Ismét meghoztam az új részt, amint látjátok mostanában gyakrabban jönnek a részek, mivel most nekem is több időm van és ihlet is van bővel, mert most épp jelenleg nagyon izgalmas résznél tartunk. Köszönöm az előzőhöz a komikat, a pipákat és a 20 feliratkozót. Ha ennél több jönne még, annak nagyon örülnék, meg persze ha minél több komi születne. Nem erőltetek senkit, mindenki úgy ír, ahogy tud, a kényszer kominak semmi értelme. Abbahagytam a dumát, nem húzom az agyatokat tovább a hülyeségeimmel, ja és a végéért megint bocsi.
Niall
szemszöge
Benyitottam
a fürdőszobába, de valami szörnyűséges látvány fogadott, ez felér egy
tragédiával is akár. Louis a véres vízzel teli kádban feküdt eszméletlenül, sőt
még a csempén is volt vérfoltok. Louis feje félig elmerült a vízben, a szája
már bent volt, így sok vizet nyelhetett, azonban az orra még kint volt, ezért
szerencsére levegőt még kapott, így még van esély, ha csak nem vérzett el.
Mégis mi a fenét művel magával? Ekkor vettem észre a kád tövében a véres kést,
bizonyára azzal sebesíthette meg saját magát. Kizárt, hogy bántotta volna
valaki, hiszen senki sem jött be. Fogtam a telefonomat és milyen gyorsan csak
tudtam, hívtam a mentőket. Utána értesítettem Harryt, hogy baj van.
-Harry,
haza kell jönnöd!
-Hagyjál
már!
-De
Louis rosszul van!
-Ott
vagy neki te, majd te ápolgatod! Van jobb dolgom is annál, mint, hogy vele
foglalkozzak! Érted?
Rám
csapta a telefont, nem tudja mekkora is a baj valójában, ezért inkább sms-ben
értesítettem: „Nagy baj van, Louis
öngyilkos akart lenni, felvágta az ereit és a véres kádban fekszik! Azonnal
kihívtam a mentőket!”
Rámentem
az elküld gombra és reméltem, hogy hamarosan reagálni fog a dologra, azért
mégsem lehet ekkora szemét.
Nem
sokára kiértek a mentők, én azonnal beengedtem őket és Louist kiemelték a
kádból és megkértek külön, hogy ne engedjem le a véres vizet, mert értesítették
a rendőrséget és nyomozni fognak, hogy megállapítsák, hogy gyilkossági vagy
inkább öngyilkossági kísérlet volt-e. Szót fogadtam és még jó, hogy a késhez
egyáltalán nem értem hozzá.
-Ugye
még él?
Kérdeztem
aggódva és pár könnycsepp elhagyta a szememet.
-Még
igen, de azonnal kórházba kell vinnünk!
Elvitték,
de nekem maradnom kellett és a rendőrség kiérkezéséig nem is takaríthattam ki a
fürdőszobát. Előtte azonban kifertőtlenítették a sebét, illetve lemosták, majd
levették róla a vizes göncöket, ezután betakarták. Ott maradtam egyedül a
lakásban és csak megállás nélkül sírtam, miközben a rendőröket vártam. Két
percen belül itt is voltak egy csapat újságíróval, tévés személyiségekkel meg
hasonlóak. A fejem fogtam, most mindenki tudni fog róla és a szurkolók még
jobban elfordulnak majd tőle és a csapattársakról meg ne is beszéljünk.
-Ki
hívta ide a médiát?
Kérdeztem,
de mindannyian berontottak a házba, a rendőröknek kellett visszatartani őket.
-Időben
mindent megtudnak, nyugalom, emberek!
Szólt
rájuk az egyik rendőr, a többségük kezében kamera volt, illetve fényképezőgép.
Nem tudom ki keverte bele a médiát, de az biztos, hogy az illetőnek a pénzre
fáj csak a foga.
