Meghoztam az új részt, remélem ez is tetszeni fog. Ám bocsi, ha egy kicsit eseménytelenebb ez a rész, mert csak most kezdődnek majd az újabb események, konfliktusok. Nem akarom lelőni a poént, de a továbbiakban izgalmas részek várhatóak, csak legyetek türelemmel. Nagyon szomorú lettem, amikor láttam, hogy 30 feliratkozó van, de aztán később ez 29-re csökkent, ami azt jelenti, hogy valaki leiratkozott. Bár tudnám, hogy ki volt. De azért nagyon örülök neki, hogy már 29-en feliratkoztatok és továbbá nagyon hálás vagyok, amiért lassan 13 ezerre nő az oldal megjelenítések száma. Ha lehet, hagyjatok magatok után nyomot, nagyon örülnék pár építő kritikának és kominak. Köszönöm!
Eleanor
szemszöge
Troy
szólt, hogy vigyem be neki a törölköző a fürdőbe, de amikor visszaültem a
helyemre és folytattam volna a keresztrejtvényem, akkor vettem észre, hogy a
földön valamilyen fénykép fekszik. Mivel felkeltette a kíváncsiságom, felálltam
és megnéztem. Egyszerűen elállt a lélegzetem, amikor meglátom ki van rajta,
illetve inkább kik. Amúgy Jay volt rajta fiatalkorában, és a kezében a kicsi
Louist tartja. Vajon
ez a kép mit keres nála? Miért tartja ezt magánál? Lehetséges, hogy ő Louis
vér szerinti apja? Mikor rákérdeztem van-e gyereke, terelte a témát és utána
letagadta. Majd én kiderítem az igazat, mert nagyon kíváncsivá tett. Igazából
nem lehet tudni, hogy ki az igazi apja, hiszen Jay akkoriban mindenféle
jöttmentnek széttárta a lábát, és akkor erre az következtethető ki, hogy Troy
ezért tagadta le. Eltettem a képet, ez még jól jöhet nekem.
Louis
szemszöge
Hét közben,
október 3-án BL meccset fogunk játszani, méghozzá a második csoportkört.
Egészen pontosan Oroszországba utazunk emiatt, Szentpétervárra, mert a Zenit
fogad minket hazai pályán. Épp a meccs előtti utolsó edzésünk ment, amikor Luca
bejelentette, hogy ő elhozza az egész családját, hogy kiránduljanak egyet,
azonban Allegri húzta a száját és azt mondta neki jelentkezzen ez ügyben a vezetőséghez.
Elvileg senkit sem lehetne hozni, na de az ilyen nyalisoknak, mint ő ezt is
sikerül elérniük és ez nagyon bosszantott. Ha most beszólok neki, garantáltan
jobban fognak utálni, mint eddig. De nem bírtam ki, muszáj voltam odaszólni
valamit neki.
-Te
nyalás nélkül nem lennél sehol, sőt már lassan ki is túrnak a posztodról, tehát
leshetsz nyali, ragi Luca! –Megmondtam neki a magamét, ez most tényleg jól
esett, mert már rég óta magamban tartogatom ezt. Persze, hogy felhúzta magát,
szembe állt velem.
-Mit
mondtál nekem, te kis senki? –Kérdezte bosszúsan, én meg csak cinikusan
nevettem, amire még idegesebb lett. Lökött rajtam egyet, de látszott rajta,
hogy nem akar verekedést. Miért is akarna, akkor már nem ő lenne Szent Luca.
-Válogasd
meg a szavaidat, te kis hülye! –Persze a nagy Boateng nem maradhatott ki, egyre
jobban irritál. Tőle jobb félni, mert a múltkor is elvert, de nem érdekel,
akkor is visszabeszélek neki, nem fogom hagyni, hogy megalázzanak és
elnyomjanak.
-Muszáj
volt megszólalnod? Ragaszd össze a szád pillanatragasztóval, utána próbálj
dumálni!
-De
nagynak érzi magát itt valaki! Amint elhagytuk Milanellot, akkorát kapsz, hogy
hazarepülsz Angliába!
Szent
Luca felnevetett és mellette még egy páran Boateng szellemes mondatán. Én is vissza
tudok vágni neki rendesen, de lehet meg fogom bánni, jelen pillanatban ez
érdekelt a legkevésbé.
-De
nagy a szád, inkább takarodnál vissza te Afrikába a magad fajta majmok közé!
–Tudom, ez egy kicsit durva volt, de mindenáron meg akartam sérteni és ez
sikerült is, ugyanis erre annyira bedühödött, hogy ököllel behúzott egyet az
arcomba, ezután gyomorba is rúgott. Ott azonnal össze is rogytam a földön a
hasamat fogva, Ambrosini közbelépett, de már késő volt.
