30. rész

Egy hét alatt csak sikerült összehoznom ezt a részt, remélem türelmesek voltatok. Látom már nem sokakat érdekel ez a blog, egyre kevesebb a pipa és a komment. De miért? Mert ha így lecsökkent az érdeklődés, akkor valamit nem jól csinálok és nem tudom, hogy mi a baj, mert nem közlitek velem. Már rég félbehagytam volna ezt, mert már nagyon nem motivál ez a történet, de miattatok nem tettem, mert azt gondoltam szeretitek, de látom egyre kevesebben vagytok. Nagyon szomorú vagyok miatta. Nem azért akarom abbahagyni, mert divatblogger lennék, imádok írni, de ez a történet már nincs közel annyira hozzám, főleg mert nem vagyok már Larry shipper. Különben is ott van még a Tomlinson Family, illetve létrehoztam egy másikat is, mindjárt mutatom. Mi legyen akkor ezzel? Érdekel még valakit ez a blog? Vagy hagyjam abba? 

Na, akkor mutatom az új blogomat, ami A változás címet kapta. Még nincs rajta semmi, de oldalt már megtalálható a bevezető. Ha tetszik, fel lehet iratkozni és nem sokára jön a prológus.

A változás

Nem dumálok hozzá, itt a rész. Már a 22 ezer oldalmegjelenítésen is túl vagyunk, amit köszönök is.

Louis szemszöge

Boatenget mintha kicserélték volna, tök kedves volt velem egész edzés alatt és páran nem is értették ezt a viselkedést, köztük én sem. Nekem most csak az volt a fontos, hogy már nem utál annyira, hanem megpróbál a barátom lenni. Mikor vége lett az edzésnek, ő maga jött oda hozzám, hogy szeretne jönni velem a yorkshire teáért.

-Akkor eljöhetek a teáért? –Kérdezte mosolyogva és kedvesen. Alig ismertem rá. Én bólogattam és már indultunk is. Igazából nem nagyon akartam, hogy bejöjjön a házamba, de azért mégsem hagyhattam itt várakozni az utcán, tehát legalább a nappaliba be kell engednem.

-Gyere be! Mindjárt adom a teát.

-Köszönöm!

-Elkészítsem neked, szeretnéd itt helyben meginni? Természetesen attól még egy dobozzal elvihetsz.

-Nem, köszönöm! Már mennék, de azért rendes tőled.

-Nincs mit. –Kezébe nyomtam a teás dobott, majd kiengedtem az ajtón. Kicsit zavarban voltam, nehogy leszóljon, de végül nem történt meg. Nem is értettem ezt magamon, mintha meg akartam volna neki felelni, pedig ez nem igaz. De lehet, hogy mégis. Nem értem, mondjuk, azt nem akarom, hogy utáljanak. Remélem ízleni fog neki.

Január 3-án felkészülési meccset játszottunk, az ellenfelünk a Pro Patria volt, ez elvileg valami negyedosztályú csapat. Ez csak arra volt jó, hogy újra formába lendüljünk, hiszen hétvégén már bajnoki lesz két hét kihagyással. A kezdőbe én nem kerültem be, úgy volt, hogy a második félidőben küld pályára Allegri. Ha lett volna második félidő, mivel a 26. percben lefújták a meccset. A Pro Patria szurkolói rasszista dolgokat kiabáltak be a Milan színes bőrű játékosaira, ráadásul Boateng fogta magát és levonult a pályáról. Mutatta, hogy mi is kövessük őt, mert ő így nem hajlandó játszani. Végül is igaza volt, nekem sem esett volna jól a helyében. Az öltözőben odamentem hozzá, hogy megvigasztaljam, ő jó néven vette. Viszont voltak, akik meglepődtek azon, hogy mi barátok lettünk.

-Mi az? Kibékültetek? –Kérdezte Luca.

