28. rész

Egy hét után újra itt vagyok, remélem nem tűnt olyan soknak, mint nekem. A múlt héten szenteste, ma meg szilveszter van, így ez a rész is arról szól. Szeretnék nektek Boldog Új Évet Kívánni ezzel a képpel.

Illetve van még egy fontos közölni valóm. Ugye a szavazás már december 27-én lezárult, aminek most meghoztam az eredményét. Kiteszem ide, mert újat teszek ki. Közvélemény kutatást végzek, hogy kinek ki a kedvence. Tehát nyomj egyet a kedvencedre. Örülök nagyon, hogy a többségnek tetszett a dizi. Lassan elérjük a 20 ezres oldalmegjelenítést, aminek szintén nagyon örülök és köszi a sok kattintást. 

Louis szemszöge

Reggel arra ébredtem, hogy valaki csönget, ajtót nyitottam neki, ahol egy elegánsan felöltözött úr állt, aki a fiát kereste nálunk.

-Nem tudom ki a maga fia. –Válaszoltam.

-Louis Tomlinson. Úgy tudom, hogy itt lakik.

Ledöbbentem, erre nem igazán számítottam, főleg nem karácsonykor. Soha sem tudtam semmit az apámról, mert anyám soha sem akart róla beszélni, nem igazán érdekelt. Csak annyit mondott, hogy nem érdemes vele foglalkoznom, mert egy szélhámos, én meg elhittem neki. Biztosan megsértette valamivel. Azért az vicc, hogy csak ennyi idő után keresett fel, sőt azt sem biztos, hogy igazat mond.

-Igen, én vagyok. –Mondtam elfojtott hangon, ő csak nézett engem.

-Valami gond van, fiacskám? –Kérdezte kedvesen, nem tudtam mit felelni.

-Nem, nincs semmi. –Válaszoltam remegő hangon.

-Anyukád otthon van?

-Azt hiszem, még alszik.

-Bejöhetek?

Csak néztem, nem tudtam nemet mondani, de annyira remegtem belülről, bizonyára észrevehető ez rajtam. Megint rólam fognak beszélni és ki fognak gúnyolni. Miért jó ez, ha erről írnak? Valóban ő lenne az apám, vagy csak a középpontba akar kerülni? Kitártam előtte az ajtót, hogy bejöhessen. Ő így is tett, szóltam, hogy nyugodtan üljön le, én meg megkínálom valamivel. Egy tea jól fog neki esni.

-Kér egy yorkshire teát? –Kérdeztem, nekem az volt a kedvencem, muszáj voltam Olaszországba vinnem magammal, mert ott nem lehet kapni, én meg nem tudok nélküle élni.

-Igen, megköszönném.

Elkészítettem, de közben annyira remegett a kezem, hogy összetörtem az egyik csészét. Erre úgy begörcsöltem, hogy még a másikat is sikerült elejtenem. Gratulálok magamnak.

-Hoppá! –John is felfigyelt, rohant is hozzám segíteni.

-Baj van? –Kérdezte együtt érzően. Egyre szimpatikusabb volt, a modora is, mint egy úriembernek. Végül is örülnék neki, ha ő lenne az apám.

-Csak eltörtem két csészét is. –Mondtam bizonytalanul.

-Semmi baj, bárkivel megesik. Ne idegeskedj!

-Rendben, akkor felsöpröm. –Fogtam egy söprűt meg egy szemétlapátot.

-Miért félsz ennyire tőlem?

-Én nem félek.

-Pedig úgy néz ki, nem akarlak bántani.

Megcsináltam a teát. Amúgy meg jól látta rajtam, hogy félek tőle, nem tűnik megbízhatónak. De ez még nem minden, mert még zavarban is voltam előtte. Egy szerencsétlennek tartottam magam hozzá képest. Később anya is felkelt, biztosan hallotta, hogy beszélgetek valakivel.

-Vendéged van, kicsim? –Kérdezte, aztán később meg is jelent a nappaliban.

Nem mondtam semmit, ezért John-ra nézett és ő is rá.

-Én vagyok az, John! Ugye emlékszel rám?

-Hát persze, de mit keresel itt, főleg karácsonykor?

-Látni szerettem volna a fiamat. Már ez is baj?

-Nem lett világosan megmondva? Most pedig húzd el a csíkot, amíg szépen szólok! –Anya már kiabált, ezért John menni készült.

-Rendben, már itt sem vagyok, csak ne kiabálj! Szia, Louis! –Majd távozott. Én ekkor anyára néztem értetlenül, magyarázatot vártam tőle. Nem kellett semmit sem mondanom, úgy is értette, mit akarok.

-Ő nem az apád! Ne is figyelj rá!

-Akkor ki az apám?

-Ne kérdezz most ilyen hülyeségeket, kérlek, csak felidegesítesz vele!

-Miért nem tudod megmondani?

-Mondtam, hogy fejezd be! Nem voltam elég érthető? –Jobb lesz, ha nem idegesítem fel. Úgysem fogja megmondani, pedig jogomban áll tudni.

Antonini szemszöge

Úgy döntöttünk a családdal, hogy a karácsonyt Londonban töltjük. Vagyis nem egészen a családdal, mert a gyerekeket most nem visszük magunkkal, majd a nagyi vigyáz rájuk. Én, Benedetta, Abate, Valentina, az ő felesége és rajtunk kívül még két barát jönnek. A karácsony nálunk mindig utazással telik, nem azok a fajták vagyunk, akik otthon vannak a családjukkal, az túl unalmas és egyszerű. Ekkor döntöttem úgy, hogy nekem is kéne twitter, mivel a csapatban szinte mindenkinek van, vagyis a menőbbeknek, de még annak a kis hülye Louisnak is. Ha kiértünk, akkor fel fogom hívni, csak hajlandó lesz eljönni miattam Londonba. Landolt a gépünk, utána a szállodába mentünk, természetesen ötcsillagosba, alább nem adok. Fogtam a telefonomat és felhívtam Louist.

-Szia, mi újság? –Szóltam bele én is a telefonba, miután felvette.

-Szia, semmi. Veled? –Hangja lehangolt volt, mintha a háta közepére sem kívánta volna a hívásom.

-Londonban vagy? –Kérdeztem, pedig tudtam, hogy nem ott lakik.

-Nem. Mert?

-Mert mi ott vagyunk, azt hittem ott laksz, akkor tudtunk volna találkozni.

-Aha, jó. –Nem volt valami jó beszélgető partner, már idegesített, de nem olthatom le akkor sem, mikor legszívesebben azt tenném.

-Neked meg mi bajod van? –Kérdeztem még mindig normális hangnemben.

-Nekem semmi, örülök, hogy Londonban vagy. Érezd jól magad!

-Nem jössz, és akkor lóghatunk együtt. Nem egyedül vagyok.

-Most semmi kedvem hozzá, ne haragudj.

Ez nagyon hülye, rá kéne csapnom a telefont, annyira felidegesít. Na, jobb jutott az eszembe, akkor elmegyünk hozzá. Remélem a többiek is benne lesznek, Abate amúgy meg kifejezetten bírja.

-Mit szólnál, ha meglátogatnánk az otthonodban?

-Ha akarod, nekem mindegy. –Nem volt túl lelkes, de ki kell bírnom ezt a kis idiótát.

