Egy kis probléma

Nem fogtok örülni a hírnek, de egy kis probléma akadt. Méghozzá az, hogy egy kicsit elment a kedvem Louistól. Nem, nem utáltam meg, nem erről van szó. Csak mostanában annyira le van pukkanva, hogy rossz ránézni és emiatt írni is nehéz róla. Na, nem tudom elmagyarázni mégis milyen érzés kerített hatalmába. Na mindegy, aki észreveszi, az tudja, aki meg nem, az csak nem akarja észrevenni. Azért el kell ismerni, valami nincs rendben vele. Nyáron is volt valami baja, de ennyire nem volt elveszve, sőt ősszel talán egy kicsivel jobb lett, de így novemberre egyre rosszabb lett. Sajnálom! Ja és őt is és nincs mit tenni! Innen nem tudok segíteni és ti sem! A többiek csak úgy elnézik, ahogy szenved? Bocsi, hogy ezt mondom, de lehet titokban drogozik, és lehet még a többiek se tudják. Lehet támadni, de ez az én véleményem. Tudom, ott a másik blogom, és az is róla szól, azzal valahogy megbirkózom, de akkor is nehéz így. Ugye értitek? Ebben meg amúgy sem jön az ihlet, de nem adom fel, csak kisebb szünet jön. Igen, elkezdem írni a következőt, csak nem tudom mikor lesz kész. Az is igaz, hogy mikor kezdtem, Niall volt a kedvencem és még mindig őt tartom annak és mégis Louis az, akivel a legtöbbet foglalkozom. Így az ember azt hinné ő a kedvencem. Van róla három blogom is (egy Niallos van csak, amit már ezer éve nem írok), illetve a füzetben is írok róla két történetet Louisról. Niallról füzetbe nem írok és jelenleg róla sehol. Tehát? És ez engem elszomorít. Az elején Niallre figyeltem fel, csak vele foglalkoztam egy hétig és mindig mondogattam, hogy nem vagyok directoner, mert én csak Niallt bírom, de egy hónap múlva elkezdtek érdekelni a többiek és itt történt az, hogy Louisszal kezdtem el foglalkozni a legtöbbet. (azért a többieket se hanyagolom, csak velük kevesebbet egy kicsit) És nem tudom miért történt ez, de már hónapok óta így van. Nem megyek most ebbe bele, mert tuti idiótának fogok tűnni és megérteni is nehéz, mivel leírni sem tudom ezt az érzést. És marha szar érzés olyan emberrel foglalkozni a legtöbbet, aki ennyire szenved, mert rossz ránézni és én is lehangolt leszek. Mindegy, abbahagytam, mert agyon fogjátok magatokat unni. Akkor a lényeg, hogy pár hét szünet, aztán majd ha kész, hozom az új részt. Egyenlőre ott a másik blogom, azzal kicsit többet fogok most foglalkozni. 

Ja és hétvégén volt egy összetűzésem egy forumon Louis miatt, be akartam zárni a blogomat, amik róla szólnak és nyitni akartam egy Niallosat. Végül nem töröltem, nem is fogom, de ha az egyik elkészült, vagyis vége, akkor kezdek egy Niallosat. És bocsánat még egyszer.

Ja és képet is csatolok, nézzétek annyira le van pukkanva 

Itt van több is, ha érdekel, ott se néz ki jobban, mint ezen a kettőn:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.743043142376169.1073742126.192346740779148&type=3

22. rész

Hát már azt hittem, hogy ez a rész soha sem lesz kész és tisztában vagyok vele, hogy két hete nem volt már rész. Az elnézéseteket kérem, sőt a héten alig volt időm írni. Ott van a másik blogom is, ahol direkt rövidebbre vettem a részeket. Remélem most több időm lesz, akkor hamar tudom majd hozni a következőt. Jó olvasást, hagyjatok magatok után nyomot.

Louis szemszöge

Gyorsan bevittem a kutyát az állatorvoshoz, a várakozókat figyelmen kívül hagytam, mert nagyon sürgős volt az eset.

-Kérem segítsen! Ezt az állatot agyon kínozták! Nagyon remélem, hogy meg lehet még menteni!

Az ősz hajú, kopaszodó doki csak megtörten nézett rám, én meg türelmetlenül vártam a válaszát, hogy bemehetek-e vagy sem.

-Húzzál sorszámot! –Mondta haragosan. Hogy lehet ennyire szívtelen állatorvos létére? Nem esik meg a szíve ezen a szerencsétlenen? Továbbra is néztem őt, de már könnyes szemekkel, majd végül becsuktam az ajtót. Húztam egy sorszámot, majd leültem, miközben magamhoz öleltem szerencsétlen kutyát. Egyik öregasszony felállt és benyitott a dokihoz, de nem tudtam mi okból. Később jöttem rá, hogy miattam teszi, hogy engedjenek engem előre, mert a kutya veszélyben van. Az ő szavára már inkább hallgatott, mert azonnal behívott.

Harry szemszöge

Hibát követtem el, amit Louis képtelen megbocsátani, de afelől nyugodt lehetek, hogy nem fog örökre tartani a haragja, mert nem dobott ki a házból, ahogy Eleanort. Valamiért engem még szeret a szíve mélyén. Elhatároztam, hogy bár áron is, de elérem a bocsánatát, mert ez így nem fog menni. Lepihentem egy kicsit a kanapén, de nem sokkal később Louis hazajött, de nem egyedül, hanem egy aranyos sebesült kiskutyával, akinek elláták a sebeit. Azonnal felpattantam a helyemről, hogy én is a kezembe vehessem az állatot, de Louis nem engedte meg.

-Most miért nem vehetem a kezembe? –Kérdeztem felháborodottan.

-Mert meg van sérülve és pihennie kell!

Felment a szobájába, de nem sok időt töltött el ott, mert utána ismét elviharzott otthonról. Megint hová megy? Érdekelne azért, végül is nagyon fáj nekem, hogy így átnéz rajtam. Jut eszembe, Adammel ma akarjuk bejelenteni a kapcsolatunkat a meleg bárban, ugyanis titokban bár, de mi már egy pár vagyunk. Louisnak is el kéne mondanom, hogy rám talált az igaz szerelem, biztosan megértené.

Később kutya cuccokkal tért haza, biztos a kis jövevénynek kell, akit most hozott. Én felmentem készülődni a fürdőbe, hisz ma este nagyon jól kell kinéznem. Zuhanyozni készültem és mikor már minden ruhadarabot ledobtam magamról, hirtelen kinyílt az ajtó. Ijedtemben gyorsan odafordítottam a fejemet és Louis tekintetével találkoztam. Teljesen ledermedtem, mégis mit ront be már sokadjára kopogás nélkül. Ő sem szólalt meg, csak bámulta meztelen testemet, én meg azt sem tudtam mit csináljak.

-Bocsánat! –Mondta halkan, lehajtotta a fejét és kissé elpirult. Ilyenkor olyan kis aranyos volt és ártatlan, hogy nem igazán tudtam neki ellenállni, teljesen más volt, mint Adam. Őt inkább úgy jellemezném, hogy vad szexi, Louis meg olyan volt most, mint a kiskutya, amit ma hazahozott. A derekamra tekertem a törölközőt és közelebb léptem hozzá.