-Igen, rájöttem, hogy semmi értelme ennek a folyamatos ellenségeskedésnek. –Felelte Boateng.

Én csak bólogattam.

-Mit szólnál, ha szombaton te is eljönnél velünk bulizni? –Vetette fel az ötletet. Igazából nagy kedvem nem volt hozzá, mégsem mondhattam nemet, talán így sikerül a társaságba bekerülni. Én is tartozhatok majd közéjük, mert azért elismerem, nem volt valami jó kívülállónak lenni, akit cseszegetnek.

-Örömmel elfogadnám a meghívást. –Feleltem határozottan, hogy lássák, nem az a kis beszari vagyok, amilyennek megismertek.

-Remek, akkor már te is ott leszel.

Nem sokára indultunk hazafelé, viszont ezeknek a rasszista beszólásoknak biztosan lesznek következmények, talán megbüntetik a csapatot, de nem tudom és nem is kívánok már ezzel foglalkozni. Boatengnek és a többi fekete bőrű játékosnak bizonyára még mindig fáj, hisz folyamatosan szembesülniük kell ezzel a problémával. 

Este megetettem Pöcsit, ő már kint aludt, nem nevelhetek belőle szobakutyát, azzal nem tennék neki jót. Elég gyorsan megszokta a kint létet, és mikor kitettem neki a kaját, remek étvággyal felfalt mindent. Sosem volt válogatós, a maradékokat is megette, meg minden egyebet. Elmeséltem Niallnek és Harrynek, hogy Boatenggel egyre jobban kijövök, ők nem örültek neki.

-Szerintem ne barátkozz vele. –Mondta Niall.

-De miért? Szeretnék én is olyan magabiztos lenni, mint ő! –Mintha nem is magamat hallanám, közel sem ez volt róla a véleményem. Tény, hogy önbizalomban nem volt hiánya, de kicsit már el volt magától szállva.

-Ez most komoly? Olyan beképzelt majom szeretnél lenni, mint ő? –Hitetlenkedett Harry.

-Nem beképzelt akarok lenni, hanem magabiztos. Nem ugyanaz. –Magyarázkodtam, ők csak rábólintottak, de láttam rajtuk, hogy nem értenek ezzel egyet.

-Most mi bajotok van? –Kérdeztem.

-Az, hogy ezzel a majommal barátkozol.

-De már nem olyan bunkó, bocsánatot kért.

-Ő nem hozzád való. –Erősködött Harry.

-Nem értitek meg? Ha nem haverkodom vele, akkor mindenki utálni fog!

-Kinek akarsz megfelelni?

-Én senkinek, csak magamnak szeretnék jót.

-Pont, hogy ezzel teszel majd magadnak rosszat, de akkor csináld, úgy is a saját hibáiból tanul az ember.

Nem értem, miért ellenkeznek ennyire, most végre jól érezhetném magam, sikerülne beilleszkednem, most meg ez a probléma merül fel. Mikor lesz már minden rendben? Nekem nem jár az, hogy jól érezzem magam a bőrömben, hogy ne szenvedjek?

-Elmentem aludni. –Jelentettem ki, majd felálltam a székről.

-Szeretnél egy éjszakát? –Kérdezte Harry, de ma semmi kedvem nem volt hozzá, ezért megráztam a fejem és bocsánatot kértem tőle. Majd végül távoztam.

Harry szemszöge

Holnap szakítok Adammel, mert már nem bírom elviselni, hogy folyamatosan iszik, és néha mellette drogozik is. Ilyen partner nekem nem kell, mikor ott van nekem Louis, akit sokkal jobban lehet szeretni, mint azt a drogos majmot. Megértem, hogy Louis ma nem akart szeretkezni velem, viszont azt nem, hogy elkezdett Boatenggel barátkozni. Kissé furcsa volt ő nekem, ez a hirtelen jött bocsánatkérése, van egy olyan érzésem, hogy hátsószándéka van. Ha bántani meri Louist, akkor velem gyűlik meg a baja, biztos, hogy nem fogom hagyni. A bulira el fogom kísérni, nem engedem el egyedül.