-Ezt
azonnal fejezzétek be, fiúk! Mindjárt itt lesz Allegri és ha meglátja, hogyan
viselkedtek, ki lesz akadva! Prince, nyugi, ne verekedj! Louis vagy hogy is
hívnak téged, te meg mi a fenének szólsz be neki? Tudod, hogy erre allergiás!
-Nem
érdekel, megérdemelte ez a csicska!
Boateng
jött volna nekem következő adagot adni, de a többiek lefogták, nem engedték a
közelembe.
-Nagyon
meg fogod bánni, Tomlinson! El töröm a gerinced, ha kijutunk innen, azt
garantálom! –Ordítozott torka szakadtából, már nem tudtak megérinteni a szavai,
minden lepereg rólam, amit ő mond.
-Kinek
akarod te eltörni a gerincét? –Szólt közbe Allegri, akkor ezek szerint meg is
érkezett és Boateng utolsó mondatát elcsípte.
-Ennek
a kis hülyének, biztos, hogy hazarepítem Angliába törött gerinccel!
Forrt
az agyvize az idegtől, az biztos, a szemeiben is látni a gyűlöletet.
-Ezt
kérlek ne itt! Állj ki a pálya szélére és garantálom, hogy a meccsen nem fogsz
játszani! –Parancsolta Allegri keményen.
-De…
-Ellenkezett Boateng.
-Semmi
de, ilyet nem mondunk senkinek, főleg nem a csapattársadnak! Eredj, tedd, amit
mondtam! –Kénytelen volt, már indult is, miközben káromkodott egy sort magának.
Ekkor Szent Luca előlépett.
-Rasszista
megjegyzést tett rá, nem ok nélkül mondta neki!
-Nem
érdekel, elkezdeném az edzést!
Nem
kívánt tovább beszélni róla. Én persze örültem neki, hogy Boateng a pálya
szélén kuksol és nem játszhat a következő meccsen. Mikor futottuk a köröket és
miközben elhaladtunk mellette, beleröhögtem a képébe. Annyira ideges lett, hogy
fellökött, én meg a többiekre estem. Ez már annyira nem volt élvezetes, de azt
igen is élveztem, hogy Allegri ezt teszi vele. Annyira el van szállva magától,
szinte lesül róla a tízes mez a hátáról, kijár neki a lecke. Szerencsére ennek
a lökésnek Allegri is a szemtanúja volt. Persze, hogy a fekete bőrű társunkat
szidta le.
-Takarodás
az öltözőbe! –Kiabált rá, ő meg már indult is. Én csak vigyorogtam magamba.
-Hallod,
ne röhögjél, ezt nagyon meg fogod keserülni! –Szólt be Mexes, a szőke, buzi
középhátvéd. Gusztustalan, az egyszer biztos. Jobb lesz leállni, mára már elég
volt, sőt már sok is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire el fogok menni,
tehát ez van. Folytatódott az edzés, azonban tartottam attól, hogy el kapnak és
jól elvernek, de jobb nem ilyenekre gondolni. Már az öltözőbe is félve léptem
be, de okom nem volt rá, mert senki sem szólt hozzám, teljesen levegőnek
néztek, még Mattia is, pedig tőle nem ez a megszokott viselkedés. Bizonyára El
Shaarawy haragudott rám, mivel egyik legjobb barátját sértettem vérig, hiába is
zsarolta meg, akkor is meg volt benne az együttérzés. Nem csodálom, hogy nem
akar társalogni egy olyan emberrel, aki rasszista megjegyzést tett a társára,
főleg, hogy ő is Afrikából származik, de nem fekete bőrű. Amikor kiléptem
Milanellon kívülre, ott várt rám.
-Beszélni
szeretnék veled! –Állított meg.
-Tudom,
most utálsz, meg van rá az okod, hiszen egy senki vagyok! –Mondtam szomorúan.
-Ne
mondj ilyeneket, inkább gyere, hazaviszlek és közben megbeszéljük!
Beültünk
az autójába, beindította a motort és indultunk is.
-Máskor
fogd vissza magad kérlek, nem érdemes Prince-szel ujjat húzni, mert könnyen
megégetheted magad, ezt jó tanácsként mondom! Tudom, hogy ő kezdte, nem kellett
volna közbeszólnia, mikor Lucával vitatkoztál, azonban neked nem kellett volna
beszólnod neki, akkor nem indult volna el. –Higgadtak tűnt, azt hittem le fog
üvölteni, de nem így lett.
-Nem
bírom elviselni, hogy folyton eljátssza a kis szentet, meg világosan meg lett
mondva, hogy nem vihetünk magunkkal családtagokat, de ő benyalt a vezetőségnél,
így persze, hogy megengedik neki. –Emeltem fel a hangom.