-Segíthetek? –Belesuttogtam a fülébe, utána megpusziltam óvatosan a nyakát, láttam rajta, hogy élvezi.

-Nem tudtam, hogy bent vagy! –Szándékosan kerülte a tekintetem, semmi esetre sem akart a szemembe nézni és nem értettem a viselkedését, számomra nagyon furcsa. Ha a sejtéseim igazak, akkor bizonyára szeretkezni akar velem és nekem nincs ellenemre, megragadtam a kezét és behúztam magamhoz a fürdőszobába, ezután bezártam az ajtót. Magamhoz szorítottam, hogy véletlenül se tudjon megszokni, majd kezemmel a pólója alá nyúltam és a hátát simogattam. Valahogy el kell érnem, hogy megszabaduljon a ruháitól, mert így nem lehet szeretkezni. Egyre jobban felhajtottam a pólóját, látszólag ezt nem zavarta, mivel hagyta, hogy csináljam, de mikor a kezét akartam kibújtatni, akkor hátrébb lépett. Közben le is húzta és a falnak, pontosabban a csempének dőlt.

-Mit csinálsz? –Kissé meg volt ijedve, de segíteni fogok neki, hogy legyőzze a gátlásait.

-Nem te akartad? Szeretkezni akartál, nem? –Kérdeztem meglepődve, tényleg nem értettem a viselkedését, hiszen a tudtomra adta, hogy csinálni akarja, most meg úgy tesz, mintha nem értene semmit.

-Nem! Én nem akartam tőled semmit! –Rohant az ajtó felé, azonban az ajtót nem tudta már kinyitni, mert zárva volt és a kulcsot meg eldugtam a fürdőszoba szekrénybe a vattás zacskó aljában. Biztos, hogy nem fogja megtalálni.

-Engedj ki! –Kiabált, mintha be lenne pánikolva. Nem engedhetem el, akármit csinál. Odaszorítottam a falhoz, éreztem rajta, hogy remeg a teste.

-Félsz? –Kérdeztem, miközben felhúztam a szemöldökömet. Ő nem felelt, csak nézett ide-oda és tényleg nem tudtam hová tenni ezt a viselkedést. Soha sem volt még ilyen, mintha teljesen idegen lennék számára, aki meg akarja ölni.

-Kérlek engedj el! –Könyörgött, de nem hallgattam rá, hanem egyből lesmároltam, amiből vad csókolózás lett. Szinte meglepődtem rajta, hogy viszonozza és állatian csókol ő is. Így most már lesz lehetőségem levetkőztetni, el is kezdtem. Megfogtam a pólója alját és a hátánál kezdtem felhúzni, de amikor ismét ki akartam bújtatni a kezét, megint hátra lépett, és éreztette velem, hogy ne tegyem. Kezdtem rá begurulni, nem tűröm, ha szórakoznak velem.

-Mi bajod van? –Kérdeztem ingerülten.

-Nem tudom! Össze vagyok zavarodva! –Válaszolta, miközben remegett a hangja. Valóban zavar lehet a fejében, mert előtte sosem viselkedett így. Kivettem a kulcsot a szekrényből és a kezébe nyomtam.

-Gondolkozz el! Adok időt! –Mondtam neki, miközben a kezébe nyomtam a kulcsot. Ő fogta magát és kiment, kissé ingerült volt.

Louis szemszöge

Amit most az előbb Harry velem tett összezavart. Nem bírtam elviselni azt a tudatot, hogy miközben itt engem hiteget, a valóságban Adamet szereti, aki ráadásul az én partnerem volt. Nem ez az első húzása, mert Eleanorral is lefeküdt. Ez nevezi magát barátnak, aki elcsábít tőlem mindenkit? Miért van neki nagyobb sikere, mint nekem? Ezt soha sem fogom megérteni, ilyenkor csak arra tudok gondolni, hogy ő jobb sokkal nálam, mert én csak egy csődtömeg vagyok, aki megpróbált már öngyilkos is lenni. Mit is várhatnék magamtól? Miért is reménykedem abban, hogy bárki is tud engem szeretni. Bevallom az nagyon jól esett, amikor Harryvel csókolóztam és igen az is, amikor elkezdett vetkőztetni, de aztán rájöttem, hogy ha megteszem, akkor hagyom magam kihasználni és ezt meg nem szeretném. Látva a reakcióimat, inkább kiengedett, amit jól is tett, ha nem akarja az utcán találni magát. Kimentem, hogy kiszellőztessem a fejem, mivel holnap már korán reggel elmegyek a csapattal Oroszországba, mert ott lesz meccsünk. Addig sem kell látnom Harry-t.

Séta közben megpillantottam őt és Adamet kézen fogva, miközben belépnek a meleg bárba. Most már ott tartanak, hogy egymás kezét is megfogják az utcán. Valami azt súgta nekem is be kell mennem, hogy szemügyre vegyem őket, mert érzem, hogy olyan dolgot fogok látni, amiről jobb lenne, ha nem tudnék. Vártam egy kicsit, aztán beléptem és szememmel őket kerestem. Egyszer csak egy milan mezes fazon jön oda hozzám.

-Te vagy Louis Tomlinson? –Kérdezte felvidultan.

Bólogattam, szerintem láthatta rajtam a kedvetlenségem, de próbálok nem bunkó lenni vele.

-Kérhetek egy autó grammot, imádom a csapatot és szerintem te nagy tehetség vagy! Sokkal jobb, mint az a suta Antonini! –Teljesen fel volt dobva a srác, hogy találkozhatott velem. Tényleg nagy szurkoló lehet ha már annak is örül, hogy velem, aki ráadásul egy senki találkozhatott. Megadtam neki az örömet és adtam neki egy aláírást a mezére, mivel oda kérte.

-Kaphatok veled egy közös képet?

-Persze, csak ne itt, menjünk innen jó messzire!

Indultam a kijárat felé, nem akartam semmi esetre a meleg bárban képet, megint csak botrány lenne belőle. Ő követett engem.

-Akkor mégis csak igazak a pletykák? –Kérdezte meglepetten, ez szíven ütött. Ez nagyon fájt, most mit mondjak neki? Gyorsan ki kell találnom valamit. Legjobb, ha az igazat mondom, persze nem részletezem azt sem, de nem pasizni jöttem, hanem egy barátomat kilesni.

-Nem, természetesen nem! Egy barátom miatt vagyok itt, akivel el szaladt a ló, folyton iszik, így figyelnem kell őt! –Egy kicsikét hazudtam, de volt igazság alapja.

-Ja értem, én csak örülnék, ha igazak lennének, mivel én meleg vagyok és az igazat megvallva nem nézel ki rosszul, sőt az esetem vagy és szerintem cuki vagy! Ha benne vagy egy jó kis kalandba, akkor szólj nekem és szó nélkül teljesítem minden kívánságod! –Rám kacsintott, de ez felháborító. Mégis mit képzel magáról, hogy majd ágyba bújok vele, miközben felvételt csinál róla, hogy aztán eladhassa az újságoknak? Azt már nem, különben sem fekszem le azokkal, akiket még csak nem is ismerek.

-Ez már sok nekem. Csináljuk meg azt a képet és húzz el innen a közelemből, de nagyon gyorsan! –Felemeltem a hangom, egyszerűen ezt nem bírom idegekkel. Az ilyen többet is érdemelt volna, de még így is visszafogtam magam vele szemben.

