Blogajánló

Elérkeztünk az utolsó poszthoz is, viszont nem szeretnék elbúcsúzni végleg, mert más blogon megtaláltok. Csak egyedül ettől a blogtól.

Be szeretném mutatni a többi blogom, hogy esetleg valakinek megtetszik, feliratkozhasson rá.

1., A mostoha

-Ezt a blogot nem rég kezdtem el, azután, miután befejeztem ezt. A prológus itt olvasható. A történet röviden arról szól, hogy Niall szülei elválnak, utána az apja, Bobby feleségül veszi Louis anyját, Johannát. Innentől kezdve a két fiú mostoha tesók lesznek. Eleinte lehetséges, hogy nem jönnek ki egymással, de sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. 

A blog kinézete:

2., A változás

Erre a blogra nem nagyon van időm írni, de igyekszem vele. A történet bevezetője itt olvasható, illetve a prológus itt. A történet leginkább Louisról szól és a Harryvel való barátságáról, illetve annak változásáról. Hogy mi lesz belőle, illetve a következmények, az a történetben derül ki. Larry itt csak barátság és nem szerelem!

A blog kinézete:

3., Tomlinson Family

Ezt a blogot is elhanyagoltam egy kicsit, de igyekszem ezzel is. Még novemberben kezdtem el, gondolom már többen ismeritek. A prológus oldalt olvasható, a bevezető rész meg itt. A történet a Tomlinson családról szól, akik nagyon gazdagok. A családfő, Keith már érzi a közelgő halálát és gondoskodnia kell az unokái jövőjéről, azonban Louist kiutálja, mert nem vér szerinti Tomlinson. A többi a történetből kiderül. 

A blog kinézete: 

4., Louis Tomlinson köldöke

Ez nem történetes blog, itt különböző bejegyzéseket találhattok. Mivel Louisnak folyton felcsúszik a pólója és kint a hasa, megérdemelt egy blogot róla. Itt ilyesmi képeket találhattok, illetve mezítlábaskodások is vannak, mert azt is sokszor csinálja. A legnépszerűbb bejegyzések a Louis jellemzése és shipperek háborúja, amiket mindenkinek érdemes elolvasnia. Akár shippel valamit, akár nem. A bevezető poszt meg itt található. 

A blog kinézete:

5., Az ír manó karácsonya

Ezt a blogot már nem írom, nem aktuális jelenleg. Sajnos az utolsó rész elmaradt, mert kifutottam az időből, nem lett kész karácsonyra, ezért ezer bocsánat. A prológus itt olvasható. A történet röviden arról szól, hogy Louis anyját karácsony előtt elrabolják és kap egy levelet, ami azt írja, hogy az ír manót kell megkeresnie, mert csak ő segíthet. A segítségére Angie és Niall lesz, a többi a történetben.

Ezen a blogon egy régebbi történet is van, amit nem töröltem ki. Ez pedig Az ír manó. A bevezető itt olvasható, kissé olvashatatlan, bocsánat a hibáért, de a design átalakítás tehet róla. Azt még tavaly nyáron írtam és már nem szándékozom folytatni, ezer bocsánat érte. A történet arról szól, hogy Niall Londonba költözik az anyjához, a mostohaapjához és a mostohahúgához, akivel nem jönnek ki, de a mostohaapával sem. Ezek mellett még az iskolában is gondjai támadnak, nem csak otthon. A többi a történetben.

A blog kinézete:

Ennyi lett volna a blogajánló. Vannak még régebbi bloggeres blogjaim, de azok szóra sem érdemesek, szerintem nem sokakat érdekelne, mert nincsenek benne az 1D-s fiúk, akkor még mások voltak a kedvenceim, és a design-re sem fektettem hangsúlyt, illetve a hirdetésre sem. Aki belenézne, a többi blogjaim cím alatt megtalálja őket. 

Ez volt az utolsó bejegyzés ezen a blogom, innen elbúcsúzom. Remélem nem jön közbe semmi. Örülök, hogy velem tartottatok és külön annak, akik velem tartanak a többi blogon is. 

Összesítés

Meghoztam az összesítést is, ami abból fog állni, hogy összesen hány komment, pipa, oldalmegjelenítés stb volt az elmúlt fél évben. Kérem, aki még nem kommentelt a bloggal kapcsolatban, az most itt tegye meg. Kíváncsi vagyok hány embert érdekelt a végére a blog.

A blog 2013. augusztus 20-án nyitotta meg a kapuit, amikor felkerült az első rész és a design nem így nézett ki. Nem volt ennyire igényes, de nagyon gagyi sem volt. A fejléc valami tájkép volt, de aztán megint megváltozott a kinézet szeptember környékén. Akkor ilyen barnás design volt, majd októberben megint változtattam rajta, akkor ilyen kékes volt, és már volt rendes szereplős fejléc, de nem volt a legszebb munka. Október végén megismertem az egyik legjobb fejléckészítő barátomat, Virágot, akivel nyitottunk is egy design blogot, azóta sajnos már törölve van. Na, a mostani fejlécet ő csinálta nekem. (Ezért köszönet neki). Decemberben készített egy karácsonyi fejlécet is, ami csak az adott időszakban volt fent, januárban visszatettem a lila design-t, azóta is ez van és ez is marad, mert már bezár a blog.

-Ezzel együtt összesen 47 bejegyzés került a blogra.
-Összesen 275 komment került feljegyzésre, ebből én írtam 71-et, tehát ezt leszámítva 204 komment, ez amit ti írtatok.
-Összesen az összes bejegyzésre 402 pipa, de ez nem csak a tetszik-re hanem az elmegy, illetve a nem tetszik gombra is vonatkozik. Természetesen a tetszik pipa fölényben van jóval a többivel szemben.
-Összesen 49 feliratkozó. (Köszönöm nekik, de leginkább azoknak, akik végig olvasták a blogot és nem pártoltak el).
-2013. augusztus 20 - 2014. március 21 között kerültek fel a részek.

Képeket is készítettem a statisztikákról.

Ehhez nincs mit hozzáfűznöm, itt látható, hogy összesen 30431 oldalbetöltés történt itt. Persze, azóta lehet, hogy több, mert még mindig folyamatosan kattintotok a blogra. Lényeg, hogy ez mai adat. 

Ezek sajnos nem az összeset mutatják, hanem azt, ami az elmúlt hetekben történt. Viszont, amiről tudtam, arról elkészítettem az összesített változatot is.

Így ennyi lenne, hát tudom, nem nagy teljesítmény fél év alatt, mert mások sokkal nagyobb számokat produkálnak, na de én ezzel is meg vagyok elégedve és köszönetet kell, hogy mondjak nektek, hogy legalább ennyit sikerült elérnem. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy végig tudtam vezetni egy blogot, illetve, hogy be tudtam fejezni egy történetet. Igaz, nehezen ment már, de küzdöttem, hogy ne hagyjam cserben azt a kevés olvasót sem, akik megmaradtak a végére. Tudom, hogy az elején sokkal többen voltatok, de aztán egyre többen elpártoltatok. Köszönöm azoknak, akik végig velem tartottak, illetve azoknak, akik csak később találtak rá a blogra és végig olvasták.

És ez még nem az utolsó poszt volt, tehát még nem jött el a búcsú ideje. Végleg nem is távozom, mert más blogokon még találkozunk, aki velem tart ott is. Na, szóval majd egyik nap jövök még blogajánlóval. Ebben a posztban megosztom veletek a többi blogomat is, illetve kezdek egy újat is. Remélem ott is sokan velem tartotok majd és végig olvassátok.

Hagyjatok magatok után nyomot, tudnom kell, hogy hányan tartottatok ki a blog mellett és, hogy kik azok, akik végig olvasták az egészet.

Kérem az is jelezzen a feliratkozók közül, aki elkezdte olvasni, de aztán megunta és nem olvasta többé. Írja le, hogy mi okból, minden őszinte kommentre szükségem van. Előre is köszönöm!

