39. rész

Elérkezett az az idő is, amikor az utolsó előtti részt teszem közzé. Viszont szomorúan látom, nem sokakat érdekel már a blog. Az előző részhez mindössze három pipa és egy komment érkezett. Akkor se hiányolnátok a részeket, ha esetleg felhagynék vele? Érdemes megírnom az utolsó részt? Nem azért kérdezem, mert amúgy is megírnám, de azért érdekel, hogy még hány embert érdekel. Jó olvasást!

Louis szemszöge

Bementünk az eredményekért, John a kezembe adta, hogy előbb én nézzem meg, mert ő nem meri. Rávettem magam, nagyon remegett a kezem, miközben széthajtottam a papírt, ez után nagy nehezen ránéztem és az eredmény láttán kitört belőlem a sírás, a lap a földre esett, az arcomat a tenyerembe temettem. Zokogni kezdtem, éreztem, hogy ez lesz. Bizonyára John nem tudta, hogy mi bajom van, felvette a papírt a földről, gondolom ő is megnézte.

-Ne sírj! Mindenben melletted fogok állni! –Mondta, majd szorosan magamhoz ölelt. Nem a szomorúság és a csalódottság miatt sírtam, hanem a boldogságtól, hiszen ő a vér szerinti apám. Ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, végre vége a szenvedéseimnek.

-Nem tudok szóhoz jutni, el sem hiszem, hogy megtörténhetett ez is velem. –Mondtam szipogva, miközben John nyakkendőjébe temettem az arcom. Jóval magasabb volt nálam. Nem értem, ha ő az igazi apám, akkor én miért maradtam ilyen kicsi? Miért nem nőhettem akkorára, amekkora ő? Ezt már soha nem fogom megtudni.

-Most már senki sem rúghat beléd, mert én megvédelek. Hozzám költözöl?

Bólogattam, mert alig tudtam beszélni. Hazavitt, hogy pakoljam össze a cuccaimat, azonban Harryt nem akarom egyedül hagyni. Vajon megengedné, hogy ő is velünk tartson? Nem volt nagyon bátorságom megkérdezni, de végül összeszedtem magam.

-Lehet egy kérdésem? –Kérdeztem félénken, lehajtottam a fejem, nem mertem a szemébe nézni.

-Csak bátran, azt kérdezel, amit akarsz. –Bíztatott.

-Van egy barátom, aki velem lakik, és nem szeretném magára hagyni. Ő is velünk tarthat?

-Természetesen, emiatt ne érezd magad rosszul.

Bementem szólni Harrynek és összepakolni a cuccaimat. Nagyon izgatott voltam, ő meg nem tudta, hogy mi bajom van.

-Beléd meg mi ütött? Mi történt?

-El sem hiszed majd. Találd ki, hogy mi lett a tesz eredménye! –Mondtam neki még mindig izgatottan.

-Tehát pozitív lett? –Ő is velem együtt örült, kaptam tőle egy baráti ölelést. Ezután összecsomagoltuk a cuccainkat, és már mentünk is. Később majd le kell adni a kulcsot a tulajdonosnak, majd felhívom és lerendezem ezt vele, de ez még egyelőre ráér.

Megérkeztünk John villájába, amit valójában bérelt, hiszen nincs Milánóban lakása. Azért ahhoz képest ez is hatalmas palotának számított. Itt volt pár alkalmazottja is, akik segítették. Mégsem lehet olyan jó egyedül lenni ebben a villában. De ki mondta, hogy egyedül lesz, hisz itt vagyok már neki én és persze Harry is, aki velem van. 

Az egyik szobalány megmutatta nekünk a szobánkat, mind a ketten külön helyiséget kaptunk, hiszen itt mindenkinek jut egy saját lakosztály.

-Köszönjük. –Mondtuk, majd mindketten elvonultunk a nekünk szánt szobába. Én csak ledobtam a táskám a sarokba, nem volt túl nagy kedvem kipakolni. Majd talán később, ha majd sikerül rávennem magam. Most inkább egy pihenésre vágytam, ezért elfeküdtem az ágyon és a plafont néztem. Talán egy kicsit felcsúszhatott a pólóm, amit utálok, de ha nincs itt senki és nem látják, akkor nem érdekel, már pedig semmi kedvem nem volt megigazítani, tehát így marad egy darabig. Elgondolkodtam azon, hogy én itt vagyok, tudom már ki az apám, és anya még csak nem is sejti. Nem tudom mit szólna, ha tudomást szerezne róla, érzem, hogy mérges lenne és főleg azért, mert nem szóltam neki. Mondjuk ez még nem késő, hisz nem rég derült ki, na de megtiltotta, hogy találkozzam velük. De egyszer el kell neki mondani, nem titkolhatom el előle örökre, főleg, hogy megígértem neki. Nem lenne szép, ha a háta mögött csinálnám ezt.

