjön majd meg. Leültem az asztalhoz, rákönyököltem és elkezdtem lapozgatni a képes újságot: Forza Milan! Ez volt az újság címe és a csapatról szólt. Nem sokára felkeltek a többiek is: Eleanor, Luca és a két kislány.
-Várjuk a reggelit, éhesek vagyunk!
Szólalt meg Luca, ekkor a gyerekek elkezdtek sikongatni, amitől majd kiszakadt a dobhártyám, befogtam a fülem.
-Na! Halkabban! Ez nekem fájt!
A szülők furán néztek rám, Eleanor már értette a problémám: érzékeny a hallásom, és ha olyan hang éri a fülemet, akkor elkezd zúgni, és akár meg is süketülhetek, de szerencsére csak a jobb fülemre volt ez igaz.
Benedetta feltálalta a reggelit, de mi Eleanorral mintha ott sem lettünk volna, elkezdtek enni, mi meg csak nézhettük őket, mert mi nem kaptunk reggelit, a barátnőmmel ezért összenéztünk.
-Mi nem kapunk reggelit?
Kérdeztem nyugodtan.
-Nem vagyunk kötelesek eltartani titeket, csak elszállásolunk, ez még nem jelent semmit!
Válaszolt Benedetta nagyon flegmán, ami kiverte nálam a biztosítékot. Már az elejétől fogva bunkó volt velem, és ezt nem tűröm. Eleanor nem tett semmit, nem mert megszólalni szegény. Én viszont éhes voltam, így hát elvettem a gyerekektől az ennivalót és felfaltam, mire ők sírásba kezdtek. Nem érdekelnek, majdnem megsüketültem tőlük úgy is.
-Na, ez már a bunkóság felső határa!
Állt fel Luca a helyéről és a keze az arcomon csattant, ami rettenetesen égett. Igen, ideges lettem Benedetta flegmaságán, így álltam bosszút, hogy vegye magát észre. Nem mondtam inkább semmit, így is utálnak már, tehát lényegtelen, hogy most megteszem vagy sem.
-Most oda mész a konyhába és újat csinálsz nekik!
Szó nélkül odaballagtam a konyhapulthoz, keresgéltem a tányérokat meg az ennivalót, nem tudtam mi hol van, véletlen sem segítettek volna, hanem csak bámultak. Idegesen csapkodtam a konyhaszekrényeket, a gyerekek ordítoztak, amitől hirtelen megfájdult a fülem, ezért oda kaptam a kezem és felhagytam mindennel. Neki dőltem a konyhapultnak, majd leültem. Nem sokkal később Benedetta jött oda, de nem néztem rá, hanem arra lettem figyelmes, hogy az arcomba önt egy pohár vizet, amitől megijedtem.
-Csináld a gyerekek reggelijét, amit megettél előlük!
Üvöltözött velem, már majdnem elsírtam magam, de vissza kellett tartanom, nem bőghetem el magam olyan emberek előtt, akik gyűlölnek. Igaz, még a szeretteim előtt se nagyon teszem meg, csak ha nagyon muszáj. Továbbra is a fülemet fogtam, annyira fájt. Eleanor odaszaladt hozzám és megölelt.
-Hagyjátok békén! Fáj a füle a gyerek sikítozástól! Érzékeny a hallása és beteg a jobb füle, jobb, ha tudjátok!
Kiabálta oda nekik a barátnőm, miközben magához szorított engem. Azok a bunkó emberek semmit se reagáltak erre, csak az volt a lényeg, hogy felráncigálhassanak a földről. Luca megragadta a karom és felrángatott, így hát kénytelen voltam felállni.
-Mi bajod van?
Kérdezte agresszíven, én meg már alig bírtam elviselni a fülem fájdalmát.
-Fáj a fülem, nem érted? Hagyj békén, te nem tudod, hogy ez milyen! Neked még sosem volt!
-Szedd össze magad, mert ma van a hivatalos bemutatód és sajtótájékoztatót is kell tartanod! Menj és pihenj le, közben gondolkozz el a viselkedéseden! Eredj a szobádba!
Berángatott oda és rám csukta az ajtót. Nem érdekelt miket mondanak utána rólam, hogy mit csinálnak, mert annyira fájt a fülem, hogy nem tudtam arra figyelni. Egy fájdalom csillapítót adhatott volna, de még erre sem volt szíve. Azt hittem ő rendes ember, de tévedtem, pedig tegnap kedves volt velem, sőt amikor oltottak, akkor sem csatlakozott hozzájuk, hanem megmondta nekem, hogy ne is törődjek velük és, ha bármi bajom van, akkor nyugodtan forduljak hozzá. Üres szavak voltak, de lényegtelen, mert amúgy sem fordulnék egy vad idegenhez. A fejemre húztam a takarót és a fájdalomtól sírni kezdtem.

