2013. szeptember 15., vasárnap

10. rész

Végre elkészültem az új résszel, kérem, aki teheti az kommenteljen, mert örülnék a visszajelzéseknek. A szavazásban meg a többség arra szavazott, hogy ratyi a történet. Valaki leírná, hogy miért tartja annak? Köszi.

Louis szemszöge
Le kellett cserélni, mivel megsérültem és annyira nagy fájdalmam volt, hogy a pálya szélén ki kellett adnom a taccsot mindenki szeme láttára. Valószínűleg holnap ezekkel lesz tele az újság, eléggé kellemetlen lesz.
-Jól vagy?
Kérdezték a többiek, akik a pálya mellett voltak, jöttek oda orvosok is.
-Igen, nincs semmi bajom!
Nem egészen volt így, mert utána nagyon megszédültem, majd egyszer csak minden elsötétült előttem.

Legközelebb csak az öltözőben nyitottam ki a szemem az összetolt padokon feküdve, de így is mindenből duplán láttam, így azt hittem, hogy két orvos vesz körül az egy helyett.
-Minden rendben van, Tomlinson úr?
Kérdezte halkan.
-Igen, de maguk kicsodák?
-Akkor ezek szerint nincs túl jól, mert egyedül vagyok, maga meg többes számban beszél! Valószínűleg nagyon szédül, ezért lát belőlem kettőt. Feküdjön még ott, amíg el nem múlik, körülbelül egy negyed óra, addigra a meccsnek is vége lesz.
Kikaptunk 1-0-ra, hamarosan jöttek is a többiek az öltözőbe, addigra felültem és én is elkezdtem átvenni a ruháimat. Feleslegesnek tartottam, hogy lezuhanyozzak, mivel olyan kevés időt töltöttem el a pályán, hogy meg sem izzadtam, így legalább időt spórolok meg. Hamarabb is készültem el, mint a többiek, eszem ágában sem volt megvárni bárkit is, így hát köszönés nélkül akartam volna távozni, ha páran nem jönnek nekem.
-Te mekkora egy barbár vagy már, szerencsétlen Luca miattad sérült meg! Úgy látszik te az ellenféllel vagy!
Beszólt valami fekete fickó, azt hiszem Constant volt a neve, ő is nagyon ellenszenves nekem, de ez kölcsönös.
-Nem tűnt fel nektek, hogy ő jött át az én oldalamra? Ezt bezzeg senki sem veszi észre, hogy milyen rohadt béna egy játékos az!
Visszaszóltam nekik ingerülten, majd magam mögött becsapva az ajtót távoztam, mert már teljesen ki voltam tőlük. A buszmegálló felé mentem, ugyanis én amióta itt vagyok, busszal járok, mert nincs autóm. A csapat nagymenői ki is röhögnének miatta, de hol érdekel az engem, mikor ez csak ideiglenes állapot. A buszra várva egy autó állt meg a parkolóban és a szőke hosszú hajú csapatkapitányunk szállt ki belőle, ha jól emlékszem Ambrosini a neve. Vajon miért szállt ki? Nincs erre fele semmi sem, amiért meg kéne itt állnia. Kételkedtem abban, hogy talán miattam állt meg, ugyanis ki a fene kíváncsi egy olyan emberre, amilyen én vagyok? Engem csak utálni lehet. Tévedtem, mert felém vette az irányt és egyre jobban közeledett, miközben le sem vettem róla a szemem.
-Szia!
Köszönt.
-Szia! Mit keresel itt? Mit akarsz tőlem?
Kérdeztem kissé flegmán, mert nem számítottam tőle jó dolgokra. Biztos azért jött, hogy leüvöltse a fejem.
-Nyugodj meg! Jó szándékkal jöttem.
Nem gondoltam volna, hogy ebből a csapatból valaki jót akar nekem, azt hittem mindenki utál és mindenáron keresztbe akarnak nekem tenni.
-Nem hittem volna, hogy valaki jó hozzám, engem mindenki utál!
-Ez baromság. Láttam, hogy mi történt és bizonyára idegesít téged, hogy mindenki Lucát védi, pedig az ő hibájából történt ez az egész. Ő egy béna játékos és a tökünk ki van vele. Amennyit láttalak játszani, az alapján te bőven lepipálod őt.
Jó volt ezt hallani, legalább egy kicsit visszajön az önbizalmam, mert amióta itt vagyok, egyre kevesebb van belőle. Hiába dicsér Allegri, ha a játékos társaim lehordanak.
-Tényleg így gondolod?
Kérdeztem félénken, ő erre átkarolt engem és közelebb húzott magához.
-Ha valami van, hozzám fordulhatsz! Én vagyok a csapatkapitány, meg mi öregek nem fogunk veled gecizni, mi már kinőttünk ebből és kötelességünk felkarolni a fiatalokat, majd átadni nekik a helyet. Rám számíthatsz! Sajnos az előző szezon végén ment el egy csomó öreg, tőlük biztos sokat tanultál volna. A mostani fiatalok között sokan nem tudja mi az alázat, de úgy tűnik, hogy te igen, hiszen nagyon sokat dolgozol és jól is megy. És látod, Allegri becserél téged, mert látja rajtad az alázatot. Ez egyenes út a kezdőig, meglátod, ha így folytatod, akkor stabil kezdő válhat belőled.
Igaza van teljesen, csak akkor válhat belőlem valaki, ha továbbra is küzdök a helyemért és nem szabad foglalkozni az utálkozókkal. Könnyű mondani, de megtenni már annál nehezebb, de muszáj vagyok, hogy a sok nagyképű csapattársam lássák, hogy sokkal jobb vagyok annál, mint amilyennek gondolnak, így nem sokáig fognak velem szórakozni. Nem nekik akarok megfelelni igazából, hanem saját magamnak bizonyítani, hogy egyre magasabb szintre emelkedjek fel.
-Köszönöm, legalább valakitől kapok még biztatást!
-Nincs mit. Ne vigyelek haza, fölösleges itt ácsorognod a buszra várva. Hogy hogy nincs autód?
-Otthon hagytam. Mindegy, mert jó nekem így is.
-Dehogy jó. Hazaviszlek! Szállj be!
-Köszi, rendes vagy!