40. rész - Befejező rész

Elérkezett az utolsó rész is. Őszintén szólva, sajnálom, hogy vége, de nem tarthat semmi sem örökké. Az összesítő poszttal holnap jelentkezem, viszont arra kérnék mindenkit, hogy hagyjuk kommentet mindenképpen, hogy jelezze, hogy legalább az utolsó részt elolvasta. Kérem azokat is, akik olvasták valaha a blogot, de közben abbahagyták, olvassák ők is el az utolsó részt. Összesítő kommenteket is lehet írni, nagyon örülnék neki, illetve érdekelne, hogy hogyan tetszett nektek a történet, mi az amit változtattatok volna rajta, stb. És még nem búcsúzom el teljesen, mert holnap is jelentkezem, hisz már említettem. Jó olvasást az utolsó részhez. Még annyit, hogy ez a rész különösen tetszeni fog a Larry shippereknek, de nem árulom el a meglepetést. És remélem mindenki valahogy így képzelte el a befejezést.

Louis szemszöge

Elmondtam anyának, hogy John az apám és, hogy hozzá költöztem. Nem örült túlságosan a hírnek, láttam a szemeiben a haragot, tehát készülnöm kell, hogy le fogja kiabálni a fejem és agyon fog szidni.

-Miért tetted ezt? Hisz megmondtam, hogy ne állj velük szóba, mert mind szélhámos. –Gondoltam, hogy így ki fog akadni, de nekem muszáj volt ezt megtudnom, ezt nem veheti el tőlem, mert jogom van hozzá.

-Tudni akartam, különben is ő keresett fel! –Mondtam.

-Mindegy már. De ne találkozz velem, te hozzám tartozol, neki semmi köze hozzád. Érted? –Bólogattam, de én kedvelem John és nem lenne igazságos, ha eltiltana tőle, különben sem vagyok már kisgyerek.

-De már beköltöztem hozzá, mert kedvelem, nagyon rendes velem. Ha ő nem lenne, akkor továbbra is kikészítenének a csapatnál, amit nem bírnék ki, mert amióta visszajöttem, sokkal durvább lett a helyzet, mint előtte. Ő beszélt velük, és azóta nem mernek engem bántani. –Mondtam határozottan, igen is jó ember John, egy igazi úriember. Anyának nem kéne őt utálnia, több év telt el. Lehet, hogy régen más volt, de azóta megváltozott, ebben biztos vagyok. Mondjuk anyát se akarom hibáztatni, de ő kavart egyszerre hárommal is.

-Komolyan? –Kérdezte meglepődve. Én csak bólogattam, úgy látszik megért engem. Nagyon remélem, hogy nem fogja ellenezni, mert akkor egy veszekedést kerül el. Én semmi pénzért nem pártolnék el Johntól. Viszont, ha anya választás elé állít, hogy ő vagy John, akkor nyilván anyát választanám, mivel ő nevelt fel. Ilyet nem tehet velem, meg kell értenie, hogy John nekem fontos, főleg azért, mert ő hozta belém vissza az életet, neki köszönhetem, hogy újra boldog vagyok, és ezért hálával tartozom neki.

-Neki köszönhetem, hogy boldog vagyok és, hogy magamra találtam. –Mondtam hangosan is, hogy anya is tudjon róla. Elgondolkodott, egy darabig csend keletkezett közöttünk, amit aztán ő tört meg.

-Ha így gondolod és ez boldoggá tesz, akkor nyugodtan találkozz vele! De nehezen fogadom el, hogy nála laksz.

-Nem fogok nála lakni mindig. Csak amíg itt vagyok, június 30-ig.

-Rendben van.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen beletörődik, azért mégsem olyan szívtelen, mert tudja, hogy jogomban áll tudni ezt, meg találkozni vele, ha mindketten úgy akarjuk. Teljesen megkönnyebbültem utána. Azonban nem volt hajlandó beköltözni hozzá, inkább szállodába ment, de nem akarta őt látni és nem is akart tőle semmit.

-Ne aludjak itt veled? –Kérdeztem, hátha egyedül érzi itt magát. Vagy esetleg rosszul esik neki, hogy inkább John-nal vagyok, mint vele.

-Maradj itt velem, vele majd napközben találkozol. Nincs ő elveszve, hidd el! –Gondoltam, hogy ez lesz a válasza, tudom, hogy az a lényeg neki, hogy minél kevesebb időt töltsek el vele. Talán fél, hogy jobban fogom szeretni, ami persze soha sem történhet meg. Ezt a tudatára kell adnom.

-Ne kell félned, anya! Én sosem hagylak téged cserben és arra sem kerül sor, hogy esetleg John jobban kedvelem, mint téged. Emiatt ne aggódj, de ha azt akarod, hogy itt maradjak, akkor én örömmel megteszem. Különben sem hagynálak szívesen itt egyedül. –Mondtam, miközben megfogtam a kezét, hogy érezze a szeretetem. 

-Ennek örülök, nálad jobb gyereket nem is kívánhattam volna magamnak. –Mondta, utána én magamhoz öleltem szorosan.

-Én meg nem kívánhatnék nálad jobb anyát. –Természetesen én is komolyan gondoltam. Nem is tudom hol lennék nélküle, rengeteget köszönhetek neki, ezek közül a legfontosabb az, hogy megszülettem, utána az, hogy felnevelt.

Hamarosan indulnom kellett az edzésre, utána meg John-hoz megyek, majd utána vissza anyához, ezt meg is mondtam neki. Körülbelül este hétre itthon leszek, de ha kések, akkor se aggódjon. Már nem remegett a gyomrom edzés előtt, ahogy régen, sőt, amikor beléptem az öltözőbe, meglepetésben volt részem: Barátkozni akartak velem, amit nem tudtam hová tenni. Biztosan megint be akarnak csapni, pontosan emlékszem, hogy a múltkor Boateng így húzott csapdába és akkoriban eléggé hiszékeny voltam, így bedőltem neki. Most már nem fogok, már sokkal óvatosabb vagyok, mint akkor. Nagyon sokat kellett szenvednem, mire eljutottam idáig, természetesen John segítségére is szükség volt. Magam nem tudtam volna megcsinálni. Valahogy meg kell neki köszönnöm, ennyivel legalább tartozom neki.

-Én már nem akarok tőletek semmit. –Mondtam nekik határozottan.

-Eddig mindig sírtál, hogy nem fogadunk be, most meg megtennénk, de te nem akarod. –Mondta Luca.

-Sajnálom, az régen volt. Nem akarok tőletek semmit, már nem sokat kell kibírnotok velem. –Tartottam magam ehhez, továbbra sem szóltam hozzájuk és ezért ők sem. Talán így jobb lesz, bennük már nem fogok megbízni soha. Egyik meccsen sem játszottam, de nem is izgatott, nem voltam erre rászorulva, a kötelességeimet megtettem. Eljártam az edzésekre, egyet sem hagytam ki, volt, hogy a mérkőzéseken nem voltam kerettag, de ez se keserített el, már annyira nem érdekelt semmi sem, ami ide tartozik. Ha meg szerepelt a nevem a névsorban, akkor is csak a padra ülhettem le. A szurkolók továbbra is utáltak, ezért úgy gondoltam, hogy így a legjobb, úgyis csak ki lennék fütyülve, az meg senkinek sem jó, főleg nem nekem.

2013. június 30.

Végre elérkezett a nagy nap, amikor végre lejár a szerződésem a Milannál, és szerencsére újat nem írtam alá, így mehetek haza vissza a régi a csapatomba. Nem tudom hogyan fognak fogadni, ha visszatérek, annyi minden történt már és elég sok szennyet összehordtak rólam az újságírók. Reménykedtem benne, hogy még mindig szívesen látnak ott, és a régi csapattársak is úgy viszonyulnak majd hozzám, ahogyan régen. Ráadásul fel fogom vállalni a kapcsolatomat Harryvel és amint visszatérünk, össze is költözünk, ahol csak kettesben vagyunk, ahol bármi megtörténhet. Képes voltam azt is megtenni, hogy el sem búcsúzom tőlük, különben sem érdemlik meg. Még aznap elhagytuk Olaszországot, senkinek sem szóltunk, majd csak leesik nekik, hogy már nem vagyok itt. Amint megérkeztünk, elköszöntem Johntól, és vettem neki egy apró ajándékot, hogy éreztessem vele, hogy szeretem és köszönettel tartozom neki. Egy búcsú ölelés és már indultunk is tovább, ő meg ment a dolgára. Természetesen ez sem örökre szólt, mert biztos vagyok benne, hogy többször is fogok vele találkozni, amikor mindketten ráérünk, ő azért eléggé elfoglalt ember, most is csak miattam vett ki szabadságot.

