Egy hét után újra itt vagyok, remélem nem tűnt olyan soknak, mint nekem. A múlt héten szenteste, ma meg szilveszter van, így ez a rész is arról szól. Szeretnék nektek Boldog Új Évet Kívánni ezzel a képpel.
Illetve van még egy fontos közölni valóm. Ugye a szavazás már december 27-én lezárult, aminek most meghoztam az eredményét. Kiteszem ide, mert újat teszek ki. Közvélemény kutatást végzek, hogy kinek ki a kedvence. Tehát nyomj egyet a kedvencedre. Örülök nagyon, hogy a többségnek tetszett a dizi. Lassan elérjük a 20 ezres oldalmegjelenítést, aminek szintén nagyon örülök és köszi a sok kattintást.
Louis
szemszöge
Reggel
arra ébredtem, hogy valaki csönget, ajtót nyitottam neki, ahol egy elegánsan
felöltözött úr állt, aki a fiát kereste nálunk.
-Nem
tudom ki a maga fia. –Válaszoltam.
-Louis
Tomlinson. Úgy tudom, hogy itt lakik.
Ledöbbentem,
erre nem igazán számítottam, főleg nem karácsonykor. Soha sem tudtam semmit az
apámról, mert anyám soha sem akart róla beszélni, nem igazán érdekelt. Csak
annyit mondott, hogy nem érdemes vele foglalkoznom, mert egy szélhámos, én meg
elhittem neki. Biztosan megsértette valamivel. Azért az vicc, hogy csak ennyi
idő után keresett fel, sőt azt sem biztos, hogy igazat mond.
-Igen,
én vagyok. –Mondtam elfojtott hangon, ő csak nézett engem.
-Valami
gond van, fiacskám? –Kérdezte kedvesen, nem tudtam mit felelni.
-Nem,
nincs semmi. –Válaszoltam remegő hangon.
-Anyukád
otthon van?
-Azt
hiszem, még alszik.
-Bejöhetek?
Csak
néztem, nem tudtam nemet mondani, de annyira remegtem belülről, bizonyára
észrevehető ez rajtam. Megint rólam fognak beszélni és ki fognak gúnyolni. Miért
jó ez, ha erről írnak? Valóban ő lenne az apám, vagy csak a középpontba akar
kerülni? Kitártam előtte az ajtót, hogy bejöhessen. Ő így is tett, szóltam,
hogy nyugodtan üljön le, én meg megkínálom valamivel. Egy tea jól fog neki
esni.
-Kér
egy yorkshire teát? –Kérdeztem, nekem az volt a kedvencem, muszáj voltam
Olaszországba vinnem magammal, mert ott nem lehet kapni, én meg nem tudok
nélküle élni.
-Igen,
megköszönném.
Elkészítettem,
de közben annyira remegett a kezem, hogy összetörtem az egyik csészét. Erre úgy
begörcsöltem, hogy még a másikat is sikerült elejtenem. Gratulálok magamnak.
-Hoppá!
–John is felfigyelt, rohant is hozzám segíteni.
-Baj
van? –Kérdezte együtt érzően. Egyre szimpatikusabb volt, a modora is, mint egy
úriembernek. Végül is örülnék neki, ha ő lenne az apám.
-Csak
eltörtem két csészét is. –Mondtam bizonytalanul.
-Semmi
baj, bárkivel megesik. Ne idegeskedj!
-Rendben,
akkor felsöpröm. –Fogtam egy söprűt meg egy szemétlapátot.
-Miért
félsz ennyire tőlem?
-Én
nem félek.
-Pedig
úgy néz ki, nem akarlak bántani.
Megcsináltam
a teát. Amúgy meg jól látta rajtam, hogy félek tőle, nem tűnik megbízhatónak.
De ez még nem minden, mert még zavarban is voltam előtte. Egy szerencsétlennek
tartottam magam hozzá képest. Később anya is felkelt, biztosan hallotta, hogy
beszélgetek valakivel.
-Vendéged
van, kicsim? –Kérdezte, aztán később meg is jelent a nappaliban.
Nem
mondtam semmit, ezért John-ra nézett és ő is rá.
-Én
vagyok az, John! Ugye emlékszel rám?
-Hát
persze, de mit keresel itt, főleg karácsonykor?
-Látni
szerettem volna a fiamat. Már ez is baj?
-Nem
lett világosan megmondva? Most pedig húzd el a csíkot, amíg szépen szólok! –Anya
már kiabált, ezért John menni készült.
