2014. március 8., szombat

37. rész

Meghoztam a 37. részt is, igyekszem minél gyorsabban hozni a részeket. Van egy kis probléma, ugyanis hatalmasat csalódtam Louisban. Azért osztom meg veletek, mert érdekelne a véleményetek. Észrevettétek, mennyire le van pukkanva? Szinte soha sem pihen. Gondolom láttátok róla azokat a tengerparti képeket, hát ott is csak két napot volt. Kezd már elegem lenni, hogy így tönkrebassza magát. A tegnapi repteres képeket láttátok? Hát akkor mutatom, kezdem a tengerparti képekkel.


Látjátok, mennyire le vagy fogyva? Ez nem vezet sok jóhoz, ha így folytatja. Látszik, hogy le van pukkanva és öregebbnek is néz ki.

Mutatom a reptéri képeket, azok még rosszabbak, sőt még hajpántja is van, ami szörnyen áll.


Rossz ránézni, komolyan mondom. Mintha egy kuka lakó lenne. Nem értem, miért hanyagolja így el magát, az is lehet, hogy Harryt akarja majmolni, csak az nem tudom mire jó.
Kezd már elegem lenni belőle és tényleg fáj a régi képeit nézni. Már le is akarok róla szokni, csak ugye az nem megy. Továbbra is érdekel, csak már idegesít és legszívesebben nem foglalkoznék vele. Egyszerűen nem tudom megutálni és ez nagyon szar érzés. Egyre rosszabbul néz ki, itt is öregebbnek tűnik a koránál, és pont ezért, amiért ezt csinálja. Agyon hajszolja magát és mindenkinek meg akar felelni, de itt most nem fogom őt kielemezni.
Reggel meg ez a történet fogadott. Ide kattintva behozza. Hát nem tudom, nem egy biztos forrás, de van egy olyan érzésem, hogy ez igaz, 99%. Ezzel csak még jobban tönkrebassza magát. MIÉRT? Mi a véleményetek erről?

És most jó olvasást kívánok.