Elérkezett az a nap is, amikor mutatkoznom kellett a régi csapatban, nagyon izgultam, hogyan fognak fogadni. Indulnom kellett, de végig remegtem, míg oda nem értem, és akkor az izgalom csak jobban fokozódott. Beléptem az ajtón, ahol a volt csapattársaim vártak. Mondjuk lehet nem engem vártak, ez lényegtelen. Végül megálltam előttük.

-Sziasztok! Visszatértem! –Kiáltottam, ekkor minden szem rám szegeződött, de egyelőre nem mutattam semmit sem, hogy örülnek-e vagy sem.

-Mi az? Mi a baj? Visszatértem. Nem is örültök? –Kérdeztem elbizonytalanodva. A mosoly is eltűnt az arcomról, nagyon tartottam tőle, hogy már nem kedvelnek, sőt kifejezetten utálnak. Egy darabig vártam, majd mindannyian hirtelen a nyakamba ugrottak, baráti ölelést akartak. Ekkor hirtelen olyan boldogság fogott el, hogy muszáj volt elsírnom magam, nem tudtam tartani.

-Már azt hittük, hogy soha sem jössz vissza, teljesen biztosak voltunk benne, hogy hosszabbítasz a Milannal, semmit sem hallottunk felőled. –Mondta az egyik csapattársam. Eszem ágában sem lett volna még egy évet ott maradni, örülök, hogy vége a szenvedésemnek. Érzem, hogy a boldogság vár rám, és jobb időket fogok megélni, főleg, mert a szerelem is boldoggá tesz. Ezt valahogy még el kell nekik mondani. Természetesen tartottam a dologtól, illetve attól, hogy el fognak ítélni ezért. Akármi is történjen, mostanra megtanultam, hogy fel kell magamat vállalni és nem foglalkozni mások véleményével.

-Örülök, hogy visszatérhettem ide, szörnyű volt ott. Gondolom azokat a dolgokat hallottátok rólam, azonban az újságírók rendesen kiszínesítették a történetemet és le is járattak. Többé nem akarom ezt átélni, hála istennek mindennek vége. –Mondtam, kicsit elkeseredtem, amikor ezekre a dolgokra gondoltam, de újra mosolyogni kezdtem, amikor szembesültem vele, hogy ez csak a múlt, és legjobb lesz magam mögött hagyni az egészet és elfelejteni. Igaz, az emlékeimben mindig élni fog, természetesen nem felejtem el, de nem lesz több egy rossz élménynél, ami a múltban történt. Most már csak ennyi az egész, így lesz a legjobb.

Viszont most egy olyan valamire készülök, ami miatt meg is utálhatnak.

-Valamit el kell mondanom nektek. –Kezdtem bele, mindenki rám figyelt és kíváncsian várták, hogy mire készülök. Összeszedtem magam, aztán sikerült kimondanom nagy nehezen.

-Annyi, hogy Harryvel szeretjük egymást és össze is költöztünk. Persze, nyugodtan elítélhettek, de most már nem fogom titokban tartani az érzéseimet. –Lehajtottam a fejem és vártam az utálatot, illetve azt, hogy elmondanak mindennek. Nem ezt szerettem volna, de mást úgysem kaphatok ezek után. Mit is vártam? Hogy majd mindenki el fogja fogadni, és ugyanúgy fognak szeretni, mint régen? Ez csak egy álom, minden megváltozott. Ehelyett tapsvihart kaptam, meg gratulációt, amin igen csak meglepődtem. Komolyan elfogadnak? Erre álmomban sem gondoltam volna, valóban elmondhatom azt, hogy minden jóra fordult és már semmi sem tehet tönkre. Annyi szenvedésen kellett keresztül mennem, én is megérdemlem a boldogságot. Felnéztek rám, amiért ezt fel mertem vállalni és természetesen ugyanúgy szeretnek, ahogy azelőtt, talán jobban egy kicsit. Ez a sok szenvedés megváltoztatott, határozottabbá tett, már nem az a gyenge jellemű fiú vagyok, aki egykor hagyta magát eltaposni, akit mindig megaláztak. Ez már a múlté.

Elérkezett a vacsora ideje, ez volt az első közös éjszakánk Harryvel a közös házban. Estére készült nekem valami meglepetéssel, addig el kellett mennem, mire ő összekészíti, tényleg furdalt a kíváncsiság, hogy mi lehet az. Aztán végre megcsörgetett, hogy induljak hazafelé, mert elkészült. Amilyen gyorsan csak tudtam, mentem is, majd izgatottan téptem fel az ajtót. Sötétség fogadott, Harryt nem láttam sehol. Körül néztem, majd a konyhából fényt érzékeltem, de nem a villanyét, hanem olyan volt, mintha egy gyertya égett voltam. Oda is mentem és akkor részesültem a nap legnagyobb meglepetésében. Egy gyertyafényes vacsora, ki is volt tálalva minden, gyönyörűen nézett ki az asztal, virágokkal volt díszítve, illetve a fal is körülötte. Ekkora meglepetésben még soha nem volt részem. Eleanornak soha eszébe nem jutott volna ilyet csinálni, de mit is várhatnék tőle. Végre elfelejtettem már mindent, ami vele kapcsolatos, már nem fáj annyira, mert itt van velem Harry.

-Hogy tetszik? –Kérdezte önelégülten, látszott rajta, hogy büszke a művére.

-Nagyon szép, őszintén szólva, tényleg nagyon meglepődtem. Természetesen örülök is neki, életemben soha sem volt ilyenben részem, ez az első alkalom neked köszönhetően. –Mondtam neki, nagyon boldog voltam, helyet is foglaltam az asztalnál, ő követett és nem sokára neki is láttunk az evésnek. El kell ismernem, hogy fiú létére remekül főz, és azt is hozzá kell tennem, hogy én hozzá képest ebben egy nulla vagyok.

-Isteni. –Dicsértem.

-Köszönöm. –Mondta.

Mikor befejeztük, mindent otthagytunk, mert egyenesen a szoba felé vettük az irányt. Harry azonban még előtte bekötötte a szemem, biztos a szobában is meglepetés vár rám. Felkísért, majd mikor megérkeztünk, leszedte a kötést a szememről. Csodálatos látvány fogadott, az ágy körbe volt téve gyertyákkal és rózsaszirmokkal, illetve az ágyneműn is található volt pár szirom.

-Ezt nem hiszem el, Harry! –Kiáltottam fel örömömben és meglepettségemben. Annyira jó érzés volt, hogy ilyen meglepetéssel állt elő. Nagyon sokat küzdött azért szegény, hogy végre felvállaljam a kapcsolatunkat és ne fojtsam el magamban az érzéseket. Igazat megvallva, valóban nagyon szenvedtem ettől is. Az elmúlt egy év szenvedéseim nagy részét főleg magamnak köszönhetem.

-Ezt csak is a mi tiszteletünkre, illetve az összeköltözésünk megünneplésére. Akkor essünk is neki, remélem nincs ellenedre. –Mondta, majd rám kacsintott, ezután az ágy felé ment, amire le is ült. Engem nézett, várta, hogy kövessem. Én bizonytalanul közeledtem is felé, igaz, hogy bátrabban kellett volna viselkednem, de ez valahogy most nem ment.

-Csak bátran. –Biztatott. Összeszedtem magam.

