2013. december 31., kedd

28. rész

Egy hét után újra itt vagyok, remélem nem tűnt olyan soknak, mint nekem. A múlt héten szenteste, ma meg szilveszter van, így ez a rész is arról szól. Szeretnék nektek Boldog Új Évet Kívánni ezzel a képpel.

Illetve van még egy fontos közölni valóm. Ugye a szavazás már december 27-én lezárult, aminek most meghoztam az eredményét. Kiteszem ide, mert újat teszek ki. Közvélemény kutatást végzek, hogy kinek ki a kedvence. Tehát nyomj egyet a kedvencedre. Örülök nagyon, hogy a többségnek tetszett a dizi. Lassan elérjük a 20 ezres oldalmegjelenítést, aminek szintén nagyon örülök és köszi a sok kattintást. 



Louis szemszöge
Reggel arra ébredtem, hogy valaki csönget, ajtót nyitottam neki, ahol egy elegánsan felöltözött úr állt, aki a fiát kereste nálunk.
-Nem tudom ki a maga fia. –Válaszoltam.
-Louis Tomlinson. Úgy tudom, hogy itt lakik.
Ledöbbentem, erre nem igazán számítottam, főleg nem karácsonykor. Soha sem tudtam semmit az apámról, mert anyám soha sem akart róla beszélni, nem igazán érdekelt. Csak annyit mondott, hogy nem érdemes vele foglalkoznom, mert egy szélhámos, én meg elhittem neki. Biztosan megsértette valamivel. Azért az vicc, hogy csak ennyi idő után keresett fel, sőt azt sem biztos, hogy igazat mond.
-Igen, én vagyok. –Mondtam elfojtott hangon, ő csak nézett engem.
-Valami gond van, fiacskám? –Kérdezte kedvesen, nem tudtam mit felelni.
-Nem, nincs semmi. –Válaszoltam remegő hangon.
-Anyukád otthon van?
-Azt hiszem, még alszik.
-Bejöhetek?
Csak néztem, nem tudtam nemet mondani, de annyira remegtem belülről, bizonyára észrevehető ez rajtam. Megint rólam fognak beszélni és ki fognak gúnyolni. Miért jó ez, ha erről írnak? Valóban ő lenne az apám, vagy csak a középpontba akar kerülni? Kitártam előtte az ajtót, hogy bejöhessen. Ő így is tett, szóltam, hogy nyugodtan üljön le, én meg megkínálom valamivel. Egy tea jól fog neki esni.
-Kér egy yorkshire teát? –Kérdeztem, nekem az volt a kedvencem, muszáj voltam Olaszországba vinnem magammal, mert ott nem lehet kapni, én meg nem tudok nélküle élni.
-Igen, megköszönném.
Elkészítettem, de közben annyira remegett a kezem, hogy összetörtem az egyik csészét. Erre úgy begörcsöltem, hogy még a másikat is sikerült elejtenem. Gratulálok magamnak.
-Hoppá! –John is felfigyelt, rohant is hozzám segíteni.
-Baj van? –Kérdezte együtt érzően. Egyre szimpatikusabb volt, a modora is, mint egy úriembernek. Végül is örülnék neki, ha ő lenne az apám.
-Csak eltörtem két csészét is. –Mondtam bizonytalanul.
-Semmi baj, bárkivel megesik. Ne idegeskedj!
-Rendben, akkor felsöpröm. –Fogtam egy söprűt meg egy szemétlapátot.
-Miért félsz ennyire tőlem?
-Én nem félek.
-Pedig úgy néz ki, nem akarlak bántani.
Megcsináltam a teát. Amúgy meg jól látta rajtam, hogy félek tőle, nem tűnik megbízhatónak. De ez még nem minden, mert még zavarban is voltam előtte. Egy szerencsétlennek tartottam magam hozzá képest. Később anya is felkelt, biztosan hallotta, hogy beszélgetek valakivel.
-Vendéged van, kicsim? –Kérdezte, aztán később meg is jelent a nappaliban.
Nem mondtam semmit, ezért John-ra nézett és ő is rá.
-Én vagyok az, John! Ugye emlékszel rám?
-Hát persze, de mit keresel itt, főleg karácsonykor?
-Látni szerettem volna a fiamat. Már ez is baj?
-Nem lett világosan megmondva? Most pedig húzd el a csíkot, amíg szépen szólok! –Anya már kiabált, ezért John menni készült.
-Rendben, már itt sem vagyok, csak ne kiabálj! Szia, Louis! –Majd távozott. Én ekkor anyára néztem értetlenül, magyarázatot vártam tőle. Nem kellett semmit sem mondanom, úgy is értette, mit akarok.
-Ő nem az apád! Ne is figyelj rá!
-Akkor ki az apám?
-Ne kérdezz most ilyen hülyeségeket, kérlek, csak felidegesítesz vele!
-Miért nem tudod megmondani?
-Mondtam, hogy fejezd be! Nem voltam elég érthető? –Jobb lesz, ha nem idegesítem fel. Úgysem fogja megmondani, pedig jogomban áll tudni.

