19. rész

Végre meghoztam a következő részt, tudom kicsit sokat kellett rá várni, de mostantól megpróbálom gyakrabban hozni. Főleg, hogy most a hétvégén otthon sem voltam. Ha lehet, akkor hagyjatok magatok után nyomot.

Louis szemszöge

Anya bekötötte a lábam, de azt mondta mindenképp bevisz a kórházba, mert nem maradhat a szilánk a lábamban. Közben Niall rontott be kissé idegesen, mert valami fontosat akart közölni, azt amire már hetek óta várok. Ha most se akarja elmondani végül, akkor is mindenképp kiszedem belőle, mert ezt már nem csinálhatja tovább, mert egyre jobban idegesít már ez a nagy titkolózás.

-Figyelj, Louis! Most el fogom neked mondani, hogy milyen is valójában Harry és Eleanor, mert úgy érzem jogodban áll tudni az igazat! Lehet, hogy nagyon fog bántani a dolog, de jobb előbb túl esni rajta, mint hogy húzni a dolgot, mint a rétest!

-Jól van, Niall! Belekezdenél a lényegbe? Nem kellenek a mellébeszélések!

Már én is eléggé ideges voltam és olyan hangnemben is beszéltem vele. Féltem, hogy megint megsértődik, ahogy a múltkor vagy mikor egy kicsit felemeli vele szemben az ember a hangját, de szerencsére most nem állt le érzelgősködni, hanem belevágott a lényegbe, ahogy egy igazi barát is tenné. Ő az, már többször is bebizonyította ellentétben Harryvel.

-Ez még Doncasterben történt meg, de sajnos nem egyszeri alkalom volt.

Egy perc csönd következett, ami nagyon kínos volt, főleg, mert tovább váratott vagy csak nehezére esett neki elmondania.

-Igen, tudom! Már ott el akartad mondani, csak nem ment. Kinyögöd már végre?

-Harry és Eleanor szeretők voltak és te semmit sem sejtettél róla! Sajnálom, hogy nem mertem neked elmondani már rögtön, amikor megtudtam, pedig el akartam! Sajnálom! Nem érdemlem meg a barátságodat!

Könnyek csordultak ki a szeméből, engem meg ezek a szavak szíven ütöttek. Bármit el tudtam volna róluk képzelni, de ezt pont nem, annak ellenére, hogy Eleanort az imént láttam egy öregebb fickóval és Harry meg Adammel hentereg, miközben előtte ő az enyém volt. Egyikük se érdekel már, mind a hárman megrohadnak, Harryt és Eleanort meg kidobom a házamból, úgy is van hová menniük, meglesznek nélkülem, abban biztos vagyok.

Felálltam és magamhoz öleltem Niallt.

-Ne sírj, nem te vagy a hibás és örülök neki, hogy elmondtad! Ezek után semmi keresni valójuk nincs már ebben a házban!

-Most kirúgod őket?

Kérdezte még mindig sírva.

-Te nem ezt tennéd a helyemben?

-De.

Anyám félbeszakított minket, mert már indulni kellett a kórházba, ezért felmentem a szobámba és próbáltam a fájós lábamra felhúzni egy zoknit. Ez ritka alkalom, hiszen nem nagyon szeretem ezt a ruha darabot, de mégsem tehetem meg azt az orvosnál, hogy amikor leveszem a cipőm, akkor áradjon a lábszag az egész területen. Mikor ez megvolt, leballagtam a lépcsőn, majd a cipőmet is felhúztam, bár az se ment valami könnyen, mert eléggé fájt a lábam és a kötéstől se fért nagyon bele a lábbelibe. Anyával és Niallel elindultunk a kórházba, egy kicsit várni kellett a soromra, de nem volt vészes, maximum húsz percet vehetett ez igénybe. Mikor sorra kerültem, egyre jobban izgultam, hiszen féltem, hogy nagyon fájni fog és, hogy módszerrel szedi majd ki.

-Jó napot!

-Jó napot! Louis Tomlinson?

Köszönt, majd kérdezte az orvos.

-Igen.

Válaszoltam.

-Üljön le és mondja el mi baja!

Utasított, én helyet foglaltam, majd kezdtem is bele a mondandómba.

-Az a helyzet, hogy belefúródott a talpamba egy üveg szilánk és rettenetesen fáj. Valahogy el kéne távolítani.

-Mutassa!

Levettem óvatosan a cipőmet és a zoknimat, majd odatettem az orvosnak, hogy lássa. Ő megvizsgálta és ahogy egyre jobban közeledett az a pillanat, féltem.

-Ezt ki kell szedni! Csak egy pillanatig fog fájni, utána bekötöm! Nem érdemes érzéstelenítőt adni rá.

Nem is tűnt rossz ötletnek az érzéstelenítő.

-Nem lehetne? Annyira félek tőle! Tudom, hogy viccesen hangzik, de akkor is.

-Ha annyira akarja, bár ez semmiség!

Látszott a fején, hogy nem érti a helyzetet, mert bizonyára szerinte ezt egy kisgyerek is kibírná. Befújta érzéstelenítővel a talpam, majd hagyni kellett egy kicsit, hogy hasson. Éreztem, ahogy egyre jobban elzsibbad a lábam és a végére már szinte semmit sem éreztem, ekkor indulhat is a menet, az orvos kiszedte a lábamból a szilánkot, ami miatt kissé elkezdett vérezni, de gyorsan bekötötte. Az érzéstelenítőnek hála, semmit fájdalmat nem éreztem. Felvettem a zoknim és a cipőm óvatosan, majd távozhattam is.

Eleanor szemszöge

Úgy éreztem el kell onnan jönnöm, mert felidegesít Louis viselkedése, egyszerűen annyira szánalmas, hogy kibírni se lehet vele egy légtérben. Beültem egyedül egy kávézóba, azonban hamarosan lett is társaságom egy negyvenes kopasz férfi személyében, mivel nem volt hely, így megkérdezte leülhet-e hozzám és én természetesen megengedtem neki.

-Troy Austin!

Nyújtotta nekem a kezét, miközben bemutatkozott, biztosan tetszem neki. Ha van pénze, akkor természetesen ő is szóba jöhet nálam.

-Eleanor Calder!

A pincér lassan kihozta a kávénkat. Troy-ról kiderült, hogy abból a városból jött ő is, ahonnan Louis, azonban nem kérdeztem rá, hogy ismeri-e, egyszerűen ennyire hidegen hagyott engem az az idióta.

-Hogy hogy most Milánóban vagy?

Kérdeztem.

-Most itt van az üzlet, egy darabig most itt is maradok!

-Mivel foglalkozol?

-Különböző dolgokkal kereskedem, jelenleg most nagyon megy! Üzletember vagyok amúgy eredetileg.

Biztosan tele lehet pénzzel, nem engedhetem el csak úgy, mert utána nehéz lesz megtalálnom. Különösen örültem, hogy ma este elhívott bulizni, bár egy kicsit meglepődtem rajta, hogy ennyi idősen olyasmi helyekre jár. Estére megbeszéltünk egy találkozót, majd hazamentem. Mikor hazaértem, nem volt otthon senki, de nem sokáig volt így, mert miközben a nappaliban néztem a tévét, beállítottak Harry kívételével.

-Hát ti hol voltatok?

Kérdeztem meglepődve.

-Louist kórházba kellett vinni, mert elvágta a lábát, de semmi komoly!

Felelte Niall, bizonyára most is mezítláb járkálhatott, megkapta ezért a méltó büntetését. Lehet kárörvendő vagyok, de ennek most örülök, legalább le fog szokni róla, mert nehezen tudom elviselni már a gusztustalan lábfejét. A hányinger kerülget, ha arra gondolok, amikor a kezeimbe vettem azt és a talpát csiklandoztam, még a hideg is kirázott tőle. Hogy voltam akkor arra képes, nem tudom felfogni. Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatok és inkább azon agyaltam, hogy ma este felszedem Troyt és utána megosztja velem is a pénzét. Felmentem a szobába, kinyitottam a szekrényemet, hogy eldöntsem, ma este mit fogok felvenni. Nem akarok túl kurvásan felöltözni, mégiscsak egy negyvenes éveiben járó emberről van szó, de az sem jó, ha túl szűzies vagyok. Valami kihívó darabot kéne találnom, ami még az ízlések határán belül van.

-Mit csinálsz, szerelmem?

Ölelte át hátulról a derekam Louis, akitől undorodtam. Marha jó, amikor még megcsókoltam volna, akkor ő volt az, aki elhúzta onnan a fejét, de már tudom az okát. Már a gondolattól is undorodom, hogy férfiakkal is összefekszik, az ilyen hozzám ne érjen. Megfogtam a kezét és leszedtem a derekamról.