Louis szemszöge
Eleanor végre világra hozta a kislányunkat, mikor a szülész orvos közölte, hogy megszületett, én örömömben felpattantam a helyemről, alig vártam, hogy már lássam.
-Biztos, hogy te vagy a gyerek apja? –Fordult felém az orvos, elég komolynak tűnt az arca. Nem értettem ezt a kérdés, hogy mi alapján teszi ezt fel nekem.
-Igen. Miért? Ezt most nem értem. –Kissé meg voltam ijedve, eléggé látszódott rajtam.
-Hát nem tudom, szerintem valaki más az apja, téged meg eléggé becsaptak, fiacskám. –Mondta közömbösen és tényleg komolynak tűnt. Nem hiszem, hogy ilyennel hülyéskedne valaki, főleg nem az orvos.
-Miért mondja ezt nekem? –Kissé ingerültté váltam.
-Gyere és meglátod. –Mondta még mindig ugyanazon a hangszínen. Én mentem, olyan gyorsan, ahogyan csak tudtam. Az ápolónő felmutatta a kicsit, és amikor megláttam, majdnem elájultam, már levegőt sem kaptam.
-Nem, ez nem lehet igaz. –Teljesen ki voltam akadva. Az orvos vállaimra tette a kezét.
-Jól vagy? Hirtelen nagyon elsápadtál. –Mondta. Nem tudom, miért fekete bőrű a gyerek, de akkor mégiscsak igaz, hogy nem én vagyok az apja és Eleanor akkoriban egy fekete bőrű fickóval is ágyba bújt. Persze ezt a részét elhallgatta és mindent elhitetett velem, én meg voltam olyan hülye, hogy elhittem neki. Ismét pofára estem, de már nagyon elegem van ebből. Miért vagyok én ilyen balszerencsés? Azt hittem lesz egy gyerekem, erre kiderül, nem az enyém.
-Igen, már minden rendben. –Közben haragosan néztem az ágyon fekvő Eleanorra, aki könnyezett. Már késő bánat, én elhiszem, hogy megváltozott, de ezt nem fogja tudni helyre hozni. Én meg nem fogom magamra vállalni más gyereket. Egyetlen jó oldala van ennek az egész, méghozzá az, hogy Harryvel lehetek, akit mindig is szerettem. Már semmi sem állhat közénk, én sem szégyellem magam, hanem felvállalom. Nem érdekel az emberek véleménye és az sem, hogy mit gondolnak rólam. Teljesen új ember lettem és esküszöm, hogy a Milannál senki sem fog rám ismerni. Nagyon hajt a bosszúvágy, alig várom, hogy nagyokat nézzenek, nem fogom őket kímélni.
-Gondolom becsapva érzed magad?
-Hát persze. Úgy gondolom, ezek után semmi keresnivalóm itt. Gyere, Harry! –Megragadtam a barátom karját és már húztam is el, azonban az orvos még marasztalt, mert akart valamit mondani.
-Közölnöm kell veled, hogy előfordulhat ilyesmi, ha az egyik felmenőtök esetleg fekete bőrű volt. Létezik ilyen a genetikában, igaz eléggé ritka, de nem kizárt. Ha gondolod, akkor elvégezhetjük a DNS vizsgálatot, hogy biztosak lehessünk benne. –Ez kissé meglepett, még így sem tudtam elhinni, hogy Eleanorral való közös gyermekünk fekete bőrű. Ráadásul inkább félvérnek tűnt, látszott, hogy csak az egyik szülője néger. Így is biztos voltam benne, hogy nem az enyém.
-Semmi szükség erre, amúgy is mindenkivel összefeküdt, nem is tudom, hogyan hihettem el, hogy az enyém. Mekkora barom voltam. –Panaszkodtam.
-De jobb biztosra menni, nem? Ha akarod, akkor most azonnal megcsináljuk az eredményt.
Hát legyen, ha ennyire ragaszkodik hozzá. Rábólintottam, ő meg lekísért a megfelelő orvoshoz, aki ezt végzi el. Harry is velünk tartott, de neki kint kellett várakoznia. Vettek tőlem mintát, és hamarosan a kicsitől is, aki pár perce született meg, máris ilyen vizsgálatnak teszik ki. Nem hiszem, hogy veszélyes lenne egy mintavétel. Több órát kellett várni az eredményre, de addig semmi esetre sem akartam elmenni, míg nincs meg.
Nem soká megjelent az orvos az eredményekkel, amit a kezembe adott. Egy borítékban volt benne, szinte már nem is izgultam, mert úgy is tudtam már, hogy mi lesz benne.
-Na, mi lett? –Türelmetlenkedett Harry.
-Te mit gondolsz? –Kérdeztem tőle nyugodt hangon.
-Hogy nem a tied. –Mondta magabiztosan és igaza is volt.
-Eltaláltad, már meg sem lepődöm. Kizárt, hogy egy fekete félvér gyerek az enyém legyen, amikor Eleanor is fehér bőrű.
-Úgy van, ahogy mondod. Menjünk innen!
-Egyetértek, látni sem akarom azt a ribancot és a gyerekét sem, akihez semmi közöm nincs. –Gyorsan leléptünk a kórházból, vissza se akarok ide jönni, még a közelébe sem. Le voltam törve teljesen, hogy ennyire átvertek. Minden boldogságom elszállt, nincs gyerekem és nem is volt soha, csak elhitették velem. Marha jó, egész úton el voltam kenődve, de Harry próbált jobb kedvre deríteni, kevés sikerrel.
-Ne vágj már ilyen savanyú képet, hiszen így együtt lehetünk és nincs semmilyen kötelességed, illetve már nem tartozol senki máshoz, csak hozzám. Majd mi megmutatjuk azoknak a barmoknak, a Milanosokra gondolok. Na, mit szólsz? –Nem fog ez felvidítani, ha meg azokra a mocskokra gondolom, még idegesebb leszek. Majd akkor leszek megelégedve, ha majd látják, ki vagyok és rájötten, hogy velem már nem fognak tudni szórakozni.
-Örülök neki, de majd akkor leszek nyugodt, ha megismernem majd.
-Mikor akarsz indulni?
-Akár már holnap. Nagyon elszánt vagyok. –Mondtam keményen. De ekkor eszembe jutott a három apajelöltem, ki kell deríteni, ki a biológiai apám. Tehát azt mindenképp meg kell várni.
-Leghamarabb csak jövő héten tudunk menni. Ugye nem gond? –Kérdezte.
-Hát persze, hogy nem. –Válaszoltam nyugodtan.