Reggel elkészülődtem, mert találkozót beszéltem meg Adammel, persze, ő nem is sejti, hogy mi az oka, csak azt hiszi, vele szeretnék lenni. Nincs ez így, kicsit izgultam miatta, de már meghoztam a döntést. Én Louist szeretem és ebben senki sem akadályozhat meg. Viszont bosszantott, hogy valaki udvarolni próbál neki, legyen az nő vagy férfi. Bár, kétlem, hogy egy nő küldözgeti a virágokat, eléggé vicces lenne. A szokásos helyünkön meg is történt a találkozó.

-Na, akkor ma mit fogunk csinálni? –Kérdezte lelkesen, már előre sajnáltam, de ha megint leállok, nem fogok egyről a kettőre jutni.

-Nem ezért jöttem most, sajnálom. Egy fontos dolgot kell közölnöm veled. –Komolyan beszéltem, akkor az ő arcára is a komolyság ült ki.

-Mi az? Mi történt?

-Vége. A kapcsolatunknak vége, sajnálom. –Nagy nehezen kijöttek a torkomon a hangok, nagyon nehezemre esett így szakítanom vele, de ha nem teszem meg, akkor csak szenvedni fogok és Louissal sem szeretnék szórakozni.

-Mi? Ezt nem teheted! Mi egymásnak lettünk teremtve! –Tudtam, hogy ki fog akadni, de egyszer túl kell esni rajta.

-Sajnálom, de nem akarok olyannal járni, aki drogozik.

-Nem vagyok függő, csak nagyon ritkán szoktam.

-Elég az.

-Ha leszokom róla?

-Nem. Én mást szeretek! Isten veled!

Ott kellett hagynom, így is nagyon sajnáltam már szegényt, majd valahogy feldolgozza, az már nem rajtam múlik. Ahogy őt ismerem, úgy is hamar túl lesz rajtam és új barátja lesz. Aggodalomra semmi ok.

Louis szemszöge

Elérkezett a szombat este is, ma lesz Boateng bulija. Hát remélem, hogy házibulit szervez, mert semmi kedvem bemenni egy zsúfolt helységre, ami tele van részeg fazonokkal. Harry és Niall is elkísértek, remélem nem lesz ellenvetése, ha ők is velem tartanak. Találkoztunk a megbeszélt helyen, hát nem is azok voltak ott, akikre számítottam, hanem az ő haveri társasága, akiket nem ismertem, illetve ott volt El Shaarawy és Niang is, akik a csapattársaink. Nianggal nem volt túl jó a kapcsolatom, kicsit ő is nagyképű, leginkább kerüljük egymást. Eleinte ő is belém kötött, de ahogy teltek a hónapok, úgy hagyta abba a kötözködést és inkább nem foglalkozott velem.

-Üdv a köreinkben! Aki Prince barátja, az az enyém is. –Kezet fogott velem, majd Harryvel és Niallel is.

-Hol lesz a buli? –Kérdeztem rá félénken, mivel nem nagyon mertem megkérdezni, de muszáj volt rávennem magam.

-A közeli szórakozóhelyen, mindjárt ott vagyunk. Szálljatok be az autóba!

A parkolóban ott állt a luxusjárgánya, mindannyian beszálltunk, már alig fértünk be, mert elég sokan voltunk. Én Harry ölében kuporogtam, Niall valahol alul kapott helyet. Legszívesebben hazamentem volna, de nem tehettem. Hamarosan megérkeztünk végre, mivel már nagyon kényelmetlen volt. A bejáratnál néhányunktól elkérték a személyit, de nem volt semmi gond, mert mindannyian elmúltunk már 18 évesek, így nyugodtan bemehettünk. Kicsit visszataszító volt a látvány, annak ellenére, hogy ez volt a város legnevesebb és legdrágább szórakozóhelye, mégis tele volt részeg emberrel. A cigi füsttől alig lehetett látni, szinte meg lehetett fulladni. A zene nagyon hangos volt, üvölteni kellett, hogy meghalljuk egymást.