Valaki erőteljesen kopogott, ekkor nyitotta ki a szemem és egyből az ablakra tévedt a tekintetem. Akkor tudatosult bennem, hogy már este van, és, hogy elaludtam. A pólóm teljesen felcsúszott, hiszen ha alszom, akkor rengeteget tudok forgolódni, akár nappal van, akár éjszaka.

-Készen van a vacsora. –Hallottam egy női hangot az ajtón kívül. Válaszoltam neki, hogy megyek azonnal. Előtte azonban még magamhoz kellett, hogy térjek, nyújtózkodtam egyet, majd felültem az ágyon. Egy darabig úgy maradtam, aztán végleg felkeltem és megigazítottam a pólóm, majd lementem az étkezőbe, ahol John és Harry csak rám várakoztak.

-Jól vagy? –Kérdezte John, még mindig nem tudom apának szólítani, ez így elég nehéz lesz.

-Igen, boldog vagyok végre sok idő után. –Helyet foglaltam az asztalnál.

-Épp ideje volt már- -Szólalt meg Harry is.

Eleanor szemszöge

Megértem Louist, hogy így kiborult a gyerek láttán és, hogy nem akar velem lenni. Becsapva érzi magát és őszintén megvallva soha sem voltam biztos abban, hogy ő az apa. Annyi mindenkivel voltam akkoriban, amit azóta is bánok. Jó útra tértem és ezt különösen a gyerek érdekében teszem. Mondjuk a dolgok nem jöttek össze, mert ugye pont fekete bőrűnek kellett lennie, ami egyből lebuktatott. Szinte biztos vagyok benne, hogy Balotelli az apja, mivel a partnereim közül egyedül ő volt fekete. Mégis nagyon hiányzott nekem, és furdalt a lelkiismeret is. Felkerestem, de már visszament Milánóba, így nekem is el kell mennem oda. Ha meg nem bocsát meg, akkor bemutatom Balotellinek a lányát, nem mintha érdekelne az a fickó, az csak egy kaland volt, semmi több. 

Hamarosan indultam Olaszország felé, kicsit izgultam, de próbáltam magam nyugtatni, hogy semmi baj nem lesz és ne nagyon éljem magam bele, mert valószínűleg nem akar majd látni. Akkor majd egyedül felnevelem a gyermekemet, nem hinném, hogy Balotellit érdekelni fogja. Amúgy sem akarom vele lenni, tehát ez megoldva.

Mikor megérkeztem, az első dolgom az volt, hogy taxit hívjak és elvitessem magam egy hotelba, ahol lepakolhatok, illetve a kislányra is ráfért volna a fürdetés, illetve tisztába is kell még tenni. Elég sokat utazott, szegény. Mikor rendbe tettem, indultam is Milanello fele, utána néztem, mikor van ott edzés, és igaz, nem mentem oda teljesen az elejére, mivel úgyis meg kell várnom a végét, hogy beszélni tudjak vele. Bementem és vártam, majd mikor jöttek ki az öltözőből, a szememmel Louist kerestem és mikor megláttam, azonnal rohantam is oda.

-Louis! Louis! –Kiabáltam utána, ő hátra fordult és mikor meglátott, azonnal vissza is fordult. Hát ennyi, nem akar látni, de attól még beszélni fogok vele, akármi is történik.

-Kérlek, ne fordult el tőlem! –Kérdeztem, de rám sem hallgatott, ezért gyorsan elé futottam, ekkor volt csak hajlandó megállni.

-Mit akarsz? Nincs miről beszélnünk már. –Mondta morcosan.

-Csak azt, hogy bocsáss meg! Rengeteg hibát elkövettem, amivel megbántottalak téged. Örökké bánni fogom, hogy elvesztettelek.

-Mit akarsz? Nem akarok veled beszélni többé, nagyon sokat csalódtam benned és be is csaptál rengetegszer. Ezek után hogy bízzak meg benned?

-Hülye voltam. Nem várom el, hogy kezdjük újra, csak annyit kérek, hogy bocsáss meg, ezután meg már nem is kell látnod. Csak így tisztább lesz a lelkiismeretem, és beletörődöm, hogy elveszítettelek örökre. –Mondtam a könnyeimmel küszködve. Nem bírtam már visszafogni magam, muszáj volt.

-Sajnálom, Eleanor, de ezt már elrontottad. Azért azt becsülöm benned, hogy eljöttél bocsánatot kérni és, hogy mindent megbántál. Hidd el, a gyermeked érdekében ez így sokkal jobb lesz, meg, hogy megbántál mindent, amit a múltban elkövettél. Örülök, hogy új ember lett belőled, és kívánom neked, hogy találd meg életed párját, aki tud szeretni téged, mert én már nem tudlak. Megbocsátok neked, ha te ettől nyugodtabb vagy, csak annyit kérek, hogy többé ne keress. Sok szerencsét kívánok neked az életben és a gyermekednek is. minden jót. –Mondta, majd el is ment. Még csak nem is sírt miattam, tényleg nem szeret már. Nem sajnálja egyáltalán, legalábbis ez látható rajta. Lehet, hogy valójában legbelül igen is fáj neki és amikor nem látja senki, akkor engedi ki a gőzt.

