18. rész

Egy hét után végre meghoztam a következő részt. Bár sajnos nem sokan olvassátok, és még megsürgetve se lettem, hogy mikor hozom a következő részt. A szavazásnál is a többség arra ment, hogy nem tudta milyen volt az előző kinézet. Ebből is látszik, hogy kevés a rendszeres olvasó, aki mindig visszajár az oldalra. Nem jó, amit írok? Miért nem tetszik senkinek? Nem értem. A pipálások száma is folyamatosan csökken, a kommentekről meg ne is beszéljünk. Azonban átléptük a 10 ezres oldal megjelenítést, amit köszönök is, ahogy a 23 feliratkozót is. Örülnék már pár olvasónak azért.

Eleanor szemszöge

Amikor elmondtam Marionak, hogy Louis a pasim, nevetésben tört ki, kissé elszégyeltem magam, hogy egy lúzerrel járok, de ez az igazság, azonban hamar véget lehet vetni ennek az állapotnak is.

-Ne röhögj már ki!

Vetettem oda neki nevetve, már én is röhejesnek tartom magam, hogy leálltam vele. Na de aki a kicsit nem értékeli, a nagyot se érdemli meg, és én ezzel pontosan így voltam, mindig is egy pénzes pasit akartam magam mellett tudni, aki ez mellett még híres is, erre meg Mario pont a legalkalmasabb és ő nem egy ilyen unalmas szaralak, hanem inkább jó fej és lehet vele hülyéskedni is.

-Bocsi, de ez olyan vicces, hogy egy ilyen csaj, mint te, leáll azzal a nyomorulttal! Egy rakás szerencsétlenség a gyerek, öngyilkos akart lenni, mikor megvan mindene és ilyen kis senki létére a Milanban játszik.

-Amúgy amióta Milánóba költöztünk, azóta tök más lett, ezért is vagyok vele keveset, mert már kezdem unni a hülye fejét!

-Igazad van! Lehetséges, hogy januárban eligazolok és remélem a Milanba, mert tudod, az a gyerekkori kedvenc csapatom, Olaszországban nőttem fel eredetileg.

-Igen, ezt mindenki tudja, meg, hogy örökbe fogadtak.

-Pontosan.

Milánó, Olaszország

2012. szeptember 23.

Antonini szemszöge

Már készültünk a mai meccsre, hamarosan indultunk Udinébe, ugyanis ma az Udinese ellen játszunk idegenben. Nyernünk kell mindenáron, mert nem túl fényesen állunk a tabellán, bár még csak szezon eleje van, messze van még május. A pályán edzettünk, majd Allegri ki is hirdette a kezdő csapatot, arra számítottam, hogy Allegri betesz, de nem így lett nagy meglepetésre, mert helyettem most Mesbah fog játszani, pedig a média engem jósolt a kezdőbe, de hát ők se látnak be Allegri gondolataiba, aki ugye bármikor meggondolhatja magát. El kell fogadnom az edző döntését, sokszor volt ilyen helyzet, de tudom, hogy csak néha fog mellőzni, ez így van rendjén. Később már az öltözőben foglaltunk helyet, ahol vártuk már a meccs kezdetét. Allegri lépett be, hogy megtartsa a szokásos beszédét, hogy lelket öntsön belénk és, hogy motiváljon minket, hajtsuk szét magunkat, hozzuk ki minden tőlünk telhetőt, mert ma nyerni kell. Felhozta Louist is, a csapattársunkat, hogy ő érte is játsszunk, mivel bizonyára néz minket otthonról a tévében. Vissza kell bele hozni az életet, örömet kell neki azzal szerezni, hogy három ponttal távozunk Udinéből. Mindenki megfogadta, hogy így lesz, teljesíteni annál nehezebb már.

Én csak a kispadról nézhettem a meccset, de sajnos kikaptunk 2-1-re, de legalább El Shaarawy szerzett egy gólt, de nem sokra mentünk vele, mert így is nulla ponttal kellett távoznunk, még rosszabbul állunk a tabellán.

-Én nem értem miért nem döglött meg az a kis csicska!

Hangzott el Boateng szájából a szidás. Nem értem, hogy lehet ilyen egy ember, akármennyire is utálok valakit, de a halálát sosem kívánnám.

-Nem értelek, komolyan mondom!