-Ne érj hozzám most, kérlek!

-Mi bajod van, drágám?

-Megcsaltál! Az!

Mintha izgatott volna, amúgy sem szerettem már és gusztustalan féregnek tartom, amióta kiderültek a kis dolgai.

-Ne haragudj, olyan ostoba voltam!

-Miért tetted? Ráadásul férfiakkal?

-Csak egy volt, teljesen meghülyített! Mindig leitatott és visszaélt a helyzettel.

Megpuszilta a nyakamat, nem tudom mit képzel magáról, nem elég, hogy homoszexuális hajlamokkal rendelkezik, de még hazudik is.

-Megbocsátok, de csak most az egyszer!

-Köszönöm!

Eszem ágában sincs eredetileg, de egy darabig biztosan jót fogok majd szórakozni rajta és remélem hamarosan összeomlik, ha meg nem, akkor majd teszek róla, hogy így legyen. Bevonom majd ebbe Troy-t vagy Luca-t, ugyanis az utóbbi nagyon nem szívleli Louist.

-Szerinted mit vegyek fel ma este?

Kérdeztem, miközben kicsit feltúrtam a szekrényemet.

-Miért? Hová mész?

-Bulizni! Baj?

-Nem, de akkor elkísérnélek!

-Semmi szükség rá, a barátnőimmel megyek!

Hazudtam és nagyon remélem, hogy bedől neki, nincs kedvem lebukni, főleg, mert már elég régóta csalom őt különböző pasasokkal, egyszerűen ő nem elég nekem, én többre vágyom.

-Jó, itthon maradok, szórakozz a barátnőiddel! 

Megpuszilta az arcom, azonban elég furcsa volt számomra a viselkedésem, mert mostanában sosem volt velem ilyen. Talán rájött mindenre és van valami terve? Ez nem történhet meg, de ha mégis kitesz, van hová mennem, tehát nem kéne ezen aggódnom. Végül sikerült kiválasztanom a megfelelő ruhát, magamra is vettem, majd feltettem egy erős buli sminket.

Louis szemszöge

Úgy tettem mintha minden a legnagyobb rendben lenni, persze utána fogok menni, mégis kivel fog ma este megcsalni. Szóltam Niallnek, hogy amikor Eleanor elindul, akkor kövessen, majd értesítsen hová ment, mert nekem addig össze kell pakolnom a cuccait, hogy hozzá vághassam a szeretője előtt. Vissza sem kell már jönnie soha többé, le is fogom cseréltetni a zárat. Felmentem a szobába, fogtam egy nagyobb bőröndöt és elkezdtem kipakolni Eleanor szekrényét, egyenesen mindent a bőröndbe gyűrtem. Mikor elkészültem vele, Niall hívott is és elindultam otthonról a szórakozó hely felé a bőrönddel együtt. Mikor odaértem, ír barátom már ott várt rám a bejárat előtt.

-Valami kopasz fazonnal van!

Mondta.

-Gondoltam, hogy megcsal, kíváncsi vagyok, hogy most kivel!

Indultunk befelé, szemünkkel Eleanort kerestük, nem tartott sokáig, azonnal megpillantottuk a pultnál az előbb említett kopasszal. Bár már nem éreztem iránta semmit, mégis bosszantott, hogy ennyire hülyére vett és még mindig vesz, én meg olyan vak voltam, hogy semmit sem érzékeltem ebből. Még akkor sem gondoltam erre, amikor Niall valamit el akart mondani, amit nagyon nehezen lehetett belőle kihúzni. Hogy lehettem ekkora marha? Úristen! Mikor erre gondolok, úgy megpofoznám magam, nagyon is megérdemelném.

-Menjünk oda!

Mondtam, majd indultam is és éreztem, hogy Niall utánam jön. Megálltam a pultnál, ahol Eleanor és a szeretője ült. Nem tudom mi vette rá, hogy egy nála kétszer idősebb fickóval legyen, biztosan tele van, ez lehet az oka.

-Szia, Eleanor!

Köszöntem rá, miközben egy gúnyos mosolyt eresztettem rá, ő meg csak meglepetten nézett. Megszólalni sem tudott a döbbenettől.

-Ez meg kicsoda?

A kopasz dühösen reagált a megjelenésemre, biztosan féltékeny. Felé fordultam és mikor a szemembe nézett, a szája egy o alakot vett fel, Eleanorhoz hasonlóan ő sem tudott megszólalni.

-Most mit néztek úgy? Elmondanám ennek a fickónak, hogy Eleanor az én barátnőm, miközben megcsal engem mindenféle alakkal, mert tudomásomra jutott! Ezért összepakoltam neked, kedves Eleanor, már vissza sem kell jönnöd hozzám! Itt a bőröndöd, semmi cuccod nincs már a házamban! Menj csak fel a szeretődhöz, nála nyugodtan lakhatsz!

Letettem elé a bőröndöt.

-Most kidobsz?

Kérdezte dühösen.

-Mit gondoltál? Hogy majd egy kurvát tartogatok a házamban! Azt már nem!

Ránézett Niallre, mintha tőle várná a választ, de lehet sejtettem, hogy mindenről kitálalt nekem.

-És Harry?

Eléggé halkan kérdezte.

-Mi van vele? Ő is a szeretőid egyike! Harry egy áruló, őt is ki fogom tenni, tehát ne aggódj! Na szevasz! Jó szórakozást ezzel a nem tudom kicsodával, biztos vagyok benne, hogy csak a pénze kell neked!

Megragadtam Niall karján és kirángattam erről a gusztustalan helyről, nem tudok tovább itt maradni. Már a sírógörcs kerülgetett, de nem akartam itt elbőgni magam.

Eleanor szemszöge

Louis rájött Niallnek köszönhetően, fogadjunk, ha ő nem mondja el neki, akkor a mai napig mindent elhisz, amit hazudok neki. Nem is érdemes rajta rágódni, mégis mindenáron bosszút akartam rajta állni.

-Hát ez meg mit akart tőled?

Kérdezte felháborodottan Troy.

-Látod! Kidobott! Ne is törődj vele, nem is szerettem, sosem tudta azt megadni, amire én vágyom, hát persze, hogy megcsalom a háta mögött.

Nevettem egyet, majd egy gúnyos fintort vágtam, amire Troy vette az adást.

-Nem semmi a kölyök! Komolyan ezzel voltál együtt?

-Csak kizárólag érdekből, mivel focista, így sokat keres, de semmi különlegeset nem találtam benne!

Ő csak nevetett megállás nélkül, valóban kicsit szégyeltem magam, mert Louis nagyon kretén és mindig is az volt. Troy elgondolkozott valamin, a kezemet lóbáltam a szeme előtt, hogy figyeljen rám.

-Csak elgondolkoztam, bocsánat! Eszembe jutott, hogy valakire emlékeztet ez a fiú, még a fiatalkori csajomra.

-Ez furcsa. Megkérdezhetem, hogy ki volt az egykori szeretőd?

-Úgysem ismered, de azért a nevét elmondhatom! Johannah Poulston.

Lefagyott a mosoly az arcomról, amikor kimondta a nevét, nem hittem volna, hogy ilyen kicsi a világ. Tehát akkor neki volt dolga Louis anyjával is, amin nem is lepődöm meg, mivel az a nő elég sok mindenkivel volt fiatal korában. Szerencsére azóta már nem ilyen, megváltozott és megbánta, amiket akkor tett. Most akkor Louis apjával van dolgom vagy sem?

-Neked vannak gyerekeid?

Kérdeztem rá félénken, egy perc csend következett.

Ne haragudjatok!

Tudom, hogy utoljára múlt hét hétfőn hoztam új részt és még mindig nincs fent a következő, de a héten egyszerűen nem jött az ihlet. Tudom, hogy gyenge kifogás, de aki ír blogot, az tudja, hogy ez milyen érzés. Mindössze két oldalt tudtam megírni a wordben, és egy rész nálam ott hat oldal. Ráadásul a hétvégén otthon sem voltam, pénteken este indultam el és ma este érkeztem haza, de ma már egyszerűen semmit sem tudtam beleírni, képtelen voltam. Holnaptól ráállok és megpróbálom minél előbb hozni. Ráadásul ma olyan szar napom volt és lehangolt vagyok! Na mindegy, nem rizsázok tovább a hülyeségről, csak kérlek a türelmeteket kérem, ígérem a héten fel fogom tenni! Ezer bocsánat!