-Ha haza akarsz menni, akkor szólj. –Kiabálta Harry. Igaza volt sajnos, tényleg haza akartam menni, de nem szabadott megtudnia senkinek sem.

-Nem akarok, értsd meg!

-Látom, hogy nem érzed jól magad. Nem értem miért kell haverkodni ezzel a Boatenggel, mikor előtte ki nem állhattátok egymást. Magyarázd már meg.

-Mert rájöttem, hogy jó fej. –Annyira nem tartottam annak, de meg kell próbálnom, ha nem akarok kirekesztett lenni ebben a fél évben. Hogy elmenjek máshová, arra szerintem most januárban nincs esély, maximum nyáron, addig meg kell akadályoznom, hogy továbbra is utálat tárgya legyek, mert azt már nem bírnám ki. Rengeteget szenvedtem az elmúlt fél évben, a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám. Bízom benne, hogy most rendbe fognak jönni a dolgok, még ha nem is azt teszem, amit szívem szerint tennék, de csak így oldható meg ez a probléma.

Odamentünk a pulthoz piát rendelni, majd leültünk egy asztalhoz. Valahogy nem bírtam elviselni Boateng feka haverjait, nagyon nagyszájúak és rengeteget káromkodnak. Niall és Harry viszont elvoltak velük látszólag. Úgy látszik, hogy csak nekem nem sikerült feloldódni. Próbáltam volna megülni a helyemen, de valahogy nem ment, összevissza mocorogtam zavaromban a széken. Sokaknak már fel is tűnt, időnként rám néztek és hülye fejet vágtam. Még jobban zavarban voltam, meg idiótának is éreztem magam.

-Húzd le az italod, mindjárt jobban leszel! –Tolta elém az italom az egyik feka.

Én megfogtam a poharat és a számhoz emeltem, sikeresen lehúztam, de nem éreztem a hatását.

-Ez az! Csak menni fog! Miért vagy ilyen félénk?

Én félénk? Na, jó elismerem, tényleg bután viselkedtem. Erre most mit mondjak?

-Nem vagyok félénk, csak nekem idő kell, hogy feloldódjak. –Mondtam. Ő csak bólogatott.

Nem sokkal később öntött piát az üres poharamba, közben meg sem említettem, hogy kéne.

-Kértem volna? –Kérdeztem rá.

-Csak nem akarom, hogy kimaradj a buliból, a két haverod már totál részeg, nehogy már te legyél az egyetlen kivétel.

Tehát le kell magam innom, hogy ne utáljanak ki. De, ha megteszem, akkor megint engem találnak meg az újságok. Most mit csináljak?

-Mire vársz? Idd meg! –Sürgetett.

-Nem bánom. –Lehúztam az egészet, azonnal megtöltötte megint a poharamat és biztatott, hogy ezt is igyam meg. Megtettem és így egyre többet, míg egyszer csak elkezdtem szédelegni és nevetgélni a többiekkel.

-Na, most már ugye nem feszengesz? Ugye, hogy sokkal jobb így?

-Igen, igazad volt.

Innentől kezdve minden kiesett, mert amikor magamhoz tértem, a szobámban voltam. Arra kellett ébrednem, hogy Pöcsi nyalogatja a talpamat, ami nagyon csikis volt. A fejem majd szétszakadt, hát ez a másnaposság és nekem ez már nem az első, azt sem tudom mit csináltam. Remélem nem kerültem az újságok címlapjára, de se baj, legalább Boatengék nem utálnak és most ez a fontos. Lementem a konyhába, Harry és Niall már ott voltak.