Elé álltam és a fejemet ráztam, mert valóban nem fért a fejembe ez az egész.

-Ki fogom csinálni! Érted?

Louis szemszöge

Ma reggel végre kiengedtek a kórházból, így ma a meccset már a saját házamban fogom megnézni és remélem nyerni fogunk, mert már ránk férne, az önbizalmunknak is jót tenne. Ilyenkor egy kicsit rosszul éreztem magam, hogy én nem tehetek hozzá a játékhoz semmit, nem számíthatnak rám az ostoba sérülésem és az én hülyeségem miatt, hogy öngyilkos akartam lenni. Hogy lehettem ekkora barom? Egy ostoba cikk miatt, ami sajnos igaz rám nézve, de simán tagadhatom, hiszen nem vehető a képből pontosan, hogy én vagyok-e rajta, mert elég sötétek és homályosak. Természetesen tagadni fogom. Még az is felvidított, hogy a szurkolók bíznak abban, hogy kamu az egész és, hogy valaki be akar feketíteni. Harry és Niall is megerősítették, hogy nem én szerepelek azokon a képeken. Megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem lógok majd Adammel és semmilyen sráccal nem fogok csókolózni még akkor sem, ha nagyon késztetést érzek rá, ezeket az érzéseket el kell fojtanom magamban, még azt is, amit Harry iránt érzek. Most még nem késő véget vetni ennek, utána már úgy is csak szenvedés lenne az egész.

Niall megágyazott nekem a kanapén, ki is húzta, mert azt akarta, hogy a nappaliban legyek és, hogy együtt nézzük meg a meccset. Harry megint elment, Eleanor a szobájában van, nagyon úgy tűnik, hogy már nem annyira kíváncsi rám, ami nem is izgatott igazán. Anya meg vásárolni van. Elkezdődött a meccs, akkor jutott eszembe, hogy valami hiányzik, de hirtelen nem jöttem rá.

-Nem tudod, hogy mi hiányzik?

Kérdeztem Niallt, de ő csak a fejét rázta. Hogyan is láthatna bele a gondolataimba, nem is tudom hogy gondoltam ezt.

Egyszer csak eszembe jutott, hát persze: Kevin, az imádott kis galambom, ami bár mű, de számomra nagyon fontos.

-Kevin! Mikor is láttam utoljára? A kórházban nem is volt velem!

-Fent van amúgy a szobádban, lehozzam?

-Igen, azt megköszönném!

Fel is ment érte, annyira jól esett, hogy Niall ilyen gondoskodó velem, ő tényleg egy barát, akire még a rossz dolgokban is lehet számítani. Az viszont rosszul esett, hogy Harry ennyire nem foglalkozik vele, fogadjunk megint Adammel lóg, aminek a tudata nagyon felhúz, pedig nem szabadna. Legyen csak homoszexuális vagy biszexuális, vállalja fel, nem izgat. Én annyit tudok, hogy nekem közöm sincs hozzá. Niall a kezembe nyomta Kevint, ekkor hátulról meghallottam Eleanor nevetését, miközben mondott is valamit.

-Te még mindig nem nőtted ki ezt az ostoba Kevinezést. Hány éve is vagy? 21?

Hátra néztem és nem értettem miért nevet ki, eddig aranyosnak tartotta, amikor ezt csinálta, most meg nagyon lenéző volt.

-Mi bajod van?

Kérdeztem.

-Szerinted? Fel kéne már nőnöd! Ez az öngyilkossági kísérleted is azt mutatja, hogy milyen éretlen vagy, mert ha ér egy kis nehézség, akkor máris el akarod dobni az életedet, hogy ne kelljen szenvedned és megoldani a problémákat, inkább elmenekülsz belőle.

Igaza volt, de mégis bosszantott, hogy a fejemhez vágja. Tudom, hogy egy barom voltam, de már tanultam belőle. Magamhoz szorítottam Kevint és egy hang nem jött ki a torkomon, pedig meg akartam neki mondani, hogy már másképp gondoltam, tanultam belőle és lelkileg már sokkal erősebb lettem, mint azelőtt. Nem ment, ezért kinevetett, hogy hallgatok.

-Látod? Igazam van, magad se mered bevallani, mert egy ostoba szaralak vagy! Egy puha pöcs, anyuci pici fia!

