20. rész

Máris meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog és tessék komizni, mert nagyon sokat jelentenének a visszajelzések. Ha annyira lusta vagy és nem tudsz mit írni, pipálj egyet, hogy legalább egy nyomott hagyj magad után. 

Eleanor szemszöge

A beszélgetésünk ott maradt félbe, amikor megkérdeztem Troy-t, hogy vannak-e gyerekei, mivel ő nem válaszolt azonnal, hanem elkezdett gondolkozni, de láttam rajta, hogy eléggé kellemetlen helyzetbe hoztam. Valamit titkol, de azt nagyon. Kezd összeállni bennem egy kép, mivel Louis apjáról semmit sem tudni, Jay csak annyit árult el, hogy több mindenkivel is folytatott viszonyt akkoriban, ezért nem tudja pontosan ki az apja, de nem is érdekli állítása szerint. Louis ezt nem tudja, neki azt hazudta, hogy az apjáról ne érdeklődjön, mert egy szélhámos ember, őt nem is izgatta annyira, mert számára a mostohaapja, Mark Tomlinson az igazi apja.

-Miért nem válaszolsz?

Megsürgettem egy kicsit, kezdett idegesítővé válni ez a csend.

-Bocsánat! Nem tudok róla, hogy lenne gyerekem. Miért érdekel?

-Csak úgy!

Louis szemszöge

Harry ma este sem jött haza, de már nem volt energiám, hogy összepakoljam az ő cuccait is, én csak az ágyba vágytam már nagyon és egy kiadós alvásra. Olyan fáradt voltam már, hogy semmin sem tudtam gondolkodni, hanem azonnal lecsukódtak a szemeim, ahogy magamra húztam a takarót. Igen csak furcsa álmom volt az éjszaka.

„Reggel azzal indítottam, hogy előkotortam egy viszonylag nagyobb méretű bőröndöt, hogy abba szépen belepakoljam Harry cuccait és ha nem fárad haza, akkor én magam fogok elmenni Adamhez és odaadom neki a cuccát, illetve megmondom neki, hogy többé nem kell hazajönnie. Letettem az ágyára a bőröndöt, kinyitottam, majd a szekrényt is amiből elkezdtem egyesével kipakolgatni a ruhákat. Amikor belehelyeztem az első ruhadarabot a bőröndbe, a szívem nagyon fájni kezdett, amiért megszakítok minden kapcsolatot Harryvel, de meg kellett tennem, erősnek kell lennem, nem állhatok meg. Ha a szívemre hallgatok, akkor tuti elbőgöm magam és nem dobom ki, de mivel az eszemre hallgattam, egy könnycsepp nem hagyta el a szememet, hanem minden ruhát bepakoltam, majd behúztam a cipzárt. Felöltöztem, fogat mostam és utána indultam Adam lakása felé, egészen biztos voltam abban, hogy Harry ott van. Nem tévedtem, valóban ott találtam. Felrohantam a lépcsőn, berontottam a szobába és hisztérikusan bedobtam oda a bőröndöt és kitört belőlem a sírás.

-Itt vannak a cuccaid, Harry! Hozzám többé ne gyere, soha többé nem akarlak látni!

Ő csak nézett, szóhoz sem tudott jutni, semmit sem értett, én meg nem mondtam neki semmit, csak könnyes szemeimmel az övébe néztem. Nem lehet igaz, hogy képes voltam ezt megtenni azzal, akit tiszta szívből szeretek. De ha egyszer elárult, akkor nincs mit tenni, hajlamos lesz megint ezt tenni vele. Az ilyen emberben nem lehet megbízni, egész életemben azon kéne izgulnom, hogy most mivel fog becsapni.

-Miért dobsz ki? Mit tettem? –Felemelte ő is a hangját és sírni kezdett.

-Gondolkodj el rajta és megtudod! Soha többé nem akarlak látni! –Ekkor kirohantam a szobából, sőt az egész házból és sírva rohantam haza. Eleanor miatt egyáltalán nem fájt a szívem, de Harry miatt igen. Talán soha többé nem látom a szerelmemet, amiért elengedtem őt.”