Azt kérte, hogy az ölébe üljek, én meg is tettem. Átkarolta a derekam, majd szép lassan a szája az enyémhez közeledett. Mikor már kissé belejöttünk a csókolózásba, a pólóm alá nyúlt és simogatni kezdte a hasam, utána áttért a hátamra is. Egyre feljebb húzta a pólóm, ameddig meg nem szabadultam tőle. Utána én is lehúztam az övét egy mozdulattal. Kiszálltam az öléből, felfeküdtem az ágyra, ő is ugyanezt tette. Szép lassan minden ruhadarabot ledobáltuk magunkról és a takaró alatt kötöttünk ki…

Reggel, mikor felébredtem, hirtelen nem tudtam hol vagyok és, hogy mi történt. Csak később kapcsolt az agyam, illetve eszembe jutott, hogy az előző éjszaka felejthetetlen volt. Közben elaludhattam, mert már nem tudom mi lett a vége. Felültem az ágyon, Harry még mélyen aludt mellettem, én meg felkeltem. Nem volt rajtam semmi, ott álltam anyaszült meztelen az ágy mellett és a barátomat lestem, ahogyan alszik. Sietnem kell a fürdőbe, nem akartam, hogy így meglásson. Igen, szégyellős vagyok. Késő volt, mert Harry kinyitotta a szemeit, pont felém fordult, tehát az első, amit meglátott, az az én meztelen testem volt.

-Tök szexi vagy. –Mondta huncutul. Zavarba jutottam, majd a kezemmel eltakartam a kényes testrészt.

-Miért vagy ilyen szégyellős előttem? Tegnap nem voltál.

-Igen, mert tegnap sötét volt. Mentem zuhanyozni. –Rohantam is be a fürdőbe, de sietségemben elfelejtettem bezárni az ajtót. Ez csak akkor tűnt fel, amikor Harry rám nyitott és bebújt mellém a zuhany alá. Ijedten néztem rá.

-Te mit csinálsz? –Kérdeztem megdöbbenve.

-Csak nem bírom ki, ha nem láthatlak téged. –Átkarolta a nyakam, majd hevesen csókolózni kezdtünk. Tényleg nem bírja ki, lassan bele is markolt a fenekembe, persze viszonoztam neki.

A zuhany alatt nagyon jó volt szeretkezni, igaz, hogy nem tartott sokáig, de minden percét megérte. Már egyáltalán nem bánom, sőt örülök neki, hogy nem zártam kulcsra az ajtót. Kezdtem én is úgy érezni, hogy nem tudok meglenni a jelenléte nélkül, ezért megbeszéltük, hogy ma egésznap otthon maradunk és nem veszünk fel semmilyen ruhadarabot, anyaszült meztelenül fogjuk eltölteni a napot. Egyértelmű, hogy ez az ő ötlete volt, egy kicsit idegenkedtem tőle, az elején szégyenlősködtem, de aztán belejöttem. Napközben időnként fogdostuk is egymást, nem bírtuk megállni, hogy ne érintkezzünk.

Este megint az ágyban kötöttünk ki, úgy érzem, megtaláltam életem szerelmét, még ha fiú is. Mit számít ez a szerelemben? Lényeg, hogy boldogok legyünk.

VÉGE

39. rész

Elérkezett az az idő is, amikor az utolsó előtti részt teszem közzé. Viszont szomorúan látom, nem sokakat érdekel már a blog. Az előző részhez mindössze három pipa és egy komment érkezett. Akkor se hiányolnátok a részeket, ha esetleg felhagynék vele? Érdemes megírnom az utolsó részt? Nem azért kérdezem, mert amúgy is megírnám, de azért érdekel, hogy még hány embert érdekel. Jó olvasást!

Louis szemszöge

Bementünk az eredményekért, John a kezembe adta, hogy előbb én nézzem meg, mert ő nem meri. Rávettem magam, nagyon remegett a kezem, miközben széthajtottam a papírt, ez után nagy nehezen ránéztem és az eredmény láttán kitört belőlem a sírás, a lap a földre esett, az arcomat a tenyerembe temettem. Zokogni kezdtem, éreztem, hogy ez lesz. Bizonyára John nem tudta, hogy mi bajom van, felvette a papírt a földről, gondolom ő is megnézte.

-Ne sírj! Mindenben melletted fogok állni! –Mondta, majd szorosan magamhoz ölelt. Nem a szomorúság és a csalódottság miatt sírtam, hanem a boldogságtól, hiszen ő a vér szerinti apám. Ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, végre vége a szenvedéseimnek.

-Nem tudok szóhoz jutni, el sem hiszem, hogy megtörténhetett ez is velem. –Mondtam szipogva, miközben John nyakkendőjébe temettem az arcom. Jóval magasabb volt nálam. Nem értem, ha ő az igazi apám, akkor én miért maradtam ilyen kicsi? Miért nem nőhettem akkorára, amekkora ő? Ezt már soha nem fogom megtudni.

-Most már senki sem rúghat beléd, mert én megvédelek. Hozzám költözöl?

Bólogattam, mert alig tudtam beszélni. Hazavitt, hogy pakoljam össze a cuccaimat, azonban Harryt nem akarom egyedül hagyni. Vajon megengedné, hogy ő is velünk tartson? Nem volt nagyon bátorságom megkérdezni, de végül összeszedtem magam.

-Lehet egy kérdésem? –Kérdeztem félénken, lehajtottam a fejem, nem mertem a szemébe nézni.

-Csak bátran, azt kérdezel, amit akarsz. –Bíztatott.

-Van egy barátom, aki velem lakik, és nem szeretném magára hagyni. Ő is velünk tarthat?

-Természetesen, emiatt ne érezd magad rosszul.

Bementem szólni Harrynek és összepakolni a cuccaimat. Nagyon izgatott voltam, ő meg nem tudta, hogy mi bajom van.

-Beléd meg mi ütött? Mi történt?

-El sem hiszed majd. Találd ki, hogy mi lett a tesz eredménye! –Mondtam neki még mindig izgatottan.

-Tehát pozitív lett? –Ő is velem együtt örült, kaptam tőle egy baráti ölelést. Ezután összecsomagoltuk a cuccainkat, és már mentünk is. Később majd le kell adni a kulcsot a tulajdonosnak, majd felhívom és lerendezem ezt vele, de ez még egyelőre ráér.

Megérkeztünk John villájába, amit valójában bérelt, hiszen nincs Milánóban lakása. Azért ahhoz képest ez is hatalmas palotának számított. Itt volt pár alkalmazottja is, akik segítették. Mégsem lehet olyan jó egyedül lenni ebben a villában. De ki mondta, hogy egyedül lesz, hisz itt vagyok már neki én és persze Harry is, aki velem van. 

Az egyik szobalány megmutatta nekünk a szobánkat, mind a ketten külön helyiséget kaptunk, hiszen itt mindenkinek jut egy saját lakosztály.

-Köszönjük. –Mondtuk, majd mindketten elvonultunk a nekünk szánt szobába. Én csak ledobtam a táskám a sarokba, nem volt túl nagy kedvem kipakolni. Majd talán később, ha majd sikerül rávennem magam. Most inkább egy pihenésre vágytam, ezért elfeküdtem az ágyon és a plafont néztem. Talán egy kicsit felcsúszhatott a pólóm, amit utálok, de ha nincs itt senki és nem látják, akkor nem érdekel, már pedig semmi kedvem nem volt megigazítani, tehát így marad egy darabig. Elgondolkodtam azon, hogy én itt vagyok, tudom már ki az apám, és anya még csak nem is sejti. Nem tudom mit szólna, ha tudomást szerezne róla, érzem, hogy mérges lenne és főleg azért, mert nem szóltam neki. Mondjuk ez még nem késő, hisz nem rég derült ki, na de megtiltotta, hogy találkozzam velük. De egyszer el kell neki mondani, nem titkolhatom el előle örökre, főleg, hogy megígértem neki. Nem lenne szép, ha a háta mögött csinálnám ezt.

Valaki erőteljesen kopogott, ekkor nyitotta ki a szemem és egyből az ablakra tévedt a tekintetem. Akkor tudatosult bennem, hogy már este van, és, hogy elaludtam. A pólóm teljesen felcsúszott, hiszen ha alszom, akkor rengeteget tudok forgolódni, akár nappal van, akár éjszaka.

-Készen van a vacsora. –Hallottam egy női hangot az ajtón kívül. Válaszoltam neki, hogy megyek azonnal. Előtte azonban még magamhoz kellett, hogy térjek, nyújtózkodtam egyet, majd felültem az ágyon. Egy darabig úgy maradtam, aztán végleg felkeltem és megigazítottam a pólóm, majd lementem az étkezőbe, ahol John és Harry csak rám várakoztak.