-Jól van, ne húzd fel így magad! Mindig is tudtam, hogy egy depressziós alak vagy!

Egyre több mindent megenged magának. Jobb lesz minél előbb megszabadulni tőle.

-Csináljuk már meg azt a képet, kérlek, különben elmegyek! –Mondtam ingerülten. Ő elővette a telefonját, mellém állt, majd magunkra állította és kattintott.

-Köszönöm! –Mondta, majd nyújtotta a kezét, viszonoztam, ezért kezet ráztunk. Végre lekopott.

Visszamentem a bárba, meg kell keresnem Harry-t és Adam-et. Mikor beértem, az egyik fickó közölte, hogy ketten nagy bejelentésre készülnek, ezért helyezzem magam kényelembe az egyik széken és figyeljek a színpadra. Megtettem, bár a szememmel továbbra is a barátomat kerestem, de arra a féreg Adamre nem igazán voltam kíváncsi. Nagyon meglepődtem, amikor Harry képett ki a színpadra azzal a mocsokkal. Elfogott a düh, amiért ők akarnak bejelentést tenni, biztosan azt, hogy összejöttek. Marha jó, Harry meg előtte akart velem lefeküdni, még jó, hogy nem hagytam kihasználni magam. Ha tudná, hogy szerelmes vagyok belé…

-Hölgyeim és Uraim! Ma este nagy bejelentésre készülünk Harry-vel! –Kezdte el mondani a mikrofonba az a perverz mocsok. Legszívesebben megfojtanám egy kanál vízben.

-Tehát bejelentjük, hogy mi mától kezdve is hivatalos párt alkotunk!

Taps vihar tört ki, körülöttem mindenki folyamatosan összecsapta a két tenyerét rajtam kívül. Most legszívesebben meghalnék, amiért Harry ezt teszi velem. Jó, lehet én vagyok itt a fő hülye, amiért haragtartósdit játszom vele, de akkor is fájt. Valahogy tudtára kéne adnom, hogy szeretem.

Legjobb lesz, ha én most lelépek, mielőtt valaki felismerni. Gyorsan áthatoltam magam a tömegen és ott sem voltam már. Hazamentem, lezuhanyoztam, fogat mostam, majd bebújtam az ágyba, de az alvás már nem igazán ment. Forgolódtam, mivel felzaklatott azt, amint az imént láttam és hallottam. Az lesz a vége, hogy holnap reggel nem fogok tudni felkelni és hulla fáradt leszek az úton, de hát ez jár annak, aki eltitkolja az érzelmeit a másik elől.

Másnap reggel az óracsörgésre ébredtem és egyből Harry jutott eszembe, hogy itthon aludt-e vagy sem, de aztán rájöttem, hogy miért is érdekel engem. Ő már Adam-el van, miért is lenne kíváncsi rám. Inkább felkeltem készülődni, mert hamarosan indulnom kell. Találkoztam a többiekkel a megbeszélt helyen, de mindenkin átnéztem, ahogy ők is rajtam. Indultunk a repülőtérre és a csapat gépe hamarosan felszállt, indultunk Oroszország felé.

Már egy ideje mentünk, amikor El Shaarawy mellém ült, mivel látta, hogy hozzám senki sem szól. Valóban vágytam társaságra, azért mégsem olyan kellemes, hogy egy ilyen hosszú úton senkihez sem tudok hozzászólni.

-Szia, ugye nem zavarlak? –Kérdezte. De miért is, mikor tudja nagyon jól, hogy vágyom egy barátra?

-Természetesen nem!

-Van twittered? Bekövetnélek!

-Nincs!

-Akkor ideje lenne csinálnod egyet.

Bár annyira nem volt rá szükségem, mert ott is jönnének az utálkozó üzenetek, azokra meg nagyon érzékeny vagyok.

-Hát nem tudom! –Bizonytalankodtam.

-Itt a telefonom, gyorsan felregisztrállak, a csapatban szinte mindenkinek van, jó azért van pár kivétel!

Elővette a készüléket és gondolom létre hozott nekem egy twitter profilt, utána felém tartotta a telefont, gondolom képet akart csinálni.

-Mosolyogj, kell egy profil kép! –Mondta, majd el is kattintotta, azonban nem mosolyogtam bele. Megnézte a képet, utána megmutatta nekem is. Majdnem rosszul lettem, amikor megláttam. Ilyen szar kép még nem készült rólam, mint amilyen ez.

-Csináljunk egy másikat! –Vágtam rá.

-Úgy gondolom én is! –Mondtam, majd rám állította a kamerát és kattant is egyet. Megnéztük, ez már valamivel jobb lett, mint az előző.

-Ez jó lesz akkor? –Kérdezte.

Bólogattam, de nem volt az igaz. Felesleges lett volna száz képet csinálni, úgysem sikerült volna igazán egyik sem, tehát megelégedtem ezzel. Beállította profil képnek.

-Kész a twittered és várj kiírom, hogy kövessenek be téged!

-Köszi!

-Nem jössz pózolni? Most csinálunk képet és nyomjuk fel twitterre!

-Tudod nagyon jól, hogy engem utálnak, ezért kimaradnék! Te mehetsz, nem muszáj velem lenned!

-Rendben, mindjárt jövök!

Eltelt vagy tíz perc, de azóta de jött vissza, miért is tenné, hiszen unalmas vagyok. Hallottam, ahogy Boatenggel és a többiekkel nevetgél, nem fogom megzavarni, én nem vagyok alkalmas arra, hogy elszórakoztassam. Pedig tudok én is vicces lenni, de ezt inkább múlt időben mondanám, mivel amióta itt vagyok, teljesen más ember vagyok. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy nem bírtam beilleszkedni és pocsékul érzem magam. Januárig talán kibírom, megmondom a vezetőségnek, hogy adjanak eladó listára. Kicsit elaludtam, hisz az éjjel keveset aludtam és most jött csak ki rajtam a fáradság. Később kattogásra ébredtem és mikor kinyitottam a szemem akkor döbbentem rá, hogy Boateng-ék engem fényképeznek, miközben alszom. Marha jó, most biztos kiteszik twitterre, miközben rajtam nevetnek. Nem szabad idegeskednem rajta, inkább venni kéne a poént. De mi van, ha tudom, hogy mindezt gúnyolásból csinálják? Ha megjátszom magam, akkor megint csak szánalmasnak fogok tűnni. Mit tegyek?

-Ilyenkor se hagyják az embert aludni! –Megdörzsöltem a szemeimet, hogy magamhoz térjek, azok meg továbbra sem álltak le. Próbáltam úgy tenni, mint akit nem érdekel, eddig sikerült is. Hatásos volt, mert leállították magukat, én meg elővettem a telefonomat, hogy megnézzem a twittert, feltették-e. Igen, még meg is jelöltek rajta, a szurkolók is írogattak alá. Inkább kikapcsoltam, nem izgatott, nem tudok ellene már mit tenni.