18. rész

Egy hét után végre meghoztam a következő részt. Bár sajnos nem sokan olvassátok, és még megsürgetve se lettem, hogy mikor hozom a következő részt. A szavazásnál is a többség arra ment, hogy nem tudta milyen volt az előző kinézet. Ebből is látszik, hogy kevés a rendszeres olvasó, aki mindig visszajár az oldalra. Nem jó, amit írok? Miért nem tetszik senkinek? Nem értem. A pipálások száma is folyamatosan csökken, a kommentekről meg ne is beszéljünk. Azonban átléptük a 10 ezres oldal megjelenítést, amit köszönök is, ahogy a 23 feliratkozót is. Örülnék már pár olvasónak azért.

Eleanor szemszöge

Amikor elmondtam Marionak, hogy Louis a pasim, nevetésben tört ki, kissé elszégyeltem magam, hogy egy lúzerrel járok, de ez az igazság, azonban hamar véget lehet vetni ennek az állapotnak is.

-Ne röhögj már ki!

Vetettem oda neki nevetve, már én is röhejesnek tartom magam, hogy leálltam vele. Na de aki a kicsit nem értékeli, a nagyot se érdemli meg, és én ezzel pontosan így voltam, mindig is egy pénzes pasit akartam magam mellett tudni, aki ez mellett még híres is, erre meg Mario pont a legalkalmasabb és ő nem egy ilyen unalmas szaralak, hanem inkább jó fej és lehet vele hülyéskedni is.

-Bocsi, de ez olyan vicces, hogy egy ilyen csaj, mint te, leáll azzal a nyomorulttal! Egy rakás szerencsétlenség a gyerek, öngyilkos akart lenni, mikor megvan mindene és ilyen kis senki létére a Milanban játszik.

-Amúgy amióta Milánóba költöztünk, azóta tök más lett, ezért is vagyok vele keveset, mert már kezdem unni a hülye fejét!

-Igazad van! Lehetséges, hogy januárban eligazolok és remélem a Milanba, mert tudod, az a gyerekkori kedvenc csapatom, Olaszországban nőttem fel eredetileg.

-Igen, ezt mindenki tudja, meg, hogy örökbe fogadtak.

-Pontosan.

Milánó, Olaszország

2012. szeptember 23.

Antonini szemszöge

Már készültünk a mai meccsre, hamarosan indultunk Udinébe, ugyanis ma az Udinese ellen játszunk idegenben. Nyernünk kell mindenáron, mert nem túl fényesen állunk a tabellán, bár még csak szezon eleje van, messze van még május. A pályán edzettünk, majd Allegri ki is hirdette a kezdő csapatot, arra számítottam, hogy Allegri betesz, de nem így lett nagy meglepetésre, mert helyettem most Mesbah fog játszani, pedig a média engem jósolt a kezdőbe, de hát ők se látnak be Allegri gondolataiba, aki ugye bármikor meggondolhatja magát. El kell fogadnom az edző döntését, sokszor volt ilyen helyzet, de tudom, hogy csak néha fog mellőzni, ez így van rendjén. Később már az öltözőben foglaltunk helyet, ahol vártuk már a meccs kezdetét. Allegri lépett be, hogy megtartsa a szokásos beszédét, hogy lelket öntsön belénk és, hogy motiváljon minket, hajtsuk szét magunkat, hozzuk ki minden tőlünk telhetőt, mert ma nyerni kell. Felhozta Louist is, a csapattársunkat, hogy ő érte is játsszunk, mivel bizonyára néz minket otthonról a tévében. Vissza kell bele hozni az életet, örömet kell neki azzal szerezni, hogy három ponttal távozunk Udinéből. Mindenki megfogadta, hogy így lesz, teljesíteni annál nehezebb már.

Én csak a kispadról nézhettem a meccset, de sajnos kikaptunk 2-1-re, de legalább El Shaarawy szerzett egy gólt, de nem sokra mentünk vele, mert így is nulla ponttal kellett távoznunk, még rosszabbul állunk a tabellán.

-Én nem értem miért nem döglött meg az a kis csicska!

Hangzott el Boateng szájából a szidás. Nem értem, hogy lehet ilyen egy ember, akármennyire is utálok valakit, de a halálát sosem kívánnám.

-Nem értelek, komolyan mondom!

Elé álltam és a fejemet ráztam, mert valóban nem fért a fejembe ez az egész.

-Ki fogom csinálni! Érted?

Louis szemszöge

Ma reggel végre kiengedtek a kórházból, így ma a meccset már a saját házamban fogom megnézni és remélem nyerni fogunk, mert már ránk férne, az önbizalmunknak is jót tenne. Ilyenkor egy kicsit rosszul éreztem magam, hogy én nem tehetek hozzá a játékhoz semmit, nem számíthatnak rám az ostoba sérülésem és az én hülyeségem miatt, hogy öngyilkos akartam lenni. Hogy lehettem ekkora barom? Egy ostoba cikk miatt, ami sajnos igaz rám nézve, de simán tagadhatom, hiszen nem vehető a képből pontosan, hogy én vagyok-e rajta, mert elég sötétek és homályosak. Természetesen tagadni fogom. Még az is felvidított, hogy a szurkolók bíznak abban, hogy kamu az egész és, hogy valaki be akar feketíteni. Harry és Niall is megerősítették, hogy nem én szerepelek azokon a képeken. Megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem lógok majd Adammel és semmilyen sráccal nem fogok csókolózni még akkor sem, ha nagyon késztetést érzek rá, ezeket az érzéseket el kell fojtanom magamban, még azt is, amit Harry iránt érzek. Most még nem késő véget vetni ennek, utána már úgy is csak szenvedés lenne az egész.

Niall megágyazott nekem a kanapén, ki is húzta, mert azt akarta, hogy a nappaliban legyek és, hogy együtt nézzük meg a meccset. Harry megint elment, Eleanor a szobájában van, nagyon úgy tűnik, hogy már nem annyira kíváncsi rám, ami nem is izgatott igazán. Anya meg vásárolni van. Elkezdődött a meccs, akkor jutott eszembe, hogy valami hiányzik, de hirtelen nem jöttem rá.

-Nem tudod, hogy mi hiányzik?

Kérdeztem Niallt, de ő csak a fejét rázta. Hogyan is láthatna bele a gondolataimba, nem is tudom hogy gondoltam ezt.

Egyszer csak eszembe jutott, hát persze: Kevin, az imádott kis galambom, ami bár mű, de számomra nagyon fontos.

-Kevin! Mikor is láttam utoljára? A kórházban nem is volt velem!

-Fent van amúgy a szobádban, lehozzam?

-Igen, azt megköszönném!

Fel is ment érte, annyira jól esett, hogy Niall ilyen gondoskodó velem, ő tényleg egy barát, akire még a rossz dolgokban is lehet számítani. Az viszont rosszul esett, hogy Harry ennyire nem foglalkozik vele, fogadjunk megint Adammel lóg, aminek a tudata nagyon felhúz, pedig nem szabadna. Legyen csak homoszexuális vagy biszexuális, vállalja fel, nem izgat. Én annyit tudok, hogy nekem közöm sincs hozzá. Niall a kezembe nyomta Kevint, ekkor hátulról meghallottam Eleanor nevetését, miközben mondott is valamit.

-Te még mindig nem nőtted ki ezt az ostoba Kevinezést. Hány éve is vagy? 21?

Hátra néztem és nem értettem miért nevet ki, eddig aranyosnak tartotta, amikor ezt csinálta, most meg nagyon lenéző volt.

-Mi bajod van?

Kérdeztem.

-Szerinted? Fel kéne már nőnöd! Ez az öngyilkossági kísérleted is azt mutatja, hogy milyen éretlen vagy, mert ha ér egy kis nehézség, akkor máris el akarod dobni az életedet, hogy ne kelljen szenvedned és megoldani a problémákat, inkább elmenekülsz belőle.

Igaza volt, de mégis bosszantott, hogy a fejemhez vágja. Tudom, hogy egy barom voltam, de már tanultam belőle. Magamhoz szorítottam Kevint és egy hang nem jött ki a torkomon, pedig meg akartam neki mondani, hogy már másképp gondoltam, tanultam belőle és lelkileg már sokkal erősebb lettem, mint azelőtt. Nem ment, ezért kinevetett, hogy hallgatok.

-Látod? Igazam van, magad se mered bevallani, mert egy ostoba szaralak vagy! Egy puha pöcs, anyuci pici fia!

Fogta a táskáját, majd maga mögött az ajtót becsapva elhúzott. Sírhatnékom támadt, a párnával eltakartam az arcom, hogy Niall ne lássa. Viszont hiába, mivel az Eleanorral történő veszekedés után nyilván engem fog nézni és nem a tévét.