-Tudod te hány óra van? –Kérdezte kiakadva Niall, én meg ránéztem a faliórára, ami délután kettő órát mutatott.

-Te jó ég. Mióta vagytok fent?

-Vagy már két órája. Tegnap nagyon kiütötted magad.

-Mit csináltam? Semmire sem emlékszem!

-Semmit szerencsére, hazahoztunk, mielőtt baj történt volna. Az a barom csak tömte beléd a piát, folyamatosan utántöltötte a poharad, amit te azonnal meg is ittál. Szerintem ezek hülyét akarnak belőled csinálni. –Mondta Harry, és lehet tényleg igaza van. Mi van, ha csak meg akarnak alázni és nevetségessé tenni. Ha képeket, illetve videókat csináltak rólam? Nem fogom azt már kibírni.

-Komolyan?

-Igen. A te érdekedben ne haverkodj velük, ki tudja mire képesek ezek.

-Olyan nagy baj nem lehet, azért még megpróbálom és kíváncsi vagyok mi lesz.

-Jó, de legyél óvatos és ne dőlj be semminek.

-Az leszek, ígérem. Tudok magamra amúgy vigyázni, nem kell felügyelni.

Ekkor jutott eszembe, hogy ma három órakor meccsünk van és már rég ott kellene lennem, én meg itt pizsamában reggelizgetek. Biztos, hogy nagy lecseszést, illetve a telefonomat se hoztam le, Allegri már hívhatott vagy ezerszer. Hirtelen felpattantam a helyemről, a barátaim nem tudták mi bajom van, csak megdöbbenve néztek rám.

-Mi történt?

-Már ott kéne lennem a meccsen! –Kiabáltam el magam, majd rohantam fel a lépcsőn, valamit magamra kaptam, ami a kezembe került, gyorsan fogat mostam, majd ránéztem a telefonomra: 35 nem fogadott hívás és mind Allegri volt. Visszahívtam.

-Mi van már, Louis? Bent vagy a kezdőbe, de te sehol sem vagy! –Kiabált a telefonba.

-Bocsánat, csak elaludtam. Rohanok is.

-Komolyan el kell veled beszélgetnem. –Majd letette.

Nem sokára beértem, majd irány az öltöző, gyorsan magamra kaptam a mezem, meg a többit, majd mentem ki a többiekhez bemelegíteni. Allegri odajött hozzám.

-Hallom, tegnap részeg voltál. –Erre nem tudtam mit mondani, csak álltam ott, mint a hülye, sajnos igaza volt. Boatengék belevittek a rosszba, de nem mondhatok róluk semmit.

-Tudom. Bocsánat! –Mondtam, miközben nagyon szégyelltem magam.

Lassan kezdődött a meccs, Luca csak a padon foglalt helyen, de amikor elmentem előtte, nagyon csúnyán nézett rám, biztos azért, mert az ő helyére lettem jelölve.

-Valami rosszat tettem? –Kérdeztem.

-Nem, dehogy! Remélem ma is nagyon jól fogsz játszani. –Nem volt valami őszinte, már nem tudok neki hinni a múltkori után. Erről még senki sem tud.

Hazai pályán fogadtuk a Siena csapatát. Minden rendben ment, nyerésre álltunk, az előbbi csak addig volt elmondható, amíg valaki belém nem taposott a térdembe egy nagyot. A földön maradtam, és a stoplija belém fúródott, ezért véreztem. Hozták már a hordágyat, de én inkább a saját lábamon akartam távozni, nagy nehezen feltápászkodtam és közöltem, hogy vigyék el a hordágyat.

Amint leértem a pályáról, ledobtam magam a földre, Luca állt be helyettem, és amikor felállt a kispadról, önelégülten nézett rám, mintha örült volna a sérülésemnek. Ha jól tudom, pár hónapja ő is ugyanezt élhette át, nem értem miért ilyen szemét.