-Akkod diktáld a címed.

Lediktálta, elköszöntem tőle és letettem a telefont. Végre. Felvetettem a többieknek az ötletet, nem ellenezték, így indulhattunk is. Kibéreltünk egy viszonylag luxusautót és azzal mentünk. Mikor megérkeztünk, megcsörgettem, hogy nyisson ajtót. Be lehetett volna csöngetni, de ez jobb megoldásnak tűnt. Nem sokára ki is jött, majd beengedett minket.

-Szia! Ugye örülsz, hogy meglátogatunk? –Kérdezte.

-Hogy ne örülnék. Kértek teát? –Láttam rajta, hogy csak megjátssza és, hogy a háta közepére sem kíván minket. Nem tudom, mi baja van, elvileg velem is és Abatéval is jóban van, a többieket meg nem igazán ismeri, hogy utálhassa őket.

-Igen, köszönjük.

-Üljetek le.

Leültünk, ő meg gondolom elkészítette a teánkat. Mikor készen lett, tálcán odahozta elénk, azonban a cukrot és a citromlevet elfelejtette.

-Egészségetekre!

-Köszönjünk, de kérhetnénk ízesítő anyagokat hozzá?

-Bocsánat, el is felejtettem.

Nem is értem, hogy lehet ezt elfelejteni, ha teát készítek, ez nálam alap, de szerintem másnál is. Hozta is és a sajátját nem ízesítette be. Hogy lehet így inni a teát? Elhánynám magam, az biztos. Az ilyenektől jobbat nem remélhet az ember. Különben is mi ez az ocsmány tea, hogy lehet ilyet készíteni?

-Ez milyen tea? –Kérdeztem kedvesen, hogy azért ne legyek átlátszó és mutassam felé az érdeklődésem.

-Yorkshire tea. Ízlik?

Életemben nem hallottam ilyen teáról, de ennek undorító íze van.

-Igen, nagyon finom.

-Viszel belőle?

Komolyan rám akarja sózni a gusztustalan teáját? Nem utasíthatom vissza.

-Azt megköszönném, ilyet még sosem ittam és nagyon kellemes az íze.

-Akkor csomagolok mindenkinek.

Louis szemszöge

Nem volt kedvem ehhez a kétszínű baromhoz, még a haverjait is elhozta, meg az ellenszenves feleségét. Remélem, hamar észreveszi, hogy nem veszem a lapot és hamar lekopik. Ha a yorkshire tea ízlik neki, akkor vigyen belőle felőlem, nem vagyok irigy. Mondjuk, az kinek nem ízlik? Isteni. Csomagoltam nekik, de valahogy nem akartak még menni, anya is megismerhette őket. Lassan indultak, erre a pillanatra vártam végre.

-Látom nem nagyon kedveled őket. –Mondta anya.

-Jól látod, de igazából csak Lucával van bajom, egy kétszínű dög. Egyszer kihallgattam a telefonbeszélgetését, mindennek elhordott minket, mármint engem és a többieket, miközben velünk szemben játssza a segítőkész jó barátot, illetve azt, hogy neki a csapat a mindene és fontos neki, hogy a fiatalok előtérbe kerüljenek.

-Ez gáz, nem is értem az ilyen embereket. Mit fogsz ezután csinálni? Úgy értem, hogyan fogsz viszonyulni hozzá.

-Próbálom majd elviselni, de a tudtára akarom adni, hogy nem vagyok rá kíváncsi, remélem, hamar rájön, mert megmondani nem fogom neki. 

Pár óra múlva felmentem a szobámba egy kicsit pihenni, bekapcsoltam a gépet és felnéztem twitterre. Nem sűrűn használom, de itt beszélgetek El Shaarawy-val és Mattia-val. Ők a legjobb barátaim a csapatban. Néztem a főoldalt, szinte Luca kiírásaival volt tele az egész, mindent kiírt óránként, hogy most épp hol vannak. Mintha annyira érdekelné ez valakit, ha mondjuk, van is olyan, akkor is túlzás, amit ő csinál. Még csak pár napja van twittere, követője is kevés van, és máris ezt csinálja. Mindegy, ő dolga, azonban kicsit idegesítő volt az ő kiírásait olvasni folyamatosan. Képeket is tett fel, de azt nem csak ő, hanem Abate és a többiek is, akikkel volt.

December 30-án vissza kellett utazni Milánóba, mert kezdődik az edzés, zárójelbe tenném, hogy sajnos, pedig olyan jól éreztem itt magam. Minden folytatódik, ami abbamaradt. Harry és Niall is visszakísértek és azt ígérték nekem, hogy egy őrült szilvesztert fognak szervezni, amin nekem is részt kell vennem.

-Kiket fogtok még meghívni? –Kérdeztem.

-Házibulit csapunk, mi hárman, illetve a Fáraó és Mattia. Nagy buli lesz és még mindig jobb, mint valahol lerészegedni. Akkor inkább itthon. –Válaszolt Niall.

-Igazatok van, amúgy se mentem volna el valami tömeges helyre.

-Amíg te edzésen vagy, mi bevásárolunk mindent, ami kelleni fog.

Indulni kellett már, nagyon nem vártam, hogy megint a sok idióta között kelljen lennem. Luca odajött hozzám.

-Miért voltál olyan letört, amikor nálatok voltunk?

Még mindig nem jött rá ez az agyalágyult, hogy nem vagyok már rá kíváncsi.

-Csak szar kedvem volt, ennyi. –Majd otthagytam, remélem le fog neki esni. Nem kellett sok hozzá, mivel utánam jött.

-Hol fogod tölteni a szilvesztert? –Miért nem hagy már békén?

-Otthon.

-Ne csináld már, hogy nem mész bulizni. –Mi köze hozzá?

-Házibuli lesz otthon.

-Ja, akkor jó. Pedig meg akartunk volna hívni, mi az egyik legmenőbb szórakozó helyre megyünk.

-Nagyon jó.

Annyira nem izgatott engem ez a majom, húzzon már el innen. Ismét arrébb mentem. Jött Allegri és kezdődött az edzés. A gyakorlatok közben Boateng elsunnyogta a feladatokat, rossz volt már nézni.

-Te aztán profi játékos vagy! –Beszóltam neki, mert nem bírtam már ezt, amit csinál. És még neki van nagy arca.

-Ezerszer profibb vagyok, mint te!

-Tényleg? Akkor meg mit sunnyogsz?

-Nem tudom, mit pofázol itt, te 21 éves takony. Neked van még mit tanulnod, viszont én 25 éves kifejlett játékos vagyok.

-Kifejlett? –Ezen nevetnem kellett, nem vette jó néven.

-Ezt még nagyon megbánod, te pisis! Még az ifiben lenne a helyed, sőt még ott sem, mert nem vagy te sehová való. Legfeljebb kukásnak lennél jó!

Inkább nem válaszoltam neki, folytattam az edzést, róla ez már nem mondható el.

Végre vége lett, hazamehettem. Mikor beléptem az ajtón, tömény olaj szag csapta meg az orrom. Mégis ki más lett volna, ha nem Niall. Megint sült krumplit sütött, ahelyett, hogy valami egészségesebbet enne.