Fogta a táskáját, majd maga mögött az ajtót becsapva elhúzott. Sírhatnékom támadt, a párnával eltakartam az arcom, hogy Niall ne lássa. Viszont hiába, mivel az Eleanorral történő veszekedés után nyilván engem fog nézni és nem a tévét.

-Most meg mi bajod van?

Kérdezte, miközben el akarta venni tőlem a párnát, de semmi esetre sem akartam odaadni neki.

-Hagyj már békén!

-Hallottam miket mondott Eleanor! Hallod, ez a nő nem érdemel meg téged!

-Ezt mondod már mióta, de egyszer sem voltál hajlandó elmondani, hogy mit tett és, hogy Harry miért áruló!

Kezdett már ebből a hallgatásból is elegem lenni. Én miért nem tudhatom meg?

-Egy szép napon majd megtudod!

Na ettől a mondatától ment fel bennem a pumpa, de már nem tűröm sokáig. Felpattantam és kirohantam a lakásból mezítláb, közben becsaptam magam mögött az ajtót. Mentem amerre láttam és az egyik kávézóban észrevettem Eleanort egy másik fickóval, miközben egymást puszilgatják és csókolgatják. 

Elfogott a düh, mégsem mehetek oda mezítláb, csak kiröhögnének, főleg az öngyilkossági kísérletem után. Nagyon szánalmasnak tarthatnak, ezért se szabad odamennem. Inkább őrlődöm magamban, nekem az élet úgy is ezt adta. Mit tettem, hogy mind ez a rossz megtörténjen velem? Próbáltam hallgatózni, hogy mit mondanak, de csak a nevetgélésüket hallottam. Nagyon rosszul esett, hogy így becsap engem, de nem is csodálkozom rajta. Ki az, aki engem akar? Senki se olyan őrült, hogy egy magam fajta csődtömeget kívánjon maga mellé. Távoztam, nem bírtam elviselni, hogy Eleanor jól érzi magát egy másik fickóval. Szaladtam olyan messzire tőlük, amennyire csak tudtam, de egyszer csak hirtelen éles fájdalmat éreztem a talpamban, de nem foglalkoztatott, azonban egy idő után muszáj voltam megállni, mert éreztem, hogy folyik ki belőle valami. Megálltam, majd lenéztem a lábamra, akkor vettem észre, hogy a bal lábam csupa vér. Nagyszerű, sikerült belelépnem valami élesbe, így jöjjön ki az ember mezítláb az utcára. Szoktam ilyet csinálni, de eddig még nem vágtam el magam, ez a mostani az első alkalom. Haza felé tartottam és mikor beléptem az ajtón, Niall és anyám állt meg előttem, akik elmenni készültek valahová.

-Hát te?

Kérdezték meglepetten, de én csak sírtam megállás nélkül, miközben anyám karjaiba omlottam és szorosan magamhoz öleltem.

-Eleanor megcsal!

Mondtam zokogva.

Harry szemszöge

Elmentem Adamhez, rájöttem, hogy számomra ő nem csak egy futó kaland, hanem az igaz szerelmem. Pillanatnyilag így éreztem és ezt semmi sem tudja megváltoztatni. Muszáj lesz kiderítenem, hogy ő tényleg így érez-e irántam, vagy teljesen feleslegesen szerettem belé.

-Megjöttem!

Kiabáltam el magam, nem csöngettem, csak úgy besétáltam az ajtón. Ő egy szál alsóban jött le a lépcsőn, nem tudtam levenni róla a szemem. Bár nem volt nagyon kigyúrva, mégis isteni volt a felsőteste, mert ugye csont vékony se volt. De ez még semmiség ahhoz képest, amilyen az alsó teste. Gatyáján kidudorodott nem éppen kicsi férfiassága, egyszerűen begerjedtem rá és éreztem, hogy odalent feszülni kezd nekem, de tartanom kellett magam, nem szabad hirtelen cselekedeteket csinálni. Zavarba jöttem és szerintem ő ezt észre is vette rajtam, mert közeledett felém és vad csókolózásba kezdtünk. Irtó szexi ez a pasi, imádom. Annyira vad és szenvedélyes, persze, hogy belé zúgtam. Megfordult a fejemben, hogy talán Louis is így érez iránta, de ő azt állítja, hogy heteró és, hogy őt csak a lányok érdekli. Aha persze, valóban ezt vettem rajta észre. Meg persze fedezni kellett a nyilvánosság előtt, mikor én is és Niall is tudja, hogy ő szerepelt azokon a képeken Adammel. Megtesszük a kedvéért, őt is meg lehet érteni, hiszen úgy elítélné mindenki és lehet, hogy a csapatból is kirúgnák, azt meg ugye senki sem szeretné.