Megindultunk az autó felé, valahol odébb parkolt le a buszmegállótól. Ambro a zsebéből kivette a kocsi kulcsot, amin megnyomott egy kis gombot az autója felé tartva, ami villogott, jelezve, hogy már nyitva van. Már szálltam volna be és fel sem tűnt volna, hogy a rossz oldalt választottam, ha Ambro nem szól rám.
-Én vagyok a vezető!
Akkor esett csak le.
-Elnézést, elfelejtett, hogy itt fordított közlekedés van!
Át is sétáltam a másik oldalra.
-Inkább nálatok van minden fordítva.
Mosolygott, majd el is indultunk. Néztem kifelé az ablakon, az egyik utcában láttam azt a férfit, aki tetszett nekem és le is feküdtem vele.
-Állj meg!
Pedig nem akartam, de ösztönösen kimondtam ezt a mondatot, mert látni akartam és most nem tudom mihez kezdjek. Ha Ambro látni fogja, akkor hamarosan mindenki rájön a tettemre, amit nagyon szégyenlek.
-Köszönöm, hogy elhoztál!
-Itt laksz?
Kérdezte meglepetten.
-A következő utcában, de tudom, hogy itt neked le kell fordulnod, ezért nem is tartalak fel.
Kissé ideges voltam, hiszen semennyire sem voltam abban biztos, hogy ő arra fog menni, mint amire gondoltam.
-Mitől vagy ilyen zaklatott?
Meg volt lepődve, mert gondolom nem tudhatta, hogy hirtelen mi bajom lett, azt csak én tudhatom és senkinek sem adom tudtára, főleg nem egy ilyen kínos esetet, mint amilyen ez. Nem válaszoltam neki, csak kiszálltam és elköszöntem tőle.
-Köszi a fuvart!
-Nincs mit barátom! Ha gondolod minden alkalommal elviszlek! Szia!
-Szia!
El is ment, de nem oda kanyarodott be, hanem ment egyenesen tovább a házam felé. Szerencsére nem tudja hol lakom, így remélem nem kezd el gyanakodni. Szaladtam a fekete hajú férfi felé, aki hamarosan meg is fordult, így észrevett engem, ami mosolygásra késztette.
-Téged is látni?
Kérdezte.
-Csak miattad szálltam ki az autóból, mert látni akartalak és, hogy megköszönjem a múltkori esetet. Jó hülye voltam akkor, hogy elszaladtam.
-Semmi baj, elhiszem, hogy ideges voltál és ha valami gondod van, akkor nyugodtan szólj nekem és azonnal rohanok is. A nevedet még mindig nem tudom és te se az enyémet.
Azt hittem rájött ki vagyok, mert megtalált az edző pályán, de akkor ezek szerint csak véletlen vehetett észre. Továbbra sem akartam neki bemutatkozni, mert félek, hogy bajom lehet belőle.
-Jobb, ha nem találkozunk soha többé, csak megköszönni jöttem.
Lehajtottam a fejem, mert azért elszomorított a helyzet, hogy nem lehetek vele többet, de csak a magam érdekében teszem, nehogy azt gondolják, hogy meleg vagyok.
-De miért? Nekem te nagyon tetszel és ahogy látom te se vagy közömbös irántam.
-Ne haragudj, de az nem volt komoly, én sem tudom miért tettem. Nekem barátnőm van és nagyon is szégyenlem, hogy ebbe keveredtem, kérlek nézd el nekem!
-Legalább a nevedet áruld el! Én Adam Lambert vagyok és Amerikából jöttem. Ha akarod elviszlek oda, ott elfogadóbbak az emberek, mint Európában!
Talán nem lehet baj, ha elárulom neki a nevem, látszik, hogy nem követi a futball meccseket és nekem nagyon szimpatikus ez az ember és még szexinek is tartom, pedig azt nem szabadna.
-Louis Tomlinson és én Angliából jöttem.
-Hú, hát nem tudtam, hogy te is külföldi vagy, bár nem vagy valami olaszos a kék szemeiddel, most már tudom, hogy miért.
-Tehát olasz csávókat akartál felszedni! Ezért vagy itt?
-Igazából igen, de amióta megismertelek téged, senki más nem érdekel!
Közeledett felém, majd átkulcsolta a kezét a derekamon és magához szorított, én hülye meg persze hagytam magam, mert még élveztem is. Egy idióta vagyok, hogy hagyom magam ő általa befolyásolni magam. És ha valaki meglát? Akkor nekem végem. Vége a karrieremnek, tönkre fognak tenni és ezt nem hagyhatom. A szájával megtalálta az enyémet és bedugta oda a nyelvét, de én elhúztam onnan a fejem.
-Félsz, cica?
Mélyen a szemeimbe nézett és én is az övében. Úristen, annyira vonzó pasi, nem bírok neki ellenállni, ilyen még nem történt velem, hogy egy meleg férfi ennyire bejöjjön nekem. Teljesen összezavart. Mi van, ha a homoszexuális vagyok? Kezdtem már azt hinni, mert ilyet egy heteró férfi nem csinálna, az biztos, amit én ezzel a sráccal.
-Nem félek, de ha meglátnak veled, végem!
-Akkor menjünk fel hozzám és senki se fog látni!
-Nem bánom, már szeretném egy kicsit jól érezni magam.
Eleanor szemszöge
Ott voltam a stadionban Harryvel és Niallal és szurkoltunk Louisnak. Ők legalábbis neki, de én Lucának valójában és amikor Louis rálépett, eléggé elfogott a düh, hogy ezt tette vele, még ha véletlen is történt. Egyre jobban érdekelt Luca és egyre kevésbé Louis, még annak is tudtam örülni, amikor felrúgták, majd rókázott egyet a pálya szélén. Kárörvendő vagyok és nem tudom miért töltött el ez engem örömmel, hogy ő szenved. Nem kéne ennyire gyűlölnöm, valamiért utáltam őt és nem tudtam iránta közömbös maradni.
-Mi olyan vicces, Eleanor?
Kérdezte Niall, miután Louis rosszul lett, én meg elnevettem magam, mert nem tudtam visszatartani.
-Szegény Louis, annyira szánalmas!
Harry és Niall furcsán néztek rám a kijelentésem miatt. Talán be kellett volna fognom a szám.
-Már nem szeretem.
Legszívesebben rávágtam volna, hogy nem, de hazudtam.
-Dehogynem, csak sajnálom szegényt, hogy ez történt vele.