-Rendben,
már itt sem vagyok, csak ne kiabálj! Szia, Louis! –Majd távozott. Én ekkor
anyára néztem értetlenül, magyarázatot vártam tőle. Nem kellett semmit sem
mondanom, úgy is értette, mit akarok.
-Ő
nem az apád! Ne is figyelj rá!
-Akkor
ki az apám?
-Ne
kérdezz most ilyen hülyeségeket, kérlek, csak felidegesítesz vele!
-Miért
nem tudod megmondani?
-Mondtam,
hogy fejezd be! Nem voltam elég érthető? –Jobb lesz, ha nem idegesítem fel.
Úgysem fogja megmondani, pedig jogomban áll tudni.
Antonini
szemszöge
Úgy
döntöttünk a családdal, hogy a karácsonyt Londonban töltjük. Vagyis nem egészen
a családdal, mert a gyerekeket most nem visszük magunkkal, majd a nagyi vigyáz
rájuk. Én, Benedetta, Abate, Valentina, az ő felesége és rajtunk kívül még két
barát jönnek. A karácsony nálunk mindig utazással telik, nem azok a fajták
vagyunk, akik otthon vannak a családjukkal, az túl unalmas és egyszerű. Ekkor
döntöttem úgy, hogy nekem is kéne twitter, mivel a csapatban szinte mindenkinek
van, vagyis a menőbbeknek, de még annak a kis hülye Louisnak is. Ha kiértünk,
akkor fel fogom hívni, csak hajlandó lesz eljönni miattam Londonba. Landolt a
gépünk, utána a szállodába mentünk, természetesen ötcsillagosba, alább nem
adok. Fogtam a telefonomat és felhívtam Louist.
-Szia,
mi újság? –Szóltam bele én is a telefonba, miután felvette.
-Szia,
semmi. Veled? –Hangja lehangolt volt, mintha a háta közepére sem kívánta volna
a hívásom.
-Londonban
vagy? –Kérdeztem, pedig tudtam, hogy nem ott lakik.
-Nem.
Mert?
-Mert
mi ott vagyunk, azt hittem ott laksz, akkor tudtunk volna találkozni.
-Aha,
jó. –Nem volt valami jó beszélgető partner, már idegesített, de nem olthatom le
akkor sem, mikor legszívesebben azt tenném.
-Neked
meg mi bajod van? –Kérdeztem még mindig normális hangnemben.
-Nekem
semmi, örülök, hogy Londonban vagy. Érezd jól magad!
-Nem
jössz, és akkor lóghatunk együtt. Nem egyedül vagyok.
-Most
semmi kedvem hozzá, ne haragudj.
Ez
nagyon hülye, rá kéne csapnom a telefont, annyira felidegesít. Na, jobb jutott
az eszembe, akkor elmegyünk hozzá. Remélem a többiek is benne lesznek, Abate
amúgy meg kifejezetten bírja.
-Mit
szólnál, ha meglátogatnánk az otthonodban?
-Ha
akarod, nekem mindegy. –Nem volt túl lelkes, de ki kell bírnom ezt a kis
idiótát.
-Akkod
diktáld a címed.
Lediktálta,
elköszöntem tőle és letettem a telefont. Végre. Felvetettem a többieknek az
ötletet, nem ellenezték, így indulhattunk is. Kibéreltünk egy viszonylag luxusautót
és azzal mentünk. Mikor megérkeztünk, megcsörgettem, hogy nyisson ajtót. Be
lehetett volna csöngetni, de ez jobb megoldásnak tűnt. Nem sokára ki is jött,
majd beengedett minket.
-Szia!
Ugye örülsz, hogy meglátogatunk? –Kérdezte.
-Hogy
ne örülnék. Kértek teát? –Láttam rajta, hogy csak megjátssza és, hogy a háta
közepére sem kíván minket. Nem tudom, mi baja van, elvileg velem is és Abatéval
is jóban van, a többieket meg nem igazán ismeri, hogy utálhassa őket.
-Igen,
köszönjük.
-Üljetek
le.
Leültünk,
ő meg gondolom elkészítette a teánkat. Mikor készen lett, tálcán odahozta
elénk, azonban a cukrot és a citromlevet elfelejtette.
-Egészségetekre!
-Köszönjünk,
de kérhetnénk ízesítő anyagokat hozzá?
-Bocsánat,
el is felejtettem.
Nem
is értem, hogy lehet ezt elfelejteni, ha teát készítek, ez nálam alap, de
szerintem másnál is. Hozta is és a sajátját nem ízesítette be. Hogy lehet így
inni a teát? Elhánynám magam, az biztos. Az ilyenektől jobbat nem remélhet az
ember. Különben is mi ez az ocsmány tea, hogy lehet ilyet készíteni?