Felriadtam az álmomból és egyenesen az ablakra néztem, de sajnos még nem volt világos, ezért ránéztem az órámra, ami hajnali négyet mutatott. Teljesen meg voltam könnyebbülve, hogy ez csak egy rossz álom volt. Harryt még nem dobtam ki, de mégis meg kell tennem. Most mit tegyek? Ha kiteszem, akkor lehet soha többé nem látom. Ahogy az álmomban is éreztem az igaz volt a való életre is, miszerint Eleanor után egy kicsit se fájt a szívem, sőt megkönnyebbülést jelentett számomra, hogy kidobtam. Ha Harryvel is megteszem ugyanezt, akkor egészen biztos, hogy depresszióba fogok esni. Úristen, mit tegyek, most nagyon nagy bajban vagyok. Egészen reggel hétig forgolódtam ágyban, mert járt az agyam, de akkor sikerült visszaaludnom és amikor felébredtem, akkor 11 óra volt. Úristen, így elaludni! Amilyen gyorsan csak tudtam, kipattantam az ágyból, gyorsan magamra kaptam a tegnapi ruhámat, mert nem volt kedvem válogatni és azok úgy is le voltak dobálva, tehát teljesen mindegy. Gyorsan fogat mostam, enni semmi esetre sem tudtam, mert nagyon izgultam a mai nap miatt. Lementem a nappaliba és a konyhában egy másnapos Harry-vel találkoztam. Biztosan átbulizták az éjszakát Adammel.

-Kivel ittál? –Kérdeztem ingerülten.

-Adammel, ő nagyon nagy arc! –Mondta kissé szédelegve.

-Ezt nem hiszem el! Nem szégyenled magad? –Képtelen voltam elküldeni a háztól, akármennyire is szerettem volna. Azért az felháborító, hogy az én partnereimet viszi ágyba folyamatosan. Ez most azt jelenti, hogy nem voltam nekik elég jó? Eleanornak biztosan nem, de Adamnél én hibáztam, mert a bárban én utasítottam őt vissza. Vissza tudnám őt szerezni? Ugyan már, minek nekem Adam? Nekem Harry kell és senki más.

-Kijár nekem is a szórakozás! Vagy te nem így gondolod? Azt várod el, hogy hozzád hasonlóan gubózzak be és essek depresszióba a tetteim miatt?

Mit akar ezzel mondani? Beletiport ezzel a lelkivilágomba, folyamatosan bánt és én hülye továbbra sem teszem meg a lépést, amire már tegnap óta készültem. Miért hagyom, hogy bántson? Még visszaszólni is képtelen voltam, egyszerűen ettől a mondattól totálisan lefagytam.

-Valami rosszat mondtam? –Kérdezte felháborodottan.

-Nem, inkább menj és pihenj le! –Válaszoltam halkan és szomorúan, miközben a padlót bámultam. Hallottam, ahogy elfordult tőlem és megy felfelé a lépcsőn. Egyedül maradtam a térségben és már nem bírtam tovább, elsírtam magam, közben összekuporodtam a konyhaszekrény előtt és arcomat a térdeimbe temettem. Egy darabig ebben a pózban voltam, majd valaki megérintette a fejem, de nem néztem fel rá, nem érdekelt ki az.

-Eleanor miatt sírsz, ugye? –Meghallottam anya hangját, közben letérdelt hozzám és meg a könnyes szemeimmel ránéztem. Nem válaszoltam a kérdésére, nem mondhattam el még neki sem, hogy Harry az igazi oka.

-Nem néztem volna ki ezt belőle, olyan jóra való lánynak tűnt! Nem érdemli meg a könnyeidet, az biztos.  –Folytatta, de egyáltalán nem érdekelt Eleanor. Anya magához ölelt, amit viszonoztam is, ezért még jobban rám tört a sírógörcs, ki is engedtem magamból. Nagyon jól esett, hogy anya itt volt mellettem, sokkal jobban éreztem magam utána.

2012. szeptember 26.