-Ne
kiabálj kérlek, amíg én nyugodtan beszélek, addig te is! Prince elkezdte, hogy
hazarugdos téged Angliába, erre te begurultál és megjegyzést tettél a
bőrszínére. Vigyázz, mert ezt büntetik!
-Szóval
te is mellette állsz, amúgy meg leszarom!
-Látom
nem érted, amit mondani akarok neked! Fiatalabb vagyok nálad egy évvel, mégis
több eszem van.
-De
nagyra vagy magadtól! Tudod mit, nem érdekelsz! És az sem izgat, ha feljelent,
csinálja csak, de én januárban el fogok innen menni! Most tegyél ki, nincs
kedvem tovább beszélgetni erről! –Már teljesen ki voltam akadva, tudom én is
hibás vagyok, de nem ok nélkül tettem, amit és engem képtelenek megérteni.
-Hazaviszlek,
már megmondtam! Most utoljára mondom, hogy ne kiabálj velem, mert én sem
teszem! Köszönöm! –Már ő is mérgesebb volt, nem nagyon tudta tartani a nyugodt
hangszínt. Az út hátralévő részében már nem szóltunk egymáshoz, talán így is
volt a legjobb.
Mikor
beléptem a lakásba, Harry ült a nappaliban, napok óta nem szólunk egymáshoz
játékot játszunk, mert nagyon haragudtam rá. Ő próbált beszélni hozzám, de
levegőnek néztem, így legalább észreveszi magát. Ez így pont jó volt, mert
kidobni őt nem akartam, amit anya és Niall ellenzett, mert ugye nem értették a
logikát, hogy ha Eleanort elküldtem, akkor őt miért nem. Nem voltam jelenleg
nyugodt állapotban, ezért a jelenléte különösen irritált.
-Miért
vagy ilyen ideges? –Továbbra is próbálkozik, már egyre nehezebben megy az, hogy
levegőként tekintsek rá, legszívesebben jól beolvasnék neki.
-Tudom,
hogy haragszol rám, mert már napok óta nem beszélsz velem! Kérlek, tedd már
félre, nagyot hibáztam, tudom, de mindenkinek jár egy második esély és tudom,
hogy a szíved mélyén kedvelsz még engem, mert nem küldtél el, hanem megtűrtél
itt, nem úgy, mint Eleanort, akit azonnal kidobtál.
Nem
adja fel egy könnyen, de már jó lenne válaszolni neki, meg is tettem.
-Elárultál
és ez súlyos bűn!
-Tudom,
de az ember hibázik és mindenkinek jár egy esély! Ha veled történne ez, akkor már
rég kiborultál volna!
-Ne
idegesíts fel még jobban, kérlek! Elég volt nekem mára a veszekedésekből!
Fogtam
magam és felrohantam a szobámba, most senki képére nem voltam kíváncsi és főleg
nem a kioktatásokról. Talán meg kéne neki bocsátani, hiszen szeretem és alig
bírom ki, hogy ne szóljak hozzá. Felidéztem magamban az együtt töltött
pillanatokat, amikor még minden rendben volt és ezáltal sírni kezdtem, tiszta
könny lett a szemem. Az ábrándozásomat egy csengetés zavarta meg, gyorsan
felkaptam rá a fejemet és kinéztem az ablakon ki is lehet az. Egy számomra ismeretlen
fiatalember várta, hogy ajtót nyissanak neki, kezében hatalmas virágcsokor
volt. Mégis kinek hozta? Eleanor nem lakik itt, tehát úgy éreztem le kell
mennem, hogy elküldjem az anyjába, biztosan az előbb említett egyik szeretője,
az ilyeneket meg nem tűröm meg itt. Le is rohantam, de addigra már Harry ajtót
nyitott neki.
-Eleanor
Calder már nem itt lakik! –Kiabáltam neki és már készültem rácsapni az ajtót,
de Harry megakadályozta.
-Azért
ne így bánj az emberekkel, Louis! –Mondta nyugodtan Harry.
-Maga
kicsoda? És kinek hozta ezt a csokrot? –Kérdeztem kissé flegmán.
-Én
csak munkámat végzem, azt a parancsot kaptam, hogy erre a címre küldjem el ezt!
-Jó,
de Eleanor Calder már nem itt lakik és más nő meg nincs a háznál, legfeljebb az
anyám, de kétlem, hogy itteni udvarlói lennének! El lehet kotródni, vigye máshová
annak a szajhának címzett virágcsokrokat!
Továbbra
is bunkóztam vele, nagyon idegesített annak a tudata, hogy Eleanor így átvert
és nem is egy valakivel csalt meg. A fiú kivett a csokorból egy kártyát, amire bizonyára
volt valami írva.