-Imádlak!

Nyögtem. Utána leszaggatta rólam a ruhákat, csak az alsóm maradt rajtam.

-Felmegyünk?

Kérdezte, majd bezárta az ajtót. Én bólogattam, majd rohantunk is fel a szobába, aztán ledobtuk magunkat az ágyra. Nem sokára rám vetette magát és már nem csak a számat csókolgatta, hanem az egész testemet, isteni érzés kerített magába, nem akartam, hogy véget érjen, olyan volt, mint egy álom. Sosem volt még ilyen pillanatom senkivel sem, Adam az egyetlen és nem szeretném soha sem elveszíteni. Lekerült rólunk az alsó gatya is és utána jöhetett a lényeg. Mikor véget értek a csodálatos percek, ketten beálltunk a zuhanyzó alá.

-Kérdezhetek tőled valamit, Adam?

Kérdeztem.

-Persze, bármikor!

-Őszinte legyél! Te már lefeküdtél Louisszal?

-Nem!

Nem hittem neki, a tekintetét a plafonra szegezte és nem mert a szemembe nézni.

-Kérlek mondd el az igazat, nem leszek féltékeny!

-Na jó! Igen, de nem sokszor, mert legtöbbször nem akarta, de nem tudta magát visszafogni.

-Tudtam! Ő élvezte?

-Igen, de utána mindig megbánta, legalábbis azt mondta.

Annál jobb, így könnyebben átadja majd nekem, mert ő mindenáron heteró akar lenni, hát akkor legyen, nekem meg megmarad Adam és csak az enyém, nem kell vele megküzdenem érte. Amúgy se vehetné fel velem a versenyt, azért van kettőnk között különbség. Én nem vagyok egy lecsúszott valaki, aki öngyilkossággal kísérletezik, tökéletesen megelégszem az életemmel. Bár annyira nem nézek ki jól, mint Adam, de Louisnál jobb vagyok, azt tudom.

Louis szemszöge

Anyám felkísért a fürdőszobába, hogy lemossam a lábam és, hogy utána lefertőtlenítse a sebet, majd bekötözze. Beleálltam a kádba és vizet engedtem a lábamra, anya közben hozott egy törölközőt. Mikor elzártam a vizet és helyére tettem a zuhanyrózsát, kezembe nyomta a törölközőt és kiléptem a kádból. Amikor ráálltam arra a lábamra, hirtelen belém nyílalt a fájdalom, hogy majdnem összeestem, anya erre átkarolt, hogy azért ne huppanjak a földre.

-Jól vagy?

Kérdezte aggódva.

-Igen, csak nagyon fáj a talpam!

-Már ezerszer megmondtam neked, hogy ne menj ki mezítláb az utcára, de te sosem hallgatsz rám! Most legalább tanulsz belőle!

Bementünk a szobába, leültünk az ágyra és anya az ölébe vette a sérült lábamat, hogy lefertőtlenítse, majd bekösse.

-Belefúródott a szilánk a lábadba, tehát sürgősen el kell, hogy vigyelek a kórházba!

Közölte velem anyám, én meg csak döbbenve néztem rá, hogy ez velem egyáltalán megtörténhetett. Ekkor Niall rontott be hirtelen, amitől egy kicsit összerezzentem.

-Most már tényleg el fogom mondani, hogy milyen is valójában Harry és Eleanor!

Mondta eléggé idegesen. Ha továbbra is húzni akarja ezzel az agyamat, akkor már tényleg nem tudok vele mit csinálni, legfeljebb lekiabálom a fejét. Most tényleg elszántnak látszott, hogy mindenről kitálal.

-Remélem most már tényleg elmondod, mert erre várok hetek óta. Kezd egy kicsit elegem lenni ebből, Niall!

Száját kinyitotta, ami azt jelezte, hogy már bele is kezd a mondandójába.