Mikor vége lett a meccsnek, kint megvártuk Louist, de nem jött, hiába ácsorogtunk ott. Nem igazán érdekelt, elmentem Lucával faképnél hagyva a két fiút, akik csak néztek értetlenül. Minden szó nélkül beültem Luca autójába az anyós ülésre.
-Van kedved bulizni?
Kérdeztem.
-Tudod, hogy családom van, várnak már haza. Ha akarod, hazadoblak.
-Ezt nem hiszem el! Szórakozol velem?
Felháborodtam, amiért otthagytam a két fiút és a szemük láttára ültem be Lucához. Vajon most mit gondolhatnak? Harry fel is hívott.
-Louis kijött már?
Szóltam bele a telefonba.
-Louis elment és nem vettük észre, nem szólt egy szót se és a telefont se veszi fel, így elindultunk haza. Remélem jót fogsz szórakozni a másik pasassal!
A hangja sértődött volt, rám is csapta a telefont.
-A francba!
Eldobtam magamtól a telefonomat, ezzel Lucát is sikerült felhúznom.
-Szállj ki az autómból, ha ilyen idegroncs vagy, Eleanor!
-Vigyél el bulizni!
Követeltem.
-Nem viszlek el, és most takarodj innen!
-Azért se szállok ki! Üljünk be valahová!
Luca megállt a parkolóban, majd kiszállt, én ekkor gyorsan lenyomtam a gombot, mert tudtam, hogy ki akar engem dobni.
-Nyisd ki!
Dörömbölt az ablakon, de eszemben sem volt engedelmeskedni neki, hagytam, hogy egyre jobban felhúzza magát, amin én csak nevetni tudtam. Egyszer csak kivágtam az ajtót, ami egyenesen tökön találta őt, azonnal az érzékeny pontra helyezte a kezét és fájdalmában felkiáltott. Én kinevettem, miközben kiszálltam, majd belöktem őt az ülésre és rácsaptam az ajtót, ami elég fájdalmas lehetett neki, mert ekkor is kiabálni kezdett. Elhúztam a csíkot, de azt még hallottam, hogy utána kiabál.
-Ezt még megbánod, te kis ringyó!