Eltelt körülbelül egy hét, mi már indultunk Milánóban, azonban az apajelöltek nem jelentkeztek, annyira nem is izgattak már, nem fogok rájuk várni, ha meg keresnek, és nem találnak, akkor így jártak. Minek nekem apa? Úgysem ők neveltek fel, most meg már késő.
Nem sokára megérkeztünk Milánóban, szinte már el is felejtettem, hogy milyen, olyan rég voltam itt. Még ha nem is telt el annyira sok idő, nekem akkor is éveknek telt. Olyan, mintha évekig aludtam volna. A régi házunkba már nem mentünk vissza, egy másikat kerestünk és holnap megjelenek az edzésen. Úgy tudják, halott vagyok, ezzel vissza lehet élni, Harryvel egy tervet beszéltünk meg, ennek lényege az volt, hogy rájuk ijesszünk.
-El kéne csalni őket valami romos épületbe és ott fogsz nekik megjelenni, mint szellem. Azt majd megbeszéljük, csak még azt kéne kitalálni, hogyan jöjjenek el oda minden gyanú nélkül. –Mondta Harry, egészen jó ötletnek bizonyult ez, biztos, hogy össze fogják magukat szarni a félelemtől, én meg majd jókat szórakozom rajtuk. Harry végül úgy döntött, hogy fényképésznek adja ki magát, természetesen álruhát ölt, nehogy felismerjék. Még szakállat is ragasztott az arcára, vett egy jó fényképezőgépet, meg tanulta használni és ezt mind egy nap alatt. Azok a mocskok meg nem fognak gyanakodni, hogy nem profi, mivel ők se értenek hozzá és simán be fognak dőlni. Már csak azt a részt kellett megbeszélni, hogy én hogyan jelenek meg nekik. Erre is kitaláltunk valami jót, kerestünk egy kísérteties romos épületet, ott elbújtam a padláson, ahol elég sötét volt. Őszintén szólva, már tényleg félni kezdtem, mivel fura hangokat hallottam. Olyan, mintha valaki járkált volna itt mellette, de nem láttam senkit, csak érzékeltem és hallottam. Istenem, jöjjenek már, nem bírok tovább várni. Nagyon meleg van, ömlik rólam a víz, de amíg nem érkeznek meg, addig sétálok lent egyet és figyelem, mikor lesznek itt, akkor majd gyorsan visszarohanok.