-Most meg mi bajod van?

Kérdezte, miközben el akarta venni tőlem a párnát, de semmi esetre sem akartam odaadni neki.

-Hagyj már békén!

-Hallottam miket mondott Eleanor! Hallod, ez a nő nem érdemel meg téged!

-Ezt mondod már mióta, de egyszer sem voltál hajlandó elmondani, hogy mit tett és, hogy Harry miért áruló!

Kezdett már ebből a hallgatásból is elegem lenni. Én miért nem tudhatom meg?

-Egy szép napon majd megtudod!

Na ettől a mondatától ment fel bennem a pumpa, de már nem tűröm sokáig. Felpattantam és kirohantam a lakásból mezítláb, közben becsaptam magam mögött az ajtót. Mentem amerre láttam és az egyik kávézóban észrevettem Eleanort egy másik fickóval, miközben egymást puszilgatják és csókolgatják. 

Elfogott a düh, mégsem mehetek oda mezítláb, csak kiröhögnének, főleg az öngyilkossági kísérletem után. Nagyon szánalmasnak tarthatnak, ezért se szabad odamennem. Inkább őrlődöm magamban, nekem az élet úgy is ezt adta. Mit tettem, hogy mind ez a rossz megtörténjen velem? Próbáltam hallgatózni, hogy mit mondanak, de csak a nevetgélésüket hallottam. Nagyon rosszul esett, hogy így becsap engem, de nem is csodálkozom rajta. Ki az, aki engem akar? Senki se olyan őrült, hogy egy magam fajta csődtömeget kívánjon maga mellé. Távoztam, nem bírtam elviselni, hogy Eleanor jól érzi magát egy másik fickóval. Szaladtam olyan messzire tőlük, amennyire csak tudtam, de egyszer csak hirtelen éles fájdalmat éreztem a talpamban, de nem foglalkoztatott, azonban egy idő után muszáj voltam megállni, mert éreztem, hogy folyik ki belőle valami. Megálltam, majd lenéztem a lábamra, akkor vettem észre, hogy a bal lábam csupa vér. Nagyszerű, sikerült belelépnem valami élesbe, így jöjjön ki az ember mezítláb az utcára. Szoktam ilyet csinálni, de eddig még nem vágtam el magam, ez a mostani az első alkalom. Haza felé tartottam és mikor beléptem az ajtón, Niall és anyám állt meg előttem, akik elmenni készültek valahová.

-Hát te?

Kérdezték meglepetten, de én csak sírtam megállás nélkül, miközben anyám karjaiba omlottam és szorosan magamhoz öleltem.

-Eleanor megcsal!

Mondtam zokogva.

Harry szemszöge

Elmentem Adamhez, rájöttem, hogy számomra ő nem csak egy futó kaland, hanem az igaz szerelmem. Pillanatnyilag így éreztem és ezt semmi sem tudja megváltoztatni. Muszáj lesz kiderítenem, hogy ő tényleg így érez-e irántam, vagy teljesen feleslegesen szerettem belé.

-Megjöttem!

Kiabáltam el magam, nem csöngettem, csak úgy besétáltam az ajtón. Ő egy szál alsóban jött le a lépcsőn, nem tudtam levenni róla a szemem. Bár nem volt nagyon kigyúrva, mégis isteni volt a felsőteste, mert ugye csont vékony se volt. De ez még semmiség ahhoz képest, amilyen az alsó teste. Gatyáján kidudorodott nem éppen kicsi férfiassága, egyszerűen begerjedtem rá és éreztem, hogy odalent feszülni kezd nekem, de tartanom kellett magam, nem szabad hirtelen cselekedeteket csinálni. Zavarba jöttem és szerintem ő ezt észre is vette rajtam, mert közeledett felém és vad csókolózásba kezdtünk. Irtó szexi ez a pasi, imádom. Annyira vad és szenvedélyes, persze, hogy belé zúgtam. Megfordult a fejemben, hogy talán Louis is így érez iránta, de ő azt állítja, hogy heteró és, hogy őt csak a lányok érdekli. Aha persze, valóban ezt vettem rajta észre. Meg persze fedezni kellett a nyilvánosság előtt, mikor én is és Niall is tudja, hogy ő szerepelt azokon a képeken Adammel. Megtesszük a kedvéért, őt is meg lehet érteni, hiszen úgy elítélné mindenki és lehet, hogy a csapatból is kirúgnák, azt meg ugye senki sem szeretné.

-Imádlak!

Nyögtem. Utána leszaggatta rólam a ruhákat, csak az alsóm maradt rajtam.

-Felmegyünk?

Kérdezte, majd bezárta az ajtót. Én bólogattam, majd rohantunk is fel a szobába, aztán ledobtuk magunkat az ágyra. Nem sokára rám vetette magát és már nem csak a számat csókolgatta, hanem az egész testemet, isteni érzés kerített magába, nem akartam, hogy véget érjen, olyan volt, mint egy álom. Sosem volt még ilyen pillanatom senkivel sem, Adam az egyetlen és nem szeretném soha sem elveszíteni. Lekerült rólunk az alsó gatya is és utána jöhetett a lényeg. Mikor véget értek a csodálatos percek, ketten beálltunk a zuhanyzó alá.

-Kérdezhetek tőled valamit, Adam?

Kérdeztem.

-Persze, bármikor!

-Őszinte legyél! Te már lefeküdtél Louisszal?

-Nem!

Nem hittem neki, a tekintetét a plafonra szegezte és nem mert a szemembe nézni.

-Kérlek mondd el az igazat, nem leszek féltékeny!

-Na jó! Igen, de nem sokszor, mert legtöbbször nem akarta, de nem tudta magát visszafogni.

-Tudtam! Ő élvezte?

-Igen, de utána mindig megbánta, legalábbis azt mondta.

Annál jobb, így könnyebben átadja majd nekem, mert ő mindenáron heteró akar lenni, hát akkor legyen, nekem meg megmarad Adam és csak az enyém, nem kell vele megküzdenem érte. Amúgy se vehetné fel velem a versenyt, azért van kettőnk között különbség. Én nem vagyok egy lecsúszott valaki, aki öngyilkossággal kísérletezik, tökéletesen megelégszem az életemmel. Bár annyira nem nézek ki jól, mint Adam, de Louisnál jobb vagyok, azt tudom.

Louis szemszöge

Anyám felkísért a fürdőszobába, hogy lemossam a lábam és, hogy utána lefertőtlenítse a sebet, majd bekötözze. Beleálltam a kádba és vizet engedtem a lábamra, anya közben hozott egy törölközőt. Mikor elzártam a vizet és helyére tettem a zuhanyrózsát, kezembe nyomta a törölközőt és kiléptem a kádból. Amikor ráálltam arra a lábamra, hirtelen belém nyílalt a fájdalom, hogy majdnem összeestem, anya erre átkarolt, hogy azért ne huppanjak a földre.

-Jól vagy?

Kérdezte aggódva.

-Igen, csak nagyon fáj a talpam!

-Már ezerszer megmondtam neked, hogy ne menj ki mezítláb az utcára, de te sosem hallgatsz rám! Most legalább tanulsz belőle!

Bementünk a szobába, leültünk az ágyra és anya az ölébe vette a sérült lábamat, hogy lefertőtlenítse, majd bekösse.

-Belefúródott a szilánk a lábadba, tehát sürgősen el kell, hogy vigyelek a kórházba!

Közölte velem anyám, én meg csak döbbenve néztem rá, hogy ez velem egyáltalán megtörténhetett. Ekkor Niall rontott be hirtelen, amitől egy kicsit összerezzentem.

-Most már tényleg el fogom mondani, hogy milyen is valójában Harry és Eleanor!

Mondta eléggé idegesen. Ha továbbra is húzni akarja ezzel az agyamat, akkor már tényleg nem tudok vele mit csinálni, legfeljebb lekiabálom a fejét. Most tényleg elszántnak látszott, hogy mindenről kitálal.

-Remélem most már tényleg elmondod, mert erre várok hetek óta. Kezd egy kicsit elegem lenni ebből, Niall!

Száját kinyitotta, ami azt jelezte, hogy már bele is kezd a mondandójába.

17. rész

Sziasztok, meghoztam a 17. részt és amint látjátok új kinézetet kapott a blog. Hogy tetszik nektek? Szerintem nagyon jó lett, remélem nektek is tetszik és jobban, mint az előző. Szavazzatok oldalt. Sajnos egyre kevesebb a komi és a pipálás is. Nem tudom mi az oka ennek, talán nem tetszik, amit írok? Nem tetszik a történet?