Nem sokára leszálltunk, amit már annyira vártam, nagyon fárasztó volt ez az út. Leszedtük a bőröndünket a szalagról, majd mentünk is ki, ahol várt a csapatra egy busz és egyesével szállt be mindenki. A sofőr egy szőke negyven körüli férfi volt, aki engem alaposan megvizsgálta, különösen az arcomat nézte, volt egy olyan érzésem, mintha ismerne engem. Érdekes, mert én soha az életemben nem láttam őt. Mindenesetre nagyon furcsa volt számomra, miközben ezen gondolkoztam, addig elvitt minket a szállodába. Leszállás közben szólt nekem, hogy várjam meg kint, mert beszélni szeretne velem.

Új blog

Most nem egy új résszel jövök, hanem, hogy közöljem felkerült az új blogomra a bevezető rész. Remélem tetszeni fog, iratkozzatok fel és hagyjatok magatok után nyomot, ha elolvastátok. Katt a címre és behozza a blogot.

Tomlinson Family

21. rész

Meghoztam az új részt, remélem ez is tetszeni fog. Ám bocsi, ha egy kicsit eseménytelenebb ez a rész, mert csak most kezdődnek majd az újabb események, konfliktusok. Nem akarom lelőni a poént, de a továbbiakban izgalmas részek várhatóak, csak legyetek türelemmel. Nagyon szomorú lettem, amikor láttam, hogy 30 feliratkozó van, de aztán később ez 29-re csökkent, ami azt jelenti, hogy valaki leiratkozott. Bár tudnám, hogy ki volt. De azért nagyon örülök neki, hogy már 29-en feliratkoztatok és továbbá nagyon hálás vagyok, amiért lassan 13 ezerre nő az oldal megjelenítések száma. Ha lehet, hagyjatok magatok után nyomot, nagyon örülnék pár építő kritikának és kominak. Köszönöm!

Eleanor szemszöge

Troy szólt, hogy vigyem be neki a törölköző a fürdőbe, de amikor visszaültem a helyemre és folytattam volna a keresztrejtvényem, akkor vettem észre, hogy a földön valamilyen fénykép fekszik. Mivel felkeltette a kíváncsiságom, felálltam és megnéztem. Egyszerűen elállt a lélegzetem, amikor meglátom ki van rajta, illetve inkább kik. Amúgy Jay volt rajta fiatalkorában, és a kezében a kicsi Louist tartja. Vajon ez a kép mit keres nála? Miért tartja ezt magánál? Lehetséges, hogy ő Louis vér szerinti apja? Mikor rákérdeztem van-e gyereke, terelte a témát és utána letagadta. Majd én kiderítem az igazat, mert nagyon kíváncsivá tett. Igazából nem lehet tudni, hogy ki az igazi apja, hiszen Jay akkoriban mindenféle jöttmentnek széttárta a lábát, és akkor erre az következtethető ki, hogy Troy ezért tagadta le. Eltettem a képet, ez még jól jöhet nekem.

Louis szemszöge

Hét közben, október 3-án BL meccset fogunk játszani, méghozzá a második csoportkört. Egészen pontosan Oroszországba utazunk emiatt, Szentpétervárra, mert a Zenit fogad minket hazai pályán. Épp a meccs előtti utolsó edzésünk ment, amikor Luca bejelentette, hogy ő elhozza az egész családját, hogy kiránduljanak egyet, azonban Allegri húzta a száját és azt mondta neki jelentkezzen ez ügyben a vezetőséghez. Elvileg senkit sem lehetne hozni, na de az ilyen nyalisoknak, mint ő ezt is sikerül elérniük és ez nagyon bosszantott. Ha most beszólok neki, garantáltan jobban fognak utálni, mint eddig. De nem bírtam ki, muszáj voltam odaszólni valamit neki.

-Te nyalás nélkül nem lennél sehol, sőt már lassan ki is túrnak a posztodról, tehát leshetsz nyali, ragi Luca! –Megmondtam neki a magamét, ez most tényleg jól esett, mert már rég óta magamban tartogatom ezt. Persze, hogy felhúzta magát, szembe állt velem.

-Mit mondtál nekem, te kis senki? –Kérdezte bosszúsan, én meg csak cinikusan nevettem, amire még idegesebb lett. Lökött rajtam egyet, de látszott rajta, hogy nem akar verekedést. Miért is akarna, akkor már nem ő lenne Szent Luca.

-Válogasd meg a szavaidat, te kis hülye! –Persze a nagy Boateng nem maradhatott ki, egyre jobban irritál. Tőle jobb félni, mert a múltkor is elvert, de nem érdekel, akkor is visszabeszélek neki, nem fogom hagyni, hogy megalázzanak és elnyomjanak.

-Muszáj volt megszólalnod? Ragaszd össze a szád pillanatragasztóval, utána próbálj dumálni!

-De nagynak érzi magát itt valaki! Amint elhagytuk Milanellot, akkorát kapsz, hogy hazarepülsz Angliába!

Szent Luca felnevetett és mellette még egy páran Boateng szellemes mondatán. Én is vissza tudok vágni neki rendesen, de lehet meg fogom bánni, jelen pillanatban ez érdekelt a legkevésbé.

-De nagy a szád, inkább takarodnál vissza te Afrikába a magad fajta majmok közé! –Tudom, ez egy kicsit durva volt, de mindenáron meg akartam sérteni és ez sikerült is, ugyanis erre annyira bedühödött, hogy ököllel behúzott egyet az arcomba, ezután gyomorba is rúgott. Ott azonnal össze is rogytam a földön a hasamat fogva, Ambrosini közbelépett, de már késő volt.

-Ezt azonnal fejezzétek be, fiúk! Mindjárt itt lesz Allegri és ha meglátja, hogyan viselkedtek, ki lesz akadva! Prince, nyugi, ne verekedj! Louis vagy hogy is hívnak téged, te meg mi a fenének szólsz be neki? Tudod, hogy erre allergiás!

-Nem érdekel, megérdemelte ez a csicska!

Boateng jött volna nekem következő adagot adni, de a többiek lefogták, nem engedték a közelembe.

-Nagyon meg fogod bánni, Tomlinson! El töröm a gerinced, ha kijutunk innen, azt garantálom! –Ordítozott torka szakadtából, már nem tudtak megérinteni a szavai, minden lepereg rólam, amit ő mond.

-Kinek akarod te eltörni a gerincét? –Szólt közbe Allegri, akkor ezek szerint meg is érkezett és Boateng utolsó mondatát elcsípte.

-Ennek a kis hülyének, biztos, hogy hazarepítem Angliába törött gerinccel!

Forrt az agyvize az idegtől, az biztos, a szemeiben is látni a gyűlöletet.

-Ezt kérlek ne itt! Állj ki a pálya szélére és garantálom, hogy a meccsen nem fogsz játszani! –Parancsolta Allegri keményen.

-De… -Ellenkezett Boateng.

-Semmi de, ilyet nem mondunk senkinek, főleg nem a csapattársadnak! Eredj, tedd, amit mondtam! –Kénytelen volt, már indult is, miközben káromkodott egy sort magának. Ekkor Szent Luca előlépett.

-Rasszista megjegyzést tett rá, nem ok nélkül mondta neki!

-Nem érdekel, elkezdeném az edzést!