-Jól vagy? –Kérdezte John, még mindig nem tudom apának szólítani, ez így elég nehéz lesz.

-Igen, boldog vagyok végre sok idő után. –Helyet foglaltam az asztalnál.

-Épp ideje volt már- -Szólalt meg Harry is.

Eleanor szemszöge

Megértem Louist, hogy így kiborult a gyerek láttán és, hogy nem akar velem lenni. Becsapva érzi magát és őszintén megvallva soha sem voltam biztos abban, hogy ő az apa. Annyi mindenkivel voltam akkoriban, amit azóta is bánok. Jó útra tértem és ezt különösen a gyerek érdekében teszem. Mondjuk a dolgok nem jöttek össze, mert ugye pont fekete bőrűnek kellett lennie, ami egyből lebuktatott. Szinte biztos vagyok benne, hogy Balotelli az apja, mivel a partnereim közül egyedül ő volt fekete. Mégis nagyon hiányzott nekem, és furdalt a lelkiismeret is. Felkerestem, de már visszament Milánóba, így nekem is el kell mennem oda. Ha meg nem bocsát meg, akkor bemutatom Balotellinek a lányát, nem mintha érdekelne az a fickó, az csak egy kaland volt, semmi több. 

Hamarosan indultam Olaszország felé, kicsit izgultam, de próbáltam magam nyugtatni, hogy semmi baj nem lesz és ne nagyon éljem magam bele, mert valószínűleg nem akar majd látni. Akkor majd egyedül felnevelem a gyermekemet, nem hinném, hogy Balotellit érdekelni fogja. Amúgy sem akarom vele lenni, tehát ez megoldva.

Mikor megérkeztem, az első dolgom az volt, hogy taxit hívjak és elvitessem magam egy hotelba, ahol lepakolhatok, illetve a kislányra is ráfért volna a fürdetés, illetve tisztába is kell még tenni. Elég sokat utazott, szegény. Mikor rendbe tettem, indultam is Milanello fele, utána néztem, mikor van ott edzés, és igaz, nem mentem oda teljesen az elejére, mivel úgyis meg kell várnom a végét, hogy beszélni tudjak vele. Bementem és vártam, majd mikor jöttek ki az öltözőből, a szememmel Louist kerestem és mikor megláttam, azonnal rohantam is oda.

-Louis! Louis! –Kiabáltam utána, ő hátra fordult és mikor meglátott, azonnal vissza is fordult. Hát ennyi, nem akar látni, de attól még beszélni fogok vele, akármi is történik.

-Kérlek, ne fordult el tőlem! –Kérdeztem, de rám sem hallgatott, ezért gyorsan elé futottam, ekkor volt csak hajlandó megállni.

-Mit akarsz? Nincs miről beszélnünk már. –Mondta morcosan.

-Csak azt, hogy bocsáss meg! Rengeteg hibát elkövettem, amivel megbántottalak téged. Örökké bánni fogom, hogy elvesztettelek.

-Mit akarsz? Nem akarok veled beszélni többé, nagyon sokat csalódtam benned és be is csaptál rengetegszer. Ezek után hogy bízzak meg benned?

-Hülye voltam. Nem várom el, hogy kezdjük újra, csak annyit kérek, hogy bocsáss meg, ezután meg már nem is kell látnod. Csak így tisztább lesz a lelkiismeretem, és beletörődöm, hogy elveszítettelek örökre. –Mondtam a könnyeimmel küszködve. Nem bírtam már visszafogni magam, muszáj volt.

-Sajnálom, Eleanor, de ezt már elrontottad. Azért azt becsülöm benned, hogy eljöttél bocsánatot kérni és, hogy mindent megbántál. Hidd el, a gyermeked érdekében ez így sokkal jobb lesz, meg, hogy megbántál mindent, amit a múltban elkövettél. Örülök, hogy új ember lett belőled, és kívánom neked, hogy találd meg életed párját, aki tud szeretni téged, mert én már nem tudlak. Megbocsátok neked, ha te ettől nyugodtabb vagy, csak annyit kérek, hogy többé ne keress. Sok szerencsét kívánok neked az életben és a gyermekednek is. minden jót. –Mondta, majd el is ment. Még csak nem is sírt miattam, tényleg nem szeret már. Nem sajnálja egyáltalán, legalábbis ez látható rajta. Lehet, hogy valójában legbelül igen is fáj neki és amikor nem látja senki, akkor engedi ki a gőzt.

Meg kell keresnem Balotellit, fél szemmel figyeltem, mikor jön ki, de eddig nem találkoztam vele sehol. Talán még bent volt, tehát egy kicsit érdemes lesz várni, hogy beszélni tudja vele is. Szerencsére nem várakoztatott meg túlságosan, máris jött pár játékos társaságában, az egyik Boateng volt, a többieket nem nagyon ismertem, amúgy sem érdekeltek.

-Szia Mario! –Ráköszöntem hangosan, reménykedtem benne, hogy felismer. Ő megállt és egy darabig szótlanul bámult engem, kissé feszengtem. Féltem, hogy el fog zavarni és, hogy nem tudja ki vagyok.

-Eleanor, te vagy az? –A hangja meglepett volt. Megkönnyebbültem, mert megismert.

-Igen. Emlékszel még, hogy mi történt közöttünk hónapokkal ezelőtt? –Kérdeztem félénken, féltem, hogy elutasító lesz velem.

-Hogy ne emlékeznék, hiszen te voltál Tomlinson csaja, annak a kretén-é. Szakítottál már vele. –Fájt, hogy így beszélt Louisról, de akkor meg szórakoztató volt, hogy kigúnyoltam őt. Hogy lehettem ilyen szemét? Ráadásul a háta mögött tettem, miközben elhitettem vele, mennyire szeretem. Nem becsültem meg, most meg elvesztettem és nem kaphatom már vissza. Azt hiszem ez a büntetésem.

-Már rég. Veled mi újság? –Kicsit bátrabb voltam már, ugyanis Balotelli nem túlságosan kedveli a félénk embereket.

-Nem sok minden történt azóta, azon kívül, hogy a hátam mögött hagyhattam azt a mocskos Angliát, és bocs, hogy beszélek az országodról, remélem elnézed. Végre hazatérhettem, ez az én igazi otthonom, Olaszország. A Milan a kedvenc csapatom, tehát minden rendben van, sokkal boldogabb vagyok itt. Remélem örvendezel, hogy ennyire jól érzem magam itt. –Kissé önteltnek tűnt, tehát ő mindig is ilyen volt.

-Igen, örülök!

-Remek. És kié az a drága csöppség a kezedben? –A kislányomra gondolt. Vajon sejti, hogy az övé?

-A tied, hiszen fekete bőrű. Más ilyen partnerem meg nem volt, tehát teljesen biztos vagyok benne, hogy te vagy az apja. –Ekkor nevetésben tört ki, kicsit rosszul esett, mert én komolyan gondoltam. Talán megérdemlem, mert ahogy Louissal bántam, az elég gusztustalan volt a részemről.

-Ugyan már, béby! Mi bizonyítja, hogy az enyém? Rengeteg partnered volt, akkor meg? –Mondta cinikusan.

-Már mondtam! Fekete bőrű, és rajtad kívül az összes partnerem fehér volt. Érted? De ha így sem hiszed el, akkor mehetünk egy DNS vizsgálatra és akkor mindenre fény derül! –Kissé haragosra vettem, elment már a türelmem tőle, hogy ilyen undok. Végül is nem is kell neki bebizonyítanom, semmi szükségem nem volt arra, hogy elismerje. Nem akarok vele élni, egy ilyen beképzelt alakkal.

-Jól van, cica! Engem nem érdekel ez a kölyök, na tipli van, nem akarok tőled már semmit. Inkább az olasz csajokra bukok, azok sokkal jobbak, na szevasz. –Nagyon bunkó volt és lekezelő. Már meg is bántam, hogy szóba álltam vele. Nála undorítóbb emberrel nem is találkoztam még. Nem is baj, hogy nem ismeri el a gyereket, nem fogja ismerni az apját. Ellene fogom nevelni és, ha találok valakit, aki elfogadja, akkor őt fogja apjának tekinteni. Nem bírtam tovább hallgatni, elhúztam onnan nagyon gyorsan. Visszaérve a hotelbe sírásban törtem ki.