Milánó, Olaszország

A kórházban épp Louis életéért küzdenek az orvosok, csak épp elfogyott a vér, így egy kicsit sokat kellett arra várni, hogy találjanak egy embert. Végül sikerült Luca Antonini személyében, úgy tűnt még időben vannak, így folytatták a vérátömlesztést, ám de közben végzetes dolog történt.

-Megállt a szíve! Azonnal alkalmaznunk kell az újraélesztést!

Vagy öt percen keresztül csinálták, de semmi életjelet nem adott magáról: MEGHALT!

-Sajnos rajta már nem lehet segíteni! A halál beállta: 2012. szeptember  19. 18 óra 25 perc! 20 évet és 9 hónapot élt meg.

Adam szemszöge

Már türelmetlenül várakoztunk, hogy vajon megmenthető-e még, de minden jel arra mutatott, hogy megmenekül a haláltól. Már nem tudtam nyugton ülni, fel-alá járkáltam az izgalomtól, Harry a lábával dobolt, Niall csak ült, de az ő arcára is kiült az idegesség.

Bevallom beleszerettem Louisba, de Harry mindig rám akaszkodik, iránta semmit sem érzek, ő csak egy kis kaland, hogy sikerüljön elfelejtenem Louist, mivel ő a múltkori eset óta hallani sem akar rólam és azóta is tartja a haragot, de remélem hamarosan megbékül.

Az orvos letörve sétált felénk, majd ezt mondta.

-Sajnálom, már nem lehetett megmenteni, túl későn kapott vért! Isten nyugasztalja szegény fiút!

Harry felpattant, az orvos elé állt, teljesen ki volt akadva a hír hallatán.

-Tessék? Ez most azt akarja jelenteni, hogy meghalt? Elvesztettem a legjobb barátomat? Ezt nem teheti, azonnal hozza vissza az életbe, mert akkor én is öngyilkos leszek, érti?

Megfogta az orvos vállát és összevissza rángatni kezdte a dokit, aki látszólag hirtelen tehetetlen volt, majd végül lefogta Harry kezét.

-Kérem nyugodjon le, uram! Tudom, hogy ez nehéz, de a halál az élet része, ezt nem lehet elkerülni, akár fiatal az ember, akár öreg! Sajnálom, de ez történt, nem lehetett megmenteni!

-Átkozottak! Átkozott gyilkosok azok az újságírók vagy nem tudom kik, akik kitalálták azt a cikket róla! Meg az átkozott csapattársak, akik kiutálták! Meg fogják bánni!

Harry közel volt már az összeomláshoz, az egész kórház tőle zengett, az orvost fellökte és bement oda, ahonnan kijött, gondolom abban a szobában feküdt Louis. Megőrült vagy csak egyszerűen elvesztette a fejét. Nekem is könnyek gyülekeztek a szemembe, Niallel átöleltük egymást, annak ellenére, hogy ma látjuk először egymást. Semmi vonzalmat nem éreztem iránta, csupán együttérzésből. Hallottam Harry őrjöngését a szobából, csak azt hajtogatta egymás után, hogy Louis. Niallel odaálltunk az ajtó elé, ekkor azt láttuk, hogy szorosan magához szorítja Louis élettelen testét, miközben csak a nevét emlegeti. Kétlem, hogy ez visszahozhatná őt az életbe.

Louis szemszöge

Láttam magam felülről, ahogy fekszem a kórházi ágyban élettelenül. A lelkem elhagyja a testem és már nem vagyok többé a földön, mert egy újabb világ vár rám, a földi életemnek mostantól vége, aminek örültem is, mert nem bírnám elviselni a sok utálkozót velem szemben, amiatt, hogy fiúkkal voltam. Harry volt az egyetlen szerelmem és nem Eleanor. Lepergett előttem életem minden kockája, még az a kellemes pillanat is, amikor legelőször figyeltem fel rá Harry hátsójára, majd utána magára a fiúra is. Azok a pillanatok, amikor Adammel szeretkeztem, de annak ellenére, hogy Harryvel nem történt meg ez a dolog, mégis ő volt az, akit szerettem tiszta szívemből. Utána egy fehér folyosón mentem végig, aminek a végében egy nagy fényt láttam, ha oda elérek, akkor belépek egy másik világba. Gyorsan oda akartam érni, de nagyon lassan haladtam és egyszer csak meghallottam hátulról Harry hangját, ahogy a nevemet mondogatja, meg azt, hogy jöjjek vissza hozzá, különben ő is megöli magát, mert nélkülem üres és semmit mondó az élete. Figyelmen kívül hagytam egy darabig a kérését, csak kizárólag a fényre tudtam koncentrálni, hogy minél messzebb kerüljek a földi élettől. Azonban hirtelen egy fura érzés fogott el és ekkor meg is álltam, majd megfordultam. Az út másik végében Harry állt, ahogy könyörög nekem és patakokban folyik a könnye miatta, ezért visszafordultam, hogy lássam és közel érezzem magamhoz.

Adam szemszöge

Harry őrjöngött, miközben agyon szorította az élettelen testet, ami még az ágyban feküdt. Az orvosok lefogták őt, bár nagyon nehezen ment, de végül beadtak neki egy nyugtató injekciót, amitől szép lassan elaludt, így hát bevitték egy másik szobába.

Hirtelen csoda történt: a gép azt jelezte, hogy Louis szíve újraindult. Niallel összenéztünk, ezután orvos után kiabáltunk, hogy jöjjön ide, mivel Louis feléledt, nem halt meg. Hihetetlen öröm töltötte el a testem, hogy az egyetlen szerelmem mégsem ment el.

-Ez valóságos csoda!

Mondta az orvos meglepetten.

-Nem hittük volna, akkor ezek szerint mégis van benne élni akarás, különben nem tudott volna visszajönni. Összesen tíz percig volt halott!

Nem tudtam megszólalni az örömtől, ahogy Niall sem, aki el is sírta magát.

-Most meg miért sírsz? Hisz életben van?

-Ezek öröm könnyek! Ez annyira hihetetlen és Harry még nem is tudja!

-Meg fogja tudni, amint felébredt, csak ez az ideg összeroppanás ezt tette vele.

Louis még nem tért magához, ezért ki kellett mennünk. Addigra a megmentője is kijöhetett, akihez még nem jutottak el a hírek.

-Ugye megmenekült a haláltól?

Kérdezte aggódva, én csak bólogattam és ekkor hirtelen megkönnyebbült.

-Hihetetlen dolog történt! Tíz perce megállt a szíve, már mindenki azt hitte elvesztettük, de hirtelen csoda történt, ugyanis feléledt és most már csak arra kell várni, hogy magához térjen! Alig tudom elhinni!

A fiatalember arcán is látszódott a meglepettség, hiszen ilyesmi nem mindennap fordul elő.

Louis szemszöge

Amikor kinyíltak a szemeim, hirtelen azt hittem, hogy már a másik világban vagyok és véget ért a földi életem, mivel körülöttem minden fehér volt. Körül néztem és akkor jöttem rá, hogy ez csak egy kórház és közben eszembe is jutott, hogy én választottam ezt az utat, hogy visszatérjek a Földre kizárólag Harry miatt. Nagyon gyengének éreztem magam, szinte tehetetlennek és hirtelen nyögés hagyta el a számat.

-Harry! Hol vagy? Kérlek ölelj át!

Ajtó nyitás hallottam, egy fehér ruhás úr volt, bizonyára az orvosom.

-Magához tért!

Kiáltotta, ebben a pillanatban az ajtóban megjelent Niall és Adam, de akire én vágytam, nem volt itt. Csak álmodtam volna? Hatalmas csalódást éreztem a szívemben, hogy ő nincs itt, ezért egy könnycsepp zúdult a szememből az arcomra. Közelebb jöttek hozzám, de Adamet nem akartam látni, ő csalódást okozott nekem, amit nem tudtam neki megbocsátani. Az igaz, hogy Harry is megbántott és elárult, de őt szeretem.

-Menjetek innen, senkit se akarok látni, csak Harryt!

Mondtam erőtlenül.

-Úgy örülök, hogy élsz, már teljesen le voltunk törve.

Jelentette ki Niall.

-Niall, vidd innen ezt a férget, látni sem akarom, mert hányingerem van tőle!

-Adam, kérlek!

Könyörgött neki, majd Adam távozott szerencsére.

-Harry hol van?

-Teljesen kiborult a halál híred miatt, összeomlott, ezért nyugtatót kellett neki adni, most egy másik szobában pihen.