Harry szemszöge
Felvettem az álruhámat és meglátogattam az edzést. Meg kellett várni a végét, olyan sokáig tartott, de Louis tud várni. Értem én, nem lehetett valami kellemes a sötét padláson várakozni, ráadásul elég meleg most az időjárás, ott meg levegő sincs neki. Remélem nem lesz rosszul, mert akkor oda a tervnek. Az edzés végén odamentem a játékosokhoz.
-Sziasztok, én egy profi fotós vagyok és szeretnék veletek képeket készíteni. Lehet róla szó? Persze, ahhoz el kellene jönnötök valahová, kellenek nekem modellek, és veletek sokkal jobban el tudom adni a képeimet. –Mondtam nekik kicsit elváltoztatott hangon, nehogy gyanakodni kezdjenek. Egy páran rábólintottak, de nem mindenki tudott eljönni. Azonban a legfontosabb ember ott volt, ő pedig Boateng, aki a legtöbbet bántotta Louist. Végül is ő volt a lényeg, de ha a többiek is ott vannak, az csak még jobb, hisz nem mindenki kímélte őt, tönkre akarták tenni szegényt. Nem sokára odaértünk a romos épülethez, legszívesebben felmennék Louishoz, de nem tehettem. Megcsörgettem, hogy itt vagyunk és készüljön.
-Itt kellene képeket csinálnunk, be kell mennünk. –Mondtam és már indultam is befelé, vártam, hogy jöjjenek utánam, meg is tették. Direkt a padlásfeljáró közelébe állítottam őket és készítettem el a képeket.
-Köszönöm! Jöhet a következő! –Mondtam, és jött is, rengetegszer kattogott a fényképező gép vakuja. Vártam már mikor cselekszik Louis, nem tűnt valami aktívnak, mert nem hallottam semmit sem. Kezdett idegesíteni, mert elég sok idő telt már el. Mi van, ha rosszul lett? Kezdtem nagyon aggódni, legalább ez sikerüljön neki, ha előtte folyamatos kudarc érte, nem bukhat meg most. Még pár kép és ekkor elkezdtem hallani a járásokat fentről.
-Ki van oda fent? –Kérdeztem ijedt hangon, persze csak megjátszottam ezt. Mindenki csöndben maradt, így tisztábban lehetett hallani. Én tudtam, hogy Louis az, de ők nem és egyre többen megijedtek. Vagyis merem reméleni.
-Ki van odafent? –Kérdezte Antonini.
-Biztos valaki kíváncsi volt és a padlást célozta meg. –Vágra rá Boateng, kár, hogy ő nem volt megijedve.
-Akkor menjünk fel. –Feleltem és már meg is indultam.
-Esetleg fent is csinálhatnánk képeket. –Folytattam. Ők jöttek utánam, szerintem kíváncsivá váltak már. Végre felértünk, de nem láttam ott Louist, gondolom elbújt, de nagyon remélem, hogy nem lesz lebukás. Hagytam, hogy körülnézzenek, de szerencsére nem találtak rá, még magam sem tudom, hol a rejtekhelye. Csináltunk pár képet és közben valaki valamit dobálni kezdett, ilyen kis golyókat.
-Ezt meg ki csinálja? Hagyja abba! –Mondta Abate, majd körül nézett.
-Nem mi voltunk. –Válaszolta Luca.
-Nehogy már be legyet szarva! Majd én megkeresem az illetőt és megmondom neki a magamét! –Kiabálta Boateng, kissé megijedtem, hogy meg találja Louist és megint bántani fogja.
-Gyere elő most azonnal, te átkozott, mert ha megtalállak, neked annyi. –Ordítozott. Jobb lesz, ha elmennek innen, mert ha ez feltúr mindent, akkor annyi a tervnek.
-Menjünk inkább, nem azért vagyunk itt, hogy vicces emberekre vadásszunk, hanem, hogy fényképezzünk.
Mentem a lejárat felé, vártam, hogy a többiek mikor jönnek, ami meg is történt. Ezért megnyugodtam, de sajnos nem volt okom rá, mert később döbbentem rá, hogy Boateng a padláson maradt, hogy megkeresse Louist. Ezt nem hagyhatom, hiszen nem tud láthatatlanná válni és, ha mindent átnéz, meg fogja találni. Remélem, ki tudja játszani, de akkor is lebukik, mert időbe telik, mire lemászik onnan.
-Várjatok! Hol van Boateng? –Kérdeztem, ekkor a többiek hátranéztek, de nem jött. Biztossá vált, hogy maradt, mivel fent hallottuk a lépkedéseit is.
-Fent van a padláson. –Felelte az egyik focista, nem tudom, hogy ki, mert csak a hangját hallottam, de nem láttam. Visszamentem a padlásra, valóban ott volt Boateng, fel-alá járkált. Kissé megkönnyebbültem, hogy Louist nem találta meg.
-Nincs itt senki. Gyere le, mert folytatnunk kell a munkát.
-Ez nem munka, te pedig egy szélhámos vagy! –Mondta ingerülten. Hogyan jött rá? Remélem csak kötekedésből mondta csak és nem gyanakszik semmire.
-Akkor nem jössz?
-De igen, nincs itt senki, vagyis én nem találtam meg, nagyon elbújhatott az illető. –Büszke voltam Louisra. Boateng meg lemászott végre.
-Indulnunk kell haza. –Vágta rá.
-De még nem vagyunk készen. –Válaszoltam. Louisnak még beszélnie kell, hogy még jobban megijedjenek, de hiába vártam, nem akart meg szólalni.
-Engem nem érdekel ez a szarság! –Kiabálta.
-Egy pillanat, valamit el kell intéznem, és ne menj el, mert beszélnem kell veled. –Közben előkotortam a telefonom a zsebemből, hogy sms-t írjak Louisnak, hogy ne várjon ennyit, mert Boateng el akar menni és nem könnyű vele. Elküldtem, majd eltettem a készüléket. Boateng felé fordultam.
-Adok pénzt, ha maradsz. Mennyit kérsz?
-Semennyit, de szélhámos, mindenkit csak átversz! –Kiabálta. A többieknek le kellett nyugtatniuk. Én meg csak vártam Louisra, de még mindig semmi, azonban a remény még nincs elveszve, bármikor megszólalhat. Meg is történt öt percen belül.
-Miattatok kellett meghalnom, átkozott Milan játékosok! –Hallatszott fentről a hang, megörültem neki, de úgy kellett tennem, mintha megijednék.
-Úristenem, mi volt ez? –Kiáltott fel Luca. Boateng még idegesebb lett, a padlás felé vette az irányt.
-Tehát szellemesdit játszol velünk? Tudtam, hogy kiterveltél valamit, te álfotós. –Vágta hozzám a szavakat és sajnos részben igaza is van. Nem szellem van fent, hanem maga Louis, de ő biztos azt gondolja, hogy magnón játszom le. Vagyis remélem, hogy így van.
-Miről beszélsz? Milyen szellemesdi? –Kérdeztem értetlenül, hogy hiteles legyen.
-Te palira veszel minket, ezért csaltál ide minket, csak tudnám, milyen célod van ezzel!
Csináltam egy műnevetést.
-Én fotós vagyok, arról meg már nem tehetek, hogy valaki itt szórakozik!
Durván ellökött az útjából, ha nincs mögöttem senki, talán huppanok is egyet a földön, de szerencsére megfogtak. Rohant a padlás felé, ezt meg kell akadályoznom. Bízom Louisban, hogy jó rejtekhelyet talált magának. Utána mentem, de becsapta az orrom előtt az ajtót, azonnal ki akartam nyitni, de erősen lefogta, és ő erősebbnek tűnt, mint én. Nem tudom közben mit csinált, mert valami zajt hallottam, utána alábbhagyott és a kilincset is elengedte végre. Erre vártam, gyorsan lenyomtam, de rá kellett döbbenem, hogy lelakatolta az egészet.
-A fenébe! –Mondtam hangosan, oda jöttek a többiek is.
-Bezárta magát. –Válaszoltam nekik, igaz, nem szólaltak meg, de láttam az arcukon a kíváncsiságot.
-Biztos el akarja intézni, aki szórakozik. –Mondta az egyik játékos. Elkezdtem aggódni, tényleg képes lesz rá.