Felkísértem
a rendőröket a fürdőszobába, az újságírókat kizártam, de valahogy
beszabadultak, mert nem sokára ránk törtek, miközben mindent felvettek a
kamerájukkal és kattogtak a fényképezők.
-Hogy
történt? Mindent mondjon el!
Utasított
a rendőr, én elkezdtem mondani és a szám előtt rengeteg mikrofon jelent meg,
miközben a képembe kattintgattak.
-Nyugalom!
Utasítottam
a médiában dolgozó embereket, mert nagyon nyomultak, egymást lökték fel
folyamatosan.
-Úgy
történt, hogy előző nap este Louis nagyon ki volt borulva valamiért, de nem
akarta nekem elmondani mi baja van. Elment este és csak reggel jött haza,
bezárkózott a szobájába, ezért inkább nem is zavartam. Később pizzát rendeltem,
mert legalábbis én éhes volt, neki is vettem, de mivel nem jött le, ezért
felvittem neki, de nem volt a szobájában. Azt gondoltam biztosan elment, mert
mikor a nevét kiabáltam, akkor sem jött elő. Elmentem WC-re és mivel a
fürdőszobában kell kezet mosni, benyitottam és akkor láttam, hogy a kádban
fekszik eszméletlenül és a fürdőszoba tiszta vérfoltos. Nem hinném, hogy
gyilkossági kísérlet történt volna, mivel nem jött be senki, csak feltűnt
volna, mert egész végig a nappaliban voltam. A kés amivel megsebesítette magát,
ott fekszik a kád tövében.
Mutattam
közben a véres késre, amit a rendőr ronggyal megfogott, majd óvatosan
becsomagolta.
-Ujjlenyomatot
fogunk róla venni, hogy megbizonyosodjunk róla.
Egy
csomó kép és videó készült a véres fürdőszobáról, remek, most ezekkel lesz tele
az internet, a tévé és az újság. Szegény Louis! Mit fog ehhez szólni? Ameddig
kórházban lesz, jobb ha nem tud erről az egész felhajtásról. A rendőrök még nem
távoztak, még egy kicsit kutattak Louis szobájába, hátha találnak valami
öngyilkosságra utaló jeleket, esetleg egy búcsú levelet. Így is lett, a laptop
alatt egy papír volt, amit kihajtottak:
„Sajnálom,
hogy itt kell titeket hagyni, barátaim, tudom, hogy fáj nektek, de én így nem
tudok élni, hogy homoszexuálisnak tartanak! Azokon a képeken nem én vagyok, nem
tudom ki találta ki! Itt mindenki utál engem és tudom, hogy úgysem mehetek
vissza Doncasterbe! Nagyon fáj, hogy anyától nem tudtam elbúcsúzni, de már nem
volt rá lehetőség! Mutassátok meg neki ezt a levelet!
Louis”
Majdnem
megszakadt a szívem, amikor ezeket a sorokat olvastam. Hogy volt képes erre?
Nem gondol ránk, akiket itt hagy, hogy azok az emberek szenvedni fognak az
elvesztése miatt? Csak reménykedni tudtam, hogy megmarad és nem kell
elveszíteni egy fontos embert az életünkből. Meg kellett várnom Harryt, aki az
sms-re sem reagált, de reménykedtem, hogy azért van benne annyi, hogy haza
jöjjön.
Harry
szemszöge
Adamnél
voltam és szeretkeztünk, annyira élveztem minden percét, leírhatatlan érzés.
Adam egy csodálatos ember és ez mellett még egy szexisten is. Imádni való.
Megszólalt a telefonom, mert sms-em érkezett, Niall volt a feladó, de ha megint
Louisszal jön, akkor figyelmen kívül hagyom. Nem érdekel, hogy otthon fekszik
betegen és lázasan, ápolgassa ő, nem kell ahhoz két ember. Elolvastam és azt
tartalmazta, hogy Louis öngyilkos akart lenni és most a véres kádban fekszik.