Harry szemszöge

Nem sokára magamhoz tértem, elaludtam az erős altatótól, de ettől még ez nem változtat a tényen, hogy Louis már nincs az élők sorában, ezért már nekem sem volt kedvem élni. Az orvos benyitott hozzám, látta, hogy már ébren vagyok.

-Hogy van? Ugye megnyugodott?

-Nem bírom elviselni a barátom elvesztését.

Közben sírtam, nem tudtam már vissza fogni magam, hadd lássa mindenki, hogy mennyire szerettem őt.

-Louis él! Nagy csoda történt, de visszajött az életbe!

-Tessék?

Tátva maradt a szám a csodálkozástól, az összes könnyem eltűnt. Ez nem lehet! Ez meg hogyan történt? Úristen, mekkora szerencse és többet nem is maradhatna egyedül, vagy egyszerűen vissza kell rázni az életbe, mert nem eshet még jobban depresszióba. Pszichológust fogadok fel neki, azt már elhatároztam.

-Bemehetek hozzá?

Kérdeztem még mindig remegve, mert az izgalomtól az összes testrészem remegni kezdett, a szívem majd kiugrott a helyéről.

-Persze!

Felelte az orvos és én ekkor kipattantam az ágyból, majd azonnal rohantam Louis szobájába, de még mindig csukva voltak a szemei és mozdulatlanul feküdt az ágyban, csak a gép jelezte, hogy él. Ennek nagyon megörültem, összetettem a kezeimet és ekkor Niall magához ölelt.

-El sem hiszem!

Suttogta a füleimbe, de én kiszabadítottam magam az ölelése alól, majd Louishoz odamentem, hogy egy nagy puszit nyomjak az arcára. Ekkor az ír barátom nevetésben tört ki.

-Elaludt!

Felelte még mindig nevetve, én meglepődve néztem rá.

-Miért? Már magához tért?

-Igen, az előbb. Kizavarta Adamet, mert nagyon haragszik rá. Ne ébreszd fel, mert eléggé ki volt merülve! Te hogy vagy?

-Már jól, köszi!

-Akkor haza is jöhetsz?

-Nem tudom, remélem.

Visszamentem a szobámba, majd megkérdeztem a dokit, hogy hazamehetek-e. Ő azt mondta, hogy az éjszaka mindenképp maradnom kell megfigyelés alatt, mert komoly idegösszeomlásom volt. Befeküdtem az ágyba és pihentem.

Niall szemszöge

Adammel indultunk hazafelé, majd elköszöntünk egymástól, tehát ma éjszaka egyedül alszom a házban, mivel Louis és Harry kórházban vannak, Eleanor Manchesterben és csak holnap jön haza. Vajon mit fog szólni a történtekhez? Gyorsan megfürödtem, hogy a kedvenc sorozatomat a kanapéról tudjam nézni. Lehoztam az ágyneműimet, mert azt tervezem, hogy bealszom a tévé előtt, de ehhez ki kellett húznom a kanapét, hogy jobban elférjek. Mikor bekapcsoltam a tévét, az egyik csatornán éppen a híreket mondták be, ez nem is lenne olyan érdekes, ha épp nem Louisról lenne szó. Mivel róla volt szó, így nem kapcsoltam tovább, hanem végig hallgattam. Mutatták a fürdőszobát is, meg betették az interjút, amit velem készítettek. Csak annyit tudnak, hogy életveszélyes állapotban kórházba vitték a mai napon, de az állapotáról semmit sem nyilatkoztak, mert hozzájuk még szerencsére nem jutott el a hír. Bár lehet szólni kéne, mivel egy csomó szurkoló halálra aggódja magát miatta, meg remélem a társak is. Kiírtam twitterre: „Louis Tomlinson túl van az életveszélyen, tehát nyugodjon meg mindenki! Ezer köszönet Luca Antonininek, aki vért adott neki, így az életét is megmentette!”

Antonini nem rendelkezett twitterrel, így nem tudtam őt megjelölni benne, de egy csomó komment érkezett rá. Hamarosan ellepte a Milan oldalakat a jó hír, így egy csomóan fellélegezhettek.

Reggel, mikor felébredtem még ment a tévé, én mondtam, hogy be fogok rajta aludni. Ma érkezik Louis anyukája, és mivel most Harry is kórházban van, így nekem kell kimennem elé a repülőtérre. Kocsim nem volt, így hívtam egy taxit, így azzal mentem, majd megvártam, amíg leszáll a gép. Johanna nem sokára megérkezett, amúgy a beceneve Jay, mi így hívjuk őt, Louis persze anyának. Útközben elmeséltem neki mindent, teljesen ki volt amúgy borulva, hogy a fia ilyesmit tett magával, de mikor említettem neki, hogy túl van az életveszélyen, akkor megkönnyebbült. Otthon Jay lepakolt, majd indultunk tovább a kórházba Louishoz, Harry viszont már össze volt pakolva, mire odaértünk.

-Hol van Louis? Be lehet menni hozzá?

Kérdezte Jay, én meg csak bólogattam és mondtam, hogy kövessen. Az orvos megengedte, hogy bemenjünk hozzá, mert viszonylag már jól van. Amikor Louis meglátta az anyukáját, majd kiugrott a bőréből, azonnal fel is kelt az ágyból, de megszédült szerencsétlen és a földön kötött ki. Hallottam, ahogy a feje koppan egyet a földön, nagyon megijedtem és szerintem Jay is.

-Úristen! Nem ütötted meg magad?

Hajolt le hozzá Jay és megsimogatta a fejét.

-Nem, nincs semmi bajom! Jól vagyok!

Felelte Louis és próbált felkelni kevés sikerrel, ezért besegítettem neki. Megfogtam a karját és visszavezettem az ágyhoz, hogy lefeküdhessen.

-Nagyon beverted a fejed?

Faggattam.

-Annyira nem, ne aggódj már!

Manchester, Anglia

Eleanor szemszöge

Mario ágyában ébredtem fel, mindketten hiányosan voltunk felöltözve, sőt nem is volt rajtunk semmi. Felkeltünk, lezuhanyoztunk, ezután felöltöztünk, majd lementünk a konyhába reggelizni.

-Mit szeretnél enni?

Kérdezte kedvesen.

-Rád bízom!

Válaszoltam mosolyogva. Ő addig bekapcsolta a tévét, mert kíváncsi volt a sport hírekre (hátha beszélnek róla is). Végül tojás rántottát ettünk teával és néztük a sport híreket. Hát persze, hogy az imádottamról volt szó először, megint összebalhézott az edzőjével. Ez már szinte természetesnek számít nála, ezért elnevettük magunkat mindketten, látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet, meg, hogy a középpontban van.

Nem sokkal később egy roppant érdekes hírre kaptam fel a fejemet:

„Louis Tomlinson öngyilkos akart lenni, de megmenekült a haláltól! Az Ac Milan frissen igazolt angol  játékosa felvágta az ereit, majd befeküdt a fürdőkádba. Egy barátja, Niall Horan talált rá a játékosra, aki azonnal kihívta a mentőket és még egy búcsú levelet is hagyott maga után….”

Amint végig hallgattam a hírt, a nevetés tört ki belőle és biztos, hogy nem kamu, mert még maga Niall is nyilatkozott, miközben mutatták a véres fürdőszobánkat is.

-Te most komolyan ennek örülsz?

Kérdezte megdöbbenve Mario.

-Hogy örülnék már? Más miatt nevetek!

-Hát akkor mi olyan mulatságos?

Bekaptam még az utolsó rántottámat, majd belekortyoltam egyet a teámba, miközben azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e neki, hogy nekem Louis a pasim. Félek, hogy kinevet, hogy leálltam egy ilyen idiótával, de magamban tartani is nehezemre esett.

-Louis a pasim már lassan egy éve!

Végül kinyögtem nagy nehezen.

16. rész

Ismét meghoztam az új részt, amint látjátok mostanában gyakrabban jönnek a részek, mivel most nekem is több időm van és ihlet is van bővel, mert most épp jelenleg nagyon izgalmas résznél tartunk. Köszönöm az előzőhöz a komikat, a pipákat és a 20 feliratkozót. Ha ennél több jönne még, annak nagyon örülnék, meg persze ha minél több komi születne. Nem erőltetek senkit, mindenki úgy ír, ahogy tud, a kényszer kominak semmi értelme. Abbahagytam a dumát, nem húzom az agyatokat tovább a hülyeségeimmel, ja és a végéért megint bocsi.