Nem kívánt tovább beszélni róla. Én persze örültem neki, hogy Boateng a pálya szélén kuksol és nem játszhat a következő meccsen. Mikor futottuk a köröket és miközben elhaladtunk mellette, beleröhögtem a képébe. Annyira ideges lett, hogy fellökött, én meg a többiekre estem. Ez már annyira nem volt élvezetes, de azt igen is élveztem, hogy Allegri ezt teszi vele. Annyira el van szállva magától, szinte lesül róla a tízes mez a hátáról, kijár neki a lecke. Szerencsére ennek a lökésnek Allegri is a szemtanúja volt. Persze, hogy a fekete bőrű társunkat szidta le.

-Takarodás az öltözőbe! –Kiabált rá, ő meg már indult is. Én csak vigyorogtam magamba.

-Hallod, ne röhögjél, ezt nagyon meg fogod keserülni! –Szólt be Mexes, a szőke, buzi középhátvéd. Gusztustalan, az egyszer biztos. Jobb lesz leállni, mára már elég volt, sőt már sok is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire el fogok menni, tehát ez van. Folytatódott az edzés, azonban tartottam attól, hogy el kapnak és jól elvernek, de jobb nem ilyenekre gondolni. Már az öltözőbe is félve léptem be, de okom nem volt rá, mert senki sem szólt hozzám, teljesen levegőnek néztek, még Mattia is, pedig tőle nem ez a megszokott viselkedés. Bizonyára El Shaarawy haragudott rám, mivel egyik legjobb barátját sértettem vérig, hiába is zsarolta meg, akkor is meg volt benne az együttérzés. Nem csodálom, hogy nem akar társalogni egy olyan emberrel, aki rasszista megjegyzést tett a társára, főleg, hogy ő is Afrikából származik, de nem fekete bőrű. Amikor kiléptem Milanellon kívülre, ott várt rám.

-Beszélni szeretnék veled! –Állított meg.

-Tudom, most utálsz, meg van rá az okod, hiszen egy senki vagyok! –Mondtam szomorúan.

-Ne mondj ilyeneket, inkább gyere, hazaviszlek és közben megbeszéljük!

Beültünk az autójába, beindította a motort és indultunk is.

-Máskor fogd vissza magad kérlek, nem érdemes Prince-szel ujjat húzni, mert könnyen megégetheted magad, ezt jó tanácsként mondom! Tudom, hogy ő kezdte, nem kellett volna közbeszólnia, mikor Lucával vitatkoztál, azonban neked nem kellett volna beszólnod neki, akkor nem indult volna el. –Higgadtak tűnt, azt hittem le fog üvölteni, de nem így lett.

-Nem bírom elviselni, hogy folyton eljátssza a kis szentet, meg világosan meg lett mondva, hogy nem vihetünk magunkkal családtagokat, de ő benyalt a vezetőségnél, így persze, hogy megengedik neki. –Emeltem fel a hangom.

-Ne kiabálj kérlek, amíg én nyugodtan beszélek, addig te is! Prince elkezdte, hogy hazarugdos téged Angliába, erre te begurultál és megjegyzést tettél a bőrszínére. Vigyázz, mert ezt büntetik!

-Szóval te is mellette állsz, amúgy meg leszarom!

-Látom nem érted, amit mondani akarok neked! Fiatalabb vagyok nálad egy évvel, mégis több eszem van.

-De nagyra vagy magadtól! Tudod mit, nem érdekelsz! És az sem izgat, ha feljelent, csinálja csak, de én januárban el fogok innen menni! Most tegyél ki, nincs kedvem tovább beszélgetni erről! –Már teljesen ki voltam akadva, tudom én is hibás vagyok, de nem ok nélkül tettem, amit és engem képtelenek megérteni.

-Hazaviszlek, már megmondtam! Most utoljára mondom, hogy ne kiabálj velem, mert én sem teszem! Köszönöm! –Már ő is mérgesebb volt, nem nagyon tudta tartani a nyugodt hangszínt. Az út hátralévő részében már nem szóltunk egymáshoz, talán így is volt a legjobb.

Mikor beléptem a lakásba, Harry ült a nappaliban, napok óta nem szólunk egymáshoz játékot játszunk, mert nagyon haragudtam rá. Ő próbált beszélni hozzám, de levegőnek néztem, így legalább észreveszi magát. Ez így pont jó volt, mert kidobni őt nem akartam, amit anya és Niall ellenzett, mert ugye nem értették a logikát, hogy ha Eleanort elküldtem, akkor őt miért nem. Nem voltam jelenleg nyugodt állapotban, ezért a jelenléte különösen irritált.

-Miért vagy ilyen ideges? –Továbbra is próbálkozik, már egyre nehezebben megy az, hogy levegőként tekintsek rá, legszívesebben jól beolvasnék neki.

-Tudom, hogy haragszol rám, mert már napok óta nem beszélsz velem! Kérlek, tedd már félre, nagyot hibáztam, tudom, de mindenkinek jár egy második esély és tudom, hogy a szíved mélyén kedvelsz még engem, mert nem küldtél el, hanem megtűrtél itt, nem úgy, mint Eleanort, akit azonnal kidobtál.

Nem adja fel egy könnyen, de már jó lenne válaszolni neki, meg is tettem.

-Elárultál és ez súlyos bűn!

-Tudom, de az ember hibázik és mindenkinek jár egy esély! Ha veled történne ez, akkor már rég kiborultál volna!

-Ne idegesíts fel még jobban, kérlek! Elég volt nekem mára a veszekedésekből!

Fogtam magam és felrohantam a szobámba, most senki képére nem voltam kíváncsi és főleg nem a kioktatásokról. Talán meg kéne neki bocsátani, hiszen szeretem és alig bírom ki, hogy ne szóljak hozzá. Felidéztem magamban az együtt töltött pillanatokat, amikor még minden rendben volt és ezáltal sírni kezdtem, tiszta könny lett a szemem. Az ábrándozásomat egy csengetés zavarta meg, gyorsan felkaptam rá a fejemet és kinéztem az ablakon ki is lehet az. Egy számomra ismeretlen fiatalember várta, hogy ajtót nyissanak neki, kezében hatalmas virágcsokor volt. Mégis kinek hozta? Eleanor nem lakik itt, tehát úgy éreztem le kell mennem, hogy elküldjem az anyjába, biztosan az előbb említett egyik szeretője, az ilyeneket meg nem tűröm meg itt. Le is rohantam, de addigra már Harry ajtót nyitott neki.

-Eleanor Calder már nem itt lakik! –Kiabáltam neki és már készültem rácsapni az ajtót, de Harry megakadályozta.

-Azért ne így bánj az emberekkel, Louis! –Mondta nyugodtan Harry.

-Maga kicsoda? És kinek hozta ezt a csokrot? –Kérdeztem kissé flegmán.

-Én csak munkámat végzem, azt a parancsot kaptam, hogy erre a címre küldjem el ezt!

-Jó, de Eleanor Calder már nem itt lakik és más nő meg nincs a háznál, legfeljebb az anyám, de kétlem, hogy itteni udvarlói lennének! El lehet kotródni, vigye máshová annak a szajhának címzett virágcsokrokat!

Továbbra is bunkóztam vele, nagyon idegesített annak a tudata, hogy Eleanor így átvert és nem is egy valakivel csalt meg. A fiú kivett a csokorból egy kártyát, amire bizonyára volt valami írva.