Azonnal lefagyott minden mosoly az arcomról és elszállt minden örömöm. Most ez
egy rossz vicc akar lenni? Ilyennel nem illik viccelődni és nem hiszem, hogy
Niall ezt tenné, főleg, hogy Louis mostanában nincs valami jól.
-Mi
baj, cica?
Kérdezte
Adam, ekkor a szeme elé tartottam a telefonomat, hogy ő is elolvassa, az ő jó
kedve is nagyon hamar elszállt.
-Ez
nem lehet! Miért?
-Mennünk
kell!
Felöltöztünk
nagyon gyorsan, majd indultunk haza felé, és mire megérkeztünk, Niall már
kitakarította a fürdőszobát és mindent elmesélt, még azt is, hogy itt volt a
rendőrség, sőt egy csomó újságíró is betolakodott. Csak a fejünket ráztuk,
hogyan történhet meg ilyesmi.
-Niall,
ő itt Adam, ha még nem találkoztál volna vele! Adam, ő itt Niall, az egyik
legjobb barátom!
Siettünk
a kórházba, hogy megtudjunk mindent a barátunkról, hogy egyáltalán túl élte-e.
Megkerestük az orvost és amint ez megvolt, azonnal le is támadtuk.
-Louis
Tomlinson milyen állapotban van?
Kérdeztem,
szinte már üvöltöztem.
-Még
az intenzív osztályon van, ami azt jelenti, hogy életveszélyben van és nem
lehet bemenni hozzá, tehát itt kell várnotok, fiúk!
Még
eltart az izgalom egy darabig, az biztos.
-Konkrétan
mi a baja azon kívül, hogy sok vért vesztett?
-Csak
az, szerencsére semmi gyógyszert nem szedett be. Mindjárt megkezdjük a
vérátömlesztést, reméljük túl éli.
Leültünk,
de megszólalni egyikünk sem tudott az aggodalomtól.
Körülbelül
húsz perc múlva meghallottam az egyik nővérke hangját, amint azt mondja, hogy
nincs elegendő 0-s vér, erre felkaptam a fejem és odanéztem, mert pontosan
tudtam, hogy az Louis vércsoportja. Ha nem elég neki az itt rendelkező vér,
akkor nagy baj lesz. Oda is mentem hozzájuk, hogy többet megtudjak, Niall és
Adam maradtak a helyükön.
-Louis
Tomlinson túl van az életveszélyen?
-Épp
az a baj, hogy elfogyott a vér, ami neki kéne és ha egy órán belül nem kap vért,
akkor meghal.
-Mi
van itt? Ekkora városban nincs elég vér?
Kiakadtam,
mert olyan hitetlennek hangzott.
-Sajnálom,
uram, de itt nem igazán adnak vért az emberek, és 0-s vércsoportból meg mindig
hiányunk szokott lenni, mert az itt erre felé ritka, ami igen nagy gáz, mert
igaz, hogy ők mindenkinek adhatnak, de kapni csak azonosat kaphatnak!
A
fejemet fogtam és nekem nem az a vércsoportom, így nem adhatok neki és
szerintem Niallnek sem, de hátha Adamnek igen, így rohantam is megkérdezni.
-Adam,
neked ugye 0-s véred van?
-Nem,
miért? Mi van?
-Elfogyott
és Louisnak nem volt elég, ami itt volt, így kell keresnünk egy 0-s vércsoportú
embert! Honnan a fenéből kerítek elő olyat? Az orvos szerint erre felé ritka az
ilyen!
-Írjuk
ki twiterre, hogy jelentkezzenek és aki tud segíteni, az jelentkezzen itt.
Ajánlotta
Niall, ami remek ötlet volt. Én szó szerint ezt írtam ki: „Louis Tomlinson életveszélyben van és vérre van szüksége, ha egy órán
belül nem kap, meghal! Akiben van annyi és 0-s vércsoportja van, az sürgősen jelentkezzen
az intenzív osztályon a kórházban!”