Csak pár nap telt el a múltkori eset óta és Harry-t azóta sem tettem ki a házból. Niall és anya nem mondták el neki a kérésemre az igazat, hogy már tudok mindent, de azt már tudja ő is, hogy Eleanorral szakítottunk és elköltözött innen. Tehát ma este megint meccsünk lesz, hazai pályán a Cagliari csapatát fogadjuk és én még mindig sérült vagyok, tehát ma este sem számíthat rám Allegri, még keret tag sem vagyok, csupán a lelátóról figyelhetem az eseményeket. Remélem nem történik semmi olyasmi, ami a múltkor, mert akkor végig sem tudtam nézni a meccset. Ma mindenképp nyernünk kell, nagyon fontos nekünk ez a három pont, mert nagyon rosszul állunk a tabellán. Este elindultunk a stadion felé anyával és Niallel. Harry otthon maradt, mert neki semmi kedve nem volt ehhez és ez engem eléggé zavart, pedig nem szabadott volna. Persze a többiek előtt úgy tettem, mint aki le se szarja már Harry-t, de a valóságban vergődtem magamban ezért. Most, hogy kitettem Eleanor szűrét, csak még jobban fokozzák azokat a pletykákat, miszerint meleg vagyok és a képen látható férfi miatt dobtam a barátnőmet. Szerencsére ilyen cikk még nem jelent meg sehol, tehát jobb, ha nem festem az ördögöt a falra, de jobb félni, mint megijedni.

Megérkeztünk a San Siroba és elfoglaltuk a helyünket, rajtam kívül még találkoztam pár csapattársammal, akik szintén nem szerepeltek a keretben sérülés miatt, de nem szóltunk egymáshoz. Bizonyára sokan tudják már, hogy nem jövök ki valami jól a társaimmal, de azt már kevesen, hogy nem az én hibám, egyszerűen ők olyanok, hogy kiutálják azt, aki nem szimpatikus nekik, pedig nem bántottam őket. Nem is izgat a dolog, hülyékkel nem érdemes foglalkozni. A meccs jól alakult a számunkra, ugyanis El Shaarawy duplájával megnyertük 2-0-ra. Ezek után persze, hogy mindenki őt ünnepli. A forumozók és mások szerint is belőle még nagy világ klasszis válik, megvan benne az a bizonyos plusz, ami ehhez kell. Sztárolják és mégsem szállt el magától, ugyanolyan szerény maradt, mint volt és ez az ami nagyon szimpatikus benne. Ráadásul még segíteni is próbál nekem beilleszkedni, hogy ne érezzem magam annyira rosszul, csodálatos ember ő és nagyon tisztelem ezért. A meccs végén bementem az öltözőbe csak azért, hogy gratuláljak neki, de amikor benyitottam, szúros tekintettel bámultak engem, különösen Boateng, aki a legjobban utált közülük. Odamentem El Shaarawy-hoz és megöleltem, de csak olyan baráti ölelés volt.

-Gratulálok! Nagyon nagy voltál!

-Köszönöm! –Viszonozta az ölelést, majd rám mosolygott. Éreztem, hogy Boateng le sem veszi rólam a szemét, de nem mertem hátra fordulni. Bizonyára tele lehet gyűlölettel a tekintete.

-Én azt hiszem megyek, mert vannak, akik nem látnak itt szívesen! –Mondtam, majd távozni készültem, de Mattia visszahúzott.

-Rólam meg is feledkezel? –Kérdezte.

-Nem, dehogyis! Te is nagyszerűen játszottál! –Őt is megöleltem és viszonozta is az előbb említett baráti ölelést, ezután távoztam és csak tőlük köszöntem el, mert a többiek azt sem érdemelték meg, hogy rájuk nézzek, nem hogy még köszönjek nekik.

Már vártam a holnapot, mert újra elkezdhetem az edzéseket, bár még nem a többiekkel fogok, hanem külön a sérültekkel. Ez különösen feldobott, mert végre már nem üldögélni fogok a fenekemen, hanem valamit csinálni. A hétvégén Parmába utazunk, de oda valószínűleg még nem megyek el, nem hiszem, hogy Allegri be nevez a keretbe, viszont az október 3-i BL meccsen szeretnék már ott lenni legalább a keretben.

Másnap délután izgatottan indultam az edzésre, de amint beértem az öltözőbe, teljesen lehangolódtam. Nem az zavart igazából, hogy Boateng és társai megint pózolgatnak a fényképező gépbe és felteszik az elkészült képet twitterre vagy instagramra, hanem az, ahogyan rám néztek. Semmi köszönés és a tekintetük tele gyűlölettel. El Shaarawy, aki bár haverkodott a számomra legutáltabb személlyel, mégis jóban voltam vele. Odajött hozzám kezet fogni és Mattia is. Ezzel a két emberrel jóban voltam. Mikor már átöltözött mindenki, kimentünk a pályára és passzolgattunk, amíg nem érkezik meg Allegri. Én El Shaarawy és Mattia társaságában voltam és persze hülye lettem volna azt hinni, hogy nyugalomban lehetek, nem sokkal később Boateng odajött hozzánk, hogy kötözködjön velem.