-De a címzett nem Eleanor Calder, hanem Louis Tomlinson! –Mondta, de ezen ő maga is meglepődött, ahogy én is és Harry is. Általában nőknek szoktak virágot küldeni. Ki volt az az elvetemült, aki ilyet küldött nekem? Az sem lehet komplett, az egyszer biztos, vagy csak valami szivatás akar lenni egyik drága csapattársam részéről.

-Ki Louis Tomlinson?

-Én! –Elvettem tőle a kártyát, hogy megnézzem ki a feladó, de nem volt rajta, így visszatettem a csokorba.

-Vigye innen, nekem nem kell! Küldje vissza, ahonnan jött!

-Én a virágboltban dolgozom, ott adták le a rendelést!

-Vigye innen, nem kell! –Rácsuktam az ajtót. Harry ekkor nevetésben tört ki.

-Kuss! –Szóltam rá, mert már nagyon felment bennem a pumpa, ez meg itt röhögcsél.

-De ez nagyon vicces, hogy virágot küldenek neked, mintha egy szép hölgy lennél! –Tovább röhögött, szinte már fulladásig. Visszamentem a szobámba és kizártam magam körül a külvilágot, engem még egyszer ne zavarjon meg senki, mert nem állok jót magamért, főleg ne ilyen marhaságokkal. Kikapcsolódásra lenne szükségem, de ezt egy szobában nem fogom megkapni, mert jelen pillanatban a természetbe vágytam. Milánó viszont nagy város és nem hinném, hogy itt a közelben lenne zöld övezett, mivel mi a belvárosban lakunk. Jut eszembe, Harry nem rég kölcsönzött egy autót, akkor kölcsön kérem tőle. Lementem, hogy megmondjam neki, ő beleegyezett, sőt láttam rajta, hogy örül neki. Visszamentem a szobámba, hogy átöltözzek, majd el is indultam valamerre, csak mentem céltalanul, csak ki a városból.

Már egy ideje mentem, amikor végre egy zöld övezetben kötöttem ki és nem sokára megpillantottam egy jó kis parkot. Leparkoltam, utána sétálni kezdtem és élveztem a friss levegőt az őszi tájban. Végre egy kis csend, amire már elég régóta vágyom, de ez csak most járt ki.

A fák levelei sárga színekbe borultak, ami még szebbé tette a park látványát és ezek mellett csodálatos időjárásban is részesülhettünk, mivel héttágra sütött a nap, ami eléggé felmelegítette a levegőt, így szinte már a pulcsit is le kellett vennem. Ilyen az október, reggel még kabátban van az ember, majd délután szinte mindenki egy szál pólóban mászkál.

Észrevettem egy kis tavat is, ami körül padok voltak, így úgy döntöttem leülök ide egy kicsit. Túl szép lett volna, ha sikerül kikapcsolódni, mert egy olyan eset történt, ami nagyon felzaklatott. Először is egy kutya vonyítást hallottam, hirtelen nem tudtam honnan jön a hang, ezért körül néztem, de sehol semmi. Mentem a hang irányába, ami egy bokor mögé vezetett, na ott már lehetett látni az okát. Három tíz év körüli fiú agyon vertek egy kiskutyát, szegényke nagyon szenvedett, azok meg élvezkedtek rajta. Téglával meg különböző kemény tárgyakkal célozták meg, szerencsétlen állat már a vérben fürdött. Ha előbb érkezem, talán meg tudom akadályozni, de már nem. A szememből könnyek csordultak ki, de természetesen közbeléptem, hátha meg tudom még menteni szegény kutyust, ha gyorsan elszaladok vele az állatorvoshoz.

-Azonnal takarodjatok el innen, büdös kölykök! –Kiabáltam rájuk, ők szerencsére megijedtek és elszaladtak. Kezembe vettem a szenvedő állatot, nem érdekelt, ha közben csupa vér lesz a pólóm, lényeg, hogy azonnal állatorvoshoz kell vinnem. Elszaladtam az autóig, betettem az anyósülésre és már rohantam is vissza Milánóba. Nem tudtam merre van itt állatorvos, de megkérdezem, talán tudnak segíteni. Amint megérkeztem, rohantam is be és hiába voltak ott várakozók, én azonnal benyitottam, mert olyan sürgős volt a helyzet.

-Elnézést, de az imént egy állatkínzás szemtanúja voltam és úgy gondolom ennek a kis állatnak azonnali ellátásra lenne szüksége. Ugye segít?

A doki egy ősz hajú kopaszodó férfi volt, rám nézett, de nem adott választ azonnal, csak nézte a kezemben szenvedő kutyát.

20. rész

Máris meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog és tessék komizni, mert nagyon sokat jelentenének a visszajelzések. Ha annyira lusta vagy és nem tudsz mit írni, pipálj egyet, hogy legalább egy nyomott hagyj magad után. 

Eleanor szemszöge

A beszélgetésünk ott maradt félbe, amikor megkérdeztem Troy-t, hogy vannak-e gyerekei, mivel ő nem válaszolt azonnal, hanem elkezdett gondolkozni, de láttam rajta, hogy eléggé kellemetlen helyzetbe hoztam. Valamit titkol, de azt nagyon. Kezd összeállni bennem egy kép, mivel Louis apjáról semmit sem tudni, Jay csak annyit árult el, hogy több mindenkivel is folytatott viszonyt akkoriban, ezért nem tudja pontosan ki az apja, de nem is érdekli állítása szerint. Louis ezt nem tudja, neki azt hazudta, hogy az apjáról ne érdeklődjön, mert egy szélhámos ember, őt nem is izgatta annyira, mert számára a mostohaapja, Mark Tomlinson az igazi apja.

-Miért nem válaszolsz?

Megsürgettem egy kicsit, kezdett idegesítővé válni ez a csend.

-Bocsánat! Nem tudok róla, hogy lenne gyerekem. Miért érdekel?

-Csak úgy!

Louis szemszöge

Harry ma este sem jött haza, de már nem volt energiám, hogy összepakoljam az ő cuccait is, én csak az ágyba vágytam már nagyon és egy kiadós alvásra. Olyan fáradt voltam már, hogy semmin sem tudtam gondolkodni, hanem azonnal lecsukódtak a szemeim, ahogy magamra húztam a takarót. Igen csak furcsa álmom volt az éjszaka.

„Reggel azzal indítottam, hogy előkotortam egy viszonylag nagyobb méretű bőröndöt, hogy abba szépen belepakoljam Harry cuccait és ha nem fárad haza, akkor én magam fogok elmenni Adamhez és odaadom neki a cuccát, illetve megmondom neki, hogy többé nem kell hazajönnie. Letettem az ágyára a bőröndöt, kinyitottam, majd a szekrényt is amiből elkezdtem egyesével kipakolgatni a ruhákat. Amikor belehelyeztem az első ruhadarabot a bőröndbe, a szívem nagyon fájni kezdett, amiért megszakítok minden kapcsolatot Harryvel, de meg kellett tennem, erősnek kell lennem, nem állhatok meg. Ha a szívemre hallgatok, akkor tuti elbőgöm magam és nem dobom ki, de mivel az eszemre hallgattam, egy könnycsepp nem hagyta el a szememet, hanem minden ruhát bepakoltam, majd behúztam a cipzárt. Felöltöztem, fogat mostam és utána indultam Adam lakása felé, egészen biztos voltam abban, hogy Harry ott van. Nem tévedtem, valóban ott találtam. Felrohantam a lépcsőn, berontottam a szobába és hisztérikusan bedobtam oda a bőröndöt és kitört belőlem a sírás.