Louis szemszöge
Nagyon izgultam, hogy megtalálnak, pedig egészen jó búvóhelyet találtam. Az előbb nem sikerült neki, remélem most sem fog. Már majdnem a tetőn voltam, egy fadeszka takart el. Ő meg csak járkált, minden kis lyukba benézett, de az nem jutott eszébe, hogy fel is nézzen. Ha meg is történt volna, lehetséges, hogy még akkor se venne észre. Efelől nyugodt voltam, mégis hevesebben vert a szívem. Sajnos nem úgy sültek el a dolgok, ahogyan elterveztem. Aztán meg recsegni kezdett a lábam alatt a fa, úgy tűnt, hogy le fog szakadni alattam, nem bírta már a súlyomat. Ez nem történhet meg, mert akkor lebukom. A reccsenés miatt fel is nézett, én meg remegtem, meg sem mertem mozdulni.
-Gyere elő, te átkozott! Ha megtalállak, kiheréllek, esküszöm! –Kiabálta, féltem már tőle is. Egyre instabilabb volt ez a deszka, már arrébb is csúsztattam volna magam egy kicsit és ekkor tört félbe, én meg lezuhantam egyenesen Boateng nyakába. Nagyon megijedt, de én még jobban. Rám nézett és teljesen le volt döbbenve.
-Tehát te szórakozol itt, átkozott?
-Nem fogom már magam hagyni, hogy eltapossatok, és amint látod, nem haltam meg. Visszajöttem, hogy bosszút álljak.
Hangos nevetésbe kezdett, utána abbahagyta és hatalmasat vágott ököllel a gyomromba, amitől össze kellett esnem.

4 megjegyzés:

  1. Úristen!! Itt abbahagyni??! Nagyon.gyorsan hozd a kövit!!

    VálaszTörlés
  2. Atya úr isten!Ez valami nagyon jó lett nagyon izgi siess a kövivel!Már alig várom! :D

    VálaszTörlés
  3. A képes részhez hozzászólva:
    Mi közöd van hozzá:? Neked nincsenek rossz napjaid? Nincsenek rossz szokásaid? Mindig 100%-ig tökéletes festesz?
    És gondolkozz már: talán a reptéren nincs légmozgás? Lehet hogy kényelmetlen lett volna állandóan hátrafésülgetni a haját, ezért fogta hátra. Mellesleg szerintem nagyon jól áll neki.
    "Kuka lakó": egy nem tudom hány órás repülő út után az ember hogy nézzen ki?
    Ráadásul a képek kommentálása tisztára olyan hangvételt üt meg, mintha az egyik általad 'kitalált' szereplő feltörte volna a blogos fiókodat. Válaszd külön a karaktereid személyiségét a te személyiségedtől.

    VálaszTörlés
  4. gondolhattam volna h leoltást kapok, de leszarom, hisz ezért írtam ki, ha bántana a beoltás akkor nem tettem volna ki

    VálaszTörlés