Öt
perc múlva ránéztem megint, egy csomóan megnézték, sőt meg is osztották, de
senki sem jelentkezett, hogy eljönne. Niall kapott egy kommentet is, hogy
szívesen segítene, de neki nem az a vércsoportja. Ekkor eszembe jutott, hogy
Louis csapattársai most jelenleg Milanelloban edzenek, így gyorsan oda kell
menni segítségért. A barátaim maradtak, én fogtam egy taxit és elvitettem magam
az edzőpályára. Kiszálltam, a taxis kezébe nyomtam a pénzt és rohantam is be,
ahol már a többiek futottak, de megállítottam mindenkit, hogy előadást tartsak,
mert már fél óránk van.
-Figyelem,
emberek!
Kiabáltam,
ekkor minden szem rám szegeződött.
-A
csapattársatok, Louis Tomlinson életveszélyben van, mivel megpróbált öngyilkos
lenni és főleg miattatok, meg akik támadták! Hagyott is hátra nekünk egy búcsú
levelet!
Szét
nyitottam a papírt, felolvastam, majd folytattam a mondandómat.
-Nem
ő volt azokon a képeken, jobb ha tőlem tudjátok! Én egy közeli barátja vagyok
amúgy is nagyon sok mindent tudok róla! Valaki keresztbe akar neki tenni,
gondolom azért, mert egyesek irigyek rá, amiért nagy tehetség és lehet belőle
valaki! Erre most nincs idő, bocsánat! Fél órája van, hogy kapjon vért, mert a
kórházban elfogyott a vércsoportja, tehát aki 0-s vérrel rendelkezik, azt kérem
mentse meg az életét, mert állítólag erre felé igen ritka. Azt is érdemes tudni,
hogy ő mindenkinek adhat, de neki csak ugyanolyan vércsoporttal rendelkező
ember adhat! Ő is megtenné értetek, kérem segítsetek rajta, mert egy ember
élete múlik ezen, akármennyire is utáljátok őt!
Egy
fekete bőrű, tetovált izmos játékos lépett elém, aki ezt mondta.
-Közlöm,
hogy nekem az a vércsoportom, de én nem segítek ezen a kis senkin! Öngyilkos
akart lenni? Akkor dögöljön is meg!
A
szemeimből könnyek csordultak ki, nem értettem, hogy egy ember hogyan lehet
ennyire gonosz és érzéketlen.
-Bőgjél
csak, de a kis barátod meg fog halni, mert mindenki utálja őt, senki se fog
neki segíteni, ő kereste magának a bajt, akkor meg is érdemli!
-Hogy
te milyen gonosz lélek vagy! Isten megbüntet téged!
Mondtam
a szemébe, ahol csak gyűlöletet véltem felfedezni. Ilyen mocsok embertől nem is
fogadnám el, ha nem az élete múlna rajta, reménykedtem benne, hogy esetleg
másnak is ilyen a vércsoportja.
Majd
egy barna nyakig érő, szakállas és vékony testalkatú férfi állt elém, kissé
szerencsétlennek meg esetlennek tűnt, de biztos voltam benne, hogy ő segíteni
fog, láttam a szemeiben a sajnálatot.
-Prince,
nem gondoltam volna rólad ezt!
Mondta
a fekete csapattársának, miközben a fejét rázta, valószínűleg ő sem fogta fel
ezt.
-Ugye
te segítesz?
Megfogtam
a vékony fiú vállát, ő csak bólogatott, látszott rajta, hogy mindjárt elsírja
magát.
-0-s
a véred ezek szerint!
-Igen,
de menjünk, mert azt mondtad fél óra van! Siessünk!