Imádja a gyors kaját, azonban nem igazán látszik meg rajta. Mondjuk edzeni elmehetne, mert a teste kicsit plöttyedt.

Másnap már készültünk a szilveszterre, még ezen a napon is volt edzés, így menni kellett. Vártam már a bulit, nem leszünk sokan és családias hangulat lesz nálunk. Elérkezett az esti, hamarosan megjött a két vendég, így volt meg a teljes létszám. Az asztalra minden ki volt készítve: kaja, pia, meg, még amire szükségünk lehet. A nappali fel volt díszítve szilveszteri dekorációkkal, a konfettik is megvannak, amiket éjfélkor szórunk a levegőbe.

-Megjöttünk! –Kiabálták egyszerre.

-Sziasztok! –Köszöntem nekik, majd Harry és Niall is üdvözölte őket. Ám mikor oldalra fordítottam a fejem, ez a felirat volt a falra ragasztva: „Ma este jól bepiálunk!”

Ki más írhatta, ha nem Harry. Leültem egy kicsit a kanapéra és felnéztem twitterre és lám, nem lepődtem meg. Tele van az egész Luca kiírásaival és képeivel. Már most nem józanok, pedig még csak kilenc óra. Ez éjfélre úgy ki lesz. Mi meg még egy kortyot se ittunk még, el se kezdtük. Azért 30 évesen lehetne több esze. Nem csak, hogy kétszínű, de még idióta is. Egyre jobban utálom. Lassan eltettem a készüléket és elkezdtük a bulit.

Órák teltek el, de nekünk perceknek tűnt, már mindannyian be voltunk csiccsentve, Harry rohangált, mint az őrült, Niall elkezdte szanaszét szórni a konfettiket a házban, mindenhová tett, még a kabátok zsebébe is. Közben hangosan röhögött, nem sokára mi is csatlakoztunk. Természetesen a zene is hangosan szólt. Éjfélkor már teljesen részegen köszönthettük az újévet, így már nem 2012, hanem 2013 van.

Másnap fejfájással ébredtünk, hát igen, megártott a sok pia. Kíváncsi vagyok Lucára, így felnéztem twitterre, egész éjjel azon lóghatott, mert tele írta a falat és egy halom képet tett ki, a felesége ugyanez.

Később szembesültünk a hírrel: „Luca Antonini az éjszaka maga alá hányt. A mindig segítőkész és jószívű Luca lesüllyedt Louis Tomlinson szintjére, pedig nem is vele volt el bulizni”

Ezen kiakadtam már megint, mivel most a neten olvastam, azonnal kinyomtam a gépet. 

27. rész

Na megjöttem a résszel az ígért napon. Louis ma lett 22 éves, ezért a szülinapja alkalmából kicsit hosszabb lett a rész, mint szokott lenni. Boldog születésnapot a kis hiperaktív fiúnak, aki amúgy 1991. december 24-én született Doncaster városában szintén egy keddi napon.

Louis szemszöge

Javában tartott a karácsonyi party, azt az unalmas beszédet nagyon nehezen lehetett kibírni, már oda sem tudta rá figyelni. Közben észrevettem, hogy Eleanor szemezik Lucával, amit viszonoz is neki. Nem nagyon izgat, tőlem szeretők is lehetnek, bár undorítónak tartom, hogy akit a barátomnak tartok, az lefeküdjön a barátnőmmel. Tehát nem tűrném, ha megtudnám ezt, de remélem nem azok. Szerencsétlenségemre Boateng ült le mellém, másik oldalamon természetesen Eleanor foglalt helyet. Egyszer csak bökögetni kezdett.

-Állj már le! –Szólt rám valamiért Boateng, amit nem értettem, mert meg sem szólaltam, nem csinálok semmit, csak unatkozom.

-Hozzád sem szóltam, hagyj már! –Válaszoltam.

-Izegsz-mozogsz! Nem bírom elviselni!

-Ez nem igaz!

-De, csak nem veszed magad észre.

Elhallgatott, mert nem válaszoltam neki, jobban is tettem. Odafordultam Eleanorhoz, hogy ezt megkérdezzem, mert nem hagyott nyugodni.

-Szerinted is mocorgok? –Kérdeztem tőle suttogva. Ő ezután rám nézett és bólintott egyet.

-Tehát akkor igen? –Faggattam tovább.

-Igen, de te mindig is ilyen voltál, nem bírsz a fenekeden maradni. Kis hiperaktív vagy! Amúgy meg már többen is mondták már neked, miért nem akarod elhinni?

-Jó, elhiszem, de ez olyan unalmas.

Aztán egy kicsit elhallgattunk, azonban most se nagyon bírtam ezt az unalmar, megböktem Eleanort.

-Add tovább! –Mondtam neki, ő meg nem értette, hogy ez mire jó, mivel ilyet utoljára az óvodában játszhatott.

-Nem az oviban vagyunk, Louis.

-Nem baj, nem árt néha gyerekesnek lenni.

-Komolyan adjam tovább?

-Igen, csak az én kedvemért! –Összetettem a kezem és könyörögtem neki, persze csak játékosan, de megesett rajtam a szíve.

-Rendben, de csak a te kedvedért. –Mondta, majd megbökte a mellette ülőt, egy öregasszony volt az illető, aki nem épp kedvesen reagált erre az egészre. Felénk nézett érthetetlen fejjel. Eleanor elnevette magát, ezért belőlem is kitört a röhögés, leborultam a székről. Valaki meglökte a fejemet.

-Bírjál már magaddal, hülye gyerek? –Boateng hangját hallottam, ki más lett volna. Felkeltem a földről és visszaültem.

-Úgy viselkedsz, mint az óvodások, ezt nem hiszem el! –Panaszkodott.

-Jó, inkább fogd be, csak elrontod az ember kedvét!

-Legalább tisztelnéd meg azzal a csapatot, hogy végig hallgatod, és nyugton maradsz, de te mindent leszarsz, nem is értem, hogy élhetnek ilyen emberek a világban.

-Nem érdekel a mondanivalód, te csak ellenségeskedsz velem!

Eleanor is odanézett.

-Neked meg mi a fene bajod van a barátommal, idióta? –Megszólalt ő is nem épp normális stílusban.

-Hogy beszélsz te velem, te ribanc?

-Vigyázz a szádra!

-Fejezzétek be, mindenki maradjon csöndben! –Közbeszóltam.

-Neked fog ez menni a legnehezebben. –Gúnyolódott Boateng, de már nem érdekelt, már semmivel sem tud megbántani, megszoktam, hogy ilyen velem. Nem válaszoltam neki, próbáltam nyugton maradni, hogy ne legyen veszekedés.

Szerencsére vége lett ennek az unalmas beszédnek, nem is tudom miről volt szó, annyira nem tudtam rá odafigyelni. A vacsora következett, amit már vártam, ugyanis már éhes voltam. Bevezettek minket az étkezőbe, és amikor megláttam az asztalt, tátva maradt a szám, nagyon szépen fel volt díszítve, de talán egy kicsit túl volt csicsázva. Mindenki helyet foglalt és jöhetett a karácsonyi vacsora.

Kifelé menet néhány újságíró és riporter állított meg, megkérték, hogy egy pár kérdés miatt legyek szíves megállni egy percre. Legyen, de ha kellemetlen kérdéseket tesznek fel, akkor elküldöm őket a fenébe.