-De
a címzett nem Eleanor Calder, hanem Louis Tomlinson! –Mondta, de ezen ő maga is
meglepődött, ahogy én is és Harry is. Általában nőknek szoktak virágot küldeni.
Ki volt az az elvetemült, aki ilyet küldött nekem? Az sem lehet komplett, az
egyszer biztos, vagy csak valami szivatás akar lenni egyik drága csapattársam
részéről.
-Ki
Louis Tomlinson?
-Én!
–Elvettem tőle a kártyát, hogy megnézzem ki a feladó, de nem volt rajta, így
visszatettem a csokorba.
-Vigye
innen, nekem nem kell! Küldje vissza, ahonnan jött!
-Én
a virágboltban dolgozom, ott adták le a rendelést!
-Vigye
innen, nem kell! –Rácsuktam az ajtót. Harry ekkor nevetésben tört ki.
-Kuss!
–Szóltam rá, mert már nagyon felment bennem a pumpa, ez meg itt röhögcsél.
-De
ez nagyon vicces, hogy virágot küldenek neked, mintha egy szép hölgy lennél! –Tovább
röhögött, szinte már fulladásig. Visszamentem a szobámba és kizártam magam körül
a külvilágot, engem még egyszer ne zavarjon meg senki, mert nem állok jót magamért,
főleg ne ilyen marhaságokkal. Kikapcsolódásra lenne szükségem, de ezt egy szobában
nem fogom megkapni, mert jelen pillanatban a természetbe vágytam. Milánó viszont
nagy város és nem hinném, hogy itt a közelben lenne zöld övezett, mivel mi a
belvárosban lakunk. Jut eszembe, Harry nem rég kölcsönzött egy autót, akkor kölcsön
kérem tőle. Lementem, hogy megmondjam neki, ő beleegyezett, sőt láttam rajta, hogy
örül neki. Visszamentem a szobámba, hogy átöltözzek, majd el is indultam valamerre,
csak mentem céltalanul, csak ki a városból.

Már
egy ideje mentem, amikor végre egy zöld övezetben kötöttem ki és nem sokára
megpillantottam egy jó kis parkot. Leparkoltam, utána sétálni kezdtem és élveztem
a friss levegőt az őszi tájban. Végre egy kis csend, amire már elég régóta vágyom,
de ez csak most járt ki.
A
fák levelei sárga színekbe borultak, ami még szebbé tette a park látványát és
ezek mellett csodálatos időjárásban is részesülhettünk, mivel héttágra sütött a
nap, ami eléggé felmelegítette a levegőt, így szinte már a pulcsit is le
kellett vennem. Ilyen az október, reggel még kabátban van az ember, majd délután
szinte mindenki egy szál pólóban mászkál.
Észrevettem
egy kis tavat is, ami körül padok voltak, így úgy döntöttem leülök ide egy kicsit.
Túl szép lett volna, ha sikerül kikapcsolódni, mert egy olyan eset történt, ami
nagyon felzaklatott. Először is egy kutya vonyítást hallottam, hirtelen nem tudtam
honnan jön a hang, ezért körül néztem, de sehol semmi. Mentem a hang irányába,
ami egy bokor mögé vezetett, na ott már lehetett látni az okát. Három tíz év körüli
fiú agyon vertek egy kiskutyát, szegényke nagyon szenvedett, azok meg élvezkedtek
rajta. Téglával meg különböző kemény tárgyakkal célozták meg, szerencsétlen
állat már a vérben fürdött. Ha előbb érkezem, talán meg tudom akadályozni, de
már nem. A szememből könnyek csordultak ki, de természetesen közbeléptem, hátha
meg tudom még menteni szegény kutyust, ha gyorsan elszaladok vele az állatorvoshoz.
-Azonnal
takarodjatok el innen, büdös kölykök! –Kiabáltam rájuk, ők szerencsére megijedtek
és elszaladtak. Kezembe vettem a szenvedő állatot, nem érdekelt, ha közben csupa
vér lesz a pólóm, lényeg, hogy azonnal állatorvoshoz kell vinnem. Elszaladtam az
autóig, betettem az anyósülésre és már rohantam is vissza Milánóba. Nem tudtam
merre van itt állatorvos, de megkérdezem, talán tudnak segíteni. Amint megérkeztem,
rohantam is be és hiába voltak ott várakozók, én azonnal benyitottam, mert olyan
sürgős volt a helyzet.
-Elnézést,
de az imént egy állatkínzás szemtanúja voltam és úgy gondolom ennek a kis állatnak
azonnali ellátásra lenne szüksége. Ugye segít?
A
doki egy ősz hajú kopaszodó férfi volt, rám nézett, de nem adott választ azonnal,
csak nézte a kezemben szenvedő kutyát.