Ideje
sem volt átöltöznie, edző cuccban jött el, szerencsére rendelkezett autóval,
így a taxit sem kellett megvárnunk, hanem mehettünk azonnal.
-Nem
is tudom, hogyan háláljam neked!
Hálálkodtam
útközben, ő nem mondott semmit, nagyon idegesnek tűnt, ami nem csoda, mert én
is az voltam, de közben a remény is újra éledt bennem, hogy Louis köztünk marad
és felépül hamarosan. Amúgy korábban értesítettem az anyukáját az esetről, azt
mondta holnap repülőre szál, és azonnal ide jön hozzá. Lucával (igen azóta megtudtam
Louis megmentőjének a nevét) rohantunk is be, ő bejelentkezett véradásra,
azonnal be is kísérték.
Antonini
szemszöge
Épp,
hogy elkezdődött az edzés, máris valaki megállított minket, hogy közölje egyik
csapattársunk, Louis öngyilkos akart lenni és most kórházban fekszik életveszélyes
állapotban. Nagyon meglepődtem Boateng viselkedésén, nem gondoltam volna, hogy ennyire
gonosz. Bár nekem is egyezik a vércsoportom az övével, de utálom a vérvételt, mindig
rosszul leszek olyankor, főleg akkor, ha sokat levesznek, ezért nem jelentkeztem
elsőnek, de amint rájöttem, hogy senki másnak nincs ilyen vére, akkor jelentkeztem
és főleg Prince viselkedése miatt, mert ennyire nem lehet szívtelen egy ember. Bár
megjegyezném én úgy emlékszem, hogy neki nem is 0-s a vére, de lehet, hogy rossz
a memóriám. Ha megmentem Tomlinson életét, akkor engem fog mindenki isteníteni és
újra a középpontban lehetek és nekem ez kell. Főleg ez motivált, mert ugye a
haldokló játékos mégis csak a riválisom, meg hát nem is a szívem csücske. Mikor
megérkeztünk a kórházba, bejelentkeztem és már vittek is vérvételre, a szívem hevesebben
kezdett el dobogni, mert ugye nagyon félek a tűtől és a vértől rosszul is szoktam
lenni. Lefektettek az ágyra és mivel jobb kezes vagyok, a bal kezemet nyújtottam
oda, hogy onnan vegyék a vért.
-Sokat
le fogunk venni, mivel egy élet múlik rajta és nincs több ember! Lehetséges, hogy
szédülni fog utána, ezért nem szabad azonnal felkelnie!
Mondta
az egyik orvos, nem volt túl biztató. Hamarosan belém szúrták azt a hatalmas
tűt és láttam, hogy pumpálják ki belőlem a vért, amitől egyre rosszabbul lettem.
Mire végeztek, nagyon gyengének éreztem magam, ez rengeteg. Soha sem adtam még
vért, főleg nem egy haldokló embernek, ezért örültem annak, hogy talán én vagyok
a megmentője. A nővér ott maradt velem, az orvos meg rohant is ki a véremmel.
Az
orvos sietett Louishoz Luca vérével, hogy folytatódjon a vérátömlesztés, azonnal
a kollégái kezébe nyomta.
-Siessetek,
nagyon szoros az idő, nem fogja már sokáig bírni!
Kiabált
már idegességében, a kollégák is kapkodtak, mire felszerelték, már folytatódott
is, ám de közben végzetes dolog történt.
csak így tovább :)
VálaszTörlésMilyen végzetes dolog?
VálaszTörlésHamar a kövit, már nagyon várom *-* ♥
Sietek vele, minél hamarabb próbálok elkészülni vele, kicsi türelmet, tom h most izgalmas és kicsinállak titeket, de megéri majd várni
VálaszTörlésUr Isten!! Itt abbahagyni?! *.* ugy izgulok... O.o siess nagyon a kövivel!! *.*
VálaszTörlésSzia,eszméletlenül jó!
VálaszTörlésVárom a kövit! :)