Meg kell keresnem Balotellit, fél szemmel figyeltem, mikor jön ki, de eddig nem találkoztam vele sehol. Talán még bent volt, tehát egy kicsit érdemes lesz várni, hogy beszélni tudja vele is. Szerencsére nem várakoztatott meg túlságosan, máris jött pár játékos társaságában, az egyik Boateng volt, a többieket nem nagyon ismertem, amúgy sem érdekeltek.

-Szia Mario! –Ráköszöntem hangosan, reménykedtem benne, hogy felismer. Ő megállt és egy darabig szótlanul bámult engem, kissé feszengtem. Féltem, hogy el fog zavarni és, hogy nem tudja ki vagyok.

-Eleanor, te vagy az? –A hangja meglepett volt. Megkönnyebbültem, mert megismert.

-Igen. Emlékszel még, hogy mi történt közöttünk hónapokkal ezelőtt? –Kérdeztem félénken, féltem, hogy elutasító lesz velem.

-Hogy ne emlékeznék, hiszen te voltál Tomlinson csaja, annak a kretén-é. Szakítottál már vele. –Fájt, hogy így beszélt Louisról, de akkor meg szórakoztató volt, hogy kigúnyoltam őt. Hogy lehettem ilyen szemét? Ráadásul a háta mögött tettem, miközben elhitettem vele, mennyire szeretem. Nem becsültem meg, most meg elvesztettem és nem kaphatom már vissza. Azt hiszem ez a büntetésem.

-Már rég. Veled mi újság? –Kicsit bátrabb voltam már, ugyanis Balotelli nem túlságosan kedveli a félénk embereket.

-Nem sok minden történt azóta, azon kívül, hogy a hátam mögött hagyhattam azt a mocskos Angliát, és bocs, hogy beszélek az országodról, remélem elnézed. Végre hazatérhettem, ez az én igazi otthonom, Olaszország. A Milan a kedvenc csapatom, tehát minden rendben van, sokkal boldogabb vagyok itt. Remélem örvendezel, hogy ennyire jól érzem magam itt. –Kissé önteltnek tűnt, tehát ő mindig is ilyen volt.

-Igen, örülök!

-Remek. És kié az a drága csöppség a kezedben? –A kislányomra gondolt. Vajon sejti, hogy az övé?

-A tied, hiszen fekete bőrű. Más ilyen partnerem meg nem volt, tehát teljesen biztos vagyok benne, hogy te vagy az apja. –Ekkor nevetésben tört ki, kicsit rosszul esett, mert én komolyan gondoltam. Talán megérdemlem, mert ahogy Louissal bántam, az elég gusztustalan volt a részemről.

-Ugyan már, béby! Mi bizonyítja, hogy az enyém? Rengeteg partnered volt, akkor meg? –Mondta cinikusan.

-Már mondtam! Fekete bőrű, és rajtad kívül az összes partnerem fehér volt. Érted? De ha így sem hiszed el, akkor mehetünk egy DNS vizsgálatra és akkor mindenre fény derül! –Kissé haragosra vettem, elment már a türelmem tőle, hogy ilyen undok. Végül is nem is kell neki bebizonyítanom, semmi szükségem nem volt arra, hogy elismerje. Nem akarok vele élni, egy ilyen beképzelt alakkal.

-Jól van, cica! Engem nem érdekel ez a kölyök, na tipli van, nem akarok tőled már semmit. Inkább az olasz csajokra bukok, azok sokkal jobbak, na szevasz. –Nagyon bunkó volt és lekezelő. Már meg is bántam, hogy szóba álltam vele. Nála undorítóbb emberrel nem is találkoztam még. Nem is baj, hogy nem ismeri el a gyereket, nem fogja ismerni az apját. Ellene fogom nevelni és, ha találok valakit, aki elfogadja, akkor őt fogja apjának tekinteni. Nem bírtam tovább hallgatni, elhúztam onnan nagyon gyorsan. Visszaérve a hotelbe sírásban törtem ki.

Louis szemszöge

Eleanor felkeresett engem, de én már nem akartam tőle semmit sem. Mégis nagyon fájt, hogy így el kellett őt küldenem. Amit velem tett, az megbocsáthatatlan. Nem sok kellett ahhoz, hogy elsírjam magam, inkább gyorsan leléptem, hogy ő ne lássa. Kis időre elbújtam, majd mikor megnyugodtam, előjöttem, de senkinek sem beszéltem róla. Jobb lesz elfelejteni az egészet.