-Eleanor megint a barátnőd? Hiszen a múltkor szakítottatok. –Kérdezték, miközben nyomultak egymáson, mindenki előre szeretett volna jutni. Amúgy gondoltam, hogy ilyesmit fognak kérdezni.

-Igen, visszafogadtam, mindenkinek jár egy esély. –Válaszoltam higgadtan.

-Értem. Igaz, hogy nem veted meg a férfiakat sem?

Ez már sok, már megint kezdik. Most mit csináljak? Ha elküldöm őket, gyanús leszek, viszont, ha nyugodt maradok, talán sikerül elterelnem erről a gyanút. Nagyon idegesít már.

-Nem igaz, a barátom csak sokat ivott és nem tudta magát kontrollálni, ezért fordulhatott ez elő. Természetesen én lelöktem magamról. –Ideges voltam, remélem nem volt érezhető a hangomon. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.

-Nem az volt az egyetlen olyan eset. A többi miért történt meg?

-Hagyjuk most ezt, ezerszer elmondtam, hogy nem vagyok meleg és biszexuális sem! Értve vagyok? Na, viszlát!

Megfogtam Eleanor karját, és elhúztam onnan. Szerencsére nem próbáltak utánam jönni, mert nagyon gyorsan elhúztuk onnan a csíkot, zaklassanak mást, ne engem.

-Így jobban gyanakodni fognak, nagyon ideges lettél, mikor ezt kérdezték. –Mondta Eleanor.

-Komolyan? Ennyire látszott?

-Igen, nem nagyon tudod elrejteni az érzéseidet, akármennyire is akarod.

Sajnos igaza van, de ez van.

December 16-án, vasárnap hazai pályán a Pescara csapatát fogadtuk és megnyertük a meccset 4-1-re. Bekerültem a kezdőcsapatba, Allegri szerint nagyon jól játszottam, összeszedetten. Az osztályzataim is jók lettek, amit az újságok tettek közzé. Most boldog voltam, ameddig haza nem értem.

-Ezt nézd! –Dobta elém Niall az újságot, ahol megint rólam írtak, nem sok jót várok ettől a cikktől. Bizonyára a pénteki eset miatt lehet ez.

„Louis Tomlinson beismerte homo szexualitását.

A Milan pénteki karácsonyi vacsoráján pár újságírónak sikerült elkapnia őt és kérdéseket tettek fel neki. Ugyanis már mindenki tudja, hogy az ex barátnőjét visszafogadta, szerinte mindenkinek jár egy esélyt, részletet nem mondott erről. Azonban, amikor a liftes jelenet, meg egyéb ilyen más jött szóba, feltűnően ideges lett. Persze próbált mindent tagadni, de egyszer csak elszólta magát, hogy ő is élvezte a helyzetet a fiúval. Zavarba jött ezért és elrohant a barátnőjével, akit csak azért fogadhatott vissza, hogy terelje a gyanút.”

Összegyűrtem az újságot és a falhoz vágtam. Már megszokhatták ezt tőlem, egyszerűen gyűlölöm az ilyen cikkeket. Miért vannak ennyire rám akadva, élvezik, hogy tönkretehetnek? Mert ha így folytatják, ki fogok készülni, de ők bizonyára ezt akarják elérni, élvezik, hogy szenvedek.

Niall már meg sem lepődött a reakciómon, de szerintem Harry sem, össze is néztek, már mindent értettek. Niall felvette az összegyűrt újságot a földről.

-Legjobb lesz, ha nem veszem meg, és nem olvasunk ilyen szarokat, nem hiszem el, hogy képes tönkretenni a jókedvet! –Panaszkodott és sajnos igaza is volt.

-De az sem jó, ha a hátam mögött csámcsognak rajtam. Jobb tudni róla, még ha fáj is. Nem szabad összeomlanom, mert az meg fog rajtam látszódni, össze kéne magam szedni, valamennyire mindig sikerül és olyankor jön egy újabb cikk.

2012. december 22-én a Roma ellen játszottunk, idegenben, ezért sajnos el kellett utaznunk Rómába. Hogy miért sajnos? Nincs kedvem ehhez az úthoz, főleg így karácsony előtt, ráadásul még haza is kell utaznom, de azt várom.

Még a meccs előtt lepihenhettünk egy szállodában, én elmentem sétálni, és amikor visszafelé jöttem, valahonnan meghallottam Luca hangját. Ez magában még nem is olyan érdekes, inkább az, amit mondott. Gondolom a feleségével beszélhetett, panaszkodott összevissza, hogy nem játszik és olyanokat is mondott, hogy ő megérdemelné és elege van a fiatalokból, hogy kitúrják a helyéről. Neveket is mondott: De Sciglio, Constant és az enyémet. Nem értem miért haragszik ránk, hisz felénk nem ezt mutatja, mi úgy tudjuk, hogy támogat minket és örül nekünk, mert neki mindene a csapat. Miért hazudott nekünk? Sőt a szurkolók felé is ezt mutatja. Miért? Nekem ez nagyon fájt, hogy csak eljátssza a jót, miközben a hátunk mögött kibeszél és minket hibáztat. Ha megmondom neki, úgy is le fogja tagadni, megint én jövök ki rosszul az egészből. Jobb, ha nem szólok róla, megint csak nyelnem kell.

A meccsen 4-2-re kikaptunk, eléggé gyengén játszottunk. Szerencsére idén ez volt az utolsó meccsünk, ami ugye furcsa volt, mert Angliában még karácsonykor is kellett játszani. Nem baj, igazából örülök neki, hogy Olaszországban ez nem szokás. Lucán látszott a feszültség, haragudtam is rá, mert kétszínű, de ha valakinek elmondanám, senki sem hinne nekem bizonyítékom meg nincs rá. Inkább magamban tartom, viszont őt már nem tudom a barátomnak tekinteni, majd csak észre fogja venni, hogy máshogy viselkedem vele, jó pofizni meg nem vagyok hajlandó ezek után.

-Gyere, Louis, van számodra egy meglepetésünk. –Jött oda izgatottan hozzám El Shaarawy. Vajon mi lehet az a meglepetés?

-Igen? –Kérdeztem csodálkozva.

-Úgy, ahogy mondod. –Elővett egy kendőt és a szememhez rakta, én meg elhúztam a fejem, mert nem tudom mit akart vele.

-Csak bekötöm a szemed, mivel egy meglepetés lesz, és nem akarjuk, hogy idő előtt meglásd.

-Rendben. –Engedtem, hogy bekösse, amikor nem láttam semmit, segített, nehogy neki menjek valaminek, esetleg valakinek. Beültettek az autóba, szerintem a hátsó ülésre kerülhettem. De Sciglio ülhetett a vezetőülésben, az anyós ülésen El Shaarawy, én azt hiszem mögötte, majd mellettem Niall, utána Harry. Mentünk valamerre, nagyon izgatott voltam, vajon mit tartogatnak nekem? Éreztem, hogy megállunk és nyílik az ajtó, valaki megfogta a kezemet és segített kiszállni.