Antonini szemszöge
Úgy döntöttünk a családdal, hogy a karácsonyt Londonban töltjük. Vagyis nem egészen a családdal, mert a gyerekeket most nem visszük magunkkal, majd a nagyi vigyáz rájuk. Én, Benedetta, Abate, Valentina, az ő felesége és rajtunk kívül még két barát jönnek. A karácsony nálunk mindig utazással telik, nem azok a fajták vagyunk, akik otthon vannak a családjukkal, az túl unalmas és egyszerű. Ekkor döntöttem úgy, hogy nekem is kéne twitter, mivel a csapatban szinte mindenkinek van, vagyis a menőbbeknek, de még annak a kis hülye Louisnak is. Ha kiértünk, akkor fel fogom hívni, csak hajlandó lesz eljönni miattam Londonba. Landolt a gépünk, utána a szállodába mentünk, természetesen ötcsillagosba, alább nem adok. Fogtam a telefonomat és felhívtam Louist.
-Szia, mi újság? –Szóltam bele én is a telefonba, miután felvette.
-Szia, semmi. Veled? –Hangja lehangolt volt, mintha a háta közepére sem kívánta volna a hívásom.
-Londonban vagy? –Kérdeztem, pedig tudtam, hogy nem ott lakik.
-Nem. Mert?
-Mert mi ott vagyunk, azt hittem ott laksz, akkor tudtunk volna találkozni.
-Aha, jó. –Nem volt valami jó beszélgető partner, már idegesített, de nem olthatom le akkor sem, mikor legszívesebben azt tenném.
-Neked meg mi bajod van? –Kérdeztem még mindig normális hangnemben.
-Nekem semmi, örülök, hogy Londonban vagy. Érezd jól magad!
-Nem jössz, és akkor lóghatunk együtt. Nem egyedül vagyok.
-Most semmi kedvem hozzá, ne haragudj.
Ez nagyon hülye, rá kéne csapnom a telefont, annyira felidegesít. Na, jobb jutott az eszembe, akkor elmegyünk hozzá. Remélem a többiek is benne lesznek, Abate amúgy meg kifejezetten bírja.
-Mit szólnál, ha meglátogatnánk az otthonodban?
-Ha akarod, nekem mindegy. –Nem volt túl lelkes, de ki kell bírnom ezt a kis idiótát.
-Akkod diktáld a címed.
Lediktálta, elköszöntem tőle és letettem a telefont. Végre. Felvetettem a többieknek az ötletet, nem ellenezték, így indulhattunk is. Kibéreltünk egy viszonylag luxusautót és azzal mentünk. Mikor megérkeztünk, megcsörgettem, hogy nyisson ajtót. Be lehetett volna csöngetni, de ez jobb megoldásnak tűnt. Nem sokára ki is jött, majd beengedett minket.
-Szia! Ugye örülsz, hogy meglátogatunk? –Kérdezte.
-Hogy ne örülnék. Kértek teát? –Láttam rajta, hogy csak megjátssza és, hogy a háta közepére sem kíván minket. Nem tudom, mi baja van, elvileg velem is és Abatéval is jóban van, a többieket meg nem igazán ismeri, hogy utálhassa őket.
-Igen, köszönjük.
-Üljetek le.
Leültünk, ő meg gondolom elkészítette a teánkat. Mikor készen lett, tálcán odahozta elénk, azonban a cukrot és a citromlevet elfelejtette.
-Egészségetekre!
-Köszönjünk, de kérhetnénk ízesítő anyagokat hozzá?
-Bocsánat, el is felejtettem.
Nem is értem, hogy lehet ezt elfelejteni, ha teát készítek, ez nálam alap, de szerintem másnál is. Hozta is és a sajátját nem ízesítette be. Hogy lehet így inni a teát? Elhánynám magam, az biztos. Az ilyenektől jobbat nem remélhet az ember. Különben is mi ez az ocsmány tea, hogy lehet ilyet készíteni?
-Ez milyen tea? –Kérdeztem kedvesen, hogy azért ne legyek átlátszó és mutassam felé az érdeklődésem.
-Yorkshire tea. Ízlik?
Életemben nem hallottam ilyen teáról, de ennek undorító íze van.
-Igen, nagyon finom.
-Viszel belőle?
Komolyan rám akarja sózni a gusztustalan teáját? Nem utasíthatom vissza.
-Azt megköszönném, ilyet még sosem ittam és nagyon kellemes az íze.
-Akkor csomagolok mindenkinek.