-Ez
milyen tea? –Kérdeztem kedvesen, hogy azért ne legyek átlátszó és mutassam felé
az érdeklődésem.
-Yorkshire
tea. Ízlik?
Életemben
nem hallottam ilyen teáról, de ennek undorító íze van.
-Igen,
nagyon finom.
-Viszel
belőle?
Komolyan
rám akarja sózni a gusztustalan teáját? Nem utasíthatom vissza.
-Azt
megköszönném, ilyet még sosem ittam és nagyon kellemes az íze.
-Akkor
csomagolok mindenkinek.
Louis
szemszöge
Nem
volt kedvem ehhez a kétszínű baromhoz, még a haverjait is elhozta, meg az
ellenszenves feleségét. Remélem, hamar észreveszi, hogy nem veszem a lapot és
hamar lekopik. Ha a yorkshire tea ízlik neki, akkor vigyen belőle felőlem, nem
vagyok irigy. Mondjuk, az kinek nem ízlik? Isteni. Csomagoltam nekik, de
valahogy nem akartak még menni, anya is megismerhette őket. Lassan indultak,
erre a pillanatra vártam végre.
-Látom
nem nagyon kedveled őket. –Mondta anya.
-Jól
látod, de igazából csak Lucával van bajom, egy kétszínű dög. Egyszer
kihallgattam a telefonbeszélgetését, mindennek elhordott minket, mármint engem
és a többieket, miközben velünk szemben játssza a segítőkész jó barátot,
illetve azt, hogy neki a csapat a mindene és fontos neki, hogy a fiatalok
előtérbe kerüljenek.
-Ez
gáz, nem is értem az ilyen embereket. Mit fogsz ezután csinálni? Úgy értem,
hogyan fogsz viszonyulni hozzá.
-Próbálom
majd elviselni, de a tudtára akarom adni, hogy nem vagyok rá kíváncsi, remélem,
hamar rájön, mert megmondani nem fogom neki.
Pár óra múlva felmentem a szobámba egy kicsit pihenni,
bekapcsoltam a gépet és felnéztem twitterre. Nem sűrűn használom, de itt
beszélgetek El Shaarawy-val és Mattia-val. Ők a legjobb barátaim a csapatban.
Néztem a főoldalt, szinte Luca kiírásaival volt tele az egész, mindent kiírt
óránként, hogy most épp hol vannak. Mintha annyira érdekelné ez valakit, ha
mondjuk, van is olyan, akkor is túlzás, amit ő csinál. Még csak pár napja van
twittere, követője is kevés van, és máris ezt csinálja. Mindegy, ő dolga,
azonban kicsit idegesítő volt az ő kiírásait olvasni folyamatosan. Képeket is
tett fel, de azt nem csak ő, hanem Abate és a többiek is, akikkel volt.
December
30-án vissza kellett utazni Milánóba, mert kezdődik az edzés, zárójelbe tenném,
hogy sajnos, pedig olyan jól éreztem itt magam. Minden folytatódik, ami
abbamaradt. Harry és Niall is visszakísértek és azt ígérték nekem, hogy egy
őrült szilvesztert fognak szervezni, amin nekem is részt kell vennem.
-Kiket
fogtok még meghívni? –Kérdeztem.
-Házibulit
csapunk, mi hárman, illetve a Fáraó és Mattia. Nagy buli lesz és még mindig
jobb, mint valahol lerészegedni. Akkor inkább itthon. –Válaszolt Niall.
-Igazatok
van, amúgy se mentem volna el valami tömeges helyre.
-Amíg
te edzésen vagy, mi bevásárolunk mindent, ami kelleni fog.
Indulni
kellett már, nagyon nem vártam, hogy megint a sok idióta között kelljen lennem.
Luca odajött hozzám.
-Miért
voltál olyan letört, amikor nálatok voltunk?
Még
mindig nem jött rá ez az agyalágyult, hogy nem vagyok már rá kíváncsi.
-Csak
szar kedvem volt, ennyi. –Majd otthagytam, remélem le fog neki esni. Nem
kellett sok hozzá, mivel utánam jött.
-Hol
fogod tölteni a szilvesztert? –Miért nem hagy már békén?
-Otthon.
-Ne
csináld már, hogy nem mész bulizni. –Mi köze hozzá?
-Házibuli
lesz otthon.
-Ja,
akkor jó. Pedig meg akartunk volna hívni, mi az egyik legmenőbb szórakozó
helyre megyünk.
-Nagyon
jó.