-Én vagyok az! –Hallottam meg Harry hangját, örültem, hogy ő fogott meg. Nem szóltam semmit, csak mentünk és még mindig nem tudom hová. Valami zárt helyiségbe érhettünk, mert éreztem, ahogy megcsap a meleg. Éreztem a fenyő illatát, illetve a süteményekét. Nagyon vártam, hogy lekerüljön a kötés a szememről.

-Készen állsz? –Kérdezte De Sciglio, én bólogattam, ezért valamelyikük leszedte rólam, így már mindent láttam. Egy nagy terem előtt álltam, hatalmas karácsonyfával a közepén, ünnepiesen megdíszített asztallal, illetve szülinapi dekorációkkal, meg egy felirattal: „Boldog 21. születésnapot Louis Tomlinson!”

Alig jutottam szóhoz a meglepettségtől, komolyan mindenre számítottam, csak erre nem. Nem hittem volna, hogy ők ilyen jó barátok.

-Na, mit szólsz? Mi szerveztük De Sciglioval. –Mondta El Shaarawy.

-Köszönöm nektek, nagyon kedvesek vagytok, én erre nem is számítottam.

-Erre jók a barátok, amúgy tudjuk, hogy 24-én születtél, de hát akkor már nem lesz itt senki.

-Tudom, akkor is nagyon örülök neki.

-Vannak itt a csapatból mások is, mint például Abate, Antonini, Bonera, stb, na majd meglátod. A hülyéket meg nem hívtuk meg.

Hamarosan elkezdődött a buli, azonban volt ott egy nem kívánatos személy is: Luca. Jó, amúgy nem tudhatják, hogy én ma mit hallottam, meg ők nem is tudják, hogy milyen kétszínű ember valójában. El kell viselnem, ráadásul a felesége is eljött. Rá tényleg nem vagyok kíváncsi.

Összességében jól éreztem magam, még képeket is csináltunk, azonban a vége nem úgy sült el, ahogy akartam, mivel a kelleténél többet ittam, nem emlékeztem semmire sem, hogy mi történt. Már csak otthon ébredtem fel a saját ágyamban és fejem meg baromira fájt. Remélem semmi olyasmi, amire az újságírók rákattanhatnának, meg, hogy Harry nem mászott rám, vagy fordítva. Nem bírnám elviselni, megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem fogok ennyit inni.

Leballagtam a lépcsőn, gyorsan kezembe vettem az újságot, de szerencsére nem voltam benne, így megnyugodtam, bár sosem tudni, lehet, hogy egy másikban írnak rólam. Majd megkérdezem Niallt, mit csináltam, bár ő sem a józanságáról híres, ha buli van, Harryről meg nem is beszélve. Felhívtam El Shaarawyt, de ha ő is be volt rúgva, akkor az utolsó esély De Sciglio maradt.

-Szia, Louis vagyok, mi újság? –Szóltam bele a telefonba, miután felvette.

-Szia, váratlanul ért a hívásod. Mi újság?

-Csak, mert tegnap annyira berúgtam, hogy semmire sem emlékszem. Mi történt?

-Semmi különös, csak hánytál egyet, haza kellett hoznunk.

-Hánytam volna?

Marha jó, most meg erről fognak beszélni. Hogy lehetek én ennyire szerencsétlen? Most nem foglalkozhatok ezzel, össze kell pakolnom, mert ma utazom haza, és végre láthatom anyát. Minden rendben volt, hívtunk taxit, aki ki vitt minket a repülőtérre, azonban ott volt Boateng is, bizonyára ő is hazamegy a családjához, elég kellemetlen találkozás volt.

-Repülünk haza anyucihoz Angliába? –Gúnyolódott. Nem figyeltem rá, mentünk volna tovább, de ő elállta az utat.

-Elengednél?

-Menj csak, de még nem végeztünk egymással, ezt ne felejtsd el, ja és azt sem, hogy a stadionon és az edző pályán kívül azt csinálok veled, amit akarok! Most megkíméllek, nem lenne jó, ha az ünnepekre rendezném át a képedet, meg hát anyuci se örülne neki, ha olyan állapotban látná a kicsi fiát.

-Menjünk, nem érdekel engem most ez. –Mondtam, majd erőszakosan el tudtam mellette menni, Niall és Harry követtek. Azt a majmot meg messze magunk mögött hagytuk.

Mikor megérkeztünk, anya már ott várt a repülőtéren, azonnal a nyakamba ugrott és fordítva is így volt. Nagyon hiányzott már, szorosan magamhoz öleltem őt, és ő is ugyanígy tett velem. Egy darabig ölelkeztünk és puszilkodtunk, majd utána mentünk. Elköszöntem a barátaimtól, mert ők is mennek a saját családjukhoz, utána mentünk tovább egyenesen hazafelé. Kicsit pihentem, azután segítettem anyának takarítani és főzni. Másnap, december 24-én már csak a fát kellett feldíszíteni, ezt is együtt csináltuk és anya csinált nekem külön tortát a születésnapomra, mivel igazából ma ünneplek.

-Boldog születésnapot, kisfiam! –Súgta a fülembe, majd átölelt és megpuszilt. Nagyon jól esett az otthon melege, legszívesebben vissza sem mennék Milánóba, itt a legjobb nekem. Sajnos ez nem lehetséges, ebben tisztában vagyok. A vállára hajtottam a fejem, és gyönyörködtünk a karácsonyfában és mivel a villany le volt kapcsolva, így még szebben mutattak rajta az égők. Megfogtam anya kezét, majd lehunytam a szemem, elgondolkoztam mindenen, ami ebben az évben történt velem, különösen a Milánói kalandomról, nagyon sok kérdés kavargott a fejemben és a legtöbbje úgy hangzott: Miért?

Elaludhattam, mert anyának kellett felébresztenie, ránéztem az órára, fél óra múlva éjfél. Elég sokat aludtam, mert ugye este nyolckor ültünk le ide, és az óta én fel sem álltam.

-El kéne menni az éjféli misére. –Mondta anya. Mondjuk, nem lenne olyan rossz, ha elmennénk, ha ő szeretne, akkor én nagyon szívesen elkísérem őt.

-Akkor menjünk, anya.

Nagy nehezen felkeltem a kanapéról és mentem készülődni, nem sokára indultunk is, épp, hogy odaértünk. Csak hajnalban kerültem ágyba, még egy kicsit interneteztem, felnéztem twitterre, rengeteg üzenet érdekezett, elsősorban boldog karácsonyt kívántak, de voltak, akik a szülinapomra is gondoltak. El Shaarawy posztolt képet a buliról, illetve a karácsonyfájáról is. Beszéltünk is egy kicsit, közben egy érdekes cikken akadt meg a szemem:

„Louis Tomlinson leitta magát a saját születésnapi buliján!

Eredetileg Louis december 24-én, vagyis ma ünnepli a születésnapját, de a barátai már korábban meglepték egy partyval. A bulin részt vett pár csapattársa is, ezután nagy partyt csaptak. Tomlinson kissé túlzásba vitte, hiszen annyira részeg lett, hogy még hányt is mindenki előtt. Rendben van, hogy még fiatal, és élvezi az életet, de azért illene tudnia, hogy egy olyan profi csapat kereteibe, mint az AC Milan, nem fér be ez. Kezd kicsúszni a talaj a lába alól. Mi lesz még ebből?”