Louis szemszöge

Eleanor felkeresett engem, de én már nem akartam tőle semmit sem. Mégis nagyon fájt, hogy így el kellett őt küldenem. Amit velem tett, az megbocsáthatatlan. Nem sok kellett ahhoz, hogy elsírjam magam, inkább gyorsan leléptem, hogy ő ne lássa. Kis időre elbújtam, majd mikor megnyugodtam, előjöttem, de senkinek sem beszéltem róla. Jobb lesz elfelejteni az egészet.

Másnapi edzésen Balotelli odajött hozzám, gondolom kötekedni akart, mi másért tette volna. Amúgy amióta John beszélt velük, azóta békén hagynak, levegőnek néznek, de ez még mindig jobb, mintha kikészítenének. Vajon mit akarhat tőlem ez a hólyag.

-Tegnap itt volt a csajod. –Mondta lenézően és nagyképűen. Tőle már megszokott ez a stílus, különben sem nagyon érdekel. Nagyon el van magától szállva ez az alak.

-Nincs csajom. –Vágtam rá.

-Akkor az exed, nekem aztán teljesen mindegy.

-Mit kezdjek vele? Nem érdekel már Eleanor.

-Ugye tudod, hogy van egy gyereke, akinek én vagyok az apja. Nem rég született, folyamatosan megcsalt téged, mert mikor fogant, akkor még együtt voltatok. –Nagyon gúnyos volt és cinikus. Lepereg rólam ez az egész, én már réges rég tudok róla, ezek szerint ez le van maradva nagyon.

-Tudok róla, de nem érdekel. Éljetek boldogan! –Mondtam flegmán. Ő csak gúnyosan nevetett, ha ez neki jó, akkor csinálja, nem tud megbántani vele. Jó, azért be kell valljam, fájt valamennyire, de erről neki nem kell tudnia.

-Tudom, hogy a fiúkat szereted, csak ezért nem érdekel téged. Hallottam, hogy pár hónapja lesmároltad azt a Harry gyereket és kiabáltad, hogy a saját nemedet szereted.

-Szállj le rólam!

-Mi lesz, ha nem? Talán megversz? Vagy szólsz apucinak? –Nevetett.

-Nem, de hagyj békén, nem érdekelsz!

-Mész Harrykédhez buzulni?

-Hagyjál már! –Kiabáltam, ekkor Luca odalépett.

-Héj, Balo! Hagyd őt békén, arra sem érdemes, hogy szóba áll vele. Nem látod, hogy egy nagy senki? –Mondta annak a majom képűnek, akit annyira nyal. Látszik, hogy be akar nála vágódni. Pont, hogy ő a senki, mivel szándékosan a sztárok társaságát keresi, egymaga nem képes arra, hogy figyeljenek rá, hogy a középpontban legyen. Nyalis és kétszínű, én az ilyen embereket gyűlölöm, egyáltalán nem őszinték. Ki tudja, minek nevezi el közben a hátuk mögött. Tipikus érdekember és még volt olyan időszak, amikor jó embernek tartottam. Egyáltalán nem az. Egy percet sem játszott, amióta elmentem, na jó, talán fél órát. Az interjúkban sokszor saját magának mond ellent. Újabban Allegrit hibáztatja mindenért, szerinte nagyon rosszul tette, hogy nem őt játszatta, mikor előtte meg eljátszotta, hogy a fiataloké a jövő, meg neki a Milan érdeke fontosabb a sajátjánál. Hánynom kell tőle, de erre már régebben rájöttem. A szurkolók se kedvelik, de ők csak azért, mert rosszul játszik, azonban még mindig vannak olyanok, akik jó embernek tartják. Majd egyszer rájönnek, hogy valójában miféle mocsok ő. Az edzés végén, amikor kimentem, anyával találtam magam szemben. Nem tudja még, hogy John-nál lakom. Biztos, hogy nagyon mérges lesz, de akkor is el kell neki mondanom. Túl kell esni rajta.

-Nem is szóltál, hogy jössz. –Mondtam meglepetten.

-Nem is örülsz neki? Meglepetésnek akartam szánni.

-Örülök, anya. –Nem voltam túl lelkes, és ezt ő is látta rajtam.

-Nem is örülsz, kisfiam? Mi a baj? Ilyenkor mindig a nyakamba borultál és puszit adtál nekem. –Ez igaz volt, és jól ki is utáltak ezért, és anyuci kisfiának tartottak. De ez nem érdekelt, nem ezért nem borultam most a nyakába, hanem azért, mert rossz kedvem volt.

-Örülök, hogy itt vagy. Különben is el kell mondanom valamit neked, ami nagyon fontos. –Fordultam felé és a szemébe néztem. Nagyon komolyan gondoltam.

-Mi az a fontos dolog? –Kissé megijedhetett, nem számított szerintem túl sok jóra.

-John az apám, megkeresett és elvégeztük a DNS vizsgálatot. Utána hozzá költöztem. –Gyorsan elhadartam, nagyon izgultam, hogy mit fog hozzá szólni. Elöntötte őt a méreg, tudtam, hogy ez lesz. Vajon most mit fog szólni? le fogja üvölteni a fejem? Mert most arra készülök. 

38. rész

Itt is van a következő rész, és ezt leszámítva már csak két rész maradt hátra. Remélem ez is tetszeni fog, és hagytok magatok után nyomot.

Louis szemszöge

Leestem, mert eltört alattam a léc, pont Boateng nyakába. Nagyon megijedt, de én annál jobban. Egy kicsit vitatkoztunk, utána ököllel hatalmasat ütött a gyomromba, amitől össze kellett esnem. Hallottam a gúnyos nevetését, úgy érzem, megint csődöt mondtam. Miért is sikerülne nekem bármi is? Pedig már azt hittem, hogy ezek után velem semmi rossz nem történhet már.

-Ennyi vagy, Tomlinson! Visszajöttél bosszút állni? Kiadtad magad halottnak? Senkit sem hatott meg a halálod, képzeld el, annyira jelentéktelen vagy. Egy senki! –Az utolsó szót hangsúllyal mondta, miközben a fülemhez hajolt. Sírni kezdtem, de nem tehetem, mert megint gyengének fogok tűnni. Nem láthatja, hogy megint megtörtem. Biztos, hogy látta, ahogy megtörölgetem az arcom, hogy ne legyen könnyes.

-Legszívesebben megölnélek, de nem akarok miattad börtönbe kerülni, ezért hagylak is! –Ismét belém rúgott, azonban most az oldalamba. A fájdalomtól ismét összecsuklottam, ő meg elsétált mellettem a bejárathoz. Kinyitotta az ajtót és már itt sem volt. Próbáltam felkelni, de nehezen ment, az ajtót néztem folyamatosan, mert vártam, hogy mikor jön Harry. Nem vett sok időt igénybe a várakozás, mert már rohant is felém.

-Jól vagy? –Kérdezte aggódva.

-Kétszer is belém rúgott, először a gyomromba, majd az oldalamba. Nagyon fáj. –Nyöszörögtem .

-Istenem! Nem hiszem el, hogy sosem sikerül. Inkább menjünk haza a francba és éljünk boldogan. Az lenne a legjobb.

-Talán igazad lehet, de nem fognak elengedni június 30-ig, csak akkor jár le a szerződésem. Addig is megmutatom nekik, hogy megváltoztam.

-De most is csődöt mondtál. Elviszlek az orvoshoz, gyere! –Segített felállni, alig bírtam lemenni a padlásról, olyan fájdalmaim voltak.

Útközben összefutottunk Gallianival, aki csak meglepetten nézett rám, bizonyára nem értette, hogy kerülök ide, hiszen itt mindenki halottnak hitt eddig.

-Csak nem szellemet látok? –Kérdezte ledöbbenten.