-Te Fáraó, ugye te ezt nem gondolod komolyan, hogy ezzel a kis nyomival barátkozol? –Mondta gúnyosan, nem esett valami jól, de próbáltam kiengedni a fülemen és nem foglalkozni vele.

-Miért lenne nyomi? Esélyt sem adsz neki, hogy megismerd, csak folyamatosan ítélkezel felette. Hidd el, jó fiú ő!

Nagyon jól esett, hogy El Shaarawy ennyire véd engem, nem gondoltam volna még az elején, amikor mindenki utált, hogy lesz olyan ember, aki így kiáll mellettem.

-Jól van! Most mit csináljak? Mert nem bírom elviselni, hogy vele is haverkodsz! Akkor választás elé állítalak: ő vagy én! Az edzés végéig dönthetsz!

Ezzel tovább is állt, én csak ledöbbenve álltam ott, biztos, hogy őt fogja választani. Miért is választana ilyen csődtömeget, mint amilyen én vagyok? De nem izgat, Mattia még mellettem lesz, de ha ő sem lenne, az sem érdekelne.

-Akkor vége a barátságunknak? –Kérdeztem szomorúan. A barátom csak rázta a fejét, hogyan lehet valaki ekkora zsarnok.

-Én ezt egy szóval sem mondtam! –Mondta nyugodtan, majd ő is otthagyott engem. Nem sokára megérkezett Allegri, aki a többieknek kiosztotta a feladatot, a sérültek mást csináltak.

Edzés után, mikor bementem az öltözőbe, az összes cuccom eltűnt a helyéről, hiába kerestem, mintha a föld nyelte volna el.

-Nem láttátok a ruháimat? –Kérdeztem idegesen.

-Senki sem nyúlt hozzá a vacak gönceidhez! –Válaszolt gúnyosan Luca, de én leginkább Boatengre gyanakodtam. Oda is mentem hozzá.

-Add vissza a ruháimat!

-Miből gondolod, hogy én voltam? Nem csak én utállak innen, gondolj bele!

-Te akarsz mindenáron keresztbe tenni nekem!

-Nem én vettem el!

Otthagyott engem mindenki, senki sem akart segíteni és a ruháimat nem kaptam vissza. Nem is amiatt aggódtam, hanem mert abban a táskában van minden igazolványom és a fontosabb dolgok. A Fáraó és Mattia maradtak ott velem.

-Ne félj! Meg lesznek a ruháid! –Vigasztalt Mattia.

Kinyílt az öltöző ajtaja és Boateng tört be rajta.

-Emlékszel mit mondtam az edzés előtt? –Fordult a Fáraó felé, hogy emlékeztesse, hogy választás elé állította. Elszomorodtam, mivel biztos voltam benne, hogy már nem számíthatok El Shaarawy barátságára.

-Ő vagy én? –Kérdezte, ekkor a Fáraó megállt vele szemben és mélyen a szemébe nézett, nem volt valami jókedvű, amiért egyik barátja ilyen döntésre kényszeríti. Én is ideges lennék a helyében.

-Ő!

-Te akartad, de rám ezek után ne számíts! Meglátod, hogy sokkal rosszabb lesz neked ezzel a kis hülyével, de akkor már nem lesz visszaút! –Majd Boateng távozott és erősen becsapta maga után az ajtót. Átöleltem El Shaarawyt örömömben, mert tényleg nem gondoltam volna, hogy engem fog választani, mindent megköszöntem neki.

Eleanor szemszöge

Beköltöztem Troy-hoz, aki egy hatalmas nagy villában lakott, de még mindig nem volt tiszta pontosan mivel is kereskedik és kételkedtem benne, hogy tiszta úton lett ilyen gazdag.

-Eleanor, hozd be légy szíves a törölközőmet! –Szólt ki a fürdőből, én meg felpattantam és kivettem egyet a szekrényből, amit oda is adtam neki. Visszaültem a helyemre, kezembe vettem a keresztrejtvényt és a tollat, amikor a szekrény előtt a földön észrevettem egy képet, ami lefelé nézett, tehát nem láttam a színes oldalát. Felálltam, hogy megnézzem mégis milyen kép pottyant ki abból a bizonyos szekrényből. Annyira meglepődtem a kép láttán, hogy tátva maradt a szám.