Most azonnal kikapcsoltam ezt a hülye gépet, eleve be sem kellett volna kapcsolnom. Ez most nagyon felidegesített, még karácsonykor is velem vannak elfoglalva egyesek. Egyáltalán ki volt az a nagyokos, aki ezt elterjesztette, vagy szólt az újságíróknak? Szép, mondhatom, bár én Lucára gyanakszom, hiszen szerencsétlen olyan kétszínű. Undorító ember, de ha bizonyítékom lesz ellene, én kitálalok, velem nem fog ez a féreg szórakozni. Próbáltam kiverni a fejemből ezt az egészet, ez nem ronthatja el az ünnepeket. Hiába minden szónak, mind feleslegesnek tűnt, járt az agyam folyamatosan, ami nem engedett elaludni. Végül sikerült, mivel reggel csengetésre ébredtem. Ki lehet az ilyenkor, ki jön ide hozzánk karácsony reggelén. Felkeltem, megnéztem anya felkelt-e, de mivel nem hallottam hangokat, ezért én mentem ajtót nyitni. Egy jó kinézetű úriember állt előtte, ránézésre, olyan 45-50 év körülinek tűnt.

-Jó reggelt! Miben segíthetek? –Kicsit szégyeltem magam, mivel ő nagyon elegánsan volt felöltözve, én meg pizsamában és mezítláb vagyok.

-John Smith vagyok, és a fiamat keresem.

-A fiát? –Kérdeztem vissza megdöbbenve, ő meg csak bólintott. Ki lehet az ő fia és miért nálunk keresi? Lehetséges, hogy én lennék az? Mindenesetre ez akkor is furcsa.

26. rész

Itt is vagyok, remélem türelmesek voltatok. Örülök neki, hogy meg lettem sürgetve, mert ez azt jelenti, hogy tetszik, amit írok. Sajnos volt egy kis kellemetlenség is, mivel egy névtelen valaki elkezdett pofázni folyamatosan, már chatről is lebannoltam. Emiatt nem lehetett kommentelni egy darabig, mivel mikor beállítottam, hogy csak regisztráltak írhatnak, persze, hogy csinált egy kamu profilt. De már nem érdekel, lehet kommentelni és üzenem neki, hogy pofázzon csak, úgy is kitörlöm, amit ír. Nem fogom bezárni a blogom, hiába akarod azt, nem fog sikerülni. Ez is azért van, mert október végén és november elején társszerkesztő voltam egy kritikás blogon. Megírtam a kritikát, ráadásul egy lopott blogról, többen is megerősítették, bizonyíték is volt rá. Ha ezt rendesen megírta volna, még egy fokkal jobb lett volna, de képtelen volt erre is. Értelmetlen mondatokat írt, tele volt hibával. Persze ezt megírtam neki normálisan, amennyire csak lehetett és még neki állt feljebb, visszajött pofázni. Aztán nála megírtam neki a magamét, és valahogy rátalált erre a blogra, itt is széttrollkodott mindent, már betelt a pohár, így ne csodálkozzon ha lehordom a blogját, és ott is csak az igazat írtam meg, sőt még többen is egyetértettek ott velem. Egyszer csak bezárta a blogot, persze rám fogta, hogy miattam tette, a chatről csinált egy képet, amit ott írtam neki. Aztán később másvalaki rátalált arra a blogra, ezért idejött hozzám pofázni, állítása szerint nem ismerte azt a lányt, aki miattam zárta be a blogját, mégis úgy védte, mintha az élete múlna rajta, mintha a testvére lenne, vagy tudjam is én. Röhejes, igaz? Ja és nem is bánom, hogy bezárta, hisz csak egy lopott valami volt, az ilyen ne is vezessen blogot. Ezért ne írjatok senkinek kritikát, én már nem fogok többé. Na abbahagytam. Remélem írtok komit és pipáltok, ha már így sürgettetek, csak miattatok egész délután gépeltem, hogy kész legyen mára.
Már 37 feliratkozó van, aminek nagyon örülök és túl vagyunk a 18000 oldalmegjelenítésen. A következő rész december 24 -én érkezik és az már a karácsonyi rész lesz.

Harry szemszöge

Kinyitottam az ajtót, Eleanor szeretett volna valamit mondani Louisnak, amit úgy adott elő, mintha az élete múlna rajta, olyan fontos. Végül beengedtem, engem is furdalt a kíváncsiság. Az már más kérdés, hogy Louis fogadja-e őt.

-Gyere, ha annyira szeretnél! –Mondtam neki, ő azonnal be is lépett a házba.

-Köszönöm! –Mondta halkan, majd fel is ment a lépcsőn Louis szobája felé, ahová bekopogott. Csak egy kutya ugatás hallatszott ki, ugye ez Pöcsi, Louis kutyája. Ajtót senki sem nyitott, így mutattam Eleanornak, hogy nyisson be, azonnal meg is tette. Pöcsi kirohant az ajtón, Louis meg nem tartózkodott a szobában. Vajon hol lehet? Nagyon remélem, hogy nem tesz saját magában kárt. Azonban Pöcsi nagyon nyugtalan volt, egyesen a fürdőszoba elé ment, és kaparni kezdte az ajtót. Tehát Louis ott van és próbál megint valami hülyeséget csinálni.

-Louis nyisd ki! Eleanor beszélni szeretne veled. –Reméltem, hogy válaszol, mert ha nem, akkor csak aggodalomra ad okot, hogy csinált valami marhaságot, amit aztán később megbán. Nem jött válasz.

-Louis, legalább szólj ki, hogy jól vagy-e!

-Jól vagyok, de akkor menjetek el az ajtó elől és Pöcsit meg engedd be!

-De hogyan, ha magadra zártad az ajtót?

Reménykedtem, hátha kinyitja, amit meg is tett, de csak annyi időre, hogy beengedje magához Pöcsit, még a fejét se engedte, hogy lássuk, egyedül a kezét, ami a kilincsen volt.

-Reménytelen. –Mondtam, miközben Eleanorra néztem.

-Akkor elmondom neked, és majd add át neki.

-Rendben, menjünk a nappaliba. –Majd elindultunk a nappali felé, leültünk a kanapéra.

-Mi az a nagyon fontos dolog? –Kérdeztem.

-Terhes vagyok és Louis a gyerek apja. –Közölte teljesen természetesen, nekem azonban nem volt az, tátva maradt a szám a meglepettségtől. Vajon igazat mond, vagy csak vissza akar jönni Louishoz? Kétlem, hogy visszafogadná.

-Nem mondod?

-De, ez az igazság, ha nem hiszitek, akkor eljöhettek velem a nőgyógyászhoz és ő megmondja.

-Persze, elhiszem, de azt nem, hogy az övé a gyerek, persze nincs kizárva, de neked olyan sok partnered volt, nem tudhatod biztosra.

-Mikor veled voltam, akkor szinte mindig védekeztünk, tehát a tied nem lehet, John-nal is, így csak Louis-é lehet a gyerek.

-Remélem, hogy igazat mondasz és a felsoroltakon kívül nem voltál többel.

-Persze, hogy nem, csak kizárólag veletek, meg John-nal. Akkor megmondod neki, ha jobban lesz?

-Persze.