Adam szemszöge
Felvittem ismét a lakásomba Louist, hogy lefeküdjünk egymással. Eljött velem, de nem akart közösülni velem, valami visszatartotta őt ettől. Szenvedélyesen csókolóztunk, amikor le akartam róla rángatni a ruhát, pont olyan vadul, mint a múltkor, amit annyira imádott, de most nem hagyta és ellökött magától.
-Mi baj van, cicám?
Kérdeztem szomorúan.
-Ezt nem tehetem! Ha rájöttek, tönkretesznek. Érted?
-Senki se fog rájönni!
-Dehogynem, már rég otthon kéne lennem.
Közben a telefonjára nézett, bizonyára volt pár nem fogadott hívása.
-Megszakítod velem a kapcsolatot?
-Muszáj vagyok, Adam! Most még meg tudjuk szakítani, de később nagyon nehéz lesz már! Én focista vagyok, engem figyelnek az emberek és ha erre fény derül, nekem végem, kicsinálnak. Neked egyszerű, mert téged nem ismernek, te nem kerülsz be a tévébe vagy az újságokba. Rólad nem írnak semmit sem az interneten. Érted?
Nagyon fájt, hogy ezt teszi velem. Még titokban sem akar randizni velem? Senki nem jönne rá és nagyon vigyáznék rá, ha velem lenne, nem hagynám, hogy bárki bántani merje őt, mert annak velem gyűlne meg a baja. Hiányozni fog, nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan szerelembe esek.
-Szeretlek!
Mondtam neki és vártam az ő válaszát.

1 megjegyzés: