2014. március 21., péntek

40. rész - Befejező rész

Elérkezett az utolsó rész is. Őszintén szólva, sajnálom, hogy vége, de nem tarthat semmi sem örökké. Az összesítő poszttal holnap jelentkezem, viszont arra kérnék mindenkit, hogy hagyjuk kommentet mindenképpen, hogy jelezze, hogy legalább az utolsó részt elolvasta. Kérem azokat is, akik olvasták valaha a blogot, de közben abbahagyták, olvassák ők is el az utolsó részt. Összesítő kommenteket is lehet írni, nagyon örülnék neki, illetve érdekelne, hogy hogyan tetszett nektek a történet, mi az amit változtattatok volna rajta, stb. És még nem búcsúzom el teljesen, mert holnap is jelentkezem, hisz már említettem. Jó olvasást az utolsó részhez. Még annyit, hogy ez a rész különösen tetszeni fog a Larry shippereknek, de nem árulom el a meglepetést. És remélem mindenki valahogy így képzelte el a befejezést.




Louis szemszöge
Elmondtam anyának, hogy John az apám és, hogy hozzá költöztem. Nem örült túlságosan a hírnek, láttam a szemeiben a haragot, tehát készülnöm kell, hogy le fogja kiabálni a fejem és agyon fog szidni.
-Miért tetted ezt? Hisz megmondtam, hogy ne állj velük szóba, mert mind szélhámos. –Gondoltam, hogy így ki fog akadni, de nekem muszáj volt ezt megtudnom, ezt nem veheti el tőlem, mert jogom van hozzá.
-Tudni akartam, különben is ő keresett fel! –Mondtam.
-Mindegy már. De ne találkozz velem, te hozzám tartozol, neki semmi köze hozzád. Érted? –Bólogattam, de én kedvelem John és nem lenne igazságos, ha eltiltana tőle, különben sem vagyok már kisgyerek.
-De már beköltöztem hozzá, mert kedvelem, nagyon rendes velem. Ha ő nem lenne, akkor továbbra is kikészítenének a csapatnál, amit nem bírnék ki, mert amióta visszajöttem, sokkal durvább lett a helyzet, mint előtte. Ő beszélt velük, és azóta nem mernek engem bántani. –Mondtam határozottan, igen is jó ember John, egy igazi úriember. Anyának nem kéne őt utálnia, több év telt el. Lehet, hogy régen más volt, de azóta megváltozott, ebben biztos vagyok. Mondjuk anyát se akarom hibáztatni, de ő kavart egyszerre hárommal is.
-Komolyan? –Kérdezte meglepődve. Én csak bólogattam, úgy látszik megért engem. Nagyon remélem, hogy nem fogja ellenezni, mert akkor egy veszekedést kerül el. Én semmi pénzért nem pártolnék el Johntól. Viszont, ha anya választás elé állít, hogy ő vagy John, akkor nyilván anyát választanám, mivel ő nevelt fel. Ilyet nem tehet velem, meg kell értenie, hogy John nekem fontos, főleg azért, mert ő hozta belém vissza az életet, neki köszönhetem, hogy újra boldog vagyok, és ezért hálával tartozom neki.
-Neki köszönhetem, hogy boldog vagyok és, hogy magamra találtam. –Mondtam hangosan is, hogy anya is tudjon róla. Elgondolkodott, egy darabig csend keletkezett közöttünk, amit aztán ő tört meg.
-Ha így gondolod és ez boldoggá tesz, akkor nyugodtan találkozz vele! De nehezen fogadom el, hogy nála laksz.
-Nem fogok nála lakni mindig. Csak amíg itt vagyok, június 30-ig.
-Rendben van.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen beletörődik, azért mégsem olyan szívtelen, mert tudja, hogy jogomban áll tudni ezt, meg találkozni vele, ha mindketten úgy akarjuk. Teljesen megkönnyebbültem utána. Azonban nem volt hajlandó beköltözni hozzá, inkább szállodába ment, de nem akarta őt látni és nem is akart tőle semmit.
-Ne aludjak itt veled? –Kérdeztem, hátha egyedül érzi itt magát. Vagy esetleg rosszul esik neki, hogy inkább John-nal vagyok, mint vele.
-Maradj itt velem, vele majd napközben találkozol. Nincs ő elveszve, hidd el! –Gondoltam, hogy ez lesz a válasza, tudom, hogy az a lényeg neki, hogy minél kevesebb időt töltsek el vele. Talán fél, hogy jobban fogom szeretni, ami persze soha sem történhet meg. Ezt a tudatára kell adnom.

-Ne kell félned, anya! Én sosem hagylak téged cserben és arra sem kerül sor, hogy esetleg John jobban kedvelem, mint téged. Emiatt ne aggódj, de ha azt akarod, hogy itt maradjak, akkor én örömmel megteszem. Különben sem hagynálak szívesen itt egyedül. –Mondtam, miközben megfogtam a kezét, hogy érezze a szeretetem. 
-Ennek örülök, nálad jobb gyereket nem is kívánhattam volna magamnak. –Mondta, utána én magamhoz öleltem szorosan.
-Én meg nem kívánhatnék nálad jobb anyát. –Természetesen én is komolyan gondoltam. Nem is tudom hol lennék nélküle, rengeteget köszönhetek neki, ezek közül a legfontosabb az, hogy megszülettem, utána az, hogy felnevelt.

Hamarosan indulnom kellett az edzésre, utána meg John-hoz megyek, majd utána vissza anyához, ezt meg is mondtam neki. Körülbelül este hétre itthon leszek, de ha kések, akkor se aggódjon. Már nem remegett a gyomrom edzés előtt, ahogy régen, sőt, amikor beléptem az öltözőbe, meglepetésben volt részem: Barátkozni akartak velem, amit nem tudtam hová tenni. Biztosan megint be akarnak csapni, pontosan emlékszem, hogy a múltkor Boateng így húzott csapdába és akkoriban eléggé hiszékeny voltam, így bedőltem neki. Most már nem fogok, már sokkal óvatosabb vagyok, mint akkor. Nagyon sokat kellett szenvednem, mire eljutottam idáig, természetesen John segítségére is szükség volt. Magam nem tudtam volna megcsinálni. Valahogy meg kell neki köszönnöm, ennyivel legalább tartozom neki.
-Én már nem akarok tőletek semmit. –Mondtam nekik határozottan.
-Eddig mindig sírtál, hogy nem fogadunk be, most meg megtennénk, de te nem akarod. –Mondta Luca.
-Sajnálom, az régen volt. Nem akarok tőletek semmit, már nem sokat kell kibírnotok velem. –Tartottam magam ehhez, továbbra sem szóltam hozzájuk és ezért ők sem. Talán így jobb lesz, bennük már nem fogok megbízni soha. Egyik meccsen sem játszottam, de nem is izgatott, nem voltam erre rászorulva, a kötelességeimet megtettem. Eljártam az edzésekre, egyet sem hagytam ki, volt, hogy a mérkőzéseken nem voltam kerettag, de ez se keserített el, már annyira nem érdekelt semmi sem, ami ide tartozik. Ha meg szerepelt a nevem a névsorban, akkor is csak a padra ülhettem le. A szurkolók továbbra is utáltak, ezért úgy gondoltam, hogy így a legjobb, úgyis csak ki lennék fütyülve, az meg senkinek sem jó, főleg nem nekem.

2013. június 30.
Végre elérkezett a nagy nap, amikor végre lejár a szerződésem a Milannál, és szerencsére újat nem írtam alá, így mehetek haza vissza a régi a csapatomba. Nem tudom hogyan fognak fogadni, ha visszatérek, annyi minden történt már és elég sok szennyet összehordtak rólam az újságírók. Reménykedtem benne, hogy még mindig szívesen látnak ott, és a régi csapattársak is úgy viszonyulnak majd hozzám, ahogyan régen. Ráadásul fel fogom vállalni a kapcsolatomat Harryvel és amint visszatérünk, össze is költözünk, ahol csak kettesben vagyunk, ahol bármi megtörténhet. Képes voltam azt is megtenni, hogy el sem búcsúzom tőlük, különben sem érdemlik meg. Még aznap elhagytuk Olaszországot, senkinek sem szóltunk, majd csak leesik nekik, hogy már nem vagyok itt. Amint megérkeztünk, elköszöntem Johntól, és vettem neki egy apró ajándékot, hogy éreztessem vele, hogy szeretem és köszönettel tartozom neki. Egy búcsú ölelés és már indultunk is tovább, ő meg ment a dolgára. Természetesen ez sem örökre szólt, mert biztos vagyok benne, hogy többször is fogok vele találkozni, amikor mindketten ráérünk, ő azért eléggé elfoglalt ember, most is csak miattam vett ki szabadságot.

Elérkezett az a nap is, amikor mutatkoznom kellett a régi csapatban, nagyon izgultam, hogyan fognak fogadni. Indulnom kellett, de végig remegtem, míg oda nem értem, és akkor az izgalom csak jobban fokozódott. Beléptem az ajtón, ahol a volt csapattársaim vártak. Mondjuk lehet nem engem vártak, ez lényegtelen. Végül megálltam előttük.
-Sziasztok! Visszatértem! –Kiáltottam, ekkor minden szem rám szegeződött, de egyelőre nem mutattam semmit sem, hogy örülnek-e vagy sem.
-Mi az? Mi a baj? Visszatértem. Nem is örültök? –Kérdeztem elbizonytalanodva. A mosoly is eltűnt az arcomról, nagyon tartottam tőle, hogy már nem kedvelnek, sőt kifejezetten utálnak. Egy darabig vártam, majd mindannyian hirtelen a nyakamba ugrottak, baráti ölelést akartak. Ekkor hirtelen olyan boldogság fogott el, hogy muszáj volt elsírnom magam, nem tudtam tartani.
-Már azt hittük, hogy soha sem jössz vissza, teljesen biztosak voltunk benne, hogy hosszabbítasz a Milannal, semmit sem hallottunk felőled. –Mondta az egyik csapattársam. Eszem ágában sem lett volna még egy évet ott maradni, örülök, hogy vége a szenvedésemnek. Érzem, hogy a boldogság vár rám, és jobb időket fogok megélni, főleg, mert a szerelem is boldoggá tesz. Ezt valahogy még el kell nekik mondani. Természetesen tartottam a dologtól, illetve attól, hogy el fognak ítélni ezért. Akármi is történjen, mostanra megtanultam, hogy fel kell magamat vállalni és nem foglalkozni mások véleményével.
-Örülök, hogy visszatérhettem ide, szörnyű volt ott. Gondolom azokat a dolgokat hallottátok rólam, azonban az újságírók rendesen kiszínesítették a történetemet és le is járattak. Többé nem akarom ezt átélni, hála istennek mindennek vége. –Mondtam, kicsit elkeseredtem, amikor ezekre a dolgokra gondoltam, de újra mosolyogni kezdtem, amikor szembesültem vele, hogy ez csak a múlt, és legjobb lesz magam mögött hagyni az egészet és elfelejteni. Igaz, az emlékeimben mindig élni fog, természetesen nem felejtem el, de nem lesz több egy rossz élménynél, ami a múltban történt. Most már csak ennyi az egész, így lesz a legjobb.
Viszont most egy olyan valamire készülök, ami miatt meg is utálhatnak.
-Valamit el kell mondanom nektek. –Kezdtem bele, mindenki rám figyelt és kíváncsian várták, hogy mire készülök. Összeszedtem magam, aztán sikerült kimondanom nagy nehezen.
-Annyi, hogy Harryvel szeretjük egymást és össze is költöztünk. Persze, nyugodtan elítélhettek, de most már nem fogom titokban tartani az érzéseimet. –Lehajtottam a fejem és vártam az utálatot, illetve azt, hogy elmondanak mindennek. Nem ezt szerettem volna, de mást úgysem kaphatok ezek után. Mit is vártam? Hogy majd mindenki el fogja fogadni, és ugyanúgy fognak szeretni, mint régen? Ez csak egy álom, minden megváltozott. Ehelyett tapsvihart kaptam, meg gratulációt, amin igen csak meglepődtem. Komolyan elfogadnak? Erre álmomban sem gondoltam volna, valóban elmondhatom azt, hogy minden jóra fordult és már semmi sem tehet tönkre. Annyi szenvedésen kellett keresztül mennem, én is megérdemlem a boldogságot. Felnéztek rám, amiért ezt fel mertem vállalni és természetesen ugyanúgy szeretnek, ahogy azelőtt, talán jobban egy kicsit. Ez a sok szenvedés megváltoztatott, határozottabbá tett, már nem az a gyenge jellemű fiú vagyok, aki egykor hagyta magát eltaposni, akit mindig megaláztak. Ez már a múlté.

Elérkezett a vacsora ideje, ez volt az első közös éjszakánk Harryvel a közös házban. Estére készült nekem valami meglepetéssel, addig el kellett mennem, mire ő összekészíti, tényleg furdalt a kíváncsiság, hogy mi lehet az. Aztán végre megcsörgetett, hogy induljak hazafelé, mert elkészült. Amilyen gyorsan csak tudtam, mentem is, majd izgatottan téptem fel az ajtót. Sötétség fogadott, Harryt nem láttam sehol. Körül néztem, majd a konyhából fényt érzékeltem, de nem a villanyét, hanem olyan volt, mintha egy gyertya égett voltam. Oda is mentem és akkor részesültem a nap legnagyobb meglepetésében. Egy gyertyafényes vacsora, ki is volt tálalva minden, gyönyörűen nézett ki az asztal, virágokkal volt díszítve, illetve a fal is körülötte. Ekkora meglepetésben még soha nem volt részem. Eleanornak soha eszébe nem jutott volna ilyet csinálni, de mit is várhatnék tőle. Végre elfelejtettem már mindent, ami vele kapcsolatos, már nem fáj annyira, mert itt van velem Harry.
-Hogy tetszik? –Kérdezte önelégülten, látszott rajta, hogy büszke a művére.
-Nagyon szép, őszintén szólva, tényleg nagyon meglepődtem. Természetesen örülök is neki, életemben soha sem volt ilyenben részem, ez az első alkalom neked köszönhetően. –Mondtam neki, nagyon boldog voltam, helyet is foglaltam az asztalnál, ő követett és nem sokára neki is láttunk az evésnek. El kell ismernem, hogy fiú létére remekül főz, és azt is hozzá kell tennem, hogy én hozzá képest ebben egy nulla vagyok.
-Isteni. –Dicsértem.
-Köszönöm. –Mondta.
Mikor befejeztük, mindent otthagytunk, mert egyenesen a szoba felé vettük az irányt. Harry azonban még előtte bekötötte a szemem, biztos a szobában is meglepetés vár rám. Felkísért, majd mikor megérkeztünk, leszedte a kötést a szememről. Csodálatos látvány fogadott, az ágy körbe volt téve gyertyákkal és rózsaszirmokkal, illetve az ágyneműn is található volt pár szirom.
-Ezt nem hiszem el, Harry! –Kiáltottam fel örömömben és meglepettségemben. Annyira jó érzés volt, hogy ilyen meglepetéssel állt elő. Nagyon sokat küzdött azért szegény, hogy végre felvállaljam a kapcsolatunkat és ne fojtsam el magamban az érzéseket. Igazat megvallva, valóban nagyon szenvedtem ettől is. Az elmúlt egy év szenvedéseim nagy részét főleg magamnak köszönhetem.
-Ezt csak is a mi tiszteletünkre, illetve az összeköltözésünk megünneplésére. Akkor essünk is neki, remélem nincs ellenedre. –Mondta, majd rám kacsintott, ezután az ágy felé ment, amire le is ült. Engem nézett, várta, hogy kövessem. Én bizonytalanul közeledtem is felé, igaz, hogy bátrabban kellett volna viselkednem, de ez valahogy most nem ment.
-Csak bátran. –Biztatott. Összeszedtem magam.
Azt kérte, hogy az ölébe üljek, én meg is tettem. Átkarolta a derekam, majd szép lassan a szája az enyémhez közeledett. Mikor már kissé belejöttünk a csókolózásba, a pólóm alá nyúlt és simogatni kezdte a hasam, utána áttért a hátamra is. Egyre feljebb húzta a pólóm, ameddig meg nem szabadultam tőle. Utána én is lehúztam az övét egy mozdulattal. Kiszálltam az öléből, felfeküdtem az ágyra, ő is ugyanezt tette. Szép lassan minden ruhadarabot ledobáltuk magunkról és a takaró alatt kötöttünk ki…

Reggel, mikor felébredtem, hirtelen nem tudtam hol vagyok és, hogy mi történt. Csak később kapcsolt az agyam, illetve eszembe jutott, hogy az előző éjszaka felejthetetlen volt. Közben elaludhattam, mert már nem tudom mi lett a vége. Felültem az ágyon, Harry még mélyen aludt mellettem, én meg felkeltem. Nem volt rajtam semmi, ott álltam anyaszült meztelen az ágy mellett és a barátomat lestem, ahogyan alszik. Sietnem kell a fürdőbe, nem akartam, hogy így meglásson. Igen, szégyellős vagyok. Késő volt, mert Harry kinyitotta a szemeit, pont felém fordult, tehát az első, amit meglátott, az az én meztelen testem volt.
-Tök szexi vagy. –Mondta huncutul. Zavarba jutottam, majd a kezemmel eltakartam a kényes testrészt.
-Miért vagy ilyen szégyellős előttem? Tegnap nem voltál.
-Igen, mert tegnap sötét volt. Mentem zuhanyozni. –Rohantam is be a fürdőbe, de sietségemben elfelejtettem bezárni az ajtót. Ez csak akkor tűnt fel, amikor Harry rám nyitott és bebújt mellém a zuhany alá. Ijedten néztem rá.
-Te mit csinálsz? –Kérdeztem megdöbbenve.
-Csak nem bírom ki, ha nem láthatlak téged. –Átkarolta a nyakam, majd hevesen csókolózni kezdtünk. Tényleg nem bírja ki, lassan bele is markolt a fenekembe, persze viszonoztam neki.
A zuhany alatt nagyon jó volt szeretkezni, igaz, hogy nem tartott sokáig, de minden percét megérte. Már egyáltalán nem bánom, sőt örülök neki, hogy nem zártam kulcsra az ajtót. Kezdtem én is úgy érezni, hogy nem tudok meglenni a jelenléte nélkül, ezért megbeszéltük, hogy ma egésznap otthon maradunk és nem veszünk fel semmilyen ruhadarabot, anyaszült meztelenül fogjuk eltölteni a napot. Egyértelmű, hogy ez az ő ötlete volt, egy kicsit idegenkedtem tőle, az elején szégyenlősködtem, de aztán belejöttem. Napközben időnként fogdostuk is egymást, nem bírtuk megállni, hogy ne érintkezzünk.
Este megint az ágyban kötöttünk ki, úgy érzem, megtaláltam életem szerelmét, még ha fiú is. Mit számít ez a szerelemben? Lényeg, hogy boldogok legyünk.


VÉGE

7 megjegyzés:

  1. Gyönyörű történet..Nagyon tehetséges vagy..Egyetlen-egy részhez sem komiztam mert úgy gondoltam,hogy majd a végén írok.Nem adtad fel ez a lényeg..Nagyon jól írsz :))

    VálaszTörlés
  2. Szinte a kezdetek óta olvasom a blogot, csak azért nem kommenteltem mostanában, mert annyira jó, hogy nem tudok mit hozzáfűzni, és az elképzeléseimet szoktam, oda kifejteni, hogy mit várok és én hogy gondolom a következményeket, de annyira jó a blog és már annyi minden történt, hogy semmi élképzelésem nincs amit oda letudok vetni. Más részt, én magam se kedvelem az olyanokat, hogy "kövit" meg hasonlók, ezért nem írok olyanokat, de ha nagyon kívánság, akkor jobban megpróbálom magam "aktivizálni" és jobban befolyni a dolgokba. És remélem / szeretném ha lenne 2. évad

    VálaszTörlés
  3. Köszi mindkettőtöknek a visszajelzést. Sajnos nem lesz második évad, de nyitni fogok egy új blogom, később majd lesz egy blogajánlós poszt.
    Várom a további kommenteket is a többiektől.

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű befejezés! Igaz, én se nagyon voltam aktív mostanában a kommentelés terén, de nem tudtam mit írjak, hisz minden úgy volt tökéletes, ahogy. Mellesleg az egyszerű "kövit" posztok elég bunkón szoktak hatni, ezért sem írtam. Viszont minden egyes részt tűkön ülve vártam és alig várom már, hogy az írásodat olvashassam más blogokon is! Hiszen egyszerűen IMÁDOM! *-* :)
    Xoxo Nikol D. :))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon sajnálom,h vége lett. Pont így kell befejezni egy blogot. Imádtam a blogodat,amióta elkezdted. Remélem hamar elkezded az új blogot@-}--

    VálaszTörlés
  6. Szia! A történet szerintem baromi jó és eredeti! :) nagyon tetszett minden.
    Annyit fűznék hozzá negatívumkénd,de ezt sem a történet szempontjából,hogy szerintem nekünk semmi közünk Louishoz. Ha ő ezt teszi ,ezt teszi. Nincs jogunk elitélni.

    Szóval összefoglalva imádtam ezt a blogot!
    Ý

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm mindenkinek utólag is, ez sem egy mai történet. Most vettem a fáradtságot és elolvastam újra az egészet és valóban büszke vagyok arra, hogy sikerült befejeznem ezt a történetet, mert ugye sokat félbehagytam. Azóta meg nem is nyitottam újat.

    VálaszTörlés