Másnapi edzésen Balotelli odajött hozzám, gondolom kötekedni akart, mi másért tette volna. Amúgy amióta John beszélt velük, azóta békén hagynak, levegőnek néznek, de ez még mindig jobb, mintha kikészítenének. Vajon mit akarhat tőlem ez a hólyag.

-Tegnap itt volt a csajod. –Mondta lenézően és nagyképűen. Tőle már megszokott ez a stílus, különben sem nagyon érdekel. Nagyon el van magától szállva ez az alak.

-Nincs csajom. –Vágtam rá.

-Akkor az exed, nekem aztán teljesen mindegy.

-Mit kezdjek vele? Nem érdekel már Eleanor.

-Ugye tudod, hogy van egy gyereke, akinek én vagyok az apja. Nem rég született, folyamatosan megcsalt téged, mert mikor fogant, akkor még együtt voltatok. –Nagyon gúnyos volt és cinikus. Lepereg rólam ez az egész, én már réges rég tudok róla, ezek szerint ez le van maradva nagyon.

-Tudok róla, de nem érdekel. Éljetek boldogan! –Mondtam flegmán. Ő csak gúnyosan nevetett, ha ez neki jó, akkor csinálja, nem tud megbántani vele. Jó, azért be kell valljam, fájt valamennyire, de erről neki nem kell tudnia.

-Tudom, hogy a fiúkat szereted, csak ezért nem érdekel téged. Hallottam, hogy pár hónapja lesmároltad azt a Harry gyereket és kiabáltad, hogy a saját nemedet szereted.

-Szállj le rólam!

-Mi lesz, ha nem? Talán megversz? Vagy szólsz apucinak? –Nevetett.

-Nem, de hagyj békén, nem érdekelsz!

-Mész Harrykédhez buzulni?

-Hagyjál már! –Kiabáltam, ekkor Luca odalépett.

-Héj, Balo! Hagyd őt békén, arra sem érdemes, hogy szóba áll vele. Nem látod, hogy egy nagy senki? –Mondta annak a majom képűnek, akit annyira nyal. Látszik, hogy be akar nála vágódni. Pont, hogy ő a senki, mivel szándékosan a sztárok társaságát keresi, egymaga nem képes arra, hogy figyeljenek rá, hogy a középpontban legyen. Nyalis és kétszínű, én az ilyen embereket gyűlölöm, egyáltalán nem őszinték. Ki tudja, minek nevezi el közben a hátuk mögött. Tipikus érdekember és még volt olyan időszak, amikor jó embernek tartottam. Egyáltalán nem az. Egy percet sem játszott, amióta elmentem, na jó, talán fél órát. Az interjúkban sokszor saját magának mond ellent. Újabban Allegrit hibáztatja mindenért, szerinte nagyon rosszul tette, hogy nem őt játszatta, mikor előtte meg eljátszotta, hogy a fiataloké a jövő, meg neki a Milan érdeke fontosabb a sajátjánál. Hánynom kell tőle, de erre már régebben rájöttem. A szurkolók se kedvelik, de ők csak azért, mert rosszul játszik, azonban még mindig vannak olyanok, akik jó embernek tartják. Majd egyszer rájönnek, hogy valójában miféle mocsok ő. Az edzés végén, amikor kimentem, anyával találtam magam szemben. Nem tudja még, hogy John-nál lakom. Biztos, hogy nagyon mérges lesz, de akkor is el kell neki mondanom. Túl kell esni rajta.

-Nem is szóltál, hogy jössz. –Mondtam meglepetten.

-Nem is örülsz neki? Meglepetésnek akartam szánni.

-Örülök, anya. –Nem voltam túl lelkes, és ezt ő is látta rajtam.

-Nem is örülsz, kisfiam? Mi a baj? Ilyenkor mindig a nyakamba borultál és puszit adtál nekem. –Ez igaz volt, és jól ki is utáltak ezért, és anyuci kisfiának tartottak. De ez nem érdekelt, nem ezért nem borultam most a nyakába, hanem azért, mert rossz kedvem volt.

-Örülök, hogy itt vagy. Különben is el kell mondanom valamit neked, ami nagyon fontos. –Fordultam felé és a szemébe néztem. Nagyon komolyan gondoltam.

-Mi az a fontos dolog? –Kissé megijedhetett, nem számított szerintem túl sok jóra.

-John az apám, megkeresett és elvégeztük a DNS vizsgálatot. Utána hozzá költöztem. –Gyorsan elhadartam, nagyon izgultam, hogy mit fog hozzá szólni. Elöntötte őt a méreg, tudtam, hogy ez lesz. Vajon most mit fog szólni? le fogja üvölteni a fejem? Mert most arra készülök.