2014. március 22., szombat

Összesítés

Meghoztam az összesítést is, ami abból fog állni, hogy összesen hány komment, pipa, oldalmegjelenítés stb volt az elmúlt fél évben. Kérem, aki még nem kommentelt a bloggal kapcsolatban, az most itt tegye meg. Kíváncsi vagyok hány embert érdekelt a végére a blog.

A blog 2013. augusztus 20-án nyitotta meg a kapuit, amikor felkerült az első rész és a design nem így nézett ki. Nem volt ennyire igényes, de nagyon gagyi sem volt. A fejléc valami tájkép volt, de aztán megint megváltozott a kinézet szeptember környékén. Akkor ilyen barnás design volt, majd októberben megint változtattam rajta, akkor ilyen kékes volt, és már volt rendes szereplős fejléc, de nem volt a legszebb munka. Október végén megismertem az egyik legjobb fejléckészítő barátomat, Virágot, akivel nyitottunk is egy design blogot, azóta sajnos már törölve van. Na, a mostani fejlécet ő csinálta nekem. (Ezért köszönet neki). Decemberben készített egy karácsonyi fejlécet is, ami csak az adott időszakban volt fent, januárban visszatettem a lila design-t, azóta is ez van és ez is marad, mert már bezár a blog.

-Ezzel együtt összesen 47 bejegyzés került a blogra.
-Összesen 275 komment került feljegyzésre, ebből én írtam 71-et, tehát ezt leszámítva 204 komment, ez amit ti írtatok.
-Összesen az összes bejegyzésre 402 pipa, de ez nem csak a tetszik-re hanem az elmegy, illetve a nem tetszik gombra is vonatkozik. Természetesen a tetszik pipa fölényben van jóval a többivel szemben.
-Összesen 49 feliratkozó. (Köszönöm nekik, de leginkább azoknak, akik végig olvasták a blogot és nem pártoltak el).
-2013. augusztus 20 - 2014. március 21 között kerültek fel a részek.

Képeket is készítettem a statisztikákról.



Ehhez nincs mit hozzáfűznöm, itt látható, hogy összesen 30431 oldalbetöltés történt itt. Persze, azóta lehet, hogy több, mert még mindig folyamatosan kattintotok a blogra. Lényeg, hogy ez mai adat. 







Ezek sajnos nem az összeset mutatják, hanem azt, ami az elmúlt hetekben történt. Viszont, amiről tudtam, arról elkészítettem az összesített változatot is.





Így ennyi lenne, hát tudom, nem nagy teljesítmény fél év alatt, mert mások sokkal nagyobb számokat produkálnak, na de én ezzel is meg vagyok elégedve és köszönetet kell, hogy mondjak nektek, hogy legalább ennyit sikerült elérnem. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy végig tudtam vezetni egy blogot, illetve, hogy be tudtam fejezni egy történetet. Igaz, nehezen ment már, de küzdöttem, hogy ne hagyjam cserben azt a kevés olvasót sem, akik megmaradtak a végére. Tudom, hogy az elején sokkal többen voltatok, de aztán egyre többen elpártoltatok. Köszönöm azoknak, akik végig velem tartottak, illetve azoknak, akik csak később találtak rá a blogra és végig olvasták.

És ez még nem az utolsó poszt volt, tehát még nem jött el a búcsú ideje. Végleg nem is távozom, mert más blogokon még találkozunk, aki velem tart ott is. Na, szóval majd egyik nap jövök még blogajánlóval. Ebben a posztban megosztom veletek a többi blogomat is, illetve kezdek egy újat is. Remélem ott is sokan velem tartotok majd és végig olvassátok.

Hagyjatok magatok után nyomot, tudnom kell, hogy hányan tartottatok ki a blog mellett és, hogy kik azok, akik végig olvasták az egészet.
Kérem az is jelezzen a feliratkozók közül, aki elkezdte olvasni, de aztán megunta és nem olvasta többé. Írja le, hogy mi okból, minden őszinte kommentre szükségem van. Előre is köszönöm!

3 megjegyzés:

  1. Nem komiztam, mert nemrég leltem rá a blogodra. Egy igazi kincs! :) Kár, hogy vége... tényleg lehetne még egy évad, de tudom, hogy azt te leszavaztad... :(
    Imádom ezt a blogot, és téged is! <3

    VálaszTörlés
  2. Köszi, remélem velem tartasz a következő blogomnál is. Hamarosan jön a blogajánló.

    VálaszTörlés
  3. Szia, nem komiztam, mert úgy voltam vele, hogy majd a végén, és hár sajnos az is elérkezett... Szerintem nagyon jó a blogod, szívesen olvasnám továb.. Van még blogod?? :) Nekem nagyon tetszett a blog! :)

    VálaszTörlés