-Itt vannak a cuccaid, Harry! Hozzám többé ne gyere, soha többé nem akarlak látni!

Ő csak nézett, szóhoz sem tudott jutni, semmit sem értett, én meg nem mondtam neki semmit, csak könnyes szemeimmel az övébe néztem. Nem lehet igaz, hogy képes voltam ezt megtenni azzal, akit tiszta szívből szeretek. De ha egyszer elárult, akkor nincs mit tenni, hajlamos lesz megint ezt tenni vele. Az ilyen emberben nem lehet megbízni, egész életemben azon kéne izgulnom, hogy most mivel fog becsapni.

-Miért dobsz ki? Mit tettem? –Felemelte ő is a hangját és sírni kezdett.

-Gondolkodj el rajta és megtudod! Soha többé nem akarlak látni! –Ekkor kirohantam a szobából, sőt az egész házból és sírva rohantam haza. Eleanor miatt egyáltalán nem fájt a szívem, de Harry miatt igen. Talán soha többé nem látom a szerelmemet, amiért elengedtem őt.”

Felriadtam az álmomból és egyenesen az ablakra néztem, de sajnos még nem volt világos, ezért ránéztem az órámra, ami hajnali négyet mutatott. Teljesen meg voltam könnyebbülve, hogy ez csak egy rossz álom volt. Harryt még nem dobtam ki, de mégis meg kell tennem. Most mit tegyek? Ha kiteszem, akkor lehet soha többé nem látom. Ahogy az álmomban is éreztem az igaz volt a való életre is, miszerint Eleanor után egy kicsit se fájt a szívem, sőt megkönnyebbülést jelentett számomra, hogy kidobtam. Ha Harryvel is megteszem ugyanezt, akkor egészen biztos, hogy depresszióba fogok esni. Úristen, mit tegyek, most nagyon nagy bajban vagyok. Egészen reggel hétig forgolódtam ágyban, mert járt az agyam, de akkor sikerült visszaaludnom és amikor felébredtem, akkor 11 óra volt. Úristen, így elaludni! Amilyen gyorsan csak tudtam, kipattantam az ágyból, gyorsan magamra kaptam a tegnapi ruhámat, mert nem volt kedvem válogatni és azok úgy is le voltak dobálva, tehát teljesen mindegy. Gyorsan fogat mostam, enni semmi esetre sem tudtam, mert nagyon izgultam a mai nap miatt. Lementem a nappaliba és a konyhában egy másnapos Harry-vel találkoztam. Biztosan átbulizták az éjszakát Adammel.

-Kivel ittál? –Kérdeztem ingerülten.

-Adammel, ő nagyon nagy arc! –Mondta kissé szédelegve.

-Ezt nem hiszem el! Nem szégyenled magad? –Képtelen voltam elküldeni a háztól, akármennyire is szerettem volna. Azért az felháborító, hogy az én partnereimet viszi ágyba folyamatosan. Ez most azt jelenti, hogy nem voltam nekik elég jó? Eleanornak biztosan nem, de Adamnél én hibáztam, mert a bárban én utasítottam őt vissza. Vissza tudnám őt szerezni? Ugyan már, minek nekem Adam? Nekem Harry kell és senki más.

-Kijár nekem is a szórakozás! Vagy te nem így gondolod? Azt várod el, hogy hozzád hasonlóan gubózzak be és essek depresszióba a tetteim miatt?

Mit akar ezzel mondani? Beletiport ezzel a lelkivilágomba, folyamatosan bánt és én hülye továbbra sem teszem meg a lépést, amire már tegnap óta készültem. Miért hagyom, hogy bántson? Még visszaszólni is képtelen voltam, egyszerűen ettől a mondattól totálisan lefagytam.

-Valami rosszat mondtam? –Kérdezte felháborodottan.

-Nem, inkább menj és pihenj le! –Válaszoltam halkan és szomorúan, miközben a padlót bámultam. Hallottam, ahogy elfordult tőlem és megy felfelé a lépcsőn. Egyedül maradtam a térségben és már nem bírtam tovább, elsírtam magam, közben összekuporodtam a konyhaszekrény előtt és arcomat a térdeimbe temettem. Egy darabig ebben a pózban voltam, majd valaki megérintette a fejem, de nem néztem fel rá, nem érdekelt ki az.

-Eleanor miatt sírsz, ugye? –Meghallottam anya hangját, közben letérdelt hozzám és meg a könnyes szemeimmel ránéztem. Nem válaszoltam a kérdésére, nem mondhattam el még neki sem, hogy Harry az igazi oka.

-Nem néztem volna ki ezt belőle, olyan jóra való lánynak tűnt! Nem érdemli meg a könnyeidet, az biztos.  –Folytatta, de egyáltalán nem érdekelt Eleanor. Anya magához ölelt, amit viszonoztam is, ezért még jobban rám tört a sírógörcs, ki is engedtem magamból. Nagyon jól esett, hogy anya itt volt mellettem, sokkal jobban éreztem magam utána.

2012. szeptember 26.

Csak pár nap telt el a múltkori eset óta és Harry-t azóta sem tettem ki a házból. Niall és anya nem mondták el neki a kérésemre az igazat, hogy már tudok mindent, de azt már tudja ő is, hogy Eleanorral szakítottunk és elköltözött innen. Tehát ma este megint meccsünk lesz, hazai pályán a Cagliari csapatát fogadjuk és én még mindig sérült vagyok, tehát ma este sem számíthat rám Allegri, még keret tag sem vagyok, csupán a lelátóról figyelhetem az eseményeket. Remélem nem történik semmi olyasmi, ami a múltkor, mert akkor végig sem tudtam nézni a meccset. Ma mindenképp nyernünk kell, nagyon fontos nekünk ez a három pont, mert nagyon rosszul állunk a tabellán. Este elindultunk a stadion felé anyával és Niallel. Harry otthon maradt, mert neki semmi kedve nem volt ehhez és ez engem eléggé zavart, pedig nem szabadott volna. Persze a többiek előtt úgy tettem, mint aki le se szarja már Harry-t, de a valóságban vergődtem magamban ezért. Most, hogy kitettem Eleanor szűrét, csak még jobban fokozzák azokat a pletykákat, miszerint meleg vagyok és a képen látható férfi miatt dobtam a barátnőmet. Szerencsére ilyen cikk még nem jelent meg sehol, tehát jobb, ha nem festem az ördögöt a falra, de jobb félni, mint megijedni.