-Nem haltam meg. –Válaszoltam, de ő még mindig nem akarta ezt elhinni. Tátott szájjal bámult továbbra is engem.

-Az meg, hogy lehet? Hol voltál eddig?

-Kómába estem maguk miatt, több hónapig. –Vágtam neki oda keményebben, ő meg csodálkozott, hogy miért beszélek így. Igazán leeshetett volna neki. Elfelejtette, hogy tönkretettek? Ha nem kerülök ebbe a csapatba, akkor a mai napig boldog lehetnék, de már nem tudok az lenni és erről ők tehetnek.

-Örülök, hogy visszatértél. Megcsináljuk a vizsgálatokat, és hamarosan edzésbe állhatsz a többiekkel.

-Rendben. –Feleltem.

-Jó, de előbb elviszlek az orvoshoz, hisz baleseted volt. –Vágott közbe Harry, majd Galliani is közbeszólt.

-Semmi szükség, hogy elvidd, majd én megteszem helyetted. Szállj be, Louis! –Utasított, én hallgattam rá. Beültem mellé azonnal, Harry is készülődött, de Galliani megállította őt.

-Menj csak haza, nem jöhetsz velünk! –Parancsolta, Harry hátrébb lépett, majd rám nézett. Talán azt várta, hogy mondjak ellent Gallianinak, de ezt most nem tehetem.

-Majd otthon találkozunk. –Mondtam neki nyugodtan.

-Most komolyan? –Teljesen ledöbbent, amit mondtam neki.

-Mondom, menj haza és akkor ott beszélünk. Kérlek! –Könyörögtem neki, nem akartam, hogy balhét csináljon.

-Jó, ott hon találkozunk. Szia! Remélem nincs semmi bajod. –Végül megadta magát és ment is a dolgára. Innentől kezdve már nem fog kelleni neki az álruha.

-Mi történt? Hol sérültél meg? –Kérdezte Galliani. El fogom mondani az igazat, már nem fog érdekelni. Ha meg nem hiszi el, akkor az az ő baja lesz. Nem fogom elhallgatni, hogy megrugdosott az az átkozott Boateng.

-Találkoztam Boatenggel, persze ő is nehezen hitte el, hogy itt vagyok. Természetesen összevesztünk, ez lett belőle. Összerugdosott, mert ő erősebb nálam és alig bírtam védekezni.

-Ezt nem gondoltam volna. És most nagyon fáj?

-Eléggé, de kezd már elmúlni.

-Azért jó lenne, ha látna egy orvos, el is viszlek azonnal a csapat orvosához. –Jelentette ki határozottan, nem ellenkeztem, inkább csöndbe maradtam és vártam, hogy odaérjünk. Mikor célba értünk, segített nekem kiszállni, amin igen csak meglepődtem, hiszen ez nem volt a szokása. Mindig egy kőszívű embernek mutatta magát, pedig én tudtam, hogy ez nem így van. Minden embernek vannak érzései, csak meg kell találni a gyenge pontjukat. Nem tudtam hová tenni, hogy ilyen gyengéden és kedvesen bánik velem, mikor előtte teljesen azt mutatta, hogy gyűlöl engem. Nem szóltam semmit, mert nem mertem. Kicsit féltem is tőle, de ez mindig így volt. Az ő társaságában mindig feszengve éreztem magam. Belém karolt és úgy kísért be a rendelőbe.

-Jó napot! Ez a játékos megsérült, rá férne egy vizsgálat. –Fordult Galliani az orvosok felé, közben elengedett engem.

-Azonnal. Mi a probléma? Hol fáj? –Nézett rám a főorvos.

-Nagyon fáj a hasam, bár annyira már nem, mint előtte.

-Akkor feküdjön fel oda és megvizsgálom.

Megtettem, amit kért és a vizsgálat után arra jutott, hogy nem lehet olyan komoly baj, csak egy kis ütés, de ha fájna továbbra is, akkor jöjjek vissza. Hazamentem, de Galliani azt mondta, hogy holnap orvosi vizsgálatra kell mennem, hogy újra kezdjem az edzéseket. Akkor majd láthatják, ki is vagyok én valójában.

-Na hogy ment? –Harry azonnal letámadott, amint beléptem az ajtón.

-Nincs semmi bajom, de holnap menni kell orvosi vizsgálatra, hogy beállhassak edzeni.

-Sok sikert, nem hagyom, hogy megint tönkretegyenek.

-Most már tudok magamra vigyázni. –Vágtam rá határozottan.

Eltelt egy hét, minden rendben volt, most fogok beállni először edzeni. Kicsit feszült vagyok emiatt, de próbálom magam nyugtatni, hogy semmi rossz nem történhet. El is indultam, Harry tartotta bennem a lelket és biztatott. Mikor megérkeztem Milanelloba, remegni kezdtem, de legyőztem minden félelmemet és beléptem az öltöző ajtaján. Senki sem szólt egy szót sem, mintha ott sem lennék, aminek kissé örültem is, mert azért így is jobb volt, mintha belém kötnének. Boateng is teljesen levegőnek nézett. Azt hittem már semmi rossz nem történhet, erre a szurkolók mindenféle tárgyakkal céloztak meg engem edzés közben. Nem törhetek össze, mint a múltkor a legutóbbi ilyen esetnél, erősnek kell lennem és meg kell nekik mutatnom. Visszadobálni nem fogom, azzal csak magamat minősíteném.

-Héj, mi ez itt? Állítsanak magukon! –Kiabálta Allegri összevissza, a tárgyak nem csak engem találtak el, hanem a többieket is. Azonnal az öltözőbe rohantunk, mert a szurkolók nem bírtak magukkal, végig engem szidtak és az anyámat. Sírhatnékom támadt, de nem ereszthettem ki, tudtam, hogy gyenge leszek. Mindenki átöltözött, mert Allegri lefújta az edzést.

-Ez mind miattad van, mi a ráknak jöttél vissza? –Boateng kiabálni kezdett velem, a többiek is rákezdtek, mindenki ellenem volt. Most mit tegyek? Tehetetlennek éreztem magam.

-Nem az én hibám, miért csináljátok ezt? –Hangol elcsuklott, kitört a sírás belőlem. Kihasználták a helyzetet és tovább bántottak. Nem tudtam menekülni, mert bezárták az ajtót, mert elhatározták, hogy megvernek. Nincs menekülés, kórházban fogok kikötni, vagy a koporsóban. Ők viszont ez esetben, a börtönben, de az már nekem nem lesz jobb. Lenyomtak a földre, véletlen sem engedtek, hogy felkeljek, inkább megfogták mindkét lában, így már esélyem sem volt. Húztak a földön, senki sem állt mellettem, így magatehetetlen voltam. Bár nem láttam, de éreztem, ahogy egyre jobban csúszik fel a pólóm, ezért a hátamat eléggé súrolta a padló, ami nem volt sima. Fájdalmat éreztem ott, a bőr is feljöhetett, de ők csak folytatták. Egyszer csak egy kopogást hallottunk, azonnal elengedtek.

-Nyissátok ki! Miért vagytok bezárkózva? –Ez Allegri hangja volt. Be is jött, de én még mindig a földön feküdtem, a pólóm a nyakamig felcsúszva, mivel alig bírtam megmozdulni.

-Veled meg mi történt? Jól vagy? –Hajolt le hozzám. Hogy lennék már jól, mikor ezek halálra kínoztak?

-Meg akartak verni. –Mondtam, számítottam arra, hogy le fognak támadni.

-Mit árulkodsz, ezt az oviban szokták! – Persze, hogy Boateng szólalt meg először, kiabált is. Allegri csak nézett értetlenül, mintha most történt volna ilyesmi először.

-De miért? Mit jelentsen ez? –Az edzőnk kiakadt, és amíg kiabált velük, addig én visszahúztam a pólóm, és nagy nehezen felkeltem a földről.

-Takarodás a szemem elől, Louis marad csak itt, titeket látni sem akarlak! –Kiabálta, ekkor a többiek megfogták a táskájukat és már itt sem voltak. Azért az jól esett, hogy Allegri kiáll mellettem, egy kicsit azért ez meglepett, mert régebben ez nem volt annyira jellemző rá. Volt, hogy igazságtalan volt velem, de nem alázott meg ilyen szinten, mint a játékosok.