Niall szemszöge

Benyitottam a fürdőszobába, de valami szörnyűséges látvány fogadott, ez felér egy tragédiával is akár. Louis a véres vízzel teli kádban feküdt eszméletlenül, sőt még a csempén is volt vérfoltok. Louis feje félig elmerült a vízben, a szája már bent volt, így sok vizet nyelhetett, azonban az orra még kint volt, ezért szerencsére levegőt még kapott, így még van esély, ha csak nem vérzett el. Mégis mi a fenét művel magával? Ekkor vettem észre a kád tövében a véres kést, bizonyára azzal sebesíthette meg saját magát. Kizárt, hogy bántotta volna valaki, hiszen senki sem jött be. Fogtam a telefonomat és milyen gyorsan csak tudtam, hívtam a mentőket. Utána értesítettem Harryt, hogy baj van.

-Harry, haza kell jönnöd!

-Hagyjál már!

-De Louis rosszul van!

-Ott vagy neki te, majd te ápolgatod! Van jobb dolgom is annál, mint, hogy vele foglalkozzak! Érted?

Rám csapta a telefont, nem tudja mekkora is a baj valójában, ezért inkább sms-ben értesítettem: „Nagy baj van, Louis öngyilkos akart lenni, felvágta az ereit és a véres kádban fekszik! Azonnal kihívtam a mentőket!”

Rámentem az elküld gombra és reméltem, hogy hamarosan reagálni fog a dologra, azért mégsem lehet ekkora szemét.

Nem sokára kiértek a mentők, én azonnal beengedtem őket és Louist kiemelték a kádból és megkértek külön, hogy ne engedjem le a véres vizet, mert értesítették a rendőrséget és nyomozni fognak, hogy megállapítsák, hogy gyilkossági vagy inkább öngyilkossági kísérlet volt-e. Szót fogadtam és még jó, hogy a késhez egyáltalán nem értem hozzá.

-Ugye még él?

Kérdeztem aggódva és pár könnycsepp elhagyta a szememet.

-Még igen, de azonnal kórházba kell vinnünk!

Elvitték, de nekem maradnom kellett és a rendőrség kiérkezéséig nem is takaríthattam ki a fürdőszobát. Előtte azonban kifertőtlenítették a sebét, illetve lemosták, majd levették róla a vizes göncöket, ezután betakarták. Ott maradtam egyedül a lakásban és csak megállás nélkül sírtam, miközben a rendőröket vártam. Két percen belül itt is voltak egy csapat újságíróval, tévés személyiségekkel meg hasonlóak. A fejem fogtam, most mindenki tudni fog róla és a szurkolók még jobban elfordulnak majd tőle és a csapattársakról meg ne is beszéljünk.

-Ki hívta ide a médiát?

Kérdeztem, de mindannyian berontottak a házba, a rendőröknek kellett visszatartani őket.

-Időben mindent megtudnak, nyugalom, emberek!

Szólt rájuk az egyik rendőr, a többségük kezében kamera volt, illetve fényképezőgép. Nem tudom ki keverte bele a médiát, de az biztos, hogy az illetőnek a pénzre fáj csak a foga.

Felkísértem a rendőröket a fürdőszobába, az újságírókat kizártam, de valahogy beszabadultak, mert nem sokára ránk törtek, miközben mindent felvettek a kamerájukkal és kattogtak a fényképezők.

-Hogy történt? Mindent mondjon el!

Utasított a rendőr, én elkezdtem mondani és a szám előtt rengeteg mikrofon jelent meg, miközben a képembe kattintgattak.

-Nyugalom!

Utasítottam a médiában dolgozó embereket, mert nagyon nyomultak, egymást lökték fel folyamatosan.

-Úgy történt, hogy előző nap este Louis nagyon ki volt borulva valamiért, de nem akarta nekem elmondani mi baja van. Elment este és csak reggel jött haza, bezárkózott a szobájába, ezért inkább nem is zavartam. Később pizzát rendeltem, mert legalábbis én éhes volt, neki is vettem, de mivel nem jött le, ezért felvittem neki, de nem volt a szobájában. Azt gondoltam biztosan elment, mert mikor a nevét kiabáltam, akkor sem jött elő. Elmentem WC-re és mivel a fürdőszobában kell kezet mosni, benyitottam és akkor láttam, hogy a kádban fekszik eszméletlenül és a fürdőszoba tiszta vérfoltos. Nem hinném, hogy gyilkossági kísérlet történt volna, mivel nem jött be senki, csak feltűnt volna, mert egész végig a nappaliban voltam. A kés amivel megsebesítette magát, ott fekszik a kád tövében.

Mutattam közben a véres késre, amit a rendőr ronggyal megfogott, majd óvatosan becsomagolta.

-Ujjlenyomatot fogunk róla venni, hogy megbizonyosodjunk róla.

Egy csomó kép és videó készült a véres fürdőszobáról, remek, most ezekkel lesz tele az internet, a tévé és az újság. Szegény Louis! Mit fog ehhez szólni? Ameddig kórházban lesz, jobb ha nem tud erről az egész felhajtásról. A rendőrök még nem távoztak, még egy kicsit kutattak Louis szobájába, hátha találnak valami öngyilkosságra utaló jeleket, esetleg egy búcsú levelet. Így is lett, a laptop alatt egy papír volt, amit kihajtottak:

„Sajnálom, hogy itt kell titeket hagyni, barátaim, tudom, hogy fáj nektek, de én így nem tudok élni, hogy homoszexuálisnak tartanak! Azokon a képeken nem én vagyok, nem tudom ki találta ki! Itt mindenki utál engem és tudom, hogy úgysem mehetek vissza Doncasterbe! Nagyon fáj, hogy anyától nem tudtam elbúcsúzni, de már nem volt rá lehetőség! Mutassátok meg neki ezt a levelet!

                                                                                                                           Louis”

Majdnem megszakadt a szívem, amikor ezeket a sorokat olvastam. Hogy volt képes erre? Nem gondol ránk, akiket itt hagy, hogy azok az emberek szenvedni fognak az elvesztése miatt? Csak reménykedni tudtam, hogy megmarad és nem kell elveszíteni egy fontos embert az életünkből. Meg kellett várnom Harryt, aki az sms-re sem reagált, de reménykedtem, hogy azért van benne annyi, hogy haza jöjjön.

Harry szemszöge

Adamnél voltam és szeretkeztünk, annyira élveztem minden percét, leírhatatlan érzés. Adam egy csodálatos ember és ez mellett még egy szexisten is. Imádni való. Megszólalt a telefonom, mert sms-em érkezett, Niall volt a feladó, de ha megint Louisszal jön, akkor figyelmen kívül hagyom. Nem érdekel, hogy otthon fekszik betegen és lázasan, ápolgassa ő, nem kell ahhoz két ember. Elolvastam és azt tartalmazta, hogy Louis öngyilkos akart lenni és most a véres kádban fekszik. Azonnal lefagyott minden mosoly az arcomról és elszállt minden örömöm. Most ez egy rossz vicc akar lenni? Ilyennel nem illik viccelődni és nem hiszem, hogy Niall ezt tenné, főleg, hogy Louis mostanában nincs valami jól.

-Mi baj, cica?

Kérdezte Adam, ekkor a szeme elé tartottam a telefonomat, hogy ő is elolvassa, az ő jó kedve is nagyon hamar elszállt.

-Ez nem lehet! Miért?

-Mennünk kell!

Felöltöztünk nagyon gyorsan, majd indultunk haza felé, és mire megérkeztünk, Niall már kitakarította a fürdőszobát és mindent elmesélt, még azt is, hogy itt volt a rendőrség, sőt egy csomó újságíró is betolakodott. Csak a fejünket ráztuk, hogyan történhet meg ilyesmi.

-Niall, ő itt Adam, ha még nem találkoztál volna vele! Adam, ő itt Niall, az egyik legjobb barátom!

Siettünk a kórházba, hogy megtudjunk mindent a barátunkról, hogy egyáltalán túl élte-e. Megkerestük az orvost és amint ez megvolt, azonnal le is támadtuk.

-Louis Tomlinson milyen állapotban van?

Kérdeztem, szinte már üvöltöztem.

-Még az intenzív osztályon van, ami azt jelenti, hogy életveszélyben van és nem lehet bemenni hozzá, tehát itt kell várnotok, fiúk!

Még eltart az izgalom egy darabig, az biztos.

-Konkrétan mi a baja azon kívül, hogy sok vért vesztett?

-Csak az, szerencsére semmi gyógyszert nem szedett be. Mindjárt megkezdjük a vérátömlesztést, reméljük túl éli.

Leültünk, de megszólalni egyikünk sem tudott az aggodalomtól.