Egy kicsit később kinyílt az ajtó és csak remélni mertem, hogy Eleanor az és nem az a két undok olasz. Hallottam, ahogyan lépked egyre közelebb felém, majd leült az ágyra és lehúzta a fejemről a takarót. Ekkor odanéztem, hogy biztos legyek benne, hogy Eleanor az, de nem tévedtem, a kezében egy gyógyszeres doboz volt, bizonyára fájdalom csillapítót hozott nekem.
-Jobban vagy már?
Az arcomra tette a kezét, onnan utána a homlokomra is.
-Úristen, neked lázad van! Hozom a lázmérőt, mindjárt jövök!
Kirohant a szobából, valóban pocsékul éreztem magam. Így hogy fogok elmenni az edzésre, és hogyan megyek a sajtótájékoztatóra? Úgy látszik betegen is kötelező lesz megjelennem, aztán remélem pihenhetek, ha még utána is rosszul vagyok.

Doncaster, Anglia
Niall szemszöge
Összecsomagoltam a bőröndömet, mindenemet bepakoltam, mert ide már nem jövök vissza. Minek is? Semmi se köt már ide. Louis elköltözött, Harry nem idevalósi és én sem, különben is nem volt valami jó viszonyom Louissal, mert mostanában igen csak durván viselkedett velem. Lehetséges, hogy én is hibás voltam, mivel belekezdtem, de nem mondtam el neki az igazat, és így már tudja, hogy valamit eltitkolunk előle, vagy lehet azt gondolja, hogy csak én. Harry benyitott és értetlenül nézett rám.
-Te mit csinálsz? Csak nem utazol el?
-Hazamegyek Írországba, semmi keresni valóm nincs már itt, a sulival is végeztünk. Mit keresünk még itt? Te miért nem mész haza?
-Nem mondod, hogy elmész? Ezt nem teheted velünk!
-Louis is elment. Itt hagyott minket, már nem foglalkozik velünk, új barátai lesznek Milánóba és innentől kezdve mi már senkik vagyunk a számára. Különben is tök vadul bánt velem, elegem van belőle!
-Miért bánt veled vadul?
-Nem tudom, kérdezd meg tőle!
Pedig nagyon jól tudtam, de nem akartam, hogy Harry is megharagudjon rám.
-Mikor indulsz?
Kérdezte szomorúan lehajtott fejjel.
-Már holnap. Sajnálom barátom, de haza akarok menni, de nem foglak téged elfelejteni, tartjuk majd a kapcsolatot facebookon és néha találkozhatunk is!
-Rendben van, én se maradok itt szerintem. Louissal megszakítod a kapcsolatot?
-Persze, hogy nem!
-Inkább menjünk utána Milánóba!
Ekkor elgondolkoztam ezen a mondatán, hogy vajon milyen lehet ott, egy idegen országban, amit még nem is ismerek, sőt még soha sem jártam ott.
-Biztos, hogy ez jó ötlet? Mit fogunk ott csinálni?
-Labdaszedőnek elmegyünk a csapathoz, legalább addig se lopjuk a napot.
Elnevettem magam, hogy ennek micsoda ötletei vannak, de nem tűnt ez olyan rossznak, mint aminek elsőnek gondoltam.
-Most kinevetsz?
Elszomorodott, ekkor a vállára tettem a kezem.
-Dehogyis, ez nem is rossz ötlet. Na, de ha Louis beleegyezik, akkor tőlem lehet. Beszélj vele!
-Tudtam, hogy benne leszel!
Magához szorított, levegőhöz is alig jutottam, de próbáltam szabadulni a karjai közül.

Milánó, Olaszország
Louis szemszöge
Pár órát aludtam, miután bevettem a lázcsillapítót, a fájdalom is elmúlt és mire felébredtem, addigra már jobban éreztem magam. Fel is keltem, átöltöztem, mert már lassan indulni kell, hogy hivatalosan is bejelentsenek a csapatnál. Lucával mentem, Eleanor otthon maradt a gyerekekkel, Benedetta állítólag a barátnőivel vásárol.
A sajtótájékoztató lezajlott, a 91-es mezszámot választottam, de amúgy eredetileg a hatost néztem ki magamnak, a második lehetőség meg a hármas volt, de kiderült, hogy mindkettő vissza van vonultatva, így hát maradtam a születési évemnél.
Sajnos a meccsen csak a lelátón kaptam helyet, mert nem neveztek a keretbe, túl későn kezdtem el velük edzeni. Marha jó, mert a nyitómérkőzésen 0-1-es vereséget szenvedtünk a Sampdoriától hazai pályán.