-Akkor én most megyek, de még visszajövök, mert kíváncsi vagyok a válaszára. –Közbe meg felállt a kanapéról és az ajtóhoz sétált. Lenyomta a kilincset és már itt sem volt.

-Mit akart? –Jelent meg Niall a semmiből, eddig nem tudom, hogy hol volt.

-Kapaszkodj meg, mert meg fogsz nagyon lepődni. –Felkészítettem, hogy ne érje annyira meglepetésként.

-Kíváncsivá tettél.

-Eleanor terhes és azt állítja, hogy Louis az apa.

Niall a szája elé tette a kezét meglepettségében.

-Nem mondod!

-Ki tudja mi igaz belőle, de azt mondta, elmehetünk vele a nőgyógyászhoz, de ez majd idővel derül majd ki, ha elkezd növekedni a hasa. Ha meg nem, akkor úgy is lebukik, párnákkal meg nem fogja sokáig húzni, mert egyszer meg kell születnie.

Louis szemszöge

Nem voltam most senkire kíváncsi, egyedül csak Pöcsi lehetett itt velem, ő valóban megvigasztalt és nem beszélt mellé, mint Harry, Niall és a többiek. Ott már betelt a pohár, amikor Eleanor betolta a képet, hogy valami fontosat akar velem közölni, nekem ő ne mondjon semmit, soha az életben nem fogom neki megbocsátani, amit velem tett. Megalázott és becsapott. Mondjuk Harry is elárult, de őt képtelen voltam megutálni, mert szerettem. Fájt, hogy Adammel jár, persze ezen nem csodálkozom, hiszen én egy idióta vagyok, aki nem képes magát felvállalni, így Harry is korlátozva lenne mellettem. Okkal teszem én is, hiszen most is mit kaptam? Csak kizárólag utálatot, gyűlöletet. Mi lenne, ha bevallanám? Ki is rúgnának? Lehet, hogy ez lenne a legjobb, abbahagyni az egészet, mert ez csak egy szenvedés nekem. Utálok a Milanban játszani, itt mindenki olyan más, mint otthon. Kiszedtem a fürdőszoba szekrényből egy körömvágó ollót és a szokásos pózt vettem fel, de most elhatároztam, hogy megteszem. Odafordultam Pöcsi felé és patakokban folyt a könnyem.

-Sajnálom, Pöcsi! Engem mindenki utál, de csak ez nyugtat meg. Meg kell tennem, hiába ígértem meg. Nem becsapni akarom őket, de ők nem értik, hogy én mit érzek, nem tudják milyen nehéz ez nekem. Egyedül csak te értesz meg, és nem megölni akarom magam, csak lehetséges, hogy ez megkönnyebbülést fog nekem hozni.

Ugatni kezdett, eléggé idegesített.

-Fogd be, Pöcsi! Még meghallják! –Rászóltam, de nem hallgatott rám. Csak akkor maradt csöndben, amikor az ollót eldobtam messzire magamtól. Láttam rajta, hogy megnyugodott, ő sem akarta, hogy kárt tegyek magamban. Nem tehetem meg, de a sírást nem bírtam abbahagyni. Magamhoz öleltem a kutyámat. Lassan már egy órája, hogy bezárkóztam, ideje lenne már előjönnöm. Az ollót visszatettem a helyére, majd kimentem a nappaliba.

-Jól vagy? –Kérdezte Harry, Niall is vele volt. Épp készítették a vacsorát.

-Igen. –Bár nem voltam valami jól és talán meg is látszott. Ők is mindig észreveszik, ha valami bajom van. Sajnos ez esetben is így volt.

-Ahhoz képest egésznap be voltál zárkózva a fürdőbe. –Mondta Harry.

-Meg azok után, ami az edzésen történt, nem is csodálkozom. –Tette hozzá Niall.

-Igen, de most hagyjatok békén ezzel!

-Eleanor üzent neked, elmondjam?

-Majd inkább holnap, nincs türelmem most a hülyeségeimhez. –Tiszteletben tartották a kérésem, ha ők nem lennének mellettem, már nem is tudom, mi lenne velem, de erre nem is merek gondolni.

Most korábban feküdtem le a szokásosnál, hamar el is aludtam, majd reggelinél megengedtem Harrynek és elmondja, mit üzent Eleanor nekem.

-Azt állítja, hogy gyereket vár és te vagy az apja.

Leesett az állam a hírtől, szóhoz sem jutottam.

-Na, ehhez mit szólsz, Louis?

-Mi van, ha hazudik? Nem tudom, mit akar elérni, de nem fogom visszafogadni.

-Meg kell bizonyosodnunk róla.

-Meg honnan tudja, hogy az enyém, mikor annyi mindenkivel összefeküdt, amíg velem járt?

-Azt állította, hogy csak velem és John-nal feküdt le persze rajtad kívül. Azt meg tudom erősíteni, hogy mindig védekeztünk, de a többit nem.

-Nem tudom, de őszintén szólva én már nem hiszem el egy szavát sem.

December 13-án az Olasz Kupában játszottunk a Reggina ellen. Engem Allegri nem jelölt a kezdőbe, de Luca barátom úgy örült, mint egy kisgyerek, mert végre játszhat hosszú idő után.

-Hallod, el sem hiszem, hogy végre játszhatok! Annyira régen volt már. –Mondta.

-Örülök, de őszintén szólva itt már nem fogsz sokat pályára lépni. –Aztán gyorsan a szám elé tettem a kezem, ezt nem szabadott volna. Főleg, mert annyit segített a tanácsaival, még akkor is, ha az elején szemét volt. Látszólag nem bántottam meg, lehet, hogy ő tisztában van ezzel.

-Annyira nem is bánom, mivel a fiatalok jönnek, nekem a csapat a legfontosabb.

Nem gondoltam volna, hogy Luca ilyen jó ember és igazán sajnáltam, hogy a felesége megcsalja őt az egyik csapattársunkkal. Nem tudom, mi lenne, ha megtudná, de ahogy észrevettem, Boateng őt se igazán kedveli, ahogy engem sem, sőt kifejezetten utál. Bár őt szerintem nem, de néha vele is bunkó. A meccset 3-0-ra megnyertük, nem volt valami nagy szám. Luca el volt keseredve egy kicsit, mert a szurkolók kifütyülték, közben meg ő is érezte, hogy nem ment neki valami jól. Láttam rajta, hogy rosszul esik neki, de próbálta pozitívan felfogni a dolgot, miszerint ennek is megvan a jó oldala, amiért a fiataloknak megadják a lehetőséget.

Mikor távoztam a stadionból, Eleanor ott várt valahol a kijáratnál.

-Szia, ráérsz? –Kérdezte.

-Harry már elmondta, úgyhogy nincs miről beszélnünk. –Válaszoltam neki kissé flegmán, majd mentem is volna tovább, de ő lefogott.

-Hallgass meg! Tudom, hogy haragszol rám, de ezt meg kell beszélnünk. –Erősködött, végül belementem ebbe a beszélgetésbe, de szóltam neki, hogy szálljon be hozzám, mert hazaviszem közben. Már ha elmondja, éppen hol lakik, na, majd ott teszem ki, ahol ő mondja.