Körülbelül húsz perc múlva meghallottam az egyik nővérke hangját, amint azt mondja, hogy nincs elegendő 0-s vér, erre felkaptam a fejem és odanéztem, mert pontosan tudtam, hogy az Louis vércsoportja. Ha nem elég neki az itt rendelkező vér, akkor nagy baj lesz. Oda is mentem hozzájuk, hogy többet megtudjak, Niall és Adam maradtak a helyükön.

-Louis Tomlinson túl van az életveszélyen?

-Épp az a baj, hogy elfogyott a vér, ami neki kéne és ha egy órán belül nem kap vért, akkor meghal.

-Mi van itt? Ekkora városban nincs elég vér?

Kiakadtam, mert olyan hitetlennek hangzott.

-Sajnálom, uram, de itt nem igazán adnak vért az emberek, és 0-s vércsoportból meg mindig hiányunk szokott lenni, mert az itt erre felé ritka, ami igen nagy gáz, mert igaz, hogy ők mindenkinek adhatnak, de kapni csak azonosat kaphatnak!

A fejemet fogtam és nekem nem az a vércsoportom, így nem adhatok neki és szerintem Niallnek sem, de hátha Adamnek igen, így rohantam is megkérdezni.

-Adam, neked ugye 0-s véred van?

-Nem, miért? Mi van?

-Elfogyott és Louisnak nem volt elég, ami itt volt, így kell keresnünk egy 0-s vércsoportú embert! Honnan a fenéből kerítek elő olyat? Az orvos szerint erre felé ritka az ilyen!

-Írjuk ki twiterre, hogy jelentkezzenek és aki tud segíteni, az jelentkezzen itt.

Ajánlotta Niall, ami remek ötlet volt. Én szó szerint ezt írtam ki: „Louis Tomlinson életveszélyben van és vérre van szüksége, ha egy órán belül nem kap, meghal! Akiben van annyi és 0-s vércsoportja van, az sürgősen jelentkezzen az intenzív osztályon a kórházban!”

Öt perc múlva ránéztem megint, egy csomóan megnézték, sőt meg is osztották, de senki sem jelentkezett, hogy eljönne. Niall kapott egy kommentet is, hogy szívesen segítene, de neki nem az a vércsoportja. Ekkor eszembe jutott, hogy Louis csapattársai most jelenleg Milanelloban edzenek, így gyorsan oda kell menni segítségért. A barátaim maradtak, én fogtam egy taxit és elvitettem magam az edzőpályára. Kiszálltam, a taxis kezébe nyomtam a pénzt és rohantam is be, ahol már a többiek futottak, de megállítottam mindenkit, hogy előadást tartsak, mert már fél óránk van.

-Figyelem, emberek!

Kiabáltam, ekkor minden szem rám szegeződött.

-A csapattársatok, Louis Tomlinson életveszélyben van, mivel megpróbált öngyilkos lenni és főleg miattatok, meg akik támadták! Hagyott is hátra nekünk egy búcsú levelet!

Szét nyitottam a papírt, felolvastam, majd folytattam a mondandómat.

-Nem ő volt azokon a képeken, jobb ha tőlem tudjátok! Én egy közeli barátja vagyok amúgy is nagyon sok mindent tudok róla! Valaki keresztbe akar neki tenni, gondolom azért, mert egyesek irigyek rá, amiért nagy tehetség és lehet belőle valaki! Erre most nincs idő, bocsánat! Fél órája van, hogy kapjon vért, mert a kórházban elfogyott a vércsoportja, tehát aki 0-s vérrel rendelkezik, azt kérem mentse meg az életét, mert állítólag erre felé igen ritka. Azt is érdemes tudni, hogy ő mindenkinek adhat, de neki csak ugyanolyan vércsoporttal rendelkező ember adhat! Ő is megtenné értetek, kérem segítsetek rajta, mert egy ember élete múlik ezen, akármennyire is utáljátok őt!

Egy fekete bőrű, tetovált izmos játékos lépett elém, aki ezt mondta.

-Közlöm, hogy nekem az a vércsoportom, de én nem segítek ezen a kis senkin! Öngyilkos akart lenni? Akkor dögöljön is meg!

A szemeimből könnyek csordultak ki, nem értettem, hogy egy ember hogyan lehet ennyire gonosz és érzéketlen.

-Bőgjél csak, de a kis barátod meg fog halni, mert mindenki utálja őt, senki se fog neki segíteni, ő kereste magának a bajt, akkor meg is érdemli!

-Hogy te milyen gonosz lélek vagy! Isten megbüntet téged!

Mondtam a szemébe, ahol csak gyűlöletet véltem felfedezni. Ilyen mocsok embertől nem is fogadnám el, ha nem az élete múlna rajta, reménykedtem benne, hogy esetleg másnak is ilyen a vércsoportja.

Majd egy barna nyakig érő, szakállas és vékony testalkatú férfi állt elém, kissé szerencsétlennek meg esetlennek tűnt, de biztos voltam benne, hogy ő segíteni fog, láttam a szemeiben a sajnálatot.

-Prince, nem gondoltam volna rólad ezt!

Mondta a fekete csapattársának, miközben a fejét rázta, valószínűleg ő sem fogta fel ezt.

-Ugye te segítesz?

Megfogtam a vékony fiú vállát, ő csak bólogatott, látszott rajta, hogy mindjárt elsírja magát.

-0-s a véred ezek szerint!

-Igen, de menjünk, mert azt mondtad fél óra van! Siessünk!

Ideje sem volt átöltöznie, edző cuccban jött el, szerencsére rendelkezett autóval, így a taxit sem kellett megvárnunk, hanem mehettünk azonnal.

-Nem is tudom, hogyan háláljam neked!

Hálálkodtam útközben, ő nem mondott semmit, nagyon idegesnek tűnt, ami nem csoda, mert én is az voltam, de közben a remény is újra éledt bennem, hogy Louis köztünk marad és felépül hamarosan. Amúgy korábban értesítettem az anyukáját az esetről, azt mondta holnap repülőre szál, és azonnal ide jön hozzá. Lucával (igen azóta megtudtam Louis megmentőjének a nevét) rohantunk is be, ő bejelentkezett véradásra, azonnal be is kísérték.

Antonini szemszöge

Épp, hogy elkezdődött az edzés, máris valaki megállított minket, hogy közölje egyik csapattársunk, Louis öngyilkos akart lenni és most kórházban fekszik életveszélyes állapotban. Nagyon meglepődtem Boateng viselkedésén, nem gondoltam volna, hogy ennyire gonosz. Bár nekem is egyezik a vércsoportom az övével, de utálom a vérvételt, mindig rosszul leszek olyankor, főleg akkor, ha sokat levesznek, ezért nem jelentkeztem elsőnek, de amint rájöttem, hogy senki másnak nincs ilyen vére, akkor jelentkeztem és főleg Prince viselkedése miatt, mert ennyire nem lehet szívtelen egy ember. Bár megjegyezném én úgy emlékszem, hogy neki nem is 0-s a vére, de lehet, hogy rossz a memóriám. Ha megmentem Tomlinson életét, akkor engem fog mindenki isteníteni és újra a középpontban lehetek és nekem ez kell. Főleg ez motivált, mert ugye a haldokló játékos mégis csak a riválisom, meg hát nem is a szívem csücske. Mikor megérkeztünk a kórházba, bejelentkeztem és már vittek is vérvételre, a szívem hevesebben kezdett el dobogni, mert ugye nagyon félek a tűtől és a vértől rosszul is szoktam lenni. Lefektettek az ágyra és mivel jobb kezes vagyok, a bal kezemet nyújtottam oda, hogy onnan vegyék a vért.

-Sokat le fogunk venni, mivel egy élet múlik rajta és nincs több ember! Lehetséges, hogy szédülni fog utána, ezért nem szabad azonnal felkelnie!

Mondta az egyik orvos, nem volt túl biztató. Hamarosan belém szúrták azt a hatalmas tűt és láttam, hogy pumpálják ki belőlem a vért, amitől egyre rosszabbul lettem. Mire végeztek, nagyon gyengének éreztem magam, ez rengeteg. Soha sem adtam még vért, főleg nem egy haldokló embernek, ezért örültem annak, hogy talán én vagyok a megmentője. A nővér ott maradt velem, az orvos meg rohant is ki a véremmel.

Az orvos sietett Louishoz Luca vérével, hogy folytatódjon a vérátömlesztés, azonnal a kollégái kezébe nyomta.

-Siessetek, nagyon szoros az idő, nem fogja már sokáig bírni!

Kiabált már idegességében, a kollégák is kapkodtak, mire felszerelték, már folytatódott is, ám de közben végzetes dolog történt.