Louis szemszöge
Nem volt kedvem ehhez a kétszínű baromhoz, még a haverjait is elhozta, meg az ellenszenves feleségét. Remélem, hamar észreveszi, hogy nem veszem a lapot és hamar lekopik. Ha a yorkshire tea ízlik neki, akkor vigyen belőle felőlem, nem vagyok irigy. Mondjuk, az kinek nem ízlik? Isteni. Csomagoltam nekik, de valahogy nem akartak még menni, anya is megismerhette őket. Lassan indultak, erre a pillanatra vártam végre.
-Látom nem nagyon kedveled őket. –Mondta anya.
-Jól látod, de igazából csak Lucával van bajom, egy kétszínű dög. Egyszer kihallgattam a telefonbeszélgetését, mindennek elhordott minket, mármint engem és a többieket, miközben velünk szemben játssza a segítőkész jó barátot, illetve azt, hogy neki a csapat a mindene és fontos neki, hogy a fiatalok előtérbe kerüljenek.
-Ez gáz, nem is értem az ilyen embereket. Mit fogsz ezután csinálni? Úgy értem, hogyan fogsz viszonyulni hozzá.
-Próbálom majd elviselni, de a tudtára akarom adni, hogy nem vagyok rá kíváncsi, remélem, hamar rájön, mert megmondani nem fogom neki. 
Pár óra múlva felmentem a szobámba egy kicsit pihenni, bekapcsoltam a gépet és felnéztem twitterre. Nem sűrűn használom, de itt beszélgetek El Shaarawy-val és Mattia-val. Ők a legjobb barátaim a csapatban. Néztem a főoldalt, szinte Luca kiírásaival volt tele az egész, mindent kiírt óránként, hogy most épp hol vannak. Mintha annyira érdekelné ez valakit, ha mondjuk, van is olyan, akkor is túlzás, amit ő csinál. Még csak pár napja van twittere, követője is kevés van, és máris ezt csinálja. Mindegy, ő dolga, azonban kicsit idegesítő volt az ő kiírásait olvasni folyamatosan. Képeket is tett fel, de azt nem csak ő, hanem Abate és a többiek is, akikkel volt.


December 30-án vissza kellett utazni Milánóba, mert kezdődik az edzés, zárójelbe tenném, hogy sajnos, pedig olyan jól éreztem itt magam. Minden folytatódik, ami abbamaradt. Harry és Niall is visszakísértek és azt ígérték nekem, hogy egy őrült szilvesztert fognak szervezni, amin nekem is részt kell vennem.
-Kiket fogtok még meghívni? –Kérdeztem.
-Házibulit csapunk, mi hárman, illetve a Fáraó és Mattia. Nagy buli lesz és még mindig jobb, mint valahol lerészegedni. Akkor inkább itthon. –Válaszolt Niall.
-Igazatok van, amúgy se mentem volna el valami tömeges helyre.
-Amíg te edzésen vagy, mi bevásárolunk mindent, ami kelleni fog.
Indulni kellett már, nagyon nem vártam, hogy megint a sok idióta között kelljen lennem. Luca odajött hozzám.
-Miért voltál olyan letört, amikor nálatok voltunk?
Még mindig nem jött rá ez az agyalágyult, hogy nem vagyok már rá kíváncsi.
-Csak szar kedvem volt, ennyi. –Majd otthagytam, remélem le fog neki esni. Nem kellett sok hozzá, mivel utánam jött.
-Hol fogod tölteni a szilvesztert? –Miért nem hagy már békén?
-Otthon.
-Ne csináld már, hogy nem mész bulizni. –Mi köze hozzá?
-Házibuli lesz otthon.
-Ja, akkor jó. Pedig meg akartunk volna hívni, mi az egyik legmenőbb szórakozó helyre megyünk.
-Nagyon jó.
Annyira nem izgatott engem ez a majom, húzzon már el innen. Ismét arrébb mentem. Jött Allegri és kezdődött az edzés. A gyakorlatok közben Boateng elsunnyogta a feladatokat, rossz volt már nézni.
-Te aztán profi játékos vagy! –Beszóltam neki, mert nem bírtam már ezt, amit csinál. És még neki van nagy arca.
-Ezerszer profibb vagyok, mint te!
-Tényleg? Akkor meg mit sunnyogsz?
-Nem tudom, mit pofázol itt, te 21 éves takony. Neked van még mit tanulnod, viszont én 25 éves kifejlett játékos vagyok.
-Kifejlett? –Ezen nevetnem kellett, nem vette jó néven.
-Ezt még nagyon megbánod, te pisis! Még az ifiben lenne a helyed, sőt még ott sem, mert nem vagy te sehová való. Legfeljebb kukásnak lennél jó!
Inkább nem válaszoltam neki, folytattam az edzést, róla ez már nem mondható el.
Végre vége lett, hazamehettem. Mikor beléptem az ajtón, tömény olaj szag csapta meg az orrom. Mégis ki más lett volna, ha nem Niall. Megint sült krumplit sütött, ahelyett, hogy valami egészségesebbet enne.
Imádja a gyors kaját, azonban nem igazán látszik meg rajta. Mondjuk edzeni elmehetne, mert a teste kicsit plöttyedt.