Reggel arra ébredtem, hogy két kislány között fekszem. A takaróm valószínűleg a másik szobában maradt és a pólóm is felcsúszott a hasamig. Mindig is tudtam magamról, hogy alvajáró vagyok, de mivel már fél éve nem történt ilyesmi, így erre számítottam a legkevésbé. Felkeltem, gyorsan megigazítottam a ruháimat, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kimentem a gyerek szobából, mielőtt fel nem ébrednek és visítani nem kezdenek. Azt nem bírtam volna ki, azonban ez a időpont nem volt valami szerencsés, mert Benedetta meglátta, hogy onnan jövök ki. Igen csak mérgesen nézett rám, így felkészültem a legrosszabbra, hogy leüvölti a fejemet, hogy mégis mi a fenét kerestem én ott.
-Megtudhatnám, hogy mit kerestél a gyerekek szobájába?
Eléggé bunkó stílusban kérdezte, de nem pofázhatok neki vissza.
-Bocsánat, alva járó vagyok! Én is meglepődtem, amikor felébredtem!
-És ezt higgyem is el neked? Megáll az ész, komolyan? Indulok is a rendőrségre és pedofíliával foglak vádolni!
Az agyam eldobom, komolyan. Muszáj mindig a legrosszabbra gondolni? Mégis mivel bizonyítja, mikor semmi olyat nem tettem? Megőrült ez a nő, de figyelmen kívül hagytam a kijelentését, ezt ő sem gondolhatja komolyan. Elmentem mellette minden szó nélkül, időnként ránéztem és láttam, hogy majd megpukkan az idegtől, utána bement a gyerekekhez.

Ahogy teltek a napok, az edzés egyre szörnyűbbek voltak. Bizonyára Luca elmesélte mindenkinek, hogy én miket csináltam, de azt bezzeg nem, hogy ő provokálta ki belőlem azokat a dolgokat. A másik meg, hogy elterjedt, hogy egy pedofil vagyok, amiért éjszaka bementem a gyerekekhez és ki tudja mit csináltam ott. Hiába mondogattam, hogy alvajáró vagyok és nem akartam, de senki se hitt nekem. Egyedül maradtam, senki se szólt hozzám, mindenki utált. A labdát mérgemben kirúgtam a kerítésen kívülre, mire mindenki csak mérgesen nézett rám, még az edző is. Na ezek után már nem várhatom el, hogy valaha pályára lépek ebben a mezben, szépen befeketítettek ezzel a pedofilos üggyel, aminek még valóság alapja sem volt, de mindenki elhitte annak az átkozott Lucának, de leginkább a felesége hibás benne, mert az ő fejéből pattant ki ez. Csak Eleanor volt mellettem, senkim sincs itt. Még az anyukámhoz se mehettem el, pedig ő az egyetlen ember ezen a földön, akinek mindent elmondhattam, ő az akinek kiönthettem a lelkemet. Hiába voltak nekem ott a barátaim és a barátnőm, ők mégsem voltak olyanok, mint az anyukám. Valahogy nem bírtam nekik megnyílni, nem tudom, hogy miért.
Már nem kell sokat kibírnom Luca házában, mert elsején beköltözünk a saját otthonunkban, így nem kell őket elviselni meg a gyerek nyávogásokat sem. Edzés után nem mentem haza azonnal, nem volt kedvem azokat az idiótákat hallgatni, bár Eleanor sajnáltam ilyen szempontból.
Bejártam egy kicsit a várost, csak este sötétedéskor indultam hazafelé, vettem vacsorát is, nehogy megint megszóljanak, hogy ők nem tartanak el minket. Ahogy mentem hazafelé, észrevettem, hogy valaki követ, de amikor hátranéztem, akkor eltűnt, ezért elkezdtem félni, mert eléggé kihalt utcák vezettek a házhoz, világítás is alig volt. Egy percre megálltam, így a követőmet nem láttam, csak akkor, amikor elindultam. Rettegtem már szinte, hirtelen nem tudtam hová menekülni, taxit se hívhattam, mert mire kijön, az is egy fél óra és addig én összefosom itt magam egyedül. Futásnak eredtem, de utána rájöttem, hogy ez a lehető legrosszabb ötlet volt, mert egyszer csak elém ugrott, amitől ijedtem felugrottam, mire ő megragadta a karom. Most biztosan bántani akar, na nekem itt most végem van.

2 megjegyzés:

  1. Uristen ez nagyon jo blog !Hamar a kovit mert iszonyat jo ! *-*

    VálaszTörlés
  2. Elkezdtem olvasni, gondoltam jó lesz..tévedtem..bocsánat, de nekem nem tetszik..Niall nem hiszem, hogy ilyen nyálpic lenne..Egyébként jól írsz, csak nem tetszik... Meg az sem, hogy valaki megírja a véleményét, és oda írod, hogy "kussolj p*csa" Basszus, megírta véleményét..áá..mindegy!

    VálaszTörlés