Megérkeztünk a San Siroba és elfoglaltuk a helyünket, rajtam kívül még találkoztam pár csapattársammal, akik szintén nem szerepeltek a keretben sérülés miatt, de nem szóltunk egymáshoz. Bizonyára sokan tudják már, hogy nem jövök ki valami jól a társaimmal, de azt már kevesen, hogy nem az én hibám, egyszerűen ők olyanok, hogy kiutálják azt, aki nem szimpatikus nekik, pedig nem bántottam őket. Nem is izgat a dolog, hülyékkel nem érdemes foglalkozni. A meccs jól alakult a számunkra, ugyanis El Shaarawy duplájával megnyertük 2-0-ra. Ezek után persze, hogy mindenki őt ünnepli. A forumozók és mások szerint is belőle még nagy világ klasszis válik, megvan benne az a bizonyos plusz, ami ehhez kell. Sztárolják és mégsem szállt el magától, ugyanolyan szerény maradt, mint volt és ez az ami nagyon szimpatikus benne. Ráadásul még segíteni is próbál nekem beilleszkedni, hogy ne érezzem magam annyira rosszul, csodálatos ember ő és nagyon tisztelem ezért. A meccs végén bementem az öltözőbe csak azért, hogy gratuláljak neki, de amikor benyitottam, szúros tekintettel bámultak engem, különösen Boateng, aki a legjobban utált közülük. Odamentem El Shaarawy-hoz és megöleltem, de csak olyan baráti ölelés volt.

-Gratulálok! Nagyon nagy voltál!

-Köszönöm! –Viszonozta az ölelést, majd rám mosolygott. Éreztem, hogy Boateng le sem veszi rólam a szemét, de nem mertem hátra fordulni. Bizonyára tele lehet gyűlölettel a tekintete.

-Én azt hiszem megyek, mert vannak, akik nem látnak itt szívesen! –Mondtam, majd távozni készültem, de Mattia visszahúzott.

-Rólam meg is feledkezel? –Kérdezte.

-Nem, dehogyis! Te is nagyszerűen játszottál! –Őt is megöleltem és viszonozta is az előbb említett baráti ölelést, ezután távoztam és csak tőlük köszöntem el, mert a többiek azt sem érdemelték meg, hogy rájuk nézzek, nem hogy még köszönjek nekik.

Már vártam a holnapot, mert újra elkezdhetem az edzéseket, bár még nem a többiekkel fogok, hanem külön a sérültekkel. Ez különösen feldobott, mert végre már nem üldögélni fogok a fenekemen, hanem valamit csinálni. A hétvégén Parmába utazunk, de oda valószínűleg még nem megyek el, nem hiszem, hogy Allegri be nevez a keretbe, viszont az október 3-i BL meccsen szeretnék már ott lenni legalább a keretben.

Másnap délután izgatottan indultam az edzésre, de amint beértem az öltözőbe, teljesen lehangolódtam. Nem az zavart igazából, hogy Boateng és társai megint pózolgatnak a fényképező gépbe és felteszik az elkészült képet twitterre vagy instagramra, hanem az, ahogyan rám néztek. Semmi köszönés és a tekintetük tele gyűlölettel. El Shaarawy, aki bár haverkodott a számomra legutáltabb személlyel, mégis jóban voltam vele. Odajött hozzám kezet fogni és Mattia is. Ezzel a két emberrel jóban voltam. Mikor már átöltözött mindenki, kimentünk a pályára és passzolgattunk, amíg nem érkezik meg Allegri. Én El Shaarawy és Mattia társaságában voltam és persze hülye lettem volna azt hinni, hogy nyugalomban lehetek, nem sokkal később Boateng odajött hozzánk, hogy kötözködjön velem.

-Te Fáraó, ugye te ezt nem gondolod komolyan, hogy ezzel a kis nyomival barátkozol? –Mondta gúnyosan, nem esett valami jól, de próbáltam kiengedni a fülemen és nem foglalkozni vele.

-Miért lenne nyomi? Esélyt sem adsz neki, hogy megismerd, csak folyamatosan ítélkezel felette. Hidd el, jó fiú ő!

Nagyon jól esett, hogy El Shaarawy ennyire véd engem, nem gondoltam volna még az elején, amikor mindenki utált, hogy lesz olyan ember, aki így kiáll mellettem.

-Jól van! Most mit csináljak? Mert nem bírom elviselni, hogy vele is haverkodsz! Akkor választás elé állítalak: ő vagy én! Az edzés végéig dönthetsz!

Ezzel tovább is állt, én csak ledöbbenve álltam ott, biztos, hogy őt fogja választani. Miért is választana ilyen csődtömeget, mint amilyen én vagyok? De nem izgat, Mattia még mellettem lesz, de ha ő sem lenne, az sem érdekelne.

-Akkor vége a barátságunknak? –Kérdeztem szomorúan. A barátom csak rázta a fejét, hogyan lehet valaki ekkora zsarnok.

-Én ezt egy szóval sem mondtam! –Mondta nyugodtan, majd ő is otthagyott engem. Nem sokára megérkezett Allegri, aki a többieknek kiosztotta a feladatot, a sérültek mást csináltak.

Edzés után, mikor bementem az öltözőbe, az összes cuccom eltűnt a helyéről, hiába kerestem, mintha a föld nyelte volna el.

-Nem láttátok a ruháimat? –Kérdeztem idegesen.

-Senki sem nyúlt hozzá a vacak gönceidhez! –Válaszolt gúnyosan Luca, de én leginkább Boatengre gyanakodtam. Oda is mentem hozzá.

-Add vissza a ruháimat!

-Miből gondolod, hogy én voltam? Nem csak én utállak innen, gondolj bele!

-Te akarsz mindenáron keresztbe tenni nekem!

-Nem én vettem el!

Otthagyott engem mindenki, senki sem akart segíteni és a ruháimat nem kaptam vissza. Nem is amiatt aggódtam, hanem mert abban a táskában van minden igazolványom és a fontosabb dolgok. A Fáraó és Mattia maradtak ott velem.

-Ne félj! Meg lesznek a ruháid! –Vigasztalt Mattia.

Kinyílt az öltöző ajtaja és Boateng tört be rajta.

-Emlékszel mit mondtam az edzés előtt? –Fordult a Fáraó felé, hogy emlékeztesse, hogy választás elé állította. Elszomorodtam, mivel biztos voltam benne, hogy már nem számíthatok El Shaarawy barátságára.

-Ő vagy én? –Kérdezte, ekkor a Fáraó megállt vele szemben és mélyen a szemébe nézett, nem volt valami jókedvű, amiért egyik barátja ilyen döntésre kényszeríti. Én is ideges lennék a helyében.

-Ő!

-Te akartad, de rám ezek után ne számíts! Meglátod, hogy sokkal rosszabb lesz neked ezzel a kis hülyével, de akkor már nem lesz visszaút! –Majd Boateng távozott és erősen becsapta maga után az ajtót. Átöleltem El Shaarawyt örömömben, mert tényleg nem gondoltam volna, hogy engem fog választani, mindent megköszöntem neki.

Eleanor szemszöge

Beköltöztem Troy-hoz, aki egy hatalmas nagy villában lakott, de még mindig nem volt tiszta pontosan mivel is kereskedik és kételkedtem benne, hogy tiszta úton lett ilyen gazdag.

-Eleanor, hozd be légy szíves a törölközőmet! –Szólt ki a fürdőből, én meg felpattantam és kivettem egyet a szekrényből, amit oda is adtam neki. Visszaültem a helyemre, kezembe vettem a keresztrejtvényt és a tollat, amikor a szekrény előtt a földön észrevettem egy képet, ami lefelé nézett, tehát nem láttam a színes oldalát. Felálltam, hogy megnézzem mégis milyen kép pottyant ki abból a bizonyos szekrényből. Annyira meglepődtem a kép láttán, hogy tátva maradt a szám.