Másnap már készültünk a szilveszterre, még ezen a napon is volt edzés, így menni kellett. Vártam már a bulit, nem leszünk sokan és családias hangulat lesz nálunk. Elérkezett az esti, hamarosan megjött a két vendég, így volt meg a teljes létszám. Az asztalra minden ki volt készítve: kaja, pia, meg, még amire szükségünk lehet. A nappali fel volt díszítve szilveszteri dekorációkkal, a konfettik is megvannak, amiket éjfélkor szórunk a levegőbe.
-Megjöttünk! –Kiabálták egyszerre.
-Sziasztok! –Köszöntem nekik, majd Harry és Niall is üdvözölte őket. Ám mikor oldalra fordítottam a fejem, ez a felirat volt a falra ragasztva: „Ma este jól bepiálunk!”
Ki más írhatta, ha nem Harry. Leültem egy kicsit a kanapéra és felnéztem twitterre és lám, nem lepődtem meg. Tele van az egész Luca kiírásaival és képeivel. Már most nem józanok, pedig még csak kilenc óra. Ez éjfélre úgy ki lesz. Mi meg még egy kortyot se ittunk még, el se kezdtük. Azért 30 évesen lehetne több esze. Nem csak, hogy kétszínű, de még idióta is. Egyre jobban utálom. Lassan eltettem a készüléket és elkezdtük a bulit.
Órák teltek el, de nekünk perceknek tűnt, már mindannyian be voltunk csiccsentve, Harry rohangált, mint az őrült, Niall elkezdte szanaszét szórni a konfettiket a házban, mindenhová tett, még a kabátok zsebébe is. Közben hangosan röhögött, nem sokára mi is csatlakoztunk. Természetesen a zene is hangosan szólt. Éjfélkor már teljesen részegen köszönthettük az újévet, így már nem 2012, hanem 2013 van.
Másnap fejfájással ébredtünk, hát igen, megártott a sok pia. Kíváncsi vagyok Lucára, így felnéztem twitterre, egész éjjel azon lóghatott, mert tele írta a falat és egy halom képet tett ki, a felesége ugyanez.
Később szembesültünk a hírrel: „Luca Antonini az éjszaka maga alá hányt. A mindig segítőkész és jószívű Luca lesüllyedt Louis Tomlinson szintjére, pedig nem is vele volt el bulizni”
Ezen kiakadtam már megint, mivel most a neten olvastam, azonnal kinyomtam a gépet. 

4 megjegyzés:

  1. Most jutottam oda, hogy az utóbbi részeket elolvassam, nagyon tetszenek, jókat mosolyogtam...vagy éppen nem, ha olyan rész volt :) Itt egy díj számodra. ---> http://inyourimaginationstories.blogspot.hu/2013/12/award-14.html

    VálaszTörlés
  2. Ahw *-* Megint egy remek részt olvashatunk tőled!! Gyorsan kövit! ;)
    Xoxo Nikol D. :))

    VálaszTörlés
  3. Tetszett mikor lesz kövi?

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett,mikor jön a kövi?

    VálaszTörlés