-Beszélnem kell veled. –Mondta kedvesen és halkan.

-Miről? Hogy elmeséljem, miket csinálnak velem?

-Igen, erről is, de más is van. Hogy hogy visszajöttél? Mi azt hittük, hogy meghaltál és tényleg nagyon sajnáltuk. Ez nagyon meglepetésként ért minket. Mi történt előtte? Nem tudod elmesélni?

Hosszú lett volna elmondanom neki mindent részletesen, ezért inkább csak azt mesélem el, ami fontos és lényeges.

-Leszúrt pár szurkoló, utána nem tudom mi történt, mert három hónapig kómában voltam. Utána idő kellett, hogy rendbe jöjjek és aztán jöttem vissza ide. –Meséltem.

-Értem, a másik meg az lenne, hogy odakint várakozik rád egy úr, veled akar beszélni. Angliából jött.

Vajon ki akar velem beszélni, miféle úr az illető? Kimentem hozzá, már kíváncsi voltam rá. Hát persze, hogy John volt az, valahogy volt egy ilyen érzésem, hogy talán ő lehet az. Annak különösen örülök, hogy egyedül van.

-Jó napot! –Köszöntem.

-Szia, reméltem, hogy itt talállak. Mire meg lett az időpont, te felszívódtál. Annak a kettőnek direkt nem szóltam, ezért egyedül jöttem el.

-Ennek örülök.

-El tudsz most jönni?

-Igen, az egész edzést lefújták a szurkolók miatt.

-Majd útközben mesélsz, gyere!

Elköszöntem Allegritől, majd beültem John limuzinjába, ő is mellém és a sofőrje elvitt valamerre, amit még nem tudom, de hamarosan kiderítem.

-Merre megyünk? –Kérdeztem nyugodtan.

-A vizsgálatra, tudod, amit megbeszéltünk. –Válaszolta, a hangjában örömöt lehetett felfedezni. Nagyon boldognak tűnt és biztos azért, amiért elmegyek vele a vizsgálatra. Azonban több kérdés is felmerült bennem. Méghozzá az, hogy mi van, ha negatív lesz a teszt? Akkor is ilyen boldog lesz, vagy akkor lehangolt és szomorú? Akkor is ilyen kedves lesz velem? Ha pozitív lesz, mit fog tenni? Ezekre a kérdésekre hamarosan választ kapok, körülbelül egy hét, mire készen lesznek az eredmények.

-Hogy fogadtak a csapatban? –Kérdezte, azért jól esett, hogy érdeklődik felőlem.

-Mit is mondhatnék? Mindig is megaláztak és utáltak itt, most is azt tették. Képzelje el, amikor megjelentem az edzésen, a szurkolók tárgyakkal dobáltak meg, ezért az edző beküldött minket az öltözőbe, lefújta az edzést. Átöltöztünk, aztán meg akartak engem verni, a földön húztak, miközben a lábamat fogták, esélyem sem volt felkelni. –Elmeséltem mindent, ami a mai nap történt, a végére elcsuklott a hangom a sírógörcs miatt. Hogy ne lássa, lehajtottam a fejem, mert úgy éreztem, hogy könnyezem. Nem bírtam visszatartani. Gyenge vagyok, hiába akarok erős lenni, nekem ez nem megy, és ez nagyon lehangol. Annak örülnék, ha John segítene nekem, magamnak is el kell ismerni, hogy igenis nagy szükségem van rá. Magam nem boldogulok, tehetetlen vagyok. Egy szerencsétlen csődtömeg vagyok. Azt hittem sikerült, de csalódnom kellett saját magamban. Ez is csak én lehetek. Nem sajnáltathatom magam, akkor még gyengébbnek fogok tűnni. Inkább hallgattam, és próbáltam erősnek mutatni magam, még ha nem is ment ez annyira. John azonnal észrevette rajtam, hogy elsírtam magam.

-Komolyan ezt tették veled? Ezt nem fogom hagyni! –Látszott rajta, hogy felidegesítette az, amit elmeséltem, vagyis valóban szeretett engem.

-Igen, hosszú hónapokon keresztül, és nem tudtam magam megvédeni, mert nagyon kevés ember állt mellettem, én meg törékeny vagyok. –El sem hiszem, hogy ezek a szavak az én számból hangoztak el, hiszen a világért sem mondanám el ezeket senkinek, azt meg főleg nem, hogy milyen gyenge és törékeny vagyok. Nem akartam ezeket senkivel sem éreztetni, egyedül csak anyával mertem tudatni. Akkor neki miért tálaltam ki. Magamra sem ismerek, hiszen egy számomra teljesen idegen emberről van szó.

-Bármi is legyen az eredményben, meg foglak védeni ezektől a rossz emberektől és szépen el is beszélgetek velük. –Jelentette ki magabiztosan. Nincs rá szükség szerintem, nem sokára úgy is lejár a szerződés, csődöt vallottam és ezt tenné John, akkor még nagyobb csődtömegnek gondolnának. Nem lenne ez jó.

Lassan megérkeztünk a kórházba, ahol elvileg a vizsgálatot fogják elvégezni. Bejelentkeztünk, leadtuk az adatainkat, majd egy kis várakozás után sorra is kerültünk. Szerencsére nem telt ez sok időbe. Féltem tőle, mert vért vesznek tőlünk, és kissé rosszul vagyok a tűtől. Sorra kerültem, belém döfték, és a fájdalomtól mocorogni kezdtem. Az ápolónőnek nyugtatnia kellett engem, lelket öntött belém, hogy nem lesz semmi baj. Sikerült is, mert elég hamar túl voltam rajta, ekkor fellélegeztem, hogy végre.

-Nem is volt olyan nehéz. –Tette hozzá a végére, én csak bólogatni tudtam.

Csak egy hét múlva mehetünk vissza az eredményekért, addig John találkozgatni szeretett volna velem és mindenáron beszélni akart a játékosokkal. Hát eleinte idegenkedtem tőle, de végül belementem, hiszen a hasznomra válhat. Legalább leszállnak rólam, mert látják, hogy van mellettem egy erős személyiség, ha már én egy nudli vagyok. Akkor se mernek majd bántani.

-Köszönöm. Nem is tudom, hogy háláljam meg! –Mondtam, tényleg zavarban éreztem magam. Hiszen egy senki vagyok, és mégis segíteni szeretne, még úgy is, hogy nem tudjuk az eredményeket. Örülnék, ha valóban ő lenne az apám, annyira kedves és látszik rajta, hogy jó ember. Ő egy igazi úriember, és nem olyan szélhámos és rosszindulatú, mint Troy.

Otthon elmeséltem mindent Harrynek, természetesen örült neki, hogy John ennyire szeret engem és persze fordítva is igaz. Kaptam tőle egy baráti ölelést, ez is jól esett.

Ebben az egy hétben nem bántottak annyira a csapattársaim, mert John beszélt a fejükkel, természetesen az apámnak adta ki magát, ami lehet igaz is. Persze, kaptam beszólásokat, sőt még az újságírók is rám szálltak, írtak erről egy cikket, pedig ehhez senkinek semmi köze. Mit turkálnak a magánéletemben? Leállhatnának már. Annyira nem törtem össze miatta, mint előtte, mert John lelket öntött belém és biztonságban éreztem magam mellette. Úgy érzem, a segítségével lelkileg megerősödhetek. Legbelül mégis féltem attól, hogy ha negatív lesz a teszt, akkor magamra hagy, hiába mondogatta, hogy akkor is a fiaként fog rám tekinteni.

Elérkezett a nagy nap, nagyon izgultam aznap, de szerintem John is. Beértünk a kórházba, elkértük a lapokat. Egy borítékban volt benne, amit John a kezembe nyomott. Azt akarta, hogy én nézzem meg. Remegett a kezem.

-Biztos? –Elbizonytalanodtam.

-Kérlek! Én nem merem.

Rápillantottam a végeredményre, és ennek a látványa sírást idézett elő nálam, az arcom a tenyerembe temettem, a lapot elejtettem a földre. Éreztem!