-Biztos, hogy a tied a gyerek! –Kezdett bele, de az ő szavára nem lehet adni, így nem várhatja tőlem, hogy elhiggyem.

-Van rá bizonyítékod?

-DNS vizsgálat. Majd, ha nagyobb lesz a magzat, akkor majd el lehet végeztetni.

-Mit akarsz most elérni ezzel? Hogy visszafogadjalak?

-Eszem ágában sincs, tudom, hogy hülye voltam és azért veszítettelek el téged, de ha úgy adódik, majd felnevelem egyedül.

Mondjuk most nem is lenne rossz ötlet visszafogadni. Holnap karácsonyi party, bizonyára a csapattársaim a feleségükkel/barátnőikkel jelennek meg. Én meg egyedül és akkor még jobban lebuziznak majd. Ha Eleanorral megyek, akkor elterelhetem a gyanút és újra hinni fognak nekem.

-Vissza szeretnél jönni hozzám? –Faggattam tovább.

-Nem zárom ki a lehetőségét. Persze, ez csak rajtad múlik, visszafogadsz-e.

Tudtam, hogy ezt akarja, azt is el tudom képzelni, hogy a terhessége is csak egy kamu, de ha mégsem, akkor meg nem biztos benne, hogy enyém-e a gyerek. Hogy is lehetne benne biztos, mikor annyi mindenkivel összefekszik? Ha ő kihasznált engem, akkor én miért ne tehetném vele. Visszafogadom, és holnap eljön velem a karácsonyi partyra.

-Kapsz egy utolsó esélyt, de ha eljátszod, többet nem kapsz!

-Köszönöm, tudod, amikor kitettél, nagyon üres lett az életem és rájöttem, hogy azért, mert hiányoztál, mert mindig is téged szerettelek.

-Oké, de én nem felejtek, majd ha bebizonyítod, hogy szeretsz, akkor hiszek neked, de addig nem!

-Akkor ma este nálad alszom már, csak el szeretnék menni a cuccaimért. Elviszel? –Kérdezte félénken, biztosan félt a reakciómtól, mert eléggé keményen bántam vele, végül is megérdemelte. Rábólintottam a kérésére és vártam, hogy mondja el, hol tegyem ki, ahol a cuccai vannak. Lassan odaérkeztünk, én megvártam őt, tíz percnél tovább nem is tartózkodott bent. Egy nagy bőröndje volt csak, ami meglepett, mivel neki ennél sokkal több ruhája van.

-Csak ennyi? –Kérdeztem.

-Igen, a többit elajándékoztam a szegényeknek, mert nem fértem el.

Remélem igazat mondott és tényleg a rászorulóknak adta. Megérkeztünk, és amikor Eleanor belépett, Niall és Harry meglepetten bámulták, várták tőlem a magyarázatot, hogy mi történt. Igazából a bőröndről tudták, hogy visszaköltözik.

-Visszafogadtad? –Súgta a fülembe Niall.

-Igen, mindenkinek jár egy esély.

-De vigyázz vele!

Majd Harry is odajött hozzám.

-Ezt most nem gondolod komolyan, hogy ezt a nőt visszafogadod! –Fel volt háborodva, mintha féltékeny lenne egy kicsit. Bár nem hiszem, mivel Adammel jár, és különben sem szeret engem. Ha szeretne, eszembe sem jutott volna visszafogadni, akkor nem érdekelne, mit mondanak az emberek. Mindegy, ez van, Harry nem lehet az enyém.

Harry szemszöge

Miért fáj ennyire, hogy Louis visszafogadta Eleanort? Nem az az érzés tört rám, miszerint félteném a barátomat tőle, inkább olyasmi, mint a féltékenység. Nem értem, eddig Adambe voltam szerelmes, de úgy érzem, kezdek kiábrándulni belőle, mert egyre agresszívebb, és még drogozik is. Ez okozhatja a durvaságát. Az élete csak a bulikról és a szexről szól, rengetegszer leissza magát, vagy beszív. Nekem ilyen ember nem kell, ilyenekkel nem akarok együtt lenni. Talán beleszerettem Louisba, de ez nem történhet meg, mivel csak bajba hoznám őt, mindenki megutálná, a szurkolók és a média kicsinálná, és ezt nem bírná elviselni, összeroppanna. Nem lehetek önző, így ő nem lehet az enyém, el kell viselnem, hogy Eleanor megint mellette van. Inkább lenne egyedül, de nem követelhetem, neki is joga van a boldogsághoz. Bár kétlem, hogy ezzel a kígyóval az lenne, ezek szerint sikerült visszaerőszakolnia magát a gyerek végett. Nagyon remélem, hogy ez igaz, én magam fogom elvinni a nőgyógyászhoz és be is megyek a vizsgálatra, Louist is beviszem.  

Holnap lesz a karácsonyi party a csapatnak, ahol nekem nincs ott a helyem. Azt is el tudom képzelni, hogy Louis ezért adott neki újabb esélyt, mivel oda tényleg partnerrel szoktak lenni a játékosok, és nem akar kivétel lenni.

Louis szemszöge

Ma este már mellettem aludt Eleanor, mondtam neki a karácsonyi partyt, természetesen nagyon örült neki és megkért, hogy holnap vigyem el vásárolni, mert estére be kell szereznie egy szép ruhát. Meg tettem a kedvéért, ha már annyira imádja ezt csinálni, ha ezt teszi boldoggá. Felőlem, bár én már nagyon unatkoztam, mert minden boltot végig kellett néznie, mielőtt eldönti, melyiket veszi meg. Két óra múlva végre kiszabadultunk a bevásárló központból, és maga lenne a csoda, ha csak egy ruhát szerzett volna be, na, de vagy tíz szatyorral jöttünk ki és ez mind az övé volt. Így kell őt elfogadni, ha van pénzem, miért ne adhatnám meg ezt neki.

-Mondhatom gyönyörűen bevásároltál. –Megjegyeztem kissé durcásan, ő ekkor odakapta a fejét.

-Régen nem csináltad ezt! –Jegyezte meg. Igen, mert akkor még szerettem őt, most meg már az idegeimre megy. Hogy fogom én ezt kibírni?

Este már készülődni kellett, hamarosan indulunk. Eleanor szinte jobban várta, mint én. Őszintén szólva nekem nem volt nagy kedvem hozzá. Igazából csak jó pofizni kell a kamerába, mosolyogni, majd utána egy vacsora és egy unalmas beszéd vár ránk. Ezt se nagyon fogom kibírni, marhaság az egész, de muszáj ott lenni. Lassan odaértünk, de nem mi voltunk az elsők, mert amikor kiszálltunk, épp Luca-ék vonultak be és mosolyogtak a kamerába, miközben fényképezők ezrei kattogtak. Látszott rajtuk, hogy élvezik, Luca szereti a felhajtást és mutogatni magát, imádott a középpontban lenni. Mi is lassan odamentünk, mikor észrevettek minket, integetni kezdtek. Ugyanúgy minket is fényképeztek, ahogy őket is. Szörnyű volt, de muszáj volt az arcomra varázsolni egy műmosolyt. Eleanoron látszott, hogy élvezi, elvárták tőlünk, hogy integessünk is. Sokan furcsán néztek rám, mivel úgy tudnák, hogy egyedülálló vagyok.