Annyira
nem izgatott engem ez a majom, húzzon már el innen. Ismét arrébb mentem. Jött
Allegri és kezdődött az edzés. A gyakorlatok közben Boateng elsunnyogta a
feladatokat, rossz volt már nézni.
-Te
aztán profi játékos vagy! –Beszóltam neki, mert nem bírtam már ezt, amit
csinál. És még neki van nagy arca.
-Ezerszer
profibb vagyok, mint te!
-Tényleg?
Akkor meg mit sunnyogsz?
-Nem
tudom, mit pofázol itt, te 21 éves takony. Neked van még mit tanulnod, viszont
én 25 éves kifejlett játékos vagyok.
-Kifejlett?
–Ezen nevetnem kellett, nem vette jó néven.
-Ezt
még nagyon megbánod, te pisis! Még az ifiben lenne a helyed, sőt még ott sem,
mert nem vagy te sehová való. Legfeljebb kukásnak lennél jó!
Inkább
nem válaszoltam neki, folytattam az edzést, róla ez már nem mondható el.
Végre
vége lett, hazamehettem. Mikor beléptem az ajtón, tömény olaj szag csapta meg
az orrom. Mégis ki más lett volna, ha nem Niall. Megint sült krumplit sütött,
ahelyett, hogy valami egészségesebbet enne.
Imádja
a gyors kaját, azonban nem igazán látszik meg rajta. Mondjuk edzeni elmehetne,
mert a teste kicsit plöttyedt.
Másnap
már készültünk a szilveszterre, még ezen a napon is volt edzés, így menni kellett.
Vártam már a bulit, nem leszünk sokan és családias hangulat lesz nálunk. Elérkezett
az esti, hamarosan megjött a két vendég, így volt meg a teljes létszám. Az
asztalra minden ki volt készítve: kaja, pia, meg, még amire szükségünk lehet. A
nappali fel volt díszítve szilveszteri dekorációkkal, a konfettik is megvannak,
amiket éjfélkor szórunk a levegőbe.
-Megjöttünk!
–Kiabálták egyszerre.
-Sziasztok!
–Köszöntem nekik, majd Harry és Niall is üdvözölte őket. Ám mikor oldalra
fordítottam a fejem, ez a felirat volt a falra ragasztva: „Ma este jól bepiálunk!”
Ki más írhatta, ha nem Harry. Leültem egy kicsit a
kanapéra és felnéztem twitterre és lám, nem lepődtem meg. Tele van az egész
Luca kiírásaival és képeivel. Már most nem józanok, pedig még csak kilenc óra.
Ez éjfélre úgy ki lesz. Mi meg még egy kortyot se ittunk még, el se kezdtük. Azért
30 évesen lehetne több esze. Nem csak, hogy kétszínű, de még idióta is. Egyre
jobban utálom. Lassan eltettem a készüléket és elkezdtük a bulit.
Órák
teltek el, de nekünk perceknek tűnt, már mindannyian be voltunk csiccsentve,
Harry rohangált, mint az őrült, Niall elkezdte szanaszét szórni a konfettiket a
házban, mindenhová tett, még a kabátok zsebébe is. Közben hangosan röhögött,
nem sokára mi is csatlakoztunk. Természetesen a zene is hangosan szólt. Éjfélkor
már teljesen részegen köszönthettük az újévet, így már nem 2012, hanem 2013
van.
Másnap
fejfájással ébredtünk, hát igen, megártott a sok pia. Kíváncsi vagyok Lucára,
így felnéztem twitterre, egész éjjel azon lóghatott, mert tele írta a falat és
egy halom képet tett ki, a felesége ugyanez.
Később
szembesültünk a hírrel: „Luca Antonini az
éjszaka maga alá hányt. A mindig segítőkész és jószívű Luca lesüllyedt Louis Tomlinson
szintjére, pedig nem is vele volt el bulizni”
Ezen
kiakadtam már megint, mivel most a neten olvastam, azonnal kinyomtam a gépet.
Most jutottam oda, hogy az utóbbi részeket elolvassam, nagyon tetszenek, jókat mosolyogtam...vagy éppen nem, ha olyan rész volt :) Itt egy díj számodra. ---> http://inyourimaginationstories.blogspot.hu/2013/12/award-14.html
VálaszTörlésAhw *-* Megint egy remek részt olvashatunk tőled!! Gyorsan kövit! ;)
VálaszTörlésXoxo Nikol D. :))
Tetszett mikor lesz kövi?
VálaszTörlésNagyon jó lett,mikor jön